Protestáns Szemle, 1915

II. Tanulmányok - Ravasz László: Megjegyzések a vallás lélektanához

nevezzük iskolás, vagy igazhitű theologiának (scholasztika), tekintet nélkül arra, hogy katholikus, protestáns, vagy uni­tárius talajon nőtt fel. A XVIII. században ez a felfogás meglehetős súlyos válságokon ment át és egyeduralmát hirtelen elveszítette. Tudjuk, hogy a XVIII. században diadalmassá váló szellemi forradalom, a felvilágosultság, vagy a racionalizmus az emberi szellem felszabadítását tűzte ki célul s ehhez két eszközt használt: elvetett mindent, ami az észnek ellenmondott s követelt mindent, ami az észből következett. Sapere aude, legyen bátorságod élni az eszeddel, hangzik a jelszó s ezt legelsősorban a sacrosancta theologián próbálták ki. Az eredmény az lett, hogy rövid idő alatt rombadőltek a theologiai világkép pillérei s a felvilágosodott ember szi­lárdul meg volt győződve, hogy a vallás dogmáit a papok találták ki saját érdekükben és nem az Isten jelentette ki őket természetfeletti úton. Eddig az egyház, vagy a biblia kezeskedett a kijelentett igazságok igaz voltáról, most mind a kettőt, az egyházat is, a bibliát is egyszerűen emberi mű­nek tartják és így bizonyító erejét kétségbevonják. Más kri­tériumot kellett keresni a vallásos igazságok bizonyosságára nézve s ezt a kritériumot igen érdekesen az emberi szellem­ben keresték. Úgy találták, hogy az emberi szellemhez elvá­laszthatatlanul hozzátartoznak bizonyos vallásos eszmék, ame­lyek éppen ezért állandó és azonos kincsei az emberiségnek. Ezek a végső vallásos eszmék : a lélek halhatatlansága, az erkölcsi törvény érvénye­s Istennek ebből következő jutal­mazása vagy büntetése. Ezt a három őseszmét elnevezték természetes vallásnak és kijelentésből csak azt fogadták el, ami ezekkel megegyezik, vagy ezekből következik. Az egyes kijelentett vallásoknak minden egyéb dogmája kevéssé érde­kelte őket; ha hitt bennük valaki, türelmesen elnézték neki, de mihelyt buzgólkodni, vagy propagandát próbált mellette csinálni, egyértelmű keménységgel szegültek ellene. Bár minálunk még igen sokan vannak, akik ezen az állás­ponton túl nem haladtak, mégis tény, hogy a szellemi fejlődés irgalmatlanul összetörte a racionalizmust. Éppen azon az oldalon támadta meg, amelyen legerősebbnek érezte magát, t. i. a lélektani oldalon. Honnan kerülnek belénk azok a vallásos őseszmék, kérdezték a racionalizmustól s mikor az fölényesen felelt, hogy hát velünk születnek, kimutatták, hogy velünk született eszmék nincsenek és a léleknek csak az a birtoka, amihez tapasztalás útján jut hozzá. Kant és iskolája pedig végérvényesen bebizonyították, hogy Isten nem lehet tárgya

Next