Protestáns Szemle, 1915
I. Elmélkedések - R. L.: Kiábrándulás
A kiábrándulás lehet általános, lehet különös, de mindig teljes, ha éppen nem is gyógyíthatatlan. Általános akkor, amikor az egész életből, egész világunkból kiábrándulunk. Azt hittük, hogy az élet szép, jó és magasztos, s íme látjuk, hogy csúnya, gonosz és aljas. Azt hittük, hogy az emberek nemesek, hívek, igazak s íme látjuk, hogy kajánok, hazugok és önzők. Azt hittük, lehet a világon változtatni, van az ideálnak ereje, dobog szív az emberek keblében, van jogosultsága a jövendőről szőtt terveknek, lehet boldogabbá tenni az embereket, mert van foganatja a jóakaratnak, az önzetlenségnek, van áldása a szeretetnek és ereje a próféciának. Természetesnek tartottuk, hogyha ég a szívünk, melegít is, világít és megértik a mi szánalomra, szeretetreméltó testvéreink, ha az ők javukat akarjuk. És íme, mindezek hiú álmoknak bizonyultak s mi zokogva ülünk ragyogó légváraink romjai felett, látván, hogy amit a jövendő tündérpalotájának hittük, köd, délibáb, hajnali álom volt csupán. Ilyenkor értjük meg a kiábrándulás mély tragikumát, a népboldogítók, az utópisták keserű fájdalmát s azt a mély reménytelenséget, azt a teljes lemondást, azt a keserű pesszimizmust, amellyel éppen ezek az álomfosztott emberek nézik az életet. Az ilyen kiábrándult, megcsömörlött leltekből lesznek a szkeptikusok, a cynikusok, az ember- és világgyűlölők, szomorú, tépett lelkű testvéreink, akiknek temető a lelkük s benne lobogó lidércfényként kísért a keserű emlékezet, vagy éjféli árnyként bolyong a reménytelenség. Mégsem ez a kiábrándulás a keservesebb. Keservesebb azoknak a kiábrándulása, akiknek csak egy, egyetlenegy hitük maradt meg, elsülyedt országból parányi sziget, amelyhez egész lényükkel kapcsolódtak s ez a végső menedékük lesz oda. Mindent elveszítettek, vagy nem is bírtak soha semmit, csupán egyetlenegy mécsesük maradt meg nagy éjszakájukban. Annak a lángját ápolták, élesztették és annak a lángja hintette be enyhe fényével életünk parányi, boldog zugát, elrejtett drága szentélyét Micsoda sötétség az, amelyik az ilyen láng kirobbanását követi! Vannak anyák, akiknek semmijük sem maradt, csak a fiókba vetett hit; hitvesek, akiknek világát férjük hűsége, szerelme töltötte be; tudósok, kiknek mindenük egy hypothesis, vagy egy probléma volt, művészek, akiknek lelkét egy nagy alkotás reménye és lehetősége táplálta; pénzemberek, akik vagyonszerző erejükben, kincseik gyarapodó képességében bíztak; mennykeresők, akik egy tételen, hagyományon, gyermekségük drága mythoszán csüngöttek, élethódító fiatal lelkek, akik egész exisztenciája-