Pobisch Rudolf (szerk.): Proletár, 1920 (1. évfolyam, 1-18. szám)
1920-07-15 / 3. szám
, a forradalom növekedése a kalászba szökkenés felé —a forradalmi módszer tekintetében minden kétséget eloszlatott. A szociáldemokrata reformizmus és forradalmi frázis nyomorúságos csődje ma már annak napirendreállítását követeli ki, hogy a forradalmasodott proletariátusnak hogyan kell szervezeteit megalkotnia, minő eszközöket kell alkalmaznia, hogy elfoglalja és megtartsa a hatalmat. Az első kongresszus azt a kérdést döntötte el, hogy minő módon vívhatja ki a proletariátus felszabadulását. A másodiknak az a feladata, hogy az így meghatározott forradalmi módon küzdő munkásság számára pontosan kijelölje az eszközöket, melyekkel a forradalmi módszert érvényesítheti a kommunizmusért folytatott harcában. Az első kongresszus a forradalom stratégiájának kérdéseit oldotta meg, a másodiknak napirendjén a forradalmi harc egységes taktikáinak kérdései szerepelnek. Irányzatok a kommunizmuson belül. A kommunisták valamennyien egyek abban a felfogásban, hogy a forradalmi harcot nem szavakkal, de cselekedetekkel,de fegyverrel vívhatják meg a hatalomért, a hatalom megtartásáért. Egyek abban is, hogy a hatalom megszerzése, megtartása egyedüli mód arra, hogy a szocializmus termelő és társadalmi rendjét föl lehessen építeni a kizsákmányolás romjain. A többi az eszközök kérdése s e kérdésekben mutatkozik véleményeltérés a nemzetközi kommunista mozgalomban. Arról van ugyanis szó, hogy a forradalmi munkásság minő eszközöket használjon fel, míg megszervezheti a maga fegyveres fölkelését elnyomói, kizsákmányolói ellen ? Minő formában szervezkedjék, hogy legeredményesebben folytathassa az előkészületeit a harcra s hogyan nyerhessen meg e küzdelemre minél nagyobb tömegeket? Végül mi a szerepe a kommunista pártnak a forradalomban a hatalom elfoglalása előtt és a diktatúra megalapozása után. A szervezeti formák és a munkásmozgalom eszközeinek kérdései ezek. Ezekben a kérdésekben kell egységes álláspontot elfoglalnia a kongresszusnak, minthogy az egész nemzetközi kommunista mozgalom válságát idézték föl azok a nézeteltérések, amelyek különösen a németországi, angliai és az amerikai kommunista pártokban vertek föl nagy port az utolsó időkben. Nem elvi eltérések ezek, forrásuk nem a módszer különbségében gyökerezik. Ha nem is teljesen, de elsősorban arra vezethetők vissza ezek a nézeteltérések, hogy a kommunisták különböző csoportjai különbözőképpen értékelik a forradalmi helyzetet, a forradalom érlelődésének tempóját, így vetődött föl annak a kérdése, vájjon a forradalmi munkáspártok fölhasználják-e azt a két eszközt, amelyek nem alkalmasak a hatalom közvetlen elfoglalására: a parlamentet és a szakszervezeteket. Reánk, magyarországi kommunistákra nézve a parlamentarizmus kérdése elintéződött. Az általános választójog, a parlament még csak átlátszó fátyolt sem borítanak a burzsoá diktatúra katonai, terrorisztikus formájára. A magyarországi munkásság túl van már a parlamenti rendszer illúzióin anélkül, hogy valaha is képviselete lett volna a parlamentben. Másként áll a helyzet azokban az országokban, ahol a forradalom nem haladt annyira előre, mint Magyarországon. Ott fölvetődik a kérdés, vájjon résztvegyen-e a kommunista párt a parlamenti választásokban, tartsa-e benn képviseletét a parlamentben, hogyan viselkedjenek képviselői a burzsoá törvényhozás házaiban, vagy bojkottálja-e a választásokat és a parlamentet. Mindezek a kérdések — ismételjük — nem elvi, hanem pusztán taktikai kérdések. A parlament bojkottjának elvvé emelése nem bolseviki elv. Nem forradalmi kommunista az, aki azt hiszi, hogy a