Pszichológiai Tanulmányok 6. (1964)
Módszertan - Adorjáni Csaba - Dr. Gálfi Béla: A csoport, a csoportdinamika és a pszichotikusok csoport-pszichoterápiája
általánosan használt eljárásmód. Az ismert módszert csupán körülményeinknek megfelelően módosítottuk.) Az A és B szociogram összehasonlításakor láthatjuk, hogy a betegek között pozitív kapcsolatok alakultak ki, és a csoport a teljes zártság és a strukturáltság felé halad. Az A szociogramon a csoport még teljesen nyílt szerkezetű, 7 izolált beteg, 4 viszonzatlan kapcsolat és mindössze egy kölcsönös választás és egy negatív választás látható. A négy hónappal később készült B szociogramon viszont már a csoport szerkezete zártabb, lényegesen kevesebb a kifelé való irányulás, negatív választás nincsen, az izolált betegek száma háromra csökken, és 5 kölcsönös választáson alapuló kapcsolatot (párkapcsolat), valamint egy láncjellegű kapcsolatsort láthatunk. Említésre méltó, hogy az itt bemutatott csoport egy pszichopata kivételével szkizofrén betegekből állott, és a jó beszélgetési légkör megteremtése kezdetben nehézségekbe ütközött. A szakirodalomban meglehetősen kevés jó meghatározással találkozunk a csoportdinamika fogalmára vonatkozóan, aminek az az oka, hogy ez a fogalom igen nagy terjedelmű. Dreikurs (1960) szerint a csoportdinamikával foglalkozó vizsgálatoknak két különböző kiindulópontjuk volt. Az egyik felfogás az egyén pszichés folyamatainak a dinamikáját terjesztette ki a csoportra, azaz úgy értelmezték a csoportfolyamatot, mint annak a dinamikának a kibővülését, amely az egyénekben működik. Ennek az irányzatnak a hátterében mint elméleti alap a klasszikus pszichoanalízis állott. Főbb képviselői Schilder, Wolf, Foulkes, Bierer, Dreikurs, Gordon és Peres (Dreikurs, 1954). A másik felfogás képviselői azt hangsúlyozták, hogy létezik egy specifikus csoportdinamika, amely némileg különbözik az egyén pszichodinamikájától. Ennek az irányzatnak az úttörője Moreno volt, aki az új kutatási terület felderítésére a szociometriát használta fel. Mások, pl. Dewin és White (1939), Bales (1950), Festinger (1956) stb. laboratóriumi eszközökkel vizsgálták a csoportdinamikát. Ezek a kutatások főleg a csoportban keletkező interakcióra, ezen keresztül a csoport problémamegoldó képességére és a kommunikációs szintre vonatkoznak. Bales a vizsgálat rendszerességének elősegítésére 12 pontból álló listát szerkesztett, amely a megfigyelés szempontjait tartalmazta. Ebben többek között szerepelt a szolidaritás érzése, a másokon való segítés, a feszültség oldódása, véleményegyezés, ellentétek, egymás megértése, passzivitás, segítség kérése stb. Moreno (1959) és Teirich (1959) szerint maga az egész csoport-pszichoterápiás folyamat a csoportdinamika, és ez mint módszer az interakciós metodikák bevezetésével jellemezhető. Slavson (1951) kifejti, hogy a rendes, vagyis a normál szociológiai értelemben vett csoport és a terv