Protestáns egyházi és iskolai lapok – 15. évfolyam – 1872.
1872-03-16 / 11. szám
ténelmének iránya tehát nem más, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség nagy elveinek megvalósítása, és hogy e magasztos cél, bár nagy küzdelmek között, el is fog érezni, arról kezeskedik a keresztyén műveltség történelmének közel két ezredéves folyama, kezeskedik magának a reformációnak világténye. A szebb jövő derültét siettetni fogja, ha minél többen vesznek részt, a régi elveken nyugvó társadalom átalakításának óriási munkálatában. Itt minden ember számításba jó ereje és képessége szerint, az, aki az első papírmalmot Nürnbergben 1590. felállította , épen úgy, mint Kossuth, ki lángesze hatalmával hazánk politikai irodalmának léteit adott, s a szunnyadó magyar elem kovászába az élesztőanyagot beoltotta. És hogy legközelebbről csak nemzetünk kulturai fejlődését vegyük figyelembe, el is mondhatjuk, hogy politikai életünk újjászületésének nem hiányzottak, és nem is hiányzanak hatalmas bajnokai, akár alant, akár a politikai szónoklat geniális mesterei felé fordítsuk tekintetünket. Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Tisza, Ghycy, Böszörményi, Vörösmarty, Tompa, Petőfi, Jókai, Medgyes, Tóth Kálmán, Arany — bármely nemzet irodalmának és történelmének ragyogó gyöngyei lennének, és nekünk azok is fognak maradni. Politikai életünk ilyetén zajlásai között, végtére örömmel kezdjük észlelni azon tényt, miszerint a protestantizmus jobbjai is megértették végre a kor intő szavát, s belátva a népek társadalmi életének emelkedő irányzatát, azon vannak, hogy az egyház is bontsa ki végre porlepte zászlóit, öltse fel a modern idők követelményeit, mind a tan, mind a kormányzat tekintetében egyiránt. Úgy van, mindenfelé feltünedezni látjuk az idők jeleit . A szabad eszmék hullámai már a Vatikán sziklafalait is csapkodják Rómában a katholikus egylet alakul. München vallásos mozgalmak színhelyévé lesz; Döllinger aggastyán alakjában akar megifjulni a katholicismusnak kortól elmaradott szelleme. És hiába valók az ultramontán erőködések, hazánkban is kezdenek a vallásos eszmék, felvilágosult katholikus polgártársaink kebelében ébredezni; az Isten szavát, a vallásos érzületet, a jezuitismus minden ármányai sem képesek kioltani. De különösen a protestantizmus világában mozgás, haladás, a szellemek bizonyos forrongása, új titkos tényezők működése észlelhetők mindenfelé. A társulás szelleme kezd itt is lengeni, és természetesen, a német protestantizmus kebelében öltött már eddig is legnagyobb mérveket az egyházi reformmozgalmak áramlata. Nem lehet eléggé mérlegelni e mozgalmak közművelődési horderejét, kivált a jelen korszakban, midőn a német nép politikai egységének műve immár a bevégzett tények sorába, a rendszeres fejlődés ösvényére lépett. Adjuk ehet még Mahlernek, a porosz vallásügyi miniszternek legközelebb történt bukását, s el lehetünk rá készülve, hogy a porosz egyház műveit, emelkedett szellemű közegei, mindenek felett pedig a porosz népnek műveltsége, fogékonysága, a modern irányban megindult mozgalmak védelmére kelve, a vallásos eszméknek és az egyházi életnek nagyszerű fejleményeit fogják előidézni. Végre valahára a magyar protestántizmus is életelevenségének csalhatatlan jelét adta; és hogy nem egy galvanizált hullának életvergődései azon reform-mozgalmak, törekvések, melyek anyaszentegyházunknak valláserkölcsi és társadalmi újjászületését célozzák, én lelkemben meg vagyok erről győződve. Szomorúan kell azonban tapasztalnunk, hogy míg az ó-katholikus egylet tagjai Rómában egy nap alatt, 2000, mind kétezerre szaporodnak, addig a mi protestáns egyletünk létszáma oly csigalassúsággal gyarapodik; míg Münchenben az öreg Döllinger is az új eszmék bajnokai közé sorakozik, addig nálunk az ifjú nemzedék tagjai is hátra húzódnak, az orthodoxia terebélyes fájának árnyékában mélyen hallgatnak; sőt Ballagi, a kor magaslatán álló derék egyházi tudósunk, jutalmául anyaszentegyházunk érdekében évek óta vívott küzdelmeinek, amolyan félhivatalos komolysággal, publice gyanúsíttatik, alaptalan rágalmakkal illettetik, oly férfi által, aki akár tudományos képessége, akár hivatalos állásánál fogva csak hálára kötelezné egyházunkat, ha a haladó eszmék magaslatára emelkedve, testvéries egyetértés, közreműködés által lehelne új szellemet pásztorságának nyájába. Hiába, a kor eszméinek áramlatával szemközt úszónak el kell az egyre dagadó hullámok által sodortatnia. Csak az eszmének, és az eszme bajnokainak van örök életök. Ezért mondá a történelem legmagasztosb alakja, az újjászülő eszmék dicső mestere Jézus : „A ki én bennem hiszen, ha meghal is él az." Ő maga volt a megtestesült eszme, és az eszme él örökké. Ennek fokozatos történelmi fejlődését feje