Pro Minoritate, 1994 (1-3. szám)

1994 / 2. szám - Vélemény - (Beszélgetés Orbán Viktorral)

VÉLEMENY­ EN 0) -M03 *4—P­ocs OVh Ph 28 sokkal erőteljesebb lesz a folytonosság, mint bármilyen más terüle­ten. De érdemes szétvá­lasztanunk két dolgot. Amit elmondtál, az vilá­gos és követhető állás­pont, de még ezt is sok­szor értékelik úgy - fő­leg külföldről -, hogy ez sem más, mint burkolt irredentizmus. Próbál­juk meg szembesíteni a kétféle véleményt. Azt, amit a kisebbségekért való felelősségérzetről, a nemzetközi fórumo­kon való fellépésről, il­letőleg a kollektív jogo­kért való kiállásról mondtál azzal a szerin­tem is helyes álláspont­tal, amellyel annak ide­jén megindokoltátok a Trianon kapcsán való kivonulásotokat a par­lamentből, ami alkal­mat adott arra, hogy a jobboldali sajtó a Fi­deszt három évig nem­zetietlennek titulálja. Ennek a kérdésnek a megítélésében érdemes tehát nagyon pontosan eljárni, félreérthetetlen­né tenni, hogy van olyan liberális állás­pont, amely elismeri a kollektív jogokat, eze­kért nemzetközi diplo­máciai eszközökkel is kész harcolni, másfelől ennek semmi köze az ir­redentizmushoz. Így van, ez az a vékony pal­ló, amelyen egyensúlyoznunk kell, és ez nem könnyű dolog. A Trianon-ügyre visszatérve: a dolgot másképpen is fel le­het vetni. Úgy látom, a jobb­oldali magyar politikai erők végül is elfogadták a Fidesz akkori álláspontját. Ha nem így lenne, akkor minden év­ben felállnánk. Arról volt ugyanis szó, hogy a magyar parlament Trianon évforduló­ja alkalmából egyperces néma tisztelgést, gyászaktust tart­son. Ez az, amiről kivonul­tunk. De azóta nem volt ilyen. Miért is nem volt? Azért, mert a jobboldali konzervatív poli­tikai erőcsoport elfogadta ál­láspontunkat. Belátták, hogy nekünk volt igazunk. Az em­lített egyensúlyozás nem könnyű. A kormány néhány rossz szóhasználattal, rossz fogalmazással sokszor a szük­ségesnél nehezebb helyzetet idéz elő a szomszédokkal való kétoldalú kapcsolatban. De il­lúzió lenne azt hinnie bárme­lyik liberális erőnek, hogy ők kormányoznak, Magyaror­szágnak jelentősen javulnak a kapcsolatai a környező orszá­gokkal. Ugyanis a feszültség nemcsak a kormány magatar­tásából fakad, hanem struktu­rális problémákkal is meg van terhelve. Amíg ott kisebbsé­gek élnek, de nem kapják meg azokat a jogokat, amelyeket követelnek, addig sajnos a Magyarország és Szlovákia, Magyarország és Szerbia, Ma­gyarország és Románia közöt­ti viszony nem lesz minőségi­leg más, mint most. Illúzió lenne az ellenkezőjét hinnünk. Áltatják magukat azok a po­litikusok, akik azt hiszik, hogy a jelenlegi viszonyokban képesek lesznek gyors javu­lást elérni. A környező orszá­gok és Magyarország között egyfajta pszichológiai hadvi­selés is folyik, amit minden le­hetséges eszközzel meg kelle­ne próbálni beszüntetni. Több dolgot is tehetünk. Az egyik, amit eddig is jól csináltunk, bár erről a sajtóban sajnálatos módon kevés szó esik: az egé­szében feszült kétoldalú kap­csolattól függetlenül bizonyos területeket meg kell próbálni kimenteni az általános pszi­chózis alól. A fegyveres erők közötti kapcsolat például kife­jezetten jó, különösen Romá­nia és Magyarország viszony­latában. A másik, hogy a gaz­dasági ügyeket kell előtérbe állítani, mert ezeken a terüle­teken is lehet eredményt elér­ni. Lehet több határátkelőhe­lyet nyitni. Meg lehet kötni a hiányzó gazdasági szerződé­seket. A közelmúltig nem volt beruházásvédelmi megálla­podásunk Romániával, de volt a világ több mint száz or­szágával; nem volt kettős adóztatást elkerülő megálla­podásunk Romániával, de volt a világ túlsó felén levő kis államokkal. És így tovább... Magyarán, azzal kell számol­nunk, hogy a viszony jelentő­sen nem fog javulni, de kis si­kereket el lehet érni a két or­szág kapcsolatában, és ezektől várhatjuk, hogy rájuk épülve valamelyest oldódnak majd a nagypolitikában is a feszültsé­gek. A régió kedvezőtlen dezin­­tegrációs folyamatai járhatnak számunkra szerencsés körül­ményekkel is. Nem egyedül a magyar politika lesz olyan helyzetben, hogy kisebbségei élnek a határain kívül. Ha a háború véget ér, Szerbia ugyanebben a helyzetben lesz, határain kívüli kisebbsé­gekkel és területekkel, me­lyekről le kell mondania. Ro­mánia hasonló helyzetben lesz Moldáviával, hogy az oroszokról ne is beszéljünk. Egyre több olyan politikai re­zsim lesz ebben a térségben, amelyek problémái sok szem­pontból hasonlóak lesznek a mieinkhez, s így talán a köl­csönös megértés lehetősége is közelebb kerül. Talán enyhül­ni fog az az ellenállás, amellyel elutasítják a kollek­tív jogokra és a kisebbségi in­tézményekre vonatkozó ma­gyar törekvéseket, mert ők is rá lesznek utalva ezekre. Arra is látok esélyt, hogy a környe­ző országok tekintélyes részé­ben is generációváltás követ­kezik be a politikában. A mi generációnkat nemcsak ebben az országban, hanem regioná­lisan is az a gondolkodásmód jellemzi, amit leginkább prag­matikusnak nevezhetünk. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a fiatalok nem törődve nemzeti gyökerekkel, feladnák nemze­ti elkötelezettségüket, hanem egyszerűen pragmatikusab­­ban, kevésbé görcsösen nyúl­nak azokhoz a kérdésekhez, amelyekkel az idősebb gene­rációknak nem sikerült meg­birkózniuk. (A beszélgetést Kéri László készí­tette. Megjelent a Politikusportrék so­rozatban Orbán Viktor. Századvég Ki­adó, Budapest 1994.)

Next