Protestáns Szemle, 1896
III. Irodalmi Szemle - a) Hazai irodalom - Beöthy Zsolt: A magyar irodalom kis-tükre. s–s.
János, Mátyás király ismertetésénél lantja is lelkesebben peng s éneke is melegebben zeng, míg a gyászosabb eseményeknél verselése is ügyesen, hangulatosan simul a történet búsabb tényeihez. Szóval igazi nép és ifjúsági könyv, melyből magyar szív zeng, dalol, és magyar honfi lélek kesereg. Végül kiemeljük a könyvnek azt a jó oldalát is, hogy történelmünk protestáns mozzanatait híven kidomborítja; a protestáns hitvédők, a Bocskayak, Bethlenek és Rákócziak példájával nemcsak hazaszeretetre, hanem hitbuzgóságra is szépen tudja buzdítani olvasóit. A csínos kiállítású vaskos könyv a népnek olvasmányul, a tanulóknak jutalomkönyvül melegen ajánlható. —S.L. A MAGYAR IRODALOM KIS TÜKRE. Irta Beöthy Zsolt, Budapest, 1896, az Athenaeum kiadása, 183 lap, díszes kiállítás. Ára 1 írt 60 kr. Beöthy Zsolt, a magyar irodalom nagymestere, ebben az irodalmi Kis Tükörben a millennium alkalmából vázlatát, áttekintését óhajtotta adni legszorosabb értelemben vett nemzeti irodalmunk fejlődésének, legfőkép magyarságának szempontjából. E végből XXIX fejezetben végig vezeti az olvasót irodalmunk egész történetén, a legrégibb kortól napjainkig. Könyve elején a Volga melléki pusztán az ellenségre leső lovas képéből indulva ki, a magyar léleknek néhány őlvonását fejti ki. Ezek : a pusztai harczok természete által föltételezett személyes bátorság, egyenesség, kész szembeszállás, a közérdektől, a nemzeti érzéstől való áthatottság. Ez a nemzeti érzés sugallja egész gondolkodását és képzeletét, ez szülte, táplálta és termékenyítette meg irodalmát is. E vezéreszme alapján áll Beöthy felfogása a magyar irodalomról, melynek minden korszakában, virágzásában és hanyatlásában ezt a fő és mindent befoglaló jellemsajátságot domborítja ki. Ebből az alapfelfogásból tömör és mesteri jellemzést nyújt Beöthy a honfoglaláskori műveltségi mozzanatokról (II. f.), a keresztyén művelődésről (III.), a Mátyás korabeli renaissanceról (IV.), a protestáns korról (V.), az anti-reformáczióról (VI.), a kurucz költészetről (VII.), a nemzetietlen korról (VIII.), a nemzeti ébredésről (IX.), Kármán—Csokonay—Kisfaludy koráról (X.), Kazinczyról s a nyelvújításról (XI.), Berzsenyi és Kölcseyről (XII.), Kisfaludy Károlyról és Katona I -ről (XIII.), Vörösmartyról és az új Magyarország költőiről (XIV), az első regényírókról (XV.), a színműírókról (XVI), a népköltészetről (XVII.), az irodalomnak a nemzeti szellemmel való kapcsolatáról (XVIII.), Kossuthról és Petőfiről (XIX ), Aranyról (XX.), a magyar költői prózáról és Jókairól (XXI.), az önkényuralom korabeli irodalmi mozgalmakról (XXII.), az új Magyarország irodalmáról (XXIII.) s végül irodalmunk magyarságáról (XXIV.). Felfogása legerősebben az utolsó, összefoglaló fejezetben domborul ki, mely-