Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-11 / 37. szám

francia és skót reformált egyházakban kell leginkább keresni a kálvinizmus egyházalkotmányi megvalósulását. Hogy a kálvinizmus alapelveinek meghatározása végett miképen lehet egyedül a confessió­k­a­t venni fel forrásokul, holott ezeknek épen a kálvi­nizmus szerint teljességgel nincs oly feltétlen szabályzó codexi értékük mint némelyek gondolják ; — és hogy ha már egyszer confessiokat veszünk is fel forrásokul, mi­ért veszünk csak hármat, holott létezik har­minchárom is , e felett most ne tépelődjünk, hanem lás­suk tehát az idézett confessiok felhozott pontjainak va­lódi értékét. A francia hitvallás XXXIX-ike teljességgel nem azon kérdést oldja meg a mi most közöttünk fenforog, hogy t. i. kinek a birtoka az egyházi főhatalom, az egy­házi törvényhozás és kormányzás joga, hogy van-e az egyháznak autonomiája stb., hanem arról szól hogy mi eredete és rendeltetése van az államnak és polgári felső­ségnek mint ilyennek: „Credimus Deum velle m­u­n­d­u­m legibus et politia gubernari, ut alia sint fraena, quibus immoderatae mundi cupiditates coercean­tur" ed­. A fegyvernek melylyel az állam bir, rendelte­tése nemcsak az emberek,­­ hanem az Isten ellen elkö­vetett bűnök megtorlása is. De vajjon ebből követke­zik-e tehát, hogy az egyház autonómiával nem bír, ha­nem az államtól függ és annak alárendeltje ? Vagy ha pl. megfordítva a dolgot, valamely állam törvényt alkot, vagy rendeletet bocsát ki, mely azt nyilvánítja, hogy a lelkészek rendeltetése az is, hogy az igehirdetés által küzdjenek az uralkodó polgári bűnök ellen, követke­zik-e ebből, hogy az állam elvesztette önállóságát s az egyháztól lett függővé ? Vájjon továbbá fel lehet-e azt tenni, hogy azon confessio, mely a maga XXXIX-ik cikkében azt mondja, hogy „az igaz egyháznak oly rendtartással és fegyelemmel kell kormányoznia, milyet a mi Urunk Jézus Krisztus szentesitett, hogy t. i. legyenek abban lelkipásztorok, presbyterek, diákonok, a tudomány tisztaságának fentartására — s a bűnök meg­gátlása végett, stb. stb.; — fel lehet-e mondani tenni, hogy egy ily confessio, már néhány sorral alább azt vallja, hogy az egyháznak nincs autonómiája, nincs saját ön­álló alkotmánya és törvényhozása. Egyébiránt, történelmi kérdések megoldása végett nem sok szükség van az okoskodásokra ott, hol tények­kel lehet dönteni. A kérdés az, hogy vajjon a XVI-ik századi kálvi­nista franciák vallották-e az egyház államtóli független­ségét, mint én állítom, vagy pedig az államtól függőnek, alárendeltnek tartják az egyházat, — mint Sz. F. úr ma­gával elhitette ? Azt hiszem, hogy ezen kérdésre, maguk a XVI-ik századi franciák s az ő tényeik jobban megfelelhetnek mint én. Lássunk tehát egy pár tényt! Ugyanazon zsinat, mely a kérdéses francia confes­siót alkotta, megállapította a zsinatpresby­teri egyházalkotmányt is, és pedig oly módon, hogy abban az egyház alárendeltségének, állam­tóli függésének nyoma sincs. Ez történt 1559-ben, má­jus havában. Mondják, hogy mind a confessiot, mind a rendtartási cikkeket maga Kálvin fogalmazta. Tény továbbá, hogy az 1563-ik évi lyoni nem­zeti zsinaton, még az is kérdésbe tétetett, hogy vajjon egy állami tisztviselő lehet-e tagja a p­r­e­s­byteriumnak? A zsinat igent mondott, de oly fel­téttel, hogy az illető gyülekezet szabadsága romlást ne szenvedjen. Az is tény továbbá, hogy több francia nemzeti zsinatok, mint pl. a figeaci 1579, a rochelli 1581-ben, a montaubani 1594-ben intették a presbyteri­u­m­o­k­a­t, hogy a polgári felsőségnek ne adjanak b­i­zonyitványokat a gyülekezeti tagokról s álta­lában oly * dolgokról, melyeknek az egyházi fegyelem gyakorlása mezején jutottak tudomására , sőt még az is elrendeltetett az egyik zsinatban, hogy az egyházi hiva­talos iratokban a polgári igazságkiszolgáltatásnak még formáit és kifejezéseit is kerülni kell. Még az is tény, hogy a rochelli zsinaton, épen a confessio átnézése alkalmával s annak fent idézett XXIX-ik cikkére vonatkozólag, a bourdeauxi lelkészek egyike jelentvén, hogy egy orvos oly könyvet irt, mely­ben azt állítja, hogy „a polgári felsőség az egyház fej­e," — que le Magistrat est le chef de r­eglise: a zsinat erre újból megállapította ama cik­ket, és ünnepélyesen kijelentette miszerint­­>a confessio — t. i. a francia confessio, —mindazok tévelygését elveti, a­kik a polgári és egyházi kormányzat összezavarása által az egyházalkotmányt meg akarják semmisíteni." ,,Qui veulent abolir la discipline de l'eglise, en la confon­dant avec le gouvvernement civil et politique des ran­gistrats." Im ezen tényekből látjuk, hogy maguk a XVI-ik századi francia kálvinisták, miképen értelmezték saját hitvallásukat s miként fogták fel és állapították meg az egyháznak államhözi viszonyát. Azonban Sz. F. úr, annak igazolása végett, hogy a kálvinizmus szerint „a vallás ügye a világi hatóságot il­leti, hogy az egyház az államhatalomtól függ s annak alárendeltje" stb. — a skótok példáját is idézi, a­mi va­lóban majdnem olyanforma, mintha valaki, azon állításra nézve, hogy Európában absolut császárság is létezik, a helvét köztársaságot idézné példaként. A skótokra nézve sem szükség okoskodásokhoz folyamodni; meg fogják ők maguk nyilván és határozot­tan mondani, hogy mi értelemben vannak az egyháznak államhözi viszonyára nézve. A kérdésben forgó skót confessio 1560. augustus ha­vában készült, de nem ,,in plenaria parlamenti edinbur­gensis sessione," — mert ott csak helybenhagyatott, ha­nem irták azt maguk a skót lelkészek Knox vezérlete alatt. Néhány hónap múlva azaz 1561. január 17-én már

Next