Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-01-16 / 3. szám
karácson ünnepén már nem mondhatta el az öreg Simeon hattyú dalát, épen előtte való nap oda tettük a rideg hantok alá. Temetésén Gömör megye derék lelkészi karának számos tagja rótta le a tisztelet adóját ; a koporsó felett Tóth Sámuel serki lelkész mondott egy rövid, de magvas és tartalmas orátiót, a sírnál pedig Ruszkay Gyula jánosi pap szépen kidolgozott és megindító búcsúbeszédet. Az elhunytat neje és öt gyermeke gyászolja, akik közül kettő immár szárnyára van bocsátva, egy az édesapa mellett működött mint segédlelkész kettő pedig még osztozik a lelkészözvegyekre és árvákra jutott örökségen. Vigasztalja meg őket a mindenek vigasztalója ; az elhunyt buzgó lelkipásztornak pedig legyen közöttünk emlékezete áldott; virasszon sírja felett a kegyelet angyala ! ! Szabó Imre, Dohányi József, a prot. tanügy e veterán bajnoka nyugalmazott Késmárki tanár, folyó hót kán megszűnt élni. Legyen szabad a megboldogultnak életkörülményeiről néhány szóval megemlékeznem. Született 1799-ben március 16-kán Rima-Brezón, Kis Hontban. Atyját már 6 éves korában elvesztő, anyja nemes Gaál Zsófia fiát gondos neveltetésben részesíté. Az első oktatást Rima-Brezón nyerte, azután tanult Klenócon, Tiszolcon, — hol a latin nyelv elemeit volt alkalma elsajátítani, onnan két év múlva Osgyánba vitetett, hol a magyar nyelvet megtanulta. 1812—1814-ig otthon volt s a gazdasággal foglalkozott. 1814 ben Steigel Mihály akkori rimabrezói evang. lelkész ösztönzésére Rozsnyóra ment, hol főleg Farkas András tanár vezetése alatt állott. Rozsnyón a syntacticai osztályban két évet, a rhetorico-poeticai osztályban szintén két évet töltött. 1818-ban a bölcsészet és a német nyelv megtanulhatása céljából Lőcsére ment. Hogy szorgalmasan tanult — igazolja azon körülmény is, hogy Lőcsén az Ujházy és Róth Teleki-féle ösztöndijakat nyerte meg. 1820-ban a pozsonyi Lyceumba ment, hol Grósz János tanár őt a latin nyelv finomságaival és sajátságaival megismertet. Azóta kedvenc tárgyát a latin classicusok képezték. Pozsonyban 3 évig tanult és pedig Zsigmondy Sámuel tanártól a logicát, metaphysicát és görög nyelvet, Kovács Martinyi Gábortól a physicát és mathesist, Bilnia Pál magyar-tót lelkésztől a természeti és népjogot, Grósztól ethicát, latin nyelvet és irodalmat, Stanislaides Dánieltől egyháztörténelmet, zsidó nyelvet, protestáns jogot és a prudentia pasztoralist. Itt a Skarica-féle convictus seniora volt, azonkívül egyéb ösztöndíjakat is kapott. Elvégezvén Pozsonyban a philosophico theologiai tanokat, minthogy az akkori időben a külföldi egyetemek látogatása tiltva volt — kénytelen volt Bécsbe menni, hol a prot. theologiai intézetben, Wenrich, Kanka, Patay és Simkó tanároktól theologiát tanult. Hallgatta az egyetemi felolvasásokat, sokat járt a császári könyvtárba és a bécsi muzeumokba. Bécsből visszatérvén 1824-ben Draskócy Sámuel és Oroszlányi László felügyelők által a sajó-gömöri evang. gymnasiumhoz hivatott meg conrectornak. 28 évig működött itt a grammatico syntacticai és Vhetorico-poéticai osztályokban mint rendes tanár, az utolsó években mint igazgató és ephorus. 1837-ben házasságra lépett Kriebel Juliannaval, kivel 7 gyermeket nemzett. 1853 ban a sajó-gömöri gymnasium magát az ,Entwurff szerint föl nem szerelhetvén, a rimaszombati gymnáziummal egyesülni akart Ekkor D. Rimaszombatba is, Késmárkra is meghívást kapott. Ő az utóbbi meghívást fogadta el s azóta áldásosan működött a késmárki lyceumban egészen 1874-ig, mikor is a tanügy e veterán bajnoka nyugalomba helyeztetett. 1877-ben a ragyás himlőt kapta meg, e betegségen túlesvén a szélhűdés egy neme érte, melynek következtében ágyhoz volt kötve, míg végre január 3-kán bevégezte fáradságos pályafutását. 1881-ben mint hivatalnok, egyháztag, hazafi és ember egyaránt mintaképül szágálhatott. Szerette szíve mélyéből az ifjúságot, melynek őszinte barátja volt, — mint azt ezerekre menő tanítványai igazolhatják ; szerette tiszttársait, azokat mindennemű megtámadtatások ellenében védte, buzdította, bátorította, s a collegialitást soha, de soha meg nem zavarta. Szerette hivatalát is s a mi a tanári buzgóságot, szorgalmat, igazságosságot és pontosságot illeti, e tekintetben valóban ritkította párját. Szerette a tudományt egész életén át és halálos ágyán is az volt jelszava : (haec) Studia adolescentiam alunt, senectatem oblectant, secundas res ornant, adversis perfugium ac solatium praebent, delectant domi, non impediunt foris, pernoctant nobiscum, peregrinantur, rusticantur.4 (Ciceronis oratio pro Archia proéta Cap. VII.) Szerette egyházát — és annak sorsa iránt mindig meleg érdeklődést tanúsított; a szabadelvű zászló híve volt, szóval és tettel mindig mellette küzdött, vetheti. Szerette hazáját — a mint azt a hazafi csak szetusult, mikor a haza egén vészfellegek tornyosultak ; örült, mikor a haza ege derülni kezdett; imájába foglalta a haza jobb jövője iránti kívánságait. Szerette a természetet, Istennek e fenséges templomát. A gyermek is, az aggastyán is örömmel időzött benne. Szerette az embereket és az emberek szerették őt; — kedves társalkodási modora, örök jókedve és humoros természete őt saját körében, de a magasabb körökben is annyira megkedveltették, hogy mindenütt szívesen látott vendég volt. Ötven éves tanári jubileuma alkalmával nem részesült ugyan fejedelmi kitüntetésben , de kitüntették — s ezen kitüntetést tán szívesebben is fogadta — kartársai és tanítványai, midőn őszinte szeretetüknek és tiszteletüknek adtak kifejezést ama 50 éves örömnapon. Emlékét nem jelöli ugyan oszlop , de oszlopnál maradandóbb emléket hagyott ő hátra minden mind-