Protestáns Szemle, 1915

I. Elmélkedések - R. L.: A halál életformáló ereje

A halál életformáló ereje. Nincs ma aktuálisabb kérdés a halálnál. Soha még olyan tömegben, olyan félelmes és egyetemes fenségben nem lépett a közelünkbe a halál valósága, mint éppen a mostani idő­ben. Szinte érezzük a lehelletét s mindenáron messzire aka­runk nézni, hogy elsuhanjon remegő tekintetünk attól, aki egész otthonosan, brutális bizalmassággal a közvetlen köze­lü­nkben rendezkedett be, mint ahogy a hivatlan vendég ül le az asztalunkhoz. Érezzük azt a kísérteties kényelmetlenséget, a­mi a próféta szavaiban rejlik: „Feljött a halál a mi abla­kainkra, bejött a mi palotáinkba, hogy kipusztítsa a gyerme­keket az utakról és az ifjakat az utcákról". (Jer. 9. 21.) De hát mikor nem volt aktuális ez a kérdés ? Hiszen, amióta ember él a földön, a halál mindig a legnagyobb kér­dés volt. Minden kornak, minden népnek, sőt minden ember­nek igazi ábrázata a halál kérdésének fekete tükrében látszik meg leginkább. Nem az élet képe, hanem a halál képe mu­tatja meg igazán az embert s ebben hasonlók vagyunk a lávafolyamokhoz : azok is csak akkor tükröznek, ha előbb ki­hűltek, megfagytak. Éppen ezért valahogy azt ne méltóz­tassanak hinni, hogy én itt a halálról valami újat akarok, vagy tudok mondani. Hiszen az emberiség legmélyebb elméi és legnagyobb látnokai éppen a halállal kapcsolatban mon­dották el legmélyebb gondolataikat és pillantották meg leg­ragyogóbb látásaikat. Ezekhez nemhogy újat tudnék mondani, de arra sem vállalkoznék, hogy sorba bemutassam azokat. Csupán arra hívom fel olvasóimat, hogy az én parányi mécse­sem világánál szálljunk alá a szellemi élet legsötétebb és legmélyebb bányájába , a halál problémájának mélységeibe s nézzünk ott körül. Talán meglátjuk ott lenn azoknak a hatal­mas földalatti erőknek a nyomait és útjait, amelyek világunk fundamentumát formálják. Protestáns Szemle XXVII. 17

Next