Protestáns Szemle, 1931
Kritikai Szemle - Karácsony Sándor: R. Vozáry Aladár: Elszállt a turul
tetni fel. (Messze van Prága, szerencsétlen az új állam földrajzi formája; kicsi a meglévő tisztviselőgárda, kivált, ha a „nemzetiségek" másodrendű polgárszámba vétetnek; Munkácsra igazán már csak a hazardőrök kerülhetnek.) A Nyílt levél az illetékes rendőrhatóságokhoz c. cikk azért frappánsabb, mert hangsúlyozza ugyan a határrendőrök kifogástalan udvariasságát, de ezzel együtt, sőt épen ezáltal a málhamotozás tényének magának mint rendszernek a tarthatatlanságát is. De ezzel aztán azt is ideírtam, miért tartom a Vozáry könyvét tragikus dokumentumnak. Kisebb baja, hogy a csehek miatt nem írhat a valóságnak megfelelőképen. Szolgálatának az a legkeményebb próba alá vettetettsége, hogy magyar szempontból is illúziókat kénytelen táplálni, illúziókat, amelyek szépek, szükségesek, de valóságpótlékok csupán, amelyek semmiképpen sem időállók elegendő módon és mértékben. Nem bíráló célzattal állapítom ezt meg, hiszen magam is így tartom ezt ma, az adott helyzetben egyedül lehetséges formának, inkább fájdalmasan-konsatálón mondom. A cseh adórendszer többé-kevésbbé elhibázott, a 350.§ minden valószínűség szerint törvénynek sem elég megfelelő. De hogy Vozáry cikket írhasson róluk, ahhoz az az illúzió szükséges, hogy a mi törvényeink kivétel nélkül mind jól sikerültek, adórendszerünk is tökéletes. Szabó Lajos lelkipásztor kiutasításának történetét három cikken keresztül olvashatjuk. Magam is próbáltam, azért merek nyíltan beszélni róla: a menekültek kálváriájában minden vérlázító igazságtalanság és szörnyű szenvedés elismerése mellett van egy jókora adag illúzió, amelyet a „mártírsors" kifejezés néhány fogalmi jegye olyan mértékben tartalmaz, amilyen mértékben stilisztikája is van, nemcsak logikája. Legvégére hagytam a nekem legfájdalmasabb illúziót. Abból a levélből árad, amelyet Vozáry dr. Rév József ügyvéd úrnak címez Gálszécsre. Arra kéri megtört szívvel a magyar szülőket, az iskola helyett (mely erre ott ezentúl nem hajlandó) az apák és anyák maguk tanítják gyermekeiket magyar nyelvre és magyar kultúrára. Jól tudja Vozáry, hogy, ha a mai magyar felnőttek nem hajtanak fel vidékszerte a szavára, válságba jut a magyar gondolat. De azt is bizonyosan épen olyan jól tudja, mint én, hogy lehetetlenséget szeretne letenni. „Csak olyannal táncolj majd, ki a csárdást, palotást és a magyar szólót is tudja". (Istenem! várjon hányan tudják? nem Munkácson, de idehaza is.) „Addig, kislányom, hallgasd, olvasd Rozgonyiné, özvegy Perényiné, az egri nők, Lorántffy Zsuzsánna, Zrinyi Ilona és a többiek történetét". (Ki tudja várjon úgy, hogy mesélni tudjon róla?!) „Nekünk mégis csak Árpád, Botond, Toldi a legkedvesebb". (Milyen kevés magyar ember olvasta a Toldi-trilógiát!) „Zrinyi, Rákóczi, Kossuth, Petőfi, Arany, Jókai és a többiek a mi lelkünkhöz jobban hozzánőttek, a legdrágábbak". (Szegény Vozáry Aladár, igazad van, így kellene lenni.) * Az utóvéd menthetetlenül felmorzsolódik. Nincs más hátra, abban kell bizakodnunk, hogy visszavonulás után új vonalon sikerül kon-