Protestáns Szemle, 1914
I. Elmélkedések - R. L.: Kicsoda az ember?
érteni az embert a társadalomból is; igaz, hogy formál, bélyegez, elhatároz, de maga a társadalom is csak teremtmény, mert előbb volt az ember s azután jött a társadalom. Sokkal inkább az emberben keresendő az oka annak, hogy miért ilyen a társadalom, mint megfordítva. Mindaddig, míg az embert rajta kívül álló, idegen hatalomból akarjuk megérteni, mindaddig, amíg az ember az életet csak szenvedi s nem alkotja, amíg az életnek tárgya és nem alanya, mindaddig, amíg az ember egymást keresztező természeti erők, vagy más, rejtelmes élethatalmak véletlen találkozási pontja: az ember megmarad kínos talánynak, megoldhatatlan rejtelemnek, szomorú, örök kérdésnek. Mindaddig igaza van annak a középkori bölcsnek, aki így szólt: jöttem, nem tudom honnan, megyek nem tudom hová, élek nem tudom hogyan és miért, és csodálatos, hogy mindezeken nem is csodálkozom. Pedig ez a csodálkozás a mi végső menedékünk, mert ez mutatja, hogy van bennünk még valami ismeretlen, amivel nem számoltunk. Hiába rontottak be életünkbe idegen hatalmak és szövetkezve saját katonáinkkal, hiába dúltak fel mindent, öntudatunk, ez a trónja fosztott király, érzi, hogy bár az ellenkezője történik mindannak, amit ő akar, bár nincs hatalmában egyetlen eszköz, de azért ő mégis király, akinek ország, hatalom, dicsőség kell, akit korona illet meg, mert ő született fenség. Nem tárgy, hanem alany, nem folyam, hanem forrás. Érzi, hogy ő úrrá lesz, újra királlyá válik csupán azáltal, hogy önmaga akar lenni, mert akkor is szuverén, mikor még csak keresi a trónját. Légy ami vagy! — ez az ember életparancsa. Nézzétek a lélek királyi útját, amelyen trónja lépcsőjéig felhalad! Megérzi erejét, ráismer arra, hogy ez a világ az ő országa, amelyben minden tőle függ. Ő szabja meg a dolgok rendjét és értékét. Ő mondja meg a napfénynek, hogy jó és szolgájává teszi, a fagynak, hogy rossz és ellenségeként elűzi. ő állapítja meg, mit ér a tenger, a föld, a szél, a gyümölcs, s míg úrrá lesz a természeti erők felett, a föld megváltozik, mert a lélek a maga bélyegét nyomta reá. A sok leigázott idegen hatalom hordozója lesz a lélek gondolatainak, mint a vazallus hordozza a hódító címerét. Lassankint a durva, ősi, haotikus természeti világ felett egy új rend, lélektől ragyogó, káprázatos világ támad, amelyben az „első teremtés" anyaghalmaza tisztább, dicsőségesebb létre ébred. Azonban ez még nem az ember királysága. Ez még csak azt bizonyítja, hogy az ember úrrá lehet a világa felett, de nem azt, hogy úrrá lett önmaga felett. Hányan vannak, akik éppen azáltal veszi-