Protestáns Szemle, 1915
II. Tanulmányok - Ravasz László: Megjegyzések a vallás lélektanához
nevezzük iskolás, vagy igazhitű theologiának (scholasztika), tekintet nélkül arra, hogy katholikus, protestáns, vagy unitárius talajon nőtt fel. A XVIII. században ez a felfogás meglehetős súlyos válságokon ment át és egyeduralmát hirtelen elveszítette. Tudjuk, hogy a XVIII. században diadalmassá váló szellemi forradalom, a felvilágosultság, vagy a racionalizmus az emberi szellem felszabadítását tűzte ki célul s ehhez két eszközt használt: elvetett mindent, ami az észnek ellenmondott s követelt mindent, ami az észből következett. Sapere aude, legyen bátorságod élni az eszeddel, hangzik a jelszó s ezt legelsősorban a sacrosancta theologián próbálták ki. Az eredmény az lett, hogy rövid idő alatt rombadőltek a theologiai világkép pillérei s a felvilágosodott ember szilárdul meg volt győződve, hogy a vallás dogmáit a papok találták ki saját érdekükben és nem az Isten jelentette ki őket természetfeletti úton. Eddig az egyház, vagy a biblia kezeskedett a kijelentett igazságok igaz voltáról, most mind a kettőt, az egyházat is, a bibliát is egyszerűen emberi műnek tartják és így bizonyító erejét kétségbevonják. Más kritériumot kellett keresni a vallásos igazságok bizonyosságára nézve s ezt a kritériumot igen érdekesen az emberi szellemben keresték. Úgy találták, hogy az emberi szellemhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak bizonyos vallásos eszmék, amelyek éppen ezért állandó és azonos kincsei az emberiségnek. Ezek a végső vallásos eszmék : a lélek halhatatlansága, az erkölcsi törvény érvényes Istennek ebből következő jutalmazása vagy büntetése. Ezt a három őseszmét elnevezték természetes vallásnak és kijelentésből csak azt fogadták el, ami ezekkel megegyezik, vagy ezekből következik. Az egyes kijelentett vallásoknak minden egyéb dogmája kevéssé érdekelte őket; ha hitt bennük valaki, türelmesen elnézték neki, de mihelyt buzgólkodni, vagy propagandát próbált mellette csinálni, egyértelmű keménységgel szegültek ellene. Bár minálunk még igen sokan vannak, akik ezen az állásponton túl nem haladtak, mégis tény, hogy a szellemi fejlődés irgalmatlanul összetörte a racionalizmust. Éppen azon az oldalon támadta meg, amelyen legerősebbnek érezte magát, t. i. a lélektani oldalon. Honnan kerülnek belénk azok a vallásos őseszmék, kérdezték a racionalizmustól s mikor az fölényesen felelt, hogy hát velünk születnek, kimutatták, hogy velünk született eszmék nincsenek és a léleknek csak az a birtoka, amihez tapasztalás útján jut hozzá. Kant és iskolája pedig végérvényesen bebizonyították, hogy Isten nem lehet tárgya