Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. január-június (2. évfolyam, 1/1-52. szám)
1836-06-11 / 47. szám
dolgok’ jelen állására, ’s megóvja őt a’ netalántai botlástól. Ekkor ostromoló hősünk, födözné fel Etelka’ hollétét. .Ezt tennem nem szabad, szent ígéretem köti le szavaimat — felele Odor — mindent mit mondhatok az, hogy az anya nagyon akarja férjhez adni Etelkát,s hogy már is egy derék ember kéri őt hitvesül, — ’s nagyon meglehet, hogy a’ lány anyja’ nyugalmáért enged a kényszerítő körülménynek! — Felhevülésében nem csöndesitheté le semmi okoskodás háborgását, képzelete nem látott egyebet mint a hittelent, másnak karjai közt. — Fenyves ur fiának nyugtalan állapotját észrevevő attól tartott, hogy ismét szerelmi kalandba keveredek, mellyet atyja előtt titkol, — ezért fontos járatban küldé őt az alföldre. — Összefüggését nem látható ugyan át a’ kétszínű szavaknak, de a’ titok’ bélyegét rajtok világosan megösmeré. Miért is kelle Odornak őt — a’ toulouse-i mesével simogatni, ha ama’ hirrel leakarná teljesen sújtani? De miért keserité őt az életemésztő ujsággal, ha azon intést gyámolul akará adni roskadt reményinek? — Illy tűnődés közt éré el utja’czélpontját. — Másnap dolgát végezve a’ földesúrral kikocsizott az uradalom’ határát megösmerni. Több szép pont voná magára Tivadar figyelmét, ’s midőn a’ legtöbben már gyönyörködött volna, egy árnyékos sűrűhöz közeledtek. Egy csinos kis kerti lak állott előttök, mellynek oldalán ezt olvasó „Emlékkönyv“ — 's valóban az egész deszkaház felállított könyv alakú volt. Belsője csinos szobátképzett, benne nehány kép, egy szék, egy asztalka, rajta egy könyv és íróeszköz. Dénesi megkéré vendégét, hogy irná be nevét a’ könyvbe, a’ mit minden utazó tenni szokott. Tivadar felnyitá a' könyvet, ’s némelly lapon csupa neveket, némelylyen helyes mondásokat és, verseket talált. De rögtön észrevévé a határ, hogy vendége kőszállá meredt. E sorokon függenek szemei: „Szép vagy nyílt természet, de dús öledben nem virul gyógyfű árva lelkemnek; — kellemes zölded nekem nem a’ remény’ színe, játszi virágid nem az örömök’ képei szememnek: az ég’ béke jövendőm vigasztalója, ’s az éji csillagok gyönyöröm’ tüzei. Lelkem elhagyó a’ földet, és sóvárgan emelkedik örök lakja felé. Derdői Etelka:“ — A’ nap’ számáról látó, hogy csak ezelőtt három nappal utazott itt kegyese keresztül, ’s feszült tudásvágya egyszerre nyelvére lobbant. Dénesi értesité, hogy a’ szerencsétlen hajadonnak anyjával, ki kevés hét előtt meghalt, még atyjáról öröklött szoros barátságban álla, — hogy a’ leány anyja’ halála után ismét a’ felföldre költözött egy nénjének gondviselése alá. Tivadar tovább tudakozódék, mire amaz úgy válaszolt: „Ő felette boldogtalan, legtisztább vágyai’ czélját el nem érheté.“ — Mindazáltal hollétét határozottabban ki nem tudható. Az ifjú’ a’ felfedezésben vezető csillagot vélt találni, melly eddigi sükeretlen nyomozásai’ tömkelegében pályáját kijelölje. Föltévé magában most minden erejét megfeszítni az óhajtott boldogság’ megérdemlésére, ’s már szinte kezében érzé a’ diadalt. Előre számlálá az örömperczeket, melylyek keble’ borúját kideritendik, előre éldelé a’ bocsánatkérésnek égi gyönyörét, mellyet szeretettje’ lábainál fog rebegni. Semmi nehézség el nem ijeszthető őt, — az éji sötét, melly ezelőtt környezé őt, a’ terhek’ legszörnyebbe, eloszlott, — az egy gondolat ,tán még szerető napot teremte, — minden kis fellegből egy angyal* mosolyát vélte látni, 's a’ körülte röpkedő lepkék mind anynyi szerencse követnek tetszenek, mellyek udvarolva a’ pálya díj felé hivák őt. — Vidám arczczal kocsizott el haza felé, ’s útjában szünetlen hizelkedő reményképek lengének előtte. VII. a' sírboltok. La vergine tra ’1 vulgo usci sólettá. Non copri sue bellezze e non l’espose : Raccelse gli occlii, ando nel vei rietretta Con ischive maniere e generöse. Tasso. Haza ért hősünknek megváltozása nagyon kedvesen lepé meg atyját, — ’s ez látván a’ gyógyszer’ hathatós munkálását, ’s a’ netalántai visszaesést kórjába akadályoztatni akaró, még egy járatban küldé őt Esztergomba azon föltét alatt, hogy majd ott veendi további utasítását. E’ városban több napig kelle maradnia. Ez idő alatt el nem mulasztható a’ remek építményt megnézni. Csudálás tölté el kebelét. Milly magas, milly fenségesnek ösmeré most az építés mesterségét, melly legmagasabban nyul fel az egekhez, melly a’ világok’ urának hajlékot alkot, melly az emberiségnek védhelyet ad, hol menten a’ világ’ nyilaitól küldheti fohászit a’ mindenhatóhoz! Már örült lelke a’ gondolatnak, hogy a vallás hazájában Rómát teremt, ’s magasabban dagadt melle e’ képzeletre. — Végre a’ sírboltokba lemene, és itt e’ földalatti templomban, e’ holtak’ néma világában megmagyarázhatlan édes borzalom fogó.