Protestáns Szemle, 1914

I. Elmélkedések - R. L.: Admirari!

madár volt, amin csodálkozott: új, ismeretlen nagyság tárult fel előtte és természetté lett a­­ csoda. A vallások története is szent csodálkozások története, a vallás jövendője boldog csodálkozások ígérete. Úgy vagyunk teremtve, hogy mindig keveset látunk meg Istenből, bár egyre többet látunk. Milyen szent álmélkodás volt az, amikor az ember egyre többet fedezett fel Isten nagyságából, milyen jó, milyen erős, milyen magasságos, milyen szent! A próféták is nagy csodálkozók, mert Isten nagyságának egy-egy eddig ismeretlen vonását fedezték fel, sőt a Jézus lelkén is ez a szent csodálkozás leng át, mint fenséges dómok öblein szá­zadok és nemzedékek áhítata: ő Atya, ő szeret, ő megvált, ő megdicsőít! Még Jézust is meglepetések érték, pedig ő min­dent látott, ami az Atya akarata volt, ami ismét csak azt jelenti, hogy a valóság sokkal fényesebb volt, mint az ígéret és a terv. Tanulj meg csodálkozni! Aki nem csodálkozik, arra nézve nem fejlődik a világ. Akit már nem érnek meglepetések, az kiszakította magát az élet eleven áramlatából, az előtt már rejtelmek nem oldódnak meg többé, mert nem nőhet a lelke. Az ilyen lelkek lassan kint elfásulnak, megvénülnek, rideggé és gőgössé válnak, tehát elnyomorodnak. Bűnök, hogy nem látnak nagyságot, büntetésük, hogy maguk is kicsinyek marad­nak. Mély részvéttel állt meg a blazirt lelkek előtt; a blazirtság már több, mint bűn: az büntetés. Csodálkozásban nő hozzá a lélek a csodálatos nagyhoz. A csodálkozásban először a nagyság felismerése van, azután megérzése a magunk kicsinységének, majd tapasztalása annak, hogy az a nagyság értünk van, minket vonz, hozzánk szól, tehát míg hódolattal megállunk előtte, lassan kint hozzáemel­kedünk. Vegyük ehhez azt, hogy csak új nagyság képes cso­dálkozásra bírni; tehát a csodálkozó ember az új igazságokra, új revelációkra éhes ember, akit­ vonzanak az elrejtett nagy­ságok ; aki fanatikusa a rendkívülinek, akinek szenvedélye a csodálatos , az a nagy ember. Csodálkozó szemük a gyerme­keknek, a lángelméknek és a hívőknek van. Tehát a nagyság Isten hivogatása: akarsz-e magad is naggyá lenni? s a cso­dálkozás áhítatos, szent fogadalom a hivó szózat követésére : én naggyá akarok lenni! A nagyságok azonban egymásra utalnak és lépcsőzete­sen emelkednek felfelé, azon mértékben nőnek, amily mér­tékben közelebb állanak Istenhez. A Himalájánál nagyobb egy sírdomb, az óceánnál egy könnycsepp. Minden világoknál nagyobb az ember, a vergődő és diadalmaskodó ember a maga

Next