Protestáns Szemle, 1914
I. Elmélkedések - R. L.: A pecsétek feltörése
Theatrális, de azért megdöbbentő erejű beállítása ez annak az igazságnak, hogy minden élőnek sorsát Jézus Krisztushoz való viszonya szabja meg vagy egyszerűbb, gyermekded nyelven : végzetünket Jézus tartja kezében, ő bontja fel jövendőnk lepecsételt könyvét, amelyben az van megírva, hogy mi volt nekünk a Krisztus és mi lehet nekünk a Krisztus. Ha talán távol áll tőlünk ez a gondolat, a mai világháború egészen a szívünkhöz szabja. Ebben a mai véres forgatagban, amelynek füstje, pora, hangzavara és vérszaga az egész földet betölti, de amelyiknek cháoszában ott csapong, elveszve szemünk elől, mindnyájunknak egy-egy drága világa, kockára van vetve mindaz, ami érték : becsület, kultúra, nemzeti lét, egyéni exisztencia, a holnapi kenyér — ebben a forgatagban is Jézus tördeli fel jövendőnk pecséit és olvassa fel nekünk végzetünket, azt, hogy most semmivé lesz mindaz, ami nem az ő lelkéből való és most különös módon késztetnek a széthulló világok s a megrepedt szívek arra, hogy mi hozzá szegődjünk. Ez a nagy leszámolás azért következik be, mert világunk a hazugság világa volt. Keresztyénnek nevezte magát egy kultúra, amely csak mázában és címkéjében volt keresztyén, de lényegében a legdurvábban állati és a legképmutatóbban emberi volt. Jézus megváltott Istennek minden népet, nyelvet és ágazatot, ám ebből a váltságból még csak a kezdet van meg: a kiomlott vér, de a megtisztult lélek nincs sehol. Kultúrállamok összes anyagi és szellemi erejüket arra fordították, hogy csellel, fondorlattal előkészítsék az erőszak idejét és hogy az erőszak idejét minél jobban kihasználhassák az ölésre és ragadozásra. Egy olyan világba kellett a háború, amelyikben az egyik állam a nemzeti és társadalmi szervezettségében orgyilkosságra épült és orgyilkosságból él; egy másik állam ki akarja csavarni kezünkből a legszentebb önvédelem fegyverét és ehhez testvéri kötelességeket hoz fel ürügyül; egy harmadik állam reárohan hitben és vérben testvérére csak azért, mert ez túlságosan nőni kezd; köröskörül pedig kicsiny és nagy nemzetek mint valami hullarablók; kíváncsian lesik, ki fog elhullani ebben a harcban, mert elvégre nekik is kell élni. Nem a háború a borzasztó, az borzasztó, hogy ilyen a nemzetek erkölcsi színvonala; nem a háború mond ellent a keresztyénségnek, hanem az, hogy kétezer év múlva keresztyén államok ennyire keresztyének. Maga a háború csak borzalmas tükörképe annak, hogy mik vagyunk ; egy óriási leleplezés, amelyben Jézus arcába vágja az embernek : íme, ez vagy te !