Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-01-15 / 3. szám

mazója a lelkiismeretes köztisztviselőnek. A­ki teh­át egyházának igazi jóakarója minden olyan lépést gya­nús szemmel kisérni kéntelen, mely amaz ellenőrkö­dés elnyomására céloz, s mindenek felett óvakodni fog, egy angol híres szónok szavai szerint „pártfogá­sa alá venni a benső rothad­ásból származott férgeket, melyek falánkot lövellenek a rothadt részeket elsöp­rő kéz felé." Megesnék, ha az újságírónak minden általáno­san ejtett nem helyeslő szaváért mindazok, kik ma­gukat illetetteknek hiszik, őt­t azonnal­ becsü­letbontási vád alá foghatnák! Nézzük csak a jelen esetet. Nem akarunk mi állítani semmit, de föltéve, hogy épen úgy van a dolog, a­mint a „nem-presbyter" a fesze­getett cikkben megírta, hogy t. i. Nyíregyházán a presbyterium nem volt annak rendje szerint megvá­lasztva, és hogy a nép hozzájárulása nélkül maga magát kiegészítő presbyterium az egyházközségi ha­talmat csakugyan monopolizálja, s közgyűléseket nem tartván, kénye kedve szerint dictatoroskodik, hol szólalhatna fel oly esetben a legszentebb igazában megsértett egyháztag jogosabban, mint az egyház nyilvános orgánumában, az egyházi lapban ? De tegyük fel, hogy nincs igaza a „nem-presbyternek" és előadása csalódáson alapszik, akkor sem követett el semmi személyes megsértést, mert midőn azt mon­ja, hogy a nyíregyházi presbyterium nem a nép ál­tal választott, hanem maga magát kiegészítő a nép­től egészen külön vált testület, mely közgyűléseket nem tart, az egyház vagyonát is testületileg kezeli s arról a népnek nem számol: mindezzel a cikkíró nem személyeket támadott meg, hanem rendszert, pedig valamint, hogy a legjobb rendszernek lehetnek a leghiábavalóbb végrehajtói, úgy megfordítva a leg­gyarlóbb rendszer mellett működők lehetnek a vilá­gon legbecsületesebb emberek, mert a rendszer és az ezt végrehajtó ember kétféle. Ha tehát képzelt amaz egyesnek sérelme, és va­lóságon nem alapul, ugyancsak a mi lapunk terén nyitva áll az ut azt kimutatni, és a téve­d­ő­t útba igazítani. Ez a dolog rendje és sora; nem az, hogy a panaszkodó nevét kutassák, mert „édes a bosszúállás," sem nem az, hogy a szerkesz­tőnek egy csomó durvaságot csapnak a fejéhez és fel­hányják neki, hogy Nyíregyházán annyi meg annyi előfizetője volt, de majd nem lesz egy sem. — Ne­künk a lap nem kereskedelmi cikk, hogy elvünket, meggyőződésünket előfizetőkért áruba bocsássuk. Ha lapunk Nyíregyházán nem tetszik, sajnáljuk, de róla nem tehetünk. De tetszik vagy nem tetszik a lap, tartják vagy nem tartják, annak hatása alól magukat ki nem vonandják, mert Nyíregyháza az összes magyarországi protestáns egyháznak tekinté­lyes alkatrésze, melyet nekünk ignorálnunk nem sza­bad. Azonban ez Nyíregyházának valamint eddig kárára nem volt, ugy ezentúl sem lesz. íme az Autonómiáról irt cikk megjelent április elején és az év végé­vel már ezt íri a tiszt. Elefánt M. ur: „Jelenthetem, hogy a számadások ez idén (!!) nyomtatásban jelentek meg s kiosztattak a hívek közt." Ez már aztán jó felelet a nem-presbyter egyik váda ellen s ha annak egyéb vádpontjaira nézve hasonló tényleges feleletek jönnek, az lesz a legszebb, a nyíregyházi egyház méltóságához legil­lőbb bosszúállás és akkor bizonyosan a közönség velünk együtt üdvözölni fogja Nyíregyházát a tiszta protestáns pályán. Végezetül ne ütközzék meg senki azon, hogy egy magános csekély ember, minő e lap szerkesztő­je, merészkedett oly hangon szólani egy fényes egy­ház tisztviselőjéhez. Mi szívesen meghajolunk a leg­kisebb egyháznak is, mint ilyennek tekintélye előtt, d­e soha nem identificáljuk a személyt az ü­g­gyel: más az egyház és más az egyházügyek kezelője. Mi tehát személyhez szóltunk, mint keresztyénnek ke­resztyénhez illő, az írás szavai szerint, hogy intsük egymást szeretettel, „eltűrvén egymást és megenged­ve egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna." Szerkesztő. Egy kis elmélkedés „Helyzetünk" fölött, (Folytatás.) II. „Az egyházhivatalnokok fizetése, s minden földi keservet keblében rejtő jelen rendszere , egy rendezettebb, boldogítóbb módon az állam ne közvetlen a nép által ke­zeltessék." Az isteni gondviselés elküldötte Krisztust, hogy hité­nek magasztossága által vezérfáklyául az összes emberi­ségnek önálló rendszerbe foglalná azt, mi az ember termé­szetében isteni vagyon, s mi,az ember lelkében mindaddig csak homályosan derengett. És Krisztus a világnak világos­sága, ki a néppel élt, s a népért halt, s ki nem szégyenlett társalogni a bűnösökkel, kiknek orvosuk vala, — Krisztus, hogy alkotványán erőt ne vennének a pokol kapui, s hogy alkotványa következetes fejlődéssel egy akol s egy pásztor alá hódítaná a világot, — Krisztus nyilván kijelenté, hogy az ő országa nem e világból való; s ugyanazért valamint országát világi hatalom igénylésével megszeplősíteni nem akará, ugy más részről azt sem akará, hogy országa a gya­korlati hatalom által absorbeáltassék , hanem meghagyá híveinek, hogy szerezvén a hamis Mammonnal maguknak jóbarátokat, adnák meg a császárnak a mi a császáré; s imádván az Urat lélekben és igazságban, adnák meg Isten­nek a mi az Istené. Ez irányban erős léptekkel haladott az egyház, s ez irányban, mint életföltételhez, még a legnehezebb küzdel­mek között is híven ragaszkodott. Nem legkisebb jelentő­ségű volt ezen küzdelmek között a reformátionak küzdelme, mire nézve Bulwer szavaként „Luther érzelmeinek köszön­heti a jelenlegi Európának értelmisége a legnemesebb for­radalmat, mit valaha látott. A reformatio küzdelmeiből di­csőség glóriájával kelt ki a megifjult keresztyénség. És e dicsőségre a megifjult keresztyénség méltó is vala; mert elég bátor volt támaszkodni Istenre, nem emberekre; elég erős lelkű volt nem vinni a hatalmasokhoz árulta babérait, hogy azokból egyéni kényelme javára jó nyereséget húz­zon, hanem folytonosan és híven munkálkodván a népért, azoktól, kiknek javára dolgozott, nyert annyi jutalmat, mi elég volt ájuló erőben tartani őt, hogy képes legyen tovább is dolgozni az Urnák kertében. Honunkban, bár szépen indult, közbejött kedvezőtlen viszonyok miatt, a reformátio növényének oly áldott tenyé­szete, mint eredeti hazájában, nem vala. Mindazonáltal az új egyháznak hívei nem levének hűtlenek az elvhez, s bár

Next