Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-11-17 / 46. szám

sebb bajnokaival akkor annyira mert, közfigyelmet kel­tött csatákat vivta. Temetése okt. 17-én ment végbe, méltón és megha­tóan egy protestáns lelkész éltéhez; — számos közel és távollevő tisztelői — hivataltársai — a serkei egyház minden rangú hivei seregiének össze, hol az udvaron a gö­möri, rima-balogvölgyi tanítókból alakított éneklőkar, meg­ható gyászéneke után tisz. tudós Soós Miklós rima­szombati lelkész, irodalmilag is ismert férfiú, mondott szív­ből jövő s szívhez ható buzgó imát az elhunyt agglelkész koporsója felett. — Majd a templomba indulva a gyász­menet, annak kerítésében, hol már egyik fia, a korán elhunyt ifjú költő, Balog Gyula, alussza álmait —• temettetett el; a sírnál helybeli segédlelkész, t. Szalóci Dániel rövid sirbeszédett monda szeretett volt főnöke felett. — Benn a templomban, mely zsúfolásig­ telve volt a résztvevőktől — az éneklőkar éneke után t. tudós Pásztor Pál, e. megyénk köztiszteletben álló tudós férfia s rimaszombati lelkész lépett a szószékbe Lukács ev. 2: 29 — 32 nyomán szerkesztett, tudományosan kidolgozott, átérzett beszédé­ben felmutatta a valódi bölcset életben és ha­lálában, alkalmazva az elhunyt lelkipásztorra, kit a tudós cím legszorosabb értelmében méltán megilletett. — ki családja körében gondos férj — szerető atya — valódi emberbarát - jó hazafi — mindenek felett vallásos, ke­gyes férfiú volt. — E nagy gonddal, művésziig egybeál­lított beszéd vajha — megóvatnék a feledéstől — s ki­nyomva látnók mielőbb! ! Méltó volt az elhunyt férfiú éltéhez gyászünnepélye — egyszerű, mint maga a protestáns egyház és nagyszerű; — bár némi visszatetszést szült bennünk a közgyásszal el­lentétben a serkei templom falain függő 5.6.sőt több darab­ból álló nemesi címerek sokasága — melynek meggyőző­désünk szerint prot. templomban mi helye sincs — a ke­gyes jóltévő — buzgó ősök emléke fel van irva a hivek szivébe, — az enyészettől óvják az egyházi, egyházme­gyei jegyzőkönyvek; nem tehető fel, hogy azon kegyes alapítók maradékai óhajtanák családi címereikkel ékíteni az urnák templomát!!! Végül óhajtandó s meg vagyok győződve, hogy töb­bek óhajtását nyilvánítom, a midőn felhívom az elhunyt kegyes férfiúhoz méltán hasonló fiát t Balogh Béla putnoki lelkész urat — a nagy gonddal élete mind késő estvéeig hív és munkás atyának tudományos dolgozatait a közforgalomnak át­adni, hogy egyházirodalmunk e sze­gény korában e kincs ne vesszen el nyomtalanul! Áldás s nyugalom az elhunyt poraira. Közli: Siimavölgyi. A harangok közel 1 óra óta folyton zúgnak, s én vá­ratlan gyászt jelenteni fogom a tollat, nehéz szívvel, kö­telességszerűn. Hét napi szenvedés után meghalt Haviár Dániel. Agyára nyomult orbánc ölte meg. Nem szólnék szabatosan, azt jelentve, hogy az es­peres Haviárt vesztettük el. Alig tekinthetem el hamarjában : kit ? mit ? az egy­ház apostoli fegyelmű és szaktanultságú papját-e, vagy a haza egy mindvégig határozott magyar polgárát ? a bányakerületi lelkészrend egyik jelesét-e, vagy a békési esperesség immár általában kedvelt kormányzóját? a szarvasi nép lelkipásztorát-e, vagy ugyanancsak város­gyűlési bölcs vezérét ? főiskolánk legbuzgóbb előmozdí­tóját s 11 év ótai tanácselnökét-e, vagy elemi tanodáink, felsőbb leányneveldénk, óvódánk éltető szellemét? egy szép reményű családkör gondos atyját-e, vagy a baráti viszonyok gyöngéd lelkületű s lovagias jellemét ? a köz­tanácskozások szellemdús szónokát-e, vagy a társalgási együttlétek kedélyes hangolóját ? De érezzük, miszerint az ő hatása szüntével mind eme viszonyokban egyszerre űr támadott, oly számban s nagyságban, minőben ez ar ritka lét után tűnik fel siró jelül. Ideges hevességén, mely korábban majdnem min­deneket, kik vele viszonyban voltak, zokon érintett, min­denki tul tette magát, láttára a módjában gyermeki — indokaiban nemes odaadásnak, melylyel ő oly melegen és soha valami önös ár fejében szolgált ügyet és barátokat. Hol személyes ellenek megilletődnek, hogyan adjak én hangot az érzelemnek, mely elfog a férfi koporsójá­nál, ki eszemet és szivemet, habár szakatlanabb alakban nyilatkozott is, mindig megértette, s a nem-értők ellen fÖ­dözni sohasem kétkedett. A betegség világos tudata melletti, utolsó, úgyszól­ván végrendelet-természetű intézkedései a tőle rajon­gásig szeretett főiskolát illették. Halál vagy életteli bú­csú gondolata végóráit csak futólag sem látszott háborí­tani, mintha megnyugtatta volna annak eleven tudata, hogy istennel volt éltében, és istennel marad holtában ; és emelné az önérzet, miszerint, mig nappala volt, kötel­meinek körét minden téren hasznos munkával töltötte be, — sőt magával vinné az erős hitet, hogy azon embe­ries és hazafias eszméknek, melyekbe ő élete fáradozását a lélek örömével fektette be, mi, barátai, kik egy dara­big még itt késünk, biztos letéteményesei leendünk. Ne is csalja meg őt e hit mindörökké. Különben szellemileg és testileg a sokaság közül egyaránt kiemelkedő termetűvé Haviár Dánielünket Lo­sonc szülte 1816-ban. Jénai tanulmányai után elébb Pa­nyiton, majd Rima-Szombaton lelkészkedve, itt av­atott, eré­lyes és üdvös hatása közméltánylatául, többi közt, a hely­beli­­ prot. gyülekezettől a gymnasiumnál tanácselnökké, s a kis-honti egyházmegyétől főesperessé emeltetett. Érdekes kiemelnünk, hogy a r.-szombati gymnasium ma­iglan életrevalónak bizonyult uniója létrehozásában Ha­viárnak döntő része volt. Föllépései nyilt, eszélyes és határozott módjának, mely őt minden viszonyokban sajá­tosan jellemezte, nagyrészben köszöni­k.­Szombat vá­rosa azt, hogy a losonci rémségtől megkíméltetett. Midőn 1855-ben Szarvason, e legelső rendű papállomásra a nép-

Next