Protestáns Szemle, 1915

III. Szemlék - R. L.: A mi ügyünk

jünk el a békére. Mert azt, hogy a háború készületlenül talált, kiheverjük valahogy; de azt sohasem fognék kiheverni, ha a béke is készületlenül találna. Ez a második körülmény. A har­madik körülmény pedig az, hogy közeledik 1917, a reformá­czió megindulásának negyedszázados évfordulója. Mindnyájan érezzük, hogy ennek az ünnepnek valami rendkívüli nagynak, méltónak kell lennie világtörténelmi bekeretezéséhez. Meg kell mutatnunk országnak, világnak, hogy az a hihetetlen erkölcsi erő, mely megvívta ezt a titáni harczot, jórészt az evangéliumi protestantizmus ereje volt. Protestáns voltunkat és protestáns képességünket dokumentáló alkotással kell méltókká lennünk múltunkhoz, önmagunkhoz és hatalmas testvérünkhöz. Ebben a gondolatkörben fog az őszi nagygyűlés mozogni. Ezért nevezzük döntő fontosságúnak, bár definitív határozatot - igen helyesen -- nem fog hozni, amint azt elnökségünk nyilatkozatából tudjuk. Legyen szabad tehát e gondolatkörhöz egy pár igénytelen tollvonással az alábbiakban hozzájárulni. A MPST pályafutása első negyedszázadában a magyar protestáns szellemi kultúrának a megalapozását és lehetősé­gének mintegy az elméleti biztosítását kívánta adni. Ezért tudományos folyóiratot adott ki, a­melyben egyfelü­l a magyar szellemi élet nagy közösségébe kívánta belevinni a protestáns szellemű tudományosság vívmányait, másfelül pedig a magyar művelt protestáns olvasóközönségben kívánta a protestáns öntudatot nevelni. Ezt a célt szolgálta a tagilletmények ösz­szeállításánál is: egyfelől a protestáns irodalom standard work-jait fordíttatta le, másfelől pedig a magyar protestáns egyház- és kultúrtörténet legérdekesebb problémáit feldolgozó monographiákat adott ki. Fennállása után egy jó évtized múlva már határozottan érezhető volt bizonyos propagatív tendencia : a Szemlét inkább a nagy közönségnek szánják a Házi kincs­tárban a magyar művelt protestáns családoknak, a Koszorú­füzetekben pedig a magyar népnek nyújtanak evangéliumi szellemű, építő lelki táplálékot. Ezt a tendenciát kívánnám megragadtatni s az irodalmi társaságot egy nagyszabású propagatív organizmussá szervez­tetni át, amelynek centrumában egy nyomdai és könyvkiadó részvénytársaság álljon. Még pontosabban kifejezve: szervez­zünk a MPIT égisze alatt egy nagyszabású nyomdai és könyv­kiadó-vállalatot. Ez legyen az a grandiózus alkotás, amellyel a magyar protestáns társadalom a reformáczió negyedszázados évfordulóját méltóképen megünnepli. Egy ilyen nyomdai és könyvkiadó-vállalat égetően szük­séges voltát ezelőtt négyszáz esztendővel nem kellett volna

Next