Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-08-20 / 34. szám
vagy in pleno consessu fogja kérdőre vonni Vajdát, vagy küldöttséget nevezend ki. Ezt az utolsót jobban szeretném. Igyekezzetek, hogy abba oly férfiak választassanak, kik embertársaik hibáit menteni hajlandóbbak, mint nagyítani. Ha már kisülne, hogy Vajda beszédeiben csakugyan vannak elmondva olyanok, mik megrovást érdemlenek : ez mondassék ki őszintén, de csak általában s a citátumokat elhallgatva, de egyébiránt jegyeztessék meg: 1. Hogy Vajda minden egyébben a gymnasium dísze, sőt e beszédekben is a jó sokkal több mint a roszalandó. 2. Hogy az esperesség ezen egy, nem annyira bűnös, mint hibás lépés miatt Vajdát hivatalosan megintendőnek hiszi, hogy jövőre ilyesmitől óvakodjék időben 3. Hogy az esperesség gondoskodott, hogy a jöventartandó beszédek vagy megszüntessenek vagy ellenőrség alatt történjenek végre. 4. Csatoltassék, ha szükséges lesz, a relatióhoz Vajdának nyilatkozata, melytől aztán a legtöbb függene. Legjobb lesz a késedelmezés. Ezt így lehetne eszközölni. Az esperes felveteti az intimatumot, valaki feláll, s azt indítványozza, hogy a dolognál investigatiora levén szükség, küldöttség neveztessék ki, a helytartó tanácsnak pedig annak útján írassék meg, hogy : az esperesség az intézményt felvevén, investigatiot rendelt legyen, melynek eredményéről annak idejében tudósítani fogja a helytartó tanácsot. Nagyon könnyen meglehet, hogy a helytartó tanács, melynek csak csúnnyán szabad iskolai ügyeinkbe avatkoznia, ezen válasszal be fogja érni, — otthon pedig a megintést magát, majd elintézzük keresztyéni szellemben. Ha pedig a helytt. választ sürgetne, ez csak egy vagy két év múlva történnék, s azalatt a dolog jóformán aludnék. Ezen utolsó mód volna a legjobb, de meglehet, hogy még más jobbat is tudna. Azt mindenesetre mellőzni kell, hogy Vajda in pleno consessu válaszoljon. Sürgessétek a küldöttség által eszközlendő investigatiot. — Egyre igyekezzél Vajdát elkészitni, t. i. arra, hogy a legroszabb esetben az esperességnek roszalását, ki kell mondania, nem annyira, hogy Vajdát vádolja, hanem, hogy önmagát mentse ki, mint mely azzal vádoltatik, hogy a beszédek tartását megengedte. A fő baj, mely az eszköz választását nehezíti, az, hogy a beszédeket nem ismerem s így tán szélmalommal vívok. Annyi bizonyos, hogy Vajdát elejtenünk gyalázatunkra válnék. Majd ha később a hallani fogod s azt látnád, hogy a dolog véleményeket veszedelmes fordulatot venne, add tudtomra, hogy az esperes és felügyelő uraknak is írhassak. Bárcsak ne lenne előbb esperességi gyűlés, mint júniusban, talán akkora magam is lemennék. Az esperes urat rá kellene bírni, hogy az ügyet ne hajtsa végre privát úton, mert úgy nem lehetne többé késleltetni a dolgot. Ezt csak azon esetre hagyhatnám helyben, s ez volna a harmadik mód, ha az esperes privát úton válaszolna a maga útján, hogy az investigatiot elrendelte, s ha aztán ezzel elaltatná egészen. De attól tartok, hogy egy személyt aztán jobban sürgethetnek mint egy testületet. Válasszátok a mi jobb. Itt bizonyosat mondani már csak azért is nehéz, mert sokan szólhatnak a dologban." Vajda, nemes törekvéseinek büszke öntudatában nem volt még csak annyira sem bírható, hogy a jogtalanul avatkozó helytartóság részére nyilatkozatot adjon ; de jól esett lelkének Székács leveléből láthatni, hogy az egyház, melynek, a feladás szerint, ő beszédeiben hitelveit s ezzel mintegy létjogát támadta volna meg, bízik benne, és nem csak hogy ellene nem lesz, hanem ügyét pártul is fogja venni. Az esperes követte Székács tanácsát nem sietett és Vajdának 1846. elején bekövetkezett kora halála által a boszantó ügy magától megszűnt. Könyvet, nem hírlapi cikket kellene írnunk, ha Székács munkás életének csak szeretetműveit akarnók felsorolni. Minthogy pedig ez alkalommal azt nem tehetjük, arra kell szorítkoznunk, amit a dicsőült maga jelölt ki lényegesebbnek. Nagy igazság az, hogy a folytonos tevékenység az ember tetterejét a helyett, hogy kimerítené, inkább erősiti és fokozza. Mentől több felé kellett Székácsnak munkásságát irányoznia, annál jobb kedvvel dolgozott, annál többet tett. A „Prot. egyh. és isk. lap" szerkesztését felváltva egyik esztendőben Székács, a másikban Török vitte, 1866-ban Székácson volt a sor ; kellett tehát, a mellett, hogy pesti pap, egyházkerületi főjegyző, akadémia és Kisfaludi-társaság munkás tagja volt, lapot is szerkeszteni, mi a „Prot. egyh. és isk. lap"-nál, akkor is annyit jelentett, mint hogy vezércikkíró, levelező, újdonsággyűjtő, könyvismertető, a polémiákat mérséklő útbaigazító, revisor s tudja isten mi minden még egy személyben legyen. Székács mindamellett percig sem tévesztette szem elől, az előbbi években iniciált gyakorlati feladatokat sem. „A sok teendő közt — irja a „Prot. egyh. és isk. lap" 13. számában — kivált három az, minek sürgetése úgy lelkemhez forrott, hogy azt elszakasztanom tőle nem lehet; hogy szóljak, írjak, imádkozzam avagy gondolkozzam, mindig e hárman kezdem s végzem azt. E háromság : a gyámintézet, a papi tanakodások, az egyházi szerkezet javítása. — A protestáns két egyház e hazában, a tiszta evangelium, emberi igétől ment hirdetése s terjesztetésére van hivatva, az egyetlen egy fő, a Jézus Krisztus vezérlete alatt a szentlélek segedelme által Hol van, hol lehet isteniebb feladás; hol valami, mi jobban megérdemlené, hogy lángoljunk érte, hogy győzelmet szerezzünk neki a homály oszlatása, az emberi előítéletek ostromlása, a bűnirtása, az emberi vélemények igájának megtörése által." Minthogy a protestáns két egyházról szól, az ember azt hinné, hogy a nevezett feladatokat az unió szempontjából sürgette s azoknak a két prot. egyház alapján történő megvalósításokat kívánta. Csalatkozik. Nem, hogy a két felekezetet lehetett volna egyesíteni, de maga az egy ágostai hitvallású felekezet kebelében sem lehetett egyetemes testvéri működésre bírni a külömböző szerkezetű részeket,