Premier, 2006 (53-58. szám)
2006-12-01 / 58. szám
Engem küldeni egy divattervezőhöz már önmagában provokáció. Én ugyanis ki nem állhatom a kifutók világát , elnéző mosollyal, persze azért udvariasan, szemrebbenés nélkül azt hazudom, hogy „igen, végül is, van benne művészet”. (Miközben kegyetlenül unom.) Sőt, tovább szorgalmazom olyasmikkel, hogy „különösen a drapériák esése artisztikus." Itt meghökkenve rám pillantanak, úgyhogy muszáj folytatnom a saját csapdámban vergődést. „A textúrák fény-árnyék játéka szinte kozmikus mögöttest sejtet, miközben a modell mozgása a test poézisét ritmizálja.” Diszkréten elönt a veríték, és kicsit utálom magam. Ilyen magasröptű komplikációkkal nyílt színen elárulni, hogy csak a manökenek husikája érdekel. Mindegy. Most már becsöngetek. Miért kellene nekem tartanom Borszéki Zitánén Elhitetem én vele, hogy tényleg érdekel, miket komponál ruhatervezés címen. Ördögien ügyesen megkedveltetem magam, azután bevallatom vele, hogy valójában milyen gyermeklány-ábránd ez az egész divattervezés. Jó pszichológusként beszéltetem kiskoráról. Persze, szeretett egyedül lenni. Azután igen hamar dédelgette magában a titkos elvágyódás érzetét. Hogy nem jó helyre, nem jó időben született . (Édes Istenem! Én is ilyen vagyok! De nem dőlök be. Figyelek tovább ádázul.) A cipőmániás Zita (most is van neki legalább ötven párja, úgyhogy ha százlábúvá változna, nem kellene meztélláb maradnia) Miskolcon született, s dacolva családi környezetével, amiben véletlenül sincs művész, hamar eltökélte magát, hogy a bohém világ tagja lesz, mégpedig festő szakon. Átigazolni a tisztes polgári életformából, s pántolódni a fényhozó, ám mégiscsak diabolikus artisztikum birodalmához, ehhez mégiscsak kellett kísértő. (Szegény, jó keresztmamája! Ő kapta a sors castingján e szerepet. Nyújtott kockasarkú, különleges, grafitszürke cipője lenyűgözte - „ilyet szeretnék!” -, és bűvölte meg kisujj-gyűrűje. Lénye sugallta azt az életet, amit azután választott.) Egy pár cipő, gyűrű, elvágyódás, művésznek lenni. (Kezembe veszem saját tervezésű ékszereit, föl is próbálom, amelyiknek mérete stimmel. Nős, de nem baj. Olyan szép kezem van, hogy csak fölerősíthetem esztétikumát.) Ez persze csak kitérő. Sétál a tengerparton, ott találja az ilyen gyönyörű köveket. Bájos, hogy még a pedigréjüket sem tudja. A lényeg, hogy szépek legyenek. (Én is sétáltam már tengerparton, de ott sosem voltak ilyen lenyűgöző kövek. Vagy későn értem oda.) Az ékszerei is, a ruhái is egyedi darabok. Egyáltalán, mindenből csak egyet készít . (A kanapé, amire ültetett, a székek, az asztalok, azok is mind az ő tervezései.) Nem lett végül képzőművész, de ez nem igaz. Egy végzettség-mániás persze lobogtathat papírokat, hogy Borszéki Zita iparművész, de kinek van szüksége hivatalnokra? (Hacsak nem éppen ruhát szeretne rendelni.) Nem szobor és nem jelmez, amit tervez. Szökellhet talányosan - festőién - a fantázia, fontos, hogy hordható legyen az öltözet. (Köthetett volna kompromisszumot a főiskola elvégzése után, de a különc nem alkuszik. Nem megy a Hadiköz szövetkezetbe szakmányban tervezni!) Elmúlt tizenegy, a britek szerint már lehet pezsgőt inni. Tiszteljük a