Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. július-december (1. évfolyam, 2/1-52. szám)
1835-07-22 / 6. szám
PEST JULIUS’ 22dik. Megjelen e’ divatujság hetenkint kétszer,esztendő alatt legalább 64 képpel. Helyben fél évi dija 4 fr., egész évi 8 fr. Postán 5 fr. és lef. pengő. JÓSÉ MARIA, a’ spanyol haramia. Van egy ország Európában, hol haramiának lenni, nem tartozik átalában a’ gyalázatos kézi mesterségek közé. Az országúton rabolni annyi mint szorgalmasnak lenni, mint a’ zsarnok törvénynek ellenszegülni. Ott minden ember , kinek csak egy puskája van , elég vakmerő kormányának ellenállni, és hős lesz belőle , férfiak által becsült, asszonyoktul csudáit. Ez ország’ neve Spanyol hon ’s itt főkép déli része értetik. Előképe és főpéldánya e’ haramia-hősöknek a’ hires Jose Maria, más néven tempranino 3 (a’ koránkele.) Ő vitéz és nyájas, mennyire haramiától kitelik , feltartja a’ gyorsszekerét, karját nyújtja a’ hölgyeknek kiszálltakkor, és hűs árnyakba viszi őket pihenésre, mert szokása mesterségét világos nappal űzni. Ajkain eskü vagy faragatlan szó soha nem jő ki, sőt ellenben tisztelettel és nyájassággal végzi dolgait mindenkor és mindenek iránt. Ha valamelly hölgynek egy gyűrűt von le újáról, ezt mondja: „ah! madame, illy szép kéznek nincs ékeségre szüksége.“ Egyszersmind mindig hagy annyi pénzt az utazóknál, mennyivel a’ legközelbi várost elérhetik, és soha sem ellenzi olly kincs’ megtartását, mellynek visszaemlékezés különös becset ad. A’ spanyol nemzet természetesen teli érdekkel olly férfi iránt, ki illy prosai időkben, mint a’ mostani, őt hős erdődinek’ vitézi bátorságára emlékezteti. José Maria’ népszerűségét még egymás ok is emeli. Minthogy tudniillik a’ pénzszerzés kevés fáradságába kerül, örömest fordítja azt a’ szegények’ hasznára; a’ vonások, mellyeket e’ részben felőle beszélnek, valamint a’ csudálatos történetek, mellyek’ hősét ő játsza, ’s mellyeket a’ kandallók’ esti tüze mellett szokás egymásnak beszélni, nem egy drámai dolgozatra szolgálhatnának alap gyanánt. Sok illy nemű vonásai közül csak nehányat említünk. Egy öszvérhajszárnak kidőlt öszvére, melly egész birtokát tévé; — a’ szegény ember kétségbeesve már vízbe akará magát fojtani, midőn nőjének ösmeretlen kezekből egy katulya küldetett, hat nehezék aranynyal terhelt. Ez José Maria’ ajándéka volt, kinek amaz egykor, midőn keményen üldözteték, egy átgázolható helyet mutat a Guadalquivir folyamon. — — Bizonyos szatócs (Krämer) egy nap eczetet vitt a’ fővárosba, melly országos szokáskint bőrtokokra volt töltögetve, ’s ezeket egy sovány szamár vivé, már félhalálra éhezett. Midőn egy szűk ösvényen hajtana, egy idegen ember föltartoztatá, kit öltözete után a szegény szatócs vadásznak vélt, ’s miután őt és állatját mosolyogva nézte, így szóla: „Mi nyuznivalód van itt, földi? Hisz e’ vár alig mozoghat.“ ’S midőn a’ szamár’ gazdája megfejté neki, hogy sokkal szegényebb, sem más szamarat vehetne , az ösmeretlen egy zacskópénzt dobott elébe, e’ szavakkal: „Itt 1500 real, eredj az öreg Herrérahoz, kinek egy szép öszvére van eladandó; vedd meg azt még ma, de ne alkudjál. Ha holnap e’nyomom állattal talállak, egy mélységbe zuhantalak, a’ miilyen igaz, hogy nevem — Jósé Maria....“ A’ szatócs, ki magányosan maradt a’ zacskó aranynyal, álmodni vélte magát. Az 1500 real pontosan megvolt. Tudta, mit tesz Jósé Maria’ esküvése ’s azon pillanatban Herrérához ment, sietvén 1500 reálját egy szép öszvérrel fölcserélni. Következő éjjel Herréra álmából fölriasztatott. Két férfi tolvajlámpa’ fényénél tőrt csillogtató szemeibe. „Siess, tüstént ide pénzedet!“ „Ah, édes uraim, egy quarto sincs nálam.“ ,,Hazudsz, tegnap egy szatócsnak 1500 reálért adád el öszvéredet....“ E’ szavak, a’ bizonyosság’ azon hangján mondattak, hogy az 1500 real minden késedelem nélkül kézhez adaték. A' TÁRSAS ÉLET ÉS DIVATVILÁGBÓL. 1838. 6. szám. Előfizethetni helyben a’ kiadónál Dorottya utczában Czigler házban Xídlik szám alatt. — Pesten kívül pedig minden cs. kir. Postahivatalnál.