szocializmust parlamenti úton meg lehet valósítani, a parlament nem is lehet a proletárdiktatúra intézménye, de viszont csupán a forradalmi helyzet értékelésének kérdése az, hogy a proletariátus forradalmi pártja mikor határozza el magát arra, hogy a burzsoá parlamentbe való választásokat, a parlamenti tevékenységet kidobja fegyvertárából. Ugyancsak másként áll a helyzet a szakszervezeti kérdésben A magát „baloldali“-nak nevező irányzat a szakszervezeteket épúgy bojkottálni akarja, mint a parlamentet. A szakszervezetek azonban még akkor is, ha a burzsoázia szolgálatában állanak, még ha bürokrata vezéreik útján a kapitalista termelés feltámasztását is szolgálják — mint Magyarországon is — még akkor is a munkástömegek gyülekezőhelyei. A kommunista párt a tömegek pártja abban az értelemben, hogy a tömegek igazi érdekeit képviseli, de maga nem tömegpárt, hanem a proletariátus forradalmi előharcosainak politikai szervezete. A szakszervezet egyesíti magában azokat a tömegeket, amelyeket föl kell világosítani igazi forradalmi érdekeikről, hogy a kommunista párt rájuk támaszkodhassék a forradalomban. Tehát a szakszervezeteket nem bojkottálni, hanem forradalmasítani kell. Felvilágosítani a szakszervezetek tömegeit, kidobni a reakciós szakszervezeti bürokratákat, kommunista kézbe venni a vezetést s felhasználni őket a kommunizmus előiskoláiul. Ennek az álláspontnak győzelme a kongresszuson teljesen kétségtelen. Szervezeti kérdések. A kongresszus anyagának másik fontos csoportja a Kommunista Internacionále s a keretébe tartozó forradalmi munkáspártok szervezetének kérdése. A II. Internacionálét otthagyták a német független szocialisták, a francia, a svájci, az amerikai szocialista pártok, az angol független munkáspárt. Ezek a pártok — forradalmiak a szavakban, opportunisták a cselekedeteikben — most valamennyien közeledést keresnek a III. Internacionáléhoz. Küldötteik részben már tárgyaltak az Internacionále végrehajtóbizottságával, részben most folytatnak tárgyalásokat vele. A kongresszus ezeket a pártokat csak úgy veheti fel a Kommunista Internacionáléba, ha intézményesen biztosítja, hogy a kommunista program „elismerése“ nem azt fogja jelenteni, mint amit jelentett Magyarországon a szociáldemokrata vezérek nagy része számára. Ilyen árulás megismétlődésével szemben biztosítania kell magát a kommunista munkásságnak nemzetközi méretekben.— A kommunista nemzetköziség nemzetközileg egységes forradalmi cselekvést jelent. Olyan pártoknak, amelyeknek összetétele már eleve azt mutatja, hogy a forradalmi cselekvést forradalmi frázissal helyettesítik — nincs helyük a Kommunista Internacionáléban. A kongresszus meg fogja állapítani az Internacionáléba való belépés feltételeit. E feltételek között mindenesetre szerepelni fog: a belépni szándékozó pártok megtisztítása az áruló, opportunista elemektől, a tisztán legális tevékenység álláspontjáról való eltérés, a forradalom illegális szervezeteinek megalkotására való készség stb. stb. A másik fontos szervezeti kérdés: a kommunista pártok szerepe és szerkezete a hatalom elfoglalása előtt és után. Egyrészről a párt szerepének szindikalista szó lebecsülése, másrészt ugyanilyen értelmetlenségből származó „mindenáron tömegpárt“-ra törekvés állította napirendre ezt a kérdést. A kommunista párt elzárása az opportunista elemek elől biztosítja csupán, hogy a párt csakugyan a proletariátus forradalmi előcsapatának szerepét fogja betölteni. Szigorú centralizáció, „stramm“ fegyelem a biztosítékai annak, hogy a proletariátus avantgardeja magával tudja ragadni a tömegeket a hatalom elfoglalására s a hatalom elfoglalása után munka- PROLETÁR julius 15