Protestáns Szemle, 1925
Cikkek és szépirodalmi közlemények - Baros Gyula: Jókai és Arany
Köszönti Jókait s azt üzeni neki, hogy iparkodik nemsokára tiszteletet tenni nála. Már küldött volna verset lapja számára, de nincs tárgya és formája, ha küldene neki néhány hírlapi medvét, abból majd puskázna valamit. Ehhez a levélhez csatolta Arany a Murány ostroma kéziratát, kérve barátját, hogy mutassa meg másoknak is és közölje vele azok ítéletét. Petőfi szívesen tett eleget az óhajnak s három hét múlva tudatja, hogy úgy ő, mint felesége, meg Jókai, el voltak ragadtatva a műtől. A jóbarát tudósítása még meg sem érkezett Szalontára, mikor Arany (1847. I. 7.) már megsürgette a választ. Ugyanekkor Toldi estéjéből mutatványrészletet ajánlott fel Jókainak, akinek lapja számára külön is küldött két verset. Ezek nem voltak népiesek, de ígéri, hogy jövőre tisztán népiest, néha terjedelmesebbet fog neki írni. Mivel az elküldött versek egyikén változtatni szeretne, kéri Petőfit, juttassa Jókai kezébe a levélhez mellékelt strófát, hogy ha még nem késő, javítsa ki a Csákó sírján című költeményben az utolsó szakot. Egy nappal az után, hogy e sorok postára kerültek, megjött Petőfi régvárt válasza. Hízelgő tartalma láthatólag jól esett Aranynak, aki ezt még aznapról kelt újabb soraiban nem is titkolja. Örül, hogy Jókai mutatványt óhajt közölni a Murány ostromából s az erre alkalmas részlet kiválasztását pesti barátaira bízza. Ő maga e művét nem tartja alkalmasnak arra, hogy belőle kiszakított rész közöltessék. „Az egész talán valami, de szétszedve semmi." Nem úgy a Toldi — írja tovább. Abból a „Mr. Bence vitézi dolgát" már elküldte Jókainak, mert az úgy is ér valamit, ha külön van, bár kétségtelenül nagyobb a hatása, ha az ember sor és rendszerint jő rá, a maga helyén. Utóbb az Életképek szerkesztősége is így okoskodhatott, mert a Czakó sírján című vers után csakugyan a Toldi estéjéből kijelölt szakaszokat közölte, melyeket még az év első felében követtek a Télben, Az Alföld népéhez, A tudós macskája és a Nemzetordal című szép költemények. Ezeket a pesti írói körökben nagy elismeréssel fogadták, amire főkép Petőfi olykor tréfás széljegyzeteiből következtethetünk. Az előbbi levélre írt felelet például ilyenformán kötődik: ,,Te pedig, bájdús Jankóm, nagyon szép verset küldtél Jókainak, azt a Télbent. Csak iparkodjál, mindig mondtam én, hogy lesz belőled valami". Június végefelé kissé csüggedt hangon tudatja Arany, hogy a közelmúltban nem dolgozott semmit. Minek és kinek? — úgymond. Nem hiszi, hogy Jókai nagyon óhajtja az ő „fűzfapoémáit", búcsúüdvözletül azonban hozzáteszi, hogy közös barátjukat (Jókait) öleli „mindenek előtt és fölött". Arany aligha gondolta komolyan, hogy az Életképek szerkesztője nem szívesen fogadja az ő írásait. Hiszen eddig ennek csak az ellenkezőjét tapasztalhatta s az év második felében egymásután közreadott költeményei (A rodostói temető; Rákócsiné; Arab lelkek; Álom — való) ugyancsak erről tanúskodnak. Egyébként, hogy többet is nem közöltek tőle, annak oka valószínűleg az volt, hogy Arany munkásságát ez időben a Nép barátja című lap is foglal .