hagyományokat. Ha jók. (A ravasz újságíró persze nemzeti italával, a feketével élesíti figyelmét. Nehogy már bedőljek ennek a divathóbortnak!) Az öntörvényű egyéniség a maga útját járja. Ezt magamról szoktam mondani, kicsit kioktatóan deklamáló hanghordozásban. Most nagylelkűen átengedem Borszéki Zitának. Miután kiérdemelte ezt a kitüntető címet azzal, hogy tíz évig a Kék Duna Divatszalon tervezőjeként bontogatta szárnyait. Hogy mára már imponáló méltósággal körözzön a hazai divatvilág sasmadaraként. (Vasárnap éjjel vizionálva a kifutók pódiumát, különösen érvényesnek tűnik ez a szimbolikus ornitológiai hasonlat.) Olyan kedvvel mesél. Ha azt adná elő, hogy vájár a komlói Zobák-aknában, akkor Moldova Györggyé szeretnék válni, hogy szociografikusan elemezzem ki hivatásának mélységeit. Születni kell ahhoz, hogy vérbeli bányász legyen valakiből, vagy van, amit meg lehet tanulni? Nincs többé a divattervezőnek titka előttem. Ötven százalékban anyagismeret, szabászati megoldások, szakmai fortélyok (lásd még: bolsevik trükkök) képezik a ruhatervezés alapjait. A csínja, meg persze a bínja, az a megfejthetetlen tehetség hozománya. Azt lehet figyelni, kutatni, búvárolni, de a sajátot, mindenki csak magának tudja kiérlelni. Elégtételként hallgatom, hogy a jó munkát bizony, nem lehet siettetni. A hiába ideges a megrendelő, legyen orvos, ügyvéd, főszerkesztő, a műnek saját ideje van. (Előveszi Márai Sándor könyvét, az Ég és föld címűt, s ki is keresi az idevonatkozó részt.) Hirtelen meg is fogalmazódik bennem, hogy ha mi két politikus lennénk, akkor ki is adhatnánk egy közös közleményt. Amelyben leszögeznénk és rámutatnánk, továbbá felhívnánk a figyelmet arra, hogy az alkotás olyan, mint kagylónak a gyöngyöt létrehozni, kínnal, küszködéssel, vergődő művészi alázattal, s mennyire zengő pátosszal, a mélység kiáltását felmagasztalva. És e könnyed zűrzavarok által még hordható (közölhető) látomásként perfektuálódjon az akarat. (Meg a kézirat.) Itália! (Kölcsönadja Michelangelo Buonarotti verseit, rajzokkal. („Vígy oda viszsza, ahol vak hevemnek / zablása még nem volt, s féket nem érzett, / add vissza a derűs, angyali képet, / amellyel minden erényt eltemettek.”) Igen, ott lehet. Élni, érezni. (Ő mondja, de én is mondhatnám.) Ott a kevésbé jómódúaknak is kifinomult ízlésük van. Az olaszok nem engednek esztétikai baklövéseket sétálni az utcán. Giorgio Armand hozza szóba, mint etalont. A kevesebb több az alapelve. Ne rakjunk rá még egy gallért. Nem kell öt zseb, hat aranygomb, pié, zsabó etc. Előkap egy nyírt nercből készült keppet. Zsebe is van. Fölvesz egy kalapkát, aminek több karakterét is megmutatja. Térül-fordul. Önfeledten játszik. Kiesek zord szerepemből, mert azon kapom magam, hogy mosolyogva nézem. (Nem ezért jöttem, hogy mulassak, mégha ilyen kedves szeretetre méltósággal is teszem.) De megvan a megfejtés. Kérem szépen, itt humor is van. Bevallom, erre nem számítottam. Ha nő lennék, terveztetnék magamnak valamit Borszéki Zitával. Ámbár az is elgondolkodtató, hogy festményeit rendre férfi alkotó műveinek nézik. Aki talált kavicsokból ilyen ékszereket teremt, talán más műfajban is meglephetné a világot. V 123 PREMIERt