Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-01-06 / 1. szám
De magukban az egyes felekezetekben is a közgyűlések megszüntetése következtében az együvé tartozás érzete mindinkább gyengült, az egyház közszelleme nem nyilatkozhatván, a particuláris érdekek előtérbe léptek, ami ismét a konkolyhintést, nagymértékben elősegítette. Ily körülmények közt keletkezett a mostani Protestáns egyházi és iskolai lap, részben ugyanazon nevek formája alatt, melyek a negyvenes években a hasonnevű egyházi közlönyt ékesítették. Az első két évfolyam címe Székács Józsefet és Török Pált nevezi mint segédszerkesztőket. Ez magában már tiltakozás volt a fent jelzett kóros irányzatú állapot ellen, de a programm e tiltakozást világosan is kifejezte és ismételve hangsúlyozta, hogy „elkülönzött testületi vagy felekezeti álláspontot szándékozik", s hogy „igaz keresztyént elfoglalni nem életközösség és szabad értesülés utján eszközlendő öszhangzás a két testvérfelekezet s az egyes kerületek közt az, amire az idő mindenekelőtt int." A nemsokára bekövetkezett pátensi váltig bebizonyitotta, hogy mi az idő intő küzdelem szózatát megértettük és jól felfogtuk. Ama válság napjaiban veszély és közös érdek megmutatták, hogy mindnyájan egy hajóban evezünk, s hogy ezt a hánykódó tenger hullámai között a felszínen csak egységes működés tarthatja fenn. A Protestáns egyházi és iskolai lap szerkesztősége egyik legkeresettebb központja volt az akkor időben megindított mozgalomnak, s így mi mondhatjuk meg leghitelesebben, mennyi vült a sok részre szakadt testbe egy erőködésbe kelelket önteni. Ami a hajszálon függött ügyet utoljára is megmentette, nem saját testületi szelleme és ereje volt, hanem az annyi éveken át hamu alatt lappangott és akkor végre nyilatkozásra rést talált nemzeti szellem tüze, mely az európai viszonyoktól támadt léghuzam mellett lobbot vetvén, a Bach-féle zsarolási rendszert nem sokára mindenestől légbe röpítette. Csakugyan több lázatja is lett az 1859-dik évi nagy vallási mozgalom szerencsés kimenetének általános politikai tekintetben, mint arra nézve, hogy vallás-erkölcsi életünk erősbödést, a tagok közti közösség érzete új táplálékot nyert volna; sőt amennyiben az egyház sok helyt a politikai szereplés aszályába jutott, a politikai pártok közt később kifejlett feszültség miatt sok tekintetben a szakadás még nagyobb lett, mint volt azelőtt, és annyira jutottunk, hogy mai nap, legalább a reformált egyház kebelében a közös cselekvés csaknem az impossibilitások közé tartozik. Mind amellett az egyház egyetemes megrázkódása sokkal tetemesebb volt, semhogy minden positív eredmény nélkül múlhatott volna el. Lapunk régibb olvasói emlékezhetnek, hogy még 1858-ban polémiába bonyolódtunk volt előbb a nyíregyházi evangélikus, később a szentesi reformált egyház elöljáróságával amiatt, hogy a magokat önkeblükből kiegészítő presbyteriumokat, minők akkor az egyházak legnagyobb részében léteztek, sem az egyház fogalmával, sem a kor követelésével egyezőknek nem találtuk. A pátensi küzdelem nehéz napjaiban a presbyteriális szerkezet ama felemás természetű csudaszülötteinek teljes tehetetlensége napfényre jött, s igy történt, hogy az ugyanazon napokban keletkezett egyetemes bizottmány 1860. september havában a törvényes visszahelyezkedés ügyében gyűlést tartván, a presbyteriumoknak olyatén alakítását határozta el, hogy a presbyteri tagok megválasztásában, valamint az ekklésiai gondnokság évenkénti választás által történendő betöltésében az egyház terheit viselő minden önálló ekklésiai tagnak legyen módja személyesen befolytatni. Ugyanakkor határozatba ment, a presbyterialis rendszernek az egyházkormányzat felsőbb fokain , az esperességi és kerületi gyűléseken való keresztülvitele is, s ez intézkedés azonnal országszerte eszközlésbe is vétetett. Nem kisebb jelentőségű eredménye volt a küzdelem által fölélesztett közérzületnek az egyetemes tanügyi bizottmány fokozott működése is, mely a népiskoláknak a kor szükségeihez mért átalakítását tűzvén ki magának célul, sikeres előkészítője lett az 1868-iki népiskolai országos törvénynek. Az ember azt gondolná, hogy a közös működés e két mozzanatából eredt sokféle áldás embereinket figyelmeztetni fogja a századok óta akaratunk ellen fennállott szétdaraboltság hátrányaira és siettetni fogja a közös célú cselekvésre való egyesülést, melyet az eddig követett uton tapasztalt elmaradottság fennen követelt és lapunk mindenféle alakban sürgetni megnem szűnt. Csalatkoztunk mindnyájan, kik olyasmit várni