Protestáns Szemle, 1925

Cikkek és szépirodalmi közlemények - Baros Gyula: Jókai és Arany

Köszönti Jókait s azt üzeni neki, hogy iparkodik nemsokára tisz­teletet tenni nála. Már küldött volna verset lapja számára, de nincs tárgya és formája, ha küldene neki néhány hírlapi medvét, abból majd puskázna valamit. Ehhez a levélhez csatolta Arany a Murány ostroma kéziratát, kérve barátját, hogy mutassa meg másoknak is és közölje vele azok ítéletét. Petőfi szívesen tett eleget az óhajnak s három hét múlva tudatja, hogy úgy ő, mint felesége, meg Jókai, el voltak ragadtatva a műtől. A jóbarát tudósítása még meg sem érkezett Szalontára, mikor Arany (1847. I. 7.) már megsürgette a választ. Ugyanekkor Toldi estéjéből mutatványrészletet ajánlott fel Jókainak, akinek lapja számára külön is küldött két verset. Ezek nem voltak népiesek, de ígéri, hogy jövőre tisztán népiest, néha ter­jedelmesebbet fog neki írni. Mivel az elküldött versek egyikén vál­toztatni szeretne, kéri Petőfit, juttassa Jókai kezébe a levélhez mel­lékelt strófát, hogy ha még nem késő, javítsa ki a Csákó sírján című költeményben az utolsó szakot. Egy nappal az után, hogy e sorok postára kerültek, megjött Petőfi régvárt válasza. Hízelgő tartalma láthatólag jól esett Arany­nak, aki ezt még aznapról kelt újabb soraiban nem is titkolja. Örül, hogy Jókai mutatványt óhajt közölni a Murány ostromából s az erre alkalmas részlet kiválasztását pesti barátaira bízza. Ő maga e művét nem tartja alkalmasnak arra, hogy belőle kiszakított rész közöltessék. „Az egész talán valami, de szétszedve semmi." Nem úgy a Toldi — írja tovább. Abból a „Mr. Bence vitézi dolgát" már el­küldte Jókainak, mert az úgy is ér valamit, ha külön van, bár két­ségtelenül nagyobb a hatása, ha az ember sor és rend­szerint jő rá, a maga helyén. Utóbb az Életképek szerkesztősége is így okos­kodhatott, mert a Czakó sírján című vers után csakugyan a Toldi estéjéből kijelölt szakaszokat közölte, melyeket még az év első felé­ben követtek a Télben, Az Alföld népéhez, A tudós macskája és a Nemzetordal című szép költemények. Ezeket a pesti írói körökben nagy elismeréssel fogadták, amire főkép Petőfi olykor tréfás szél­jegyzeteiből következtethetünk. Az előbbi levélre írt felelet például ilyenformán kötődik: ,,Te pedig, bájdús Jankóm, nagyon szép ver­set küldtél Jókainak, azt a Télbent. Csak iparkodjál, mindig mond­tam én, hogy lesz belőled valami". Június végefelé kissé csüggedt hangon tudatja Arany, hogy a közelmúltban nem dolgozott semmit. Minek és kinek? — úgymond. Nem hiszi, hogy Jókai nagyon óhajtja az ő „fűzfapoémáit", búcsú­üdvözletül azonban hozzáteszi, hogy közös barátjukat (Jókait) öleli „mindenek előtt és fölött". Arany aligha gondolta komolyan, hogy az Életképek szer­kesztője nem szívesen fogadja az ő írásait. Hiszen eddig ennek csak az ellenkezőjét tapasztalhatta s az év második felében egymásután közreadott költeményei (A rodostói temető; Rákócsiné; A­rab lel­kek; Álom — való) ugyancsak erről tanúskodnak. Egyébként, hogy többet is nem közöltek tőle, annak oka valószínűleg az volt, hogy Arany munkásságát ez időben a Nép barátja című lap is foglal .

Next