Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-01-15 / 3. szám
házban kívülünk nyilván senki más nem foglalkozott, nem nagy divinatió kívántatik hozzá, sőt a gyermek is kitalálhatja kire és mire céloz a „Figyelmező" tudós szerkesztője, és mi kénytelenek vagyunk célzatait magunkra venni. Úgy tesz, mint ama nagyhírű elődje, Benedek, ki midőn egy prédikációjában a halott-torokon szokásban volt és különösen a csizmadiák által folytatott dorbézolások ellen kikelt, beszédét aval végezte, hogy most az egyszer ő még senkit nem nevez, de ha a csúnya szokást folytatni találnák, akkor, ha soha csizmát nem visel is, megmondja nyilván, kik azok az istentelenek, akik ugy garázdálkodnak. A különbség a derék Benedek és a „Figyelmező" tudós szerkesztője közt csak az, hogy amaz valósággal megtörtént kicsapongások ellen kelt ki, ez meg csupán ráfogások ellen harcolva, elleneit feketíti, anélkül, hogy ezek tudnák miért, mi okán ? Üzi pedig e csufságos manoeuvert oly kedvteléssel és kitartó szorgalommal, mintha csak a legszentebb ügyben fáradoznék, és szélmalom harcával, isten tudja, mily üdvös szolgálatot tenne országnak és egyháznak. Igy, mikor az „Erdélyi prot. közlöny"-t hirdeti, el nem mulasztja oda vetni, hogy oka van hinni és remélni, miszerint ama lap „nem a merőben romboló és nihilisticus irány szolgálatában fog állani" értsd hozzá , mint a melyben áll az addig egyedül létezett prot. hetilap. Eszembe sem jut a „Figyelmező" tudós szerkesztőjét plagiatussal vádolni, de mindenesetre különös találkozása a nagy szellemeknek az, hogy az ultramontán Palásthy kanonok úr is épen e vádat emelte a „Prot. egyházi és iskolai lap" ellen. Ha jól emlékszem már Palásthy ur irányában tettem a megjegyzést, hogy úgy vagyok e jellemzéssel, mint Voltaire a római szent birodalom címével, melyről azt kérdezé, hogy miben szent ? miben római ? (en quoi saint ? en quoi romain ?) Mi is kérdezhetjük ugy Palásthy úrtól, mint a „Figyelmező" tudós szerkesztőjétől, miben vagyunk mi rombolók ? miben nihilisták ? Bámulatos, mennyire sebesedő az iramodás, ha az ember egyszer a veszedelmes lejtőre jutott! Hiába, „Die Todten reiten schnell" mondja a német költő. 1862-ben a „Figyelmező" szerkesztője „Tájékozásomat" ismertetvén, az abban fejtegetett álláspontomat az egyházban, melyen, bátran mondhatom, azóta egy jórát sem változtattam, még olyannak találta, hogy azzal „a legtartózkodóbb és legkegyesebb lelkek is meg lehetnek elégedve" ; csak ő, a tudós ismertető találja azt néhol túl engedékenynek, mert így szól: „a tudományban a kényszerűségnek még csak árnyékát sem tűrhetni;" és íme ma, rövid néhány év után, én vagyok a romboló, a nihilista , ő meg irányomban „az evangyeliomi keresztyénség alapigazságai melletti apologetikai érdekeknek" akarja erejét szentelni. Senki sem várhatja türelmetlenebbül azon apologetikai tanulmányok megjelenését, mint én, ki akkor tán valahára meg fogom tisztán tudni, miben áll az én romboló nihilistikus irányzatom, és tudós ellenfelem miben orthodox, miben positiv theologUS. — Eddigelé én a „Figyelmező" hasábjain az orthodoxiának egyéb nyomát felfedezni nem tudtam, mint azt, hogy a nézeteitől eltérő véleménynek kárhoztatásában akár egy Athanasiussal is kiállhatná a versenyt; a dolog lényegére pedig ugyancsak azt mondja amit mi, csak oly heterodox, mint mi. „El kell jőni az időnek, így szól, és talán már nemsokára el is fog az jöni, amidőn épen a mi hazánkban és egyházunk kebelében is tüzetesen és világosan ki fogják jelölni az illetők, hogy az egyházunk által eddig vallott alapigazságok közül, melyek azok, amelyek tarthatlanok, részesek stb, stb." Vajjon nem ugyan azt fejezik-e ki e sorok, amit mi vallunk, kik épen most fáradozunk abban, hogy a megindított reformmozgalmak által azon irányban elevenebb eszmecserét eszközölvén, közelebb hozzuk azt az időt, melyben az egyházunk által eddig vallott alapigazságok revisiója megtörténhessék ? — Honnan van már most az, hogy a „Figyelmező" tudós szerkesztője ugyan azon teendőt tűzi ki egyházunknak célul, melyet mi, mégis mi romboló, nihilistikus irányzatúak vagyunk, míg ő az orthodoxia szent palástjába burkolódzik. A táblabírák és földesúri kis királyok idejében történt, hogy egy szegény paraszt beállít a tiszttartóhoz e szavakkal: tekintetes uram ! baj történt ; az uraság marhája vetésembe szabadult és ott nagy károkat tett. Az a te bajod, gondatlan paraszt, viszonzó tiszttartó, mert nem vigyáztál földedre jobban! Hogy is mondtam ? szól ismét egész alázatossággal a paraszt , nem az uraság marhája szabadult az én földimre, hanem az én marhám tett az uraság földén némi kis kárt. De már e más ! — rivall rá haragosan a tiszttartó — majd megbecsültetjük a kárt, és aligha földed nem megy utána, pimasz paraszt!