Pszichológiai Tanulmányok 6. (1964)

Módszertan - Adorjáni Csaba - Dr. Gálfi Béla: A csoport, a csoportdinamika és a pszichotikusok csoport-pszichoterápiája

általánosan használt eljárásmód. Az ismert módszert csupán körül­ményeinknek megfelelően módosítottuk.) Az A és B szociogram összehasonlításakor láthatjuk, hogy a betegek között pozitív kapcsolatok alakultak ki, és a csoport a teljes zártság és a strukturáltság felé halad. Az A szociogramon a csoport még teljesen nyílt szerkezetű, 7 izolált beteg, 4 viszonzat­lan kapcsolat és mindössze egy kölcsönös választás és egy negatív választás látható. A négy hónappal később készült B szociogramon viszont már a csoport szerkezete zártabb, lényegesen kevesebb a kifelé való irányulás, negatív választás nincsen, az izolált betegek száma háromra csökken, és 5 kölcsönös választáson alapuló kapcso­latot (párkapcsolat), valamint egy láncjellegű kapcsolatsort lát­hatunk. Említésre méltó, hogy az itt bemutatott csoport egy pszichopata kivételével szkizofrén betegekből állott, és a jó beszél­getési légkör megteremtése kezdetben nehézségekbe ütközött. A szakirodalomban meglehetősen kevés j­ó meghatározással talál­kozunk a csoportdinamika fogalmára vonatkozóan, aminek az az oka, hogy ez a fogalom igen nagy terjedelmű. Dreikurs (1960) szerint a csoportdinamikával foglalkozó vizsgálatoknak két külön­böző kiindulópontjuk volt. Az egyik felfogás az egyén pszichés folyamatainak a dinamikáját terjesztette ki a csoportra, azaz úgy értelmezték a csoportfolyamatot, mint annak a dinamikának a kibő­vülését, amely az egyénekben működik. Ennek az irányzatnak a hátterében mint elméleti alap a klasszikus pszichoanalízis állott. Főbb képviselői Schilder, Wolf, Foulkes, Bierer, Dreikurs, Gordon és Peres (Dreikurs, 1954). A másik felfogás képviselői azt hangsúlyozták, hogy létezik egy specifikus csoportdinamika, amely némileg különbözik az egyén pszichodinamikájától. Ennek az irány­zatnak az úttörője Moreno volt, aki az új kutatási terület felderí­tésére a szociometriát használta fel. Mások, pl. Dewin és White (1939), Bales (1950), Festinger (1956) stb. laboratóriumi eszkö­zökkel vizsgálták a csoportdinamikát. Ezek a kutatások főleg a csoportban keletkező interakcióra, ezen keresztül a csoport problé­mamegoldó képességére és a kommunikációs szintre vonatkoznak. Bales a vizsgálat rendszerességének elősegítésére 12 pontból álló listát szerkesztett, amely a megfigyelés szempontjait tartalmazta. Ebben többek között szerepelt a szolidaritás érzése, a másokon való segítés, a feszültség oldódása, véleményegyezés, ellentétek, egy­más megértése, passzivitás, segítség kérése stb. Moreno (1959) és Teirich (1959) szerint maga az egész csoport-pszichoterápiás folya­mat a csoportdinamika, és ez mint módszer az interakciós metodi­kák bevezetésével jellemezhető. Slavson (1951) kifejti, hogy a ren­des, vagyis a normál szociológiai értelemben vett csoport és a terv­

Next