Protestáns Szemle, 1928

Kritikai Szemle - Németh László: Sipos Domokos: Vágtat a Halál

tője. A Károlyi-forradalom elsöpri a régi nagyokat s a 26 éves fiatal­ember azon veszi észre magát, hogy rámaradt a megye s ő a legkomo­lyabb főispánjelölt. A románok bevonulnak, Sipos Domokos feleskü­szik, helyettes főjegyző m­i­t a címe, közben meg is nősül, de nem bírja soká a megváltozott városházát, leköszön s a kenyértelenség tollat nyom kezébe. Idáig jóformán semmit sem írt s most egyik nap­ról a másikra megnyeri a Zord Idők kettős novella-pályázatát. Ettől fogva állandóan ír. Ő szerkeszti a Kisküküllőt, a megyei radikálisok lapját. Harcol az őt kiközösíteni iparkodó álkonzervatívok ellen, elő­adásokat tart, polemizál. A gogánváraljai hitközség, hogy igaza mellett színt­ valljon, egyházmegyei világi képviselőjéül választja. 1922. kará­csonyára kiadhatja első novellás kötetét, Istenem, hol vagy? a könyv címe, ki is prédikálják érte, annál nagyobb szeretettel fogadják őt írótársai. Pályája s a legszerényebb anyagiak is biztosítva volnának, csak a tüdejébe harapott bele a halál. Reg­ényeken dolgozik, új pálya­díjat nyer, de igazi, nagy epikára már nem futja erő és idő.­­ Vágtat a Halál. Ekkor a reménytelen vég előtt fordul a lírához. Nagyobb lélegzetű mondanivalóra már nem telik, de néhány versnyi felkiáltás talán még kikerül belőle. A budakeszi szanatóriumból haldokolva tér haza, 1927. karácsonya váltja meg őt erdélyi sorstól és emberi nyomo­rúságtól. Poszthumusz verskötetének ő csak tizenhárom darabját adhatta ki még életében, a többit írásai közül halászták elő, egy-kettő kivételé­vel befejezetlenek, vázlatszerűek, leközlésük jogos volta vitatható. Vál­lalt versei egy tehetséges író írásának a gerenda­vázai. A lelki nagy­ság stigmáit hordják, de mint művészi alkotások másodrendűek. Egy­egy kitételében félelmetesen lobban föl a halállal vívott szörnyű far­kasszeme, de talán csak Ácsolj keresztet című költeménye éri el a nagy vers határait. Ahogy önmagától való elidegenedését, az élet és az ő élete közt támadt hasadást, a halál lépteire beállt belső csönd kínos feszültségét panaszolja, az szép. Szinte érzem, amint a testből kifej­lő lélek elszakítja összefüggéseit. N­os szedtem föl ezt a nehéz nagy fejet, kérdi egyhelyütt. A lelkéről ezt mondja: úgy él bennem, mint egy titokzatos vendég. Kétségkívül embernyi ember volt, aki ezeket a ver­seket írta. Csak ideje volt kevés. Nem képződhetett ki benne az a csinos ízlésmitológia, amely a nagy költők szavainak a reliefjét adja. Novellát akkor kezdett írni, amikor az életre nem maradt más lehető­sége; verset, amikor már a novellára sem maradt lehetősége. S ver­sein is azt érzem, amit novelláin, hogy egy nagyrahívatott, merész, elfogulatlan, rokonszenves világnézetű embertárs áll mögöttük, de nem művész idegek. Az az érzet-dzsungel hiányzik mögülük, amely a nagy művészek műveit a mondanivalótól függetlenül is az egyéniség­ről szóló gyónások sűrűjévé avatja. Megszerezhette volna-e később ezt is ? Úgy érzem, igen. Későn kezdett írni, de olyan nagyvonalú, egész­ségesen forradalmár lélek, hogy biztosan kiegészíthette volna magát. Sok van ebben a 32 éves fiatalemberben, ami a 24 éves Adyra emlé­keztet. Csakhogy mit ér minden lehet és talán a Halál nagy ágy­van­a előtt?

Next