Protestáns Szemle, 1928
Kritikai Szemle - Gulyás Sándor: Sándor Pál: Vándorlantos. (Csokonai)
levelével vezeti be és zárja le. A regény meséje meglehetősen primitív invencióra valló egyszerű kalandok sorozata. Egy görög orvos két gyermeke és felesége sorstragédiába illő borzalmassággal hirtelen meghal, csak azért, hogy a főhősnek legyen miért elhagyni otthonát. Míg Jeruzsálembe ér, sok viszontagságon megy keresztül, amit jórészt határtalan naivságának köszönhet. Iia még annyi korlátolt ember volt és van is ezen a világon, azért egy regény főhősének mégsem szabad bosszantóan ostobának lenni. Márpedig a szerencsétlen Kleptinosz a legtöbbször az. Dehát ez a tulajdonsága sodorja újabb és újabb veszedelembe s így ez a motívum viszi előbbre a mese bonyodalmát. Az előadást édeskés bőbeszédüség jellemzi, amely mindenre inkább alkalmas, mint érdeklődés fölkeltésére. Lehet, hogy e stílussal is a naiv görög jellemet akarja festeni az író, de mindössze azt éri el, hogy az unalomig vontatottá nyújtja az elbeszélést. Nyilván a jellegzetességre való törekvés csináltat az íróval egy élvezhetetlen, felemás nyelvet is, amely végkép próbára teszi az olvasó türelmét. Annyi vadidegen görög szót használ az író, hogy szükségesnek látta egy görög—magyar szójegyzék csatolását is a könyvhöz. Mintha csak idegen szavakkal rontott magyar nyelven lehetne idegen tárgyú történeti regényt írni. Természetes, hogy ezzel a szegényes ötlettel sehogysem sikerült a regény színvonalát emelni. A könyv tartalma semmivel sem nyújt többet, mint amennyit a ponyvairodalom termékeire emlékeztető külső kiállítása eleve igér. Gulyás Sándor, Sándor Pál: Vándorlantos (Csokonai). Vígjáték három felvonásban, előjátékkal. Pápa, 1926. 78 lap. Csokonai Vitéz Mihály irányt-vetett életének legromantikusabb epizódját, Lillához való viszonyát igyekszik dramatizálni e vígjáték. Az előjáték öreg nagyasszonyában még fölismerhető a költőért hevülő Lilla, ki a maga 79 esztendejével sem tagadja meg a régi szép idők emlékét. Ez elevenedik meg a játék három felvonásában, melyeknek hőse maga Csokonai. A lángoló szavú poéta megnyeri a kérőktől ostromolt Vajda Juliska vonzalmát, amely azonban nem bizonyul elég erősnek a körülményekkel szemben. A komolyabb ellenálláson, az anyagias gondolkozású apa ellenállásán talán még úrrá tudna lenni a szerelmesek akarata, azonban egy jelentéktelennek látszó félreértés miatt megszakad az idill. Egy Lillához írt, de a közvetítésre kért, Marci által magánál tartott rövid kis vers elegendő arra, hogy Lilla elforduljon szíve választottjától. Csokonai a „Kedv! Remények! Lillák! Isten veletek!!!" hangjaival fájdalmasan búcsúzik s Júlia sírva néz utána. Az érzékeny befejezés hatása alatt kétségkívül az a benyomásunk, hogy ez a kis szintű vígjátéknak meglehetősen szomorú. Ezt a megoldást legfeljebb csak enyhítheti, azonban költőivé tenni nem tudja az a körülmény sem, hogy Csokonai és Lilla szerelméből mindvégig hiányzik a szenvedély meggyőző ereje. Igaz, hogy a szenvedélyes szerelem rajza viszont nagyon is drámaivá, sőt tragikussá tenné a szakítást s az egész téma megszűnnék vígjátéki tárgy lenni. Azonban kérdés.