Protestáns Szemle, 1914

I. Elmélkedések - R. L.: Cognitio Dei

Cognitio Dei. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus * Krisztust." (Jan. XVII. 3.) Az ismeretet életnek azok nevezték, akik nagyon komo­lyan gondolkoztak úgy az ismeretről, mint az életről s meg­látták, hogy az igazi megismerés a léleknek legfőbb, sőt egyetlen élettevékenysége. Van az ismerésnek egészen közönséges felfogása, ame­lyik szerint az ismerés teljesen közömbös, az embert alapjá­ban meg nem ragadó tevékenység. Mint ahogy a tü­kör fel­fogja és mutatja a tárgyak képeit, anélkül, hogy e munkája bármennyire is érdekelné vagy meghatná, épp úgy az ember is megismeri a dolgokat és ez a mívelet sem a dolgokon, sem az emberen semminemű változást nem idéz elő. A tónak mindegy, akár faun, akár nimfa arcát tükrözi s a lélekre nézve is teljesen közömbös, hogy állati vagy isteni vonáso­kat ismer-e meg a körülötte levő világból. Mennyivel mélyebb az a héber gondolat, amely ismerés alatt titokzatos, élettámasztó közösülést értett! A férfi „ismeri" a nőt az élettámasztás szent pillanatában s ez az „ismerés" két különböző, de egymás számára teremtett világnak boldog összeolvadása és kölcsönös megtermékenyülése. Az ismerés­ben világenergiák találják meg egymást, hogy új életener­giák támadjanak, tehát az ismerés misztikus nemzési folya­mat, amelyből új csirák, új életegységek támadnak. Azok az antik gondolkozók, akiknek szárnyaik voltak, azok a közép­kori hivők, akiknek látásaik voltak, megragadták ezt a mély gondolatot — egyikét a legmélyebbeknek, amit valaha ember gondolt — és új meg új formában fejezve ki, feltárták cso­dálatos következményeit. A végtelent, az eszmét, az igét, az Egyetlent megismerni nem egyéb, mint rejtelmes és üdvössé­ges módon eggyé tenni vele a szemlélet, az elragadtatás, az­ ­Protestáns Szemle XXVI. 22

Next