Protestáns egyházi és iskolai lapok – 16. évfolyam – 1873.

1873-05-18 / 20. szám

évi Protestáns Naptár lapjain emlékének egy pár sort szentelnek, és azután ... elfeledik. Elfeledik magát, bokros érdemeit, családját pedig a jó isten irgal­mára bizzák. Sok koldus van a hazában, közöttük a protestáns lelkész s tanár árvái is megférnek; él­jenek a hogy tudnak, ha nem tudnak élni, halja­nak meg. Hadd idézzem vissza képedet lelkem elé, te lel­kes buzgó tanár, ki nem bérért, nem kenyérért, de valódi hivatásból ültél 42 éven át az egyszerű, de előtted fényes tanári székben, ki kora ifjúságodtól késő öregségedig legfőbb s legnemesebb örömeidet ujabb ós ujabb ismeretek szerzésében, s azoknak másokkal közlésében találtad. Oly nehóz képedtől megválnom. Nem csoda, hisz a buzgóság, az a hő lelkesültség, melyet te a tanári szóken tanusitál, mólyen bevésték képedet mindazok lelkébe, kik a közelebbi négy évtized alatt a kecskeméti főiskola tanítványai voltak. A világ talán elég hálátlan le­end s érdemeidet siet elfeledni; de volt tanítványaid lelkében élni fogsz, élni mint egyike a legbuzgóbb, a valódi hivatottsággal bírt tanároknak. Nagyon sok szép emlék, életünk legszebb éveinek, az ifjú kor legboldogabb óráinak édes emlékei csatolnak hozzád. Tudomány-sovár lelked földi hüvelye a téged szere­tők könyeitől öntözött hantok alatt rég porrá s ha­muvá leend már, a midőn mi, volt tanítványaid, új­ból és újból felelevenítjük alakodat, ós oda állítjuk elibénk a tanári szók emelvényére. Ha a mező virá­gai között elandalgunk, s egyik-másik virág szine, alakja megragadja lelkünket: megjelensz te mellet­tünk azonnal, s látjuk, érezzük a mint örömtől su­gárzó arccal, s bennünk is nemes örömöket ébresztve magyarázod a természet kinyomozhatlan gazdagságát, alkotó erejének megmórhetlensógót, kimutatod azon csa­ládi s faj rokonságot, melyben a mező növényei s virágai is egymáshoz állanak. Ha szép nyári estén gyerme­keink kérdik tőlünk egy-egy fényes csillag nevét, az égi tünemények okait: mielőtt feleletet adnánk, fel­tűnik előttünk képed, a mint a náladnál szálasabb bieunisek között állva egész lelkesedéssel osztoztatod őket azon zsákmányban, melyet a tudomány fegyve­reivel s a távcsövekkel harcoló gygások azon felső birodalomból az évezredek folyamában szerezhettek; hirdeted az azon regiókban uralkodó örök törvénye­ket, a vis attractivát ós repülsivát mint oly erőket, melyek ha egy percre megszűnnének, az egész világ­mindenség összedőlne. De hirdettél te még többet is. Nem feledód egy percre sem, hogy az egyes tudományoknak habár ön­magokban is van céljuk, hivatásuk, de e mellett azok­nak egyik legnemesebb hivatásuk az, hogy a vele foglalkozók kedélyét, erkölcsiségét, jellemét megne­mesitsék. Ne csak az ismeretek birodalma gazdagod­jék — mondád te — egyik vagy másik tudomány altal; de az érzelem is nemesedjók, a tetterő is helyesebb és helyesebb irányra vezéreltessék. Épen ezért a leg­materialistikusabb tudomány előadásában is nem ál­lapodtál te meg az anyagnál, a távr - ós górcsövek határánál, vagy a természet rideg törvényeinél soha, hanem igyekeztél bevezetni bennünket, hallgatóidat azon birodalomba is, melyben az érzelem magasztos hevületei már jobb kalauzul szolgálnak, mint az ész hideg világa. Soha nem feledhetőleg áll előttem ké­ped, midőn néha-néha meghurcolva bennünket az ég­boltozatán, elmondva s hosszas számtani képletekkel bebizonyítva, hogy hozzánk a nap, ehhez ez vagy ama csillag, ehhez ismét a legtávolabbi hány millió mórtföldre esik, fellelkesedett arccal megálltál ós kér­dezed: de hát azontúl, hova sem távcsöveink, sem számtani képleteink el nem hatnak, mi van ? „Ott van, kedves uramöcsómók, a végetlen, az Isten!" Vagy midőn naprendszerünket ismertetve elbeszélőd, hogy ez a bolygó e körül, ez ismét eme körül igy meg igy forog, a vonz- ós taszitó erő igy meg igy működik, nem mulasztád el megkérdeni, de hát vol­takép mi is az, a mit vonz-, vagy taszitó erőnek ne­vezünk; mi vagy ki az, a ki ezeket útnak indította, ezer és ezer éves forgásukban fentartja ? s reá mu­tattál azon örök erőre, melyet vallásos nyelven is­tennek nevezünk. Vagy ugyancsak ezen ellentétes erőkről szólva, ki-kicsaptál egy más tőrre. „Nézzék csak uramöcsémók : a holdat vonzza magához a föld, ezt a nap, de ha egyszersmind az ellentétes erő is nem működnék, a földünk a holdat, a nap pedig föl­dünket egészen magához ragadná, s ezen mi kis vi­lágunk teljesen összedőlne; épen igy az egyes csa­ládokat erős kötelék kapcsolja a nemzethez, a nem­zeteket az emberisóghez, de ha ozeu kötelék ellené-' ben nincs egy más kapocs is, melynél fogva az em­ber egyszersmind saját családi, vagy nemzeti kis világa körül forog, felbomlik az egész társadalom." Sőt lel­ked még a számtan száraz betűi közé is lelket tu­dott varázsolni. Egy számtani ismeretlen mennyiség fárasztó feltalálása után, eszünkbe juttatád, felvetód előt­tünk azt a nagy Ismeretlent, Qeog ccyvoavos-1, azt

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék