Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)

1837-04-02 / 27. szám

Harmadik, év. A’ dicsőség fénysugara Lengyen a’ Magyarbazára Első fele. Megjele­n e’ divatujjá? Jieímikint 2szter, esztendő alatt legalább 04 képpel. Helybeli félévi dija 4 fr., égé«­, évi 8 fr. I*»«tán 5 fr. és lufr. pengő. A’ TÁRSAS ELET És DIVAT VILÁG U­»L. 1839. 91** szám. Előfizethetni helyben a kiadónál uj­ világ utczá­­ban Keisinger házban 554 ik szám alatt. Pesten kívül pedig minden cs. k. posta-hivatalns ál. REGEBAL, TÖRTÉNETI ELBESZÉLÉS A’ MESÉS HAJDAN’ SZELLEMÉBEN.­­ K A SÓLYOM. -------- — — ■— — are you flesh and blood I Have you a working pulse ? and are no fairy 1 No motion-------------well ; Speak on ! -where were you born ? Are yon a god! would you create me new J £b a k e|a |5 e a r e. I. Van egy tehetség­ az emberben, melly több mint em­beri; a' láthatlan kapcsolatok’ egyike ez, melly őt, a’ nagy mindenség’ lehelletéhez olvasztja; túl ragadja ez őt, a' szűk földi határokon, föl­d a’ miriád csillagok útai közé. Teremt, ront, épít, varázs hatalma, egy világot népesít lehelletével­ gyorsabb az ágyú­ tekénél röp­tében; szekere elébe a’ gondolat van fogva, és szár­nyai haladtában növekednek. Istene, önalkotta világá­nak , ’s egy szemhunyorítással visszasülyeszt mindent a­ semmibe. Ez, a’ képzelő tehetség, ezt szólítom fel olvasómban. Képzeljen, ollyas valamit, ha teheti, mintha sem­mit se képzelne; például: egy végtelen­ült, vagy né­ma sötétséget, feketét, ’s irtózatost némaságában; si­ketet, néptelent, az első szűz éjét talán, vagy a’ h­aos előtti semmit. Ébreszsze fel azon érzést lelkében, melly abban, önkénytelen keletkeznék, ha e’ borzasztó sötéten ke­resztül, távol és magasan, egy szikra gyúlna, mint­egy szeme az éjnek, mintegy szikrája a’ létnek ’s ta­núja annak , hogy az űrben élet van. 1837 Egy arasznyira nem látott a’ szem, éjfél már elha­ladott, ’s azon szakában állott az éj, mellyben, a’ leg­később lefekvő alszik már, ’s a’ legjobbkor ébredő még nem ébredezik; az őrök’ szemhéjain illyenkor, hosszú virasztás mámora nehezkedik, ’s az egész természeten, bizonyosan lankadtság hever. Egyszerre oszlopszerű tűzlobogvány kanyargót­, emelkedő kigyókint föl a’ sötétben, távol ’s magasan fél homályos utczát hasítva magának, a’ mogorva éjen keresztül, mellynek falai az enyészet’ fekete színét hordák homlokaikon; — nem sokára egy másik, és új­ra egy, és igy tovább: magas bérezek’ ormain gyula­­doztak rendre, ’s kétes világ hullámzott körűlök; a’ tárgyak halkal fejledezni kezdének, — csonka teteje merült ki az agg Retyezátnak; csillámlott a’ nyargaló Sztrigy, ’s a’ sziklák’ tölgy-hajzata kezde kitűnni, ké­kes lángköd tajtékzott a’ levelek közt, ’s bíborral csip­kézte éleiket. Tompa moraj, ébredő nép’ zajgása válta föl a siket hallgatást; lódobogás, ajtók’ csapkodása ’s fegyver­ze­tei hallatszanak, mint sűrű fellegből, bújának ki ideges sajátságos öltözetű alakok zömök lovakon , vagy gya­log roppant fegyverekkel, kürtök hangoztak ’s visz­­hangoztak völgyön, bérczen,­­s merre szem látott seregek gyűlöngtek, ’s minden egy agg tekintetű vá­ros felé vonúlt. Mély boltozatú kapun tünedeztek el lassankint, nem sokára a’ tűzoszlopok sápadni kezdének ’s az ifju haj­nal kék mosolyával ívezé a’ bérezek’ taréját körül. A’ város’ közepe táján, tágas térnek űrét foglalók el a csapatok, ’s előttök, parancsoló tekintettel, sötét képű férfiak lovaglottak föl és le. — Koraitok, az épületek nyilasaiból nő és férfiú arczok bámultak; itt ott félig öl­tözött nép tátongott az utczákon.(27)

Next