Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-03-16 / 11. szám
zik ki s viszik előbbre korunk politikai és valláserkölcsi mozgalmai, melyeknek végcélja nem lehet más, mint a krisztiánizmus új világot alkotó elveinek, alapigazságainak megvalósulása, közönségessé tétele. A fejlődő szellemvilág életmozgalmait diadalra vezetni, ez az egyház és vallás legmagasztosabb hivatása. Ha az egyház, nem is bederítve a kor irányára, ódon épületének fojtó légkörébe temetné magát, azért a haladás s szellemfejlődés folyama nem fog megakadni; de én azt mondom: ne örüljetek annak a polgárzatnak, azoknak a társadalmi vívmányoknak, államformáknak, amelyeket a szellem letéteményese, a vallás nem fog által hatni. A forrongó világanyagok, az örök eszmék csak Isten által szervesülhetnek s valósulhatnak meg. Különben, a történhető kalamitásokért, Isten és a történelem ítélő széke előtt mindenkor az egyház közegeit terhelné a felelősség. Bár nem legkedvezőbbek nálunk a jelenségek, azért mégis csak előre, haladás emberei, bízva Istenben és az eszmék hatalmában! Az akadályok sziklatömegei meredeznek bár a sivatag partokon, hol hajónk elhalad ; de ha el nem feledjük Ballagi szavait: „a reformokat nem szóval, hanem tettel szokták csinálni ® — bizonyosan győzni fogunk, és a nyomunkba lépő boldogabb nemzedék áldani fogja azokat, kik felfogták korunk irányának lényeges jellemét : egyetemes haladás, újjászületés a család, polgárzat, társadalom, vallás, ész és szívben egyiránt! Pereszlényi János, ref. lelkész. Protestáns házassági ügy, és még valami. Protestáns egyházunkban, a visszás s egyenetlen házasságoknál az egyházi hatóság folyvást békitő szerepet visz. Igenis, ha az egyenetlenség mételye dul az eddig békés családéletben, s a férj és nő egymás iránti hő vonzalma a fagypont felé nehezül: bármelyik fél felhívására, a helybeli egyháztanács, mint amely legközelebbről ismeri a támadt vihar létokát, s az így indokolt meghidegedést, békebíróul lép fel, hogy lesimítsa a fellázadt kedélyhullámokat, s a bomlásnak indult feleket visszaadja a boldog családéletnek. Ha ezen első bíróság működése siker nélkül marad, s a családi kötelékek mindinkább ernyedni s lazulni kezdenek, átveszi a békítő szerepet az egyházmegyei, végre a kerületi hatóság, mindegyik saját kebeléből küldöttséget nevezvén az ügy békés kiegyenlítése végett, mi ha egyik vagy másik fél makacsságán, vagy épen a kölcsönös ellenmondáson megtörik, az ügy kellő bizonyítványok s egyéb okmányokkal fölszerelve, a válni akaró félnek kézbesittetik, hogy óhajtásának a polgári törvény alapján, világi bíróság előtt érvényt szerezhessen. Idáig a dolgot még értem, bár egyéni nézetem szerint, a legalsóbb hatóság működése meghiúsultával, az ügyet bátran a világi törvényszék elé terjeszthetőnek vélem, igen ritkán fordulván elő eset, hogy az egyházmegyei vagy kerületi küldöttség a feldúlt házassági békét helyreállítsa. De nem értem okát annak, miért szükséges a fokozatos processus azon esetekben, midőn a visszás házasságban élő, vagy már az ágy és asztaltól elválasztott római katholikus felek épen a célból térnek át egyházunk kebelébe, hogy itt ügyek mielőbbi elintézését, az egymástóli végmegválást eszközölhessék. Ha ezen fokozatos processus okául az hozatik fel, hogy az ilyen hitsorsosok az áttérés percétől fogva szintén kötelesek a felekezet bármily üdvtelen s korhadt institutióinak szigorú megtartása mellett munkálni rég óhajtott céljuk elérését, tisztelettel kérdem, az uj hitsorsosok új lelkipásztora nem ismervén azok múltját, nem a meghasonlást előidéző alapokat sem, képes-e a fokozatos processus fogalmában nyilvánuló kibékítés nagy művét létrehozni, s kérdem, van-e eset széles e hazában arra, hogy a hitöket változtató házasfelek uj egyházuk hatósága által az ismétt együttlakásra bizattak volna? — ha nincs, akkor mit jelent e puszta formalitás, a gyors elintézést követelő ügynek huzása-vonása, sokszor szándékos elodázása, mely pedig már tapasztalásunk szerint, annyiszor a közerkölcsiség kárával történt! Szerény nézetem tehát e látszólag csekély, de valóban nagy horderejű ügyben oda irányul, hogy célszerűbb rendelkezésig ám maradjon megszületett protestánsokra nézve a hármas békebiróság, de az áttértek ügyében, az első biróság nem sikerült működése után, azonnal kezdessék meg s haladjon gyorsított léptekkel a polgári tárgyalás mert ha valahol, itt sokszor periculum in mora. Nem tehetem, hogy ez alkalommal, már csak eszmerokonságnál fogva is, kifejezést ne adjak protestáns egyházunk ama százados óhajának: mikor lép már életbe az 1791-ki XXVI. törvénycikk 11-ik pontjában körülírt, a budai zsinat által szinte egyidejűleg a kérelmezésre kijelölt, a korszellem s vallási egyedi jogosultság által hangosan követelt protestáns házassági törvényszék, mely kerületenként működnék, s melynek fölebbviteli fóruma lehetne a kormány által a legfőbb itélőszéknél kinevezendő háromtagú biróság, mely a protestáns egyházjogot s egyéb jogviszonyokat ex professo tartozván ismerni, eljárásában szigorún azokhoz ragaszkodnék, egyébiránt köteleztetvén mindkét fokú bíróság eljárásáról évenként a kormánynak értesítést adni.