Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-07-02 / 27. szám
A nagynevű Ráday Pál pedig egyháza, és annak vallásos isteni tisztelete iránti szent buzgóságáról, imákat és énekeket irt, követve e téren Bethlen Gábor és Apaffy Mihály fejedelmeket. Így keletkezett, mindjárt a 18-dik század utolsó felében Lőcsén a magyar nyelv tanára Újhelyi Dajka Gábor úrnak t. Nagyváradi Darvas János úr kedves élete párjának, t. f.áy Magdolna asszonynak élete legszebb korában történt halálára írt gyönyörű verse, mely az akkori irás szerint igy hangzik : ,,Tartosb örömre érdemes barátom. Midőn elcsüggedt karjaid közt látom Más jobb világra által szunnyadni Szerelmes párján életednek: Ki Nem érzi együtt kinos veszteséged ? Ki nem javalja méltó könyveid ? Egy perc vetett boldogságodnak véget, S egy halhatatlan szépet sirba vitt! — ! A kisded Ámorok sirnak felette: A bús hit tépett hajjal jajgatja, A csendes virtus kedvessét, ki a Szép nem diszét magával eltemette — Hijába nyújtod érte karjaid, Csak port, s hideg hamut ölelsz : jobb részet , Elhervadt kellemit tekintjük itt — E bánat lakhelyeiből az enyésze. — Ó, sirj szellemed áldott hamvain Ha kifakadt enyhülést lel a kín; S midőn egy percig édes könyved árja A bú előtt sebes szíved bezárja. Említsd azon boldogtalant, ki nem ismer már könyveket, — fájdalmi súlya, Leverte, az elcsüggedt gyötrelem Alatt szívét elfojtott bánat dúlja." Így jöttek egymás után, mint úttörők, a Kazinciak, Kovácsok, Édesek, Mátyásiak, Horváthok, Csokonaiak, — igy vette tételét Csizi István főhadnagy, következő gyalog katona éneke : „Csillagos ég, nap, hold, föld, hegy, völgy tengerrel Csudáld! mit cselekszik Isten, az emberrel: A kit akar megtart, mást megöl fegyverrel; Ebbe nem állhat senki, semmi szerrel! — Isten ö, csak neki vagyon birodalma, Mind mennyen, mind földön, ront, épit hatalma Mely boldog, ez az Ur, a kinek óltalma Oltalma a kinek benne bizodalma. Zúgjon bár a tenger szörnyű harsogással, Vagy hulljon a menykő, égi csattogással, Bár kegyetlenkedjék sürü ágyúzással Az ellenség, s apróbb, fegyver ropogással. Ingyen sem lesz annak semmi veszedelme, Kinek csak Istenben vagyon hiedelme, A benne bizóknak, mert oly segedelme, Hogy azt fel nem éri, semmi véges elme." Én Uram, Istenem ! hát már levetkezem A bűnnek palástját, és felfegyverkezem, A hitnek paizsát, s rólad emlékezem, Midőn bajnokomhoz közelebb érkezem. Nem bizom eszemben, erőm fegyveremben , Mert ugy tudom esem, halálos veremben ; Bizom csak egyedül, az én Istenemben, Mert csak ő megtartó a veszedelemben. Eddig is az Isten viselte gondomat, Ő erősítette harcokban karomat, Most is erősíti a marsban lábomat, Csak neki ajánlom vándorló sorsomat! Kegyes ő, megengedi a hozzá térőnek, Sőt jutalmat ígér, az ezt keresőnek, O erős paizsa a vitézkedőnek Legelmet nyújt, a neki könyörgőnek! Erős Isten vagy Te ! erősítsd kezemet, Kezemben kedvedre, forgasd fegyveremet, Fegyver által ontasd ám bátor véremet, Csak végre idvezítsd én bűnös lelkemet. Hogy ezen ének minden bizonnyal szebb és alkalmasabb a CXLIV-ik zsoltárnál, mely szinte katonának való ének , mindenki által láthatja, miután ezen ének sokkal szelídebben hangzik, mint a mondott zsoltár címe sorai: „Bocsáss villámlást, őket verd széljel Mennyűtő köveiddel, széleszd el" stb. Idő folytával, hogy és mint alakíttattak át a templomi dicséretek, ismerjük mindnyájan énekes könyvünkből, mely kezeink közt forog ; de sok dicséreteket tekintve, melyek énekes könyvünkben helyet foglalnak, ideje volna immár, hogy azokat, más ujabb, szebb, az idő és körülményekhez alkalmazott, énekek váltsák fel. A zsoltároknak pedig legnagyobb részét, melyek tartalma homlokegyenest ellenkezik körülményeinkkel, s a keresztyén vallás szellemével, melyek ugy sem énekelhetők, következésképen a jelen alakban, csak az énekes könyvet vastagítva, annak árát emelik, a szegényebb sorsúnak nagy kára és hátramaradására, anyagi és szellemi hason tekintetből is, az avatottak, és az énekszerzésre meghivattak, végkép kihagyják, igy nem lesz kénytelen a szegény falusi gyermek olvasni, az ily és több efféle sorokat: ,,Fiai legyenek árvákká, Felesége özvegy asszonya; Gyermeki e földön szüntelen Elbujdossanak, helyből helyben: Házokból kipusztuljanak, És ők széjjel kolduljanak." Csuthy Zsigmond. v