Pro Minoritate, 1994 (1-3. szám)
1994 / 2. szám - Vélemény - (Beszélgetés Orbán Viktorral)
VÉLEMENY EN 0) -M03 *4—Pocs OVh Ph 28 sokkal erőteljesebb lesz a folytonosság, mint bármilyen más területen. De érdemes szétválasztanunk két dolgot. Amit elmondtál, az világos és követhető álláspont, de még ezt is sokszor értékelik úgy - főleg külföldről -, hogy ez sem más, mint burkolt irredentizmus. Próbáljuk meg szembesíteni a kétféle véleményt. Azt, amit a kisebbségekért való felelősségérzetről, a nemzetközi fórumokon való fellépésről, illetőleg a kollektív jogokért való kiállásról mondtál azzal a szerintem is helyes állásponttal, amellyel annak idején megindokoltátok a Trianon kapcsán való kivonulásotokat a parlamentből, ami alkalmat adott arra, hogy a jobboldali sajtó a Fideszt három évig nemzetietlennek titulálja. Ennek a kérdésnek a megítélésében érdemes tehát nagyon pontosan eljárni, félreérthetetlenné tenni, hogy van olyan liberális álláspont, amely elismeri a kollektív jogokat, ezekért nemzetközi diplomáciai eszközökkel is kész harcolni, másfelől ennek semmi köze az irredentizmushoz. Így van, ez az a vékony palló, amelyen egyensúlyoznunk kell, és ez nem könnyű dolog. A Trianon-ügyre visszatérve: a dolgot másképpen is fel lehet vetni. Úgy látom, a jobboldali magyar politikai erők végül is elfogadták a Fidesz akkori álláspontját. Ha nem így lenne, akkor minden évben felállnánk. Arról volt ugyanis szó, hogy a magyar parlament Trianon évfordulója alkalmából egyperces néma tisztelgést, gyászaktust tartson. Ez az, amiről kivonultunk. De azóta nem volt ilyen. Miért is nem volt? Azért, mert a jobboldali konzervatív politikai erőcsoport elfogadta álláspontunkat. Belátták, hogy nekünk volt igazunk. Az említett egyensúlyozás nem könnyű. A kormány néhány rossz szóhasználattal, rossz fogalmazással sokszor a szükségesnél nehezebb helyzetet idéz elő a szomszédokkal való kétoldalú kapcsolatban. De illúzió lenne azt hinnie bármelyik liberális erőnek, hogy ők kormányoznak, Magyarországnak jelentősen javulnak a kapcsolatai a környező országokkal. Ugyanis a feszültség nemcsak a kormány magatartásából fakad, hanem strukturális problémákkal is meg van terhelve. Amíg ott kisebbségek élnek, de nem kapják meg azokat a jogokat, amelyeket követelnek, addig sajnos a Magyarország és Szlovákia, Magyarország és Szerbia, Magyarország és Románia közötti viszony nem lesz minőségileg más, mint most. Illúzió lenne az ellenkezőjét hinnünk. Áltatják magukat azok a politikusok, akik azt hiszik, hogy a jelenlegi viszonyokban képesek lesznek gyors javulást elérni. A környező országok és Magyarország között egyfajta pszichológiai hadviselés is folyik, amit minden lehetséges eszközzel meg kellene próbálni beszüntetni. Több dolgot is tehetünk. Az egyik, amit eddig is jól csináltunk, bár erről a sajtóban sajnálatos módon kevés szó esik: az egészében feszült kétoldalú kapcsolattól függetlenül bizonyos területeket meg kell próbálni kimenteni az általános pszichózis alól. A fegyveres erők közötti kapcsolat például kifejezetten jó, különösen Románia és Magyarország viszonylatában. A másik, hogy a gazdasági ügyeket kell előtérbe állítani, mert ezeken a területeken is lehet eredményt elérni. Lehet több határátkelőhelyet nyitni. Meg lehet kötni a hiányzó gazdasági szerződéseket. A közelmúltig nem volt beruházásvédelmi megállapodásunk Romániával, de volt a világ több mint száz országával; nem volt kettős adóztatást elkerülő megállapodásunk Romániával, de volt a világ túlsó felén levő kis államokkal. És így tovább... Magyarán, azzal kell számolnunk, hogy a viszony jelentősen nem fog javulni, de kis sikereket el lehet érni a két ország kapcsolatában, és ezektől várhatjuk, hogy rájuk épülve valamelyest oldódnak majd a nagypolitikában is a feszültségek. A régió kedvezőtlen dezintegrációs folyamatai járhatnak számunkra szerencsés körülményekkel is. Nem egyedül a magyar politika lesz olyan helyzetben, hogy kisebbségei élnek a határain kívül. Ha a háború véget ér, Szerbia ugyanebben a helyzetben lesz, határain kívüli kisebbségekkel és területekkel, melyekről le kell mondania. Románia hasonló helyzetben lesz Moldáviával, hogy az oroszokról ne is beszéljünk. Egyre több olyan politikai rezsim lesz ebben a térségben, amelyek problémái sok szempontból hasonlóak lesznek a mieinkhez, s így talán a kölcsönös megértés lehetősége is közelebb kerül. Talán enyhülni fog az az ellenállás, amellyel elutasítják a kollektív jogokra és a kisebbségi intézményekre vonatkozó magyar törekvéseket, mert ők is rá lesznek utalva ezekre. Arra is látok esélyt, hogy a környező országok tekintélyes részében is generációváltás következik be a politikában. A mi generációnkat nemcsak ebben az országban, hanem regionálisan is az a gondolkodásmód jellemzi, amit leginkább pragmatikusnak nevezhetünk. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a fiatalok nem törődve nemzeti gyökerekkel, feladnák nemzeti elkötelezettségüket, hanem egyszerűen pragmatikusabban, kevésbé görcsösen nyúlnak azokhoz a kérdésekhez, amelyekkel az idősebb generációknak nem sikerült megbirkózniuk. (A beszélgetést Kéri László készítette. Megjelent a Politikusportrék sorozatban Orbán Viktor. Századvég Kiadó, Budapest 1994.)