Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. január-június (2. évfolyam, 1/1-52. szám)

1836-06-11 / 47. szám

dolgok’ jelen állására, ’s megóvja őt a’ netalántai botlástól. Ekkor ostromoló hősünk, födözné­ fel Etelka’ hollétét. .Ezt tennem nem szabad, szent ígéretem köti­ le szavaimat — felele Odor — min­dent mit mondhatok az, hogy az anya nagyon akar­ja férj­hez adni Etelkát,­­s hogy már is egy derék ember kéri őt hitvesül, — ’s nagyon meglehet, hogy a’ lány anyja’ nyugalmáért enged a kény­szerítő körülménynek! — Felhevülésében nem csöndesitheté­ le semmi okoskodás háborgását, kép­zelete nem látott egyebet mint a hittelent, más­nak karjai közt. — Fenyves ur fiának nyugtalan állapotját észre­­vevő attól tartott, hogy ismét szerelmi kalandba keveredek, mellyet atyja előtt titkol, — ezért fon­tos járatban küldé őt az alföldre. — Összefüggését nem látható ugyan át a’ kétszínű szavaknak, de a’ titok’ bélyegét rajtok világosan megösmeré. Miért is kelle Odornak őt — a’ toulouse-i mesével simogatni, ha ama’ hirrel leakarná teljesen súj­tani? De miért keserité őt az életemésztő ujság­­gal, ha azon intést gyámolul akará adni roskadt reményinek? — Illy tűnődés közt éré­ el utja’czél­­pontját. — Másnap dolgát végezve a’ földesúrral kikocsi­­zott az uradalom’ határát megösmerni. Több szép pont voná magára Tivadar­ figyelmét, ’s midőn a’ legtöbben már gyönyörködött volna, egy árnyé­kos sűrűhöz közeledtek. Egy csinos kis kerti lak állott előttök, mellynek oldalán ezt olvasó „Em­lékkönyv“ — 's valóban az egész deszkaház fel­állított könyv alakú volt. Belsője csinos szobát­­képzett, benne nehány kép, egy szék, egy asztalka, rajta egy könyv és íróeszköz. Dénesi­ megkéré vendégét, hogy irná­ be nevét a’ könyvbe, a’ mit minden utazó tenni szokott. Tivadar felnyitá a' könyvet, ’s némelly lapon csupa neveket, némely­­lyen helyes mondásokat és, verseket­ talált. De rög­tön észrevévé a határ, hogy vendége kőszállá meredt. E­ sorokon függenek szemei: „Szép vagy nyílt természet, de dús öledben nem virul gyógyfű árva lelkemnek; — kellemes zölded nekem nem a’ remény’ színe, játszi virágid nem az örömök’ képei szememnek: az ég’ béke jövendőm vigaszta­lója, ’s az éji csillagok gyönyöröm’ tüzei. Lelkem elhagyó a’ földet, és sóvárgan emelkedik örök lakja felé. Derdői Etelka:“ — A’ nap’ számáról látó, hogy csak ezelőtt három nappal utazott itt kegyese keresztül,­­ ’s feszült tudásvágya egy­szerre nyelvére lobbant. Dénesi­ értesité, hogy a’ szerencsétlen hajadonnak anyjával, ki kevés hét előtt meghalt, még atyjáról öröklött szoros barát­ságban álla, — hogy a’ leány anyja’ halála után ismét a’ felföldre költözött egy nénjének gondvi­selése alá. Tivadar tovább tudakozódék, mire amaz úgy válaszolt: „Ő felette boldogtalan, leg­tisztább vágyai’ czélját el nem érheté.“ — Mind­­azáltal hollétét határozottabban ki nem tudható. Az ifjú’ a’ felfedezésben vezető csillagot vélt találni, melly eddigi sükeretlen nyomozásai’ töm­kelegében pályáját kijelölje. Föltévé magában most minden erejét megfeszítni az óhajtott boldog­ság’ megérdemlésére, ’s már szinte kezében érzé a’ diadalt. Előre számlálá az örömperczeket, mely­­lyek keble’ borúját kideritendik, előre éldelé a’ bocsánatkérésnek égi gyönyörét, mellyet szere­tettje’ lábainál fog rebegni. Semmi nehézség el nem ijeszthető őt, — az éji sötét, melly ezelőtt környezé őt, a’ terhek’ legszörnyebbe, eloszlott, — az egy gondolat ,tán még szerető napot terem­te, — minden kis fellegből egy angyal* mosolyát vélte látni, 's a’ körülte röpkedő lepkék mind any­­nyi szerencse követnek tetszenek, mellyek udva­rolva a’ pálya­ díj felé hivák őt. — Vidám arcz­­czal kocsizott el haza felé, ’s útjában szünetlen hizelkedő reményképek lengének előtte. VII. a' sírboltok. La vergine tra ’1 vulgo usci sólettá. Non copri sue bellezze e non l’espose : Raccelse gli occlii, ando nel vei rietretta Con ischive maniere e generöse. Tasso. Haza ért hősünknek megváltozása nagyon ked­vesen lepé­ meg atyját, — ’s ez látván a’ gyógy­szer’ hathatós munkálását, ’s a’ netalántai vissza­esést kórjába akadályoztatni akaró, még egy já­ratban küldé őt Esztergomba azon föltét alatt, hogy majd ott veendi további utasítását. E’ városban több napig kelle maradnia. Ez idő alatt el nem mulasztható a’ remek építményt megnézni. Csudálás tölté­ el kebelét. Milly magas, milly fenségesnek ösmeré most az építés mester­ségét, melly legmagasabban nyul­ fel az egekhez, melly a’ világok’ urának hajlékot alkot, melly az emberiségnek védhelyet ad, hol menten a’ vi­lág’ nyilaitól küldheti fohászit a’ mindenhatóhoz! Már örült lelke a’ gondolatnak, hogy a­ vallás hazájában Rómát teremt, ’s magasabban dagadt melle e’ képzeletre. — Végre a’ sírboltokba lem­e­ne, és itt e’ földalatti templomban, e’ holtak’ néma világában megmagyarázhatlan édes borzalom fogó.

Next