Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-04-16 / 31. szám
Megjelen e’ divatujseg hetenkint 2s/.ev. esztendő alatt legalább 64 képpel. Helyben félévi dija 4 fr., egész évi 8 fr. Postán 5 fr. és 10 fr. pengő. Háramulík év* A’ dicsőség fénysugara Lengjen a’ Magyarhazára Első fele Pest 183«^ 31,!!k szám Aprilis’ l6k»0 A’ TARSAS ELET ES DIVAl'\ríiÁíulel. Előfizethetni helyben a kiadónál új világ alezuhan Reisinger házban 554ik szám alatt. Pesten kivül pedig minden es. k. posta-hivatalnál. NAGYBÁTYÁM ELSŐ SZERELME. NOVELLA BURRMEISTER LYSER UTÁN: B. BARRÓCZT FERENC Z. I. Föltéve azon lehetetlen esetet, hogy valaha nagy író leendek, a’ világnak tudtára kell adnom, mint történt az tulajdonkép, hogy nagy hírű iró levélt? Nem tudnék akkor valódilag mást mondani magamról, mint azt, mit Byron lord magának hasonló kérdésre feleletül adott: „hogy az ember költővé legyen, szerentsétlennek, vagy szerelmesnek kell lennie. “— Én mindkettő valék, midőn első szerelmem’ leirám. Ah, igen! — nagyon különös egy — Izé az első szerelem. „Légyen világosság!“ hangzik a’ szívbe. És leend világosság , mennyei világosság! Persze sokaknál gyakran csak egy üdvös pillanatig tart, és aztán a’ szegény szívre földiéj örökléte borúi — még is, boldog egyedül az a’ lélek melly szeret. Amot én szeretek, ’s nekem mosolyg a’ szerelem, és mindazon kosarak, mellyeket kaptam, szerencsétlen első szerelmemtől óta egész azon óráig, midőn kosár helyett nőt kaptam, csak arra szolgáltak, hogy 30 éves koromba philosophphá tegyenek, ki minden szerelem múlandóságáról igen szépen tud beszélni, ’s gyönyörűen némúl el, ha a’ te sötét szemeidbe néz Lillám. De megvallom neked, kedves barátnőm, úgy egészen magamból nem teremtem e’ philosophiát. Egy jó tanítóm volt, és ez: nagybátyám, az öreg úr, azon finom, de nyílt magatartással, ki még 65 évben is több tűzzel, lélekkel, és szeretetreméltósággal bír, mint jelenben az egész ifjú két magyar haza. Ő nagyon szeretett engem; hiszem, hogy atyám sem szeretett jobban. Minden lehető szabadságot engedő, 1837. mégis szorosan tartott szemei előtt, és így lehetlen vala, meg nem tudnia, hogy az én órám is ütött, midőn még alig számlálok 16 évet. Természetesen nem sokára azt is észrevéve, hogy szerencsétlenül szeretek. Hogy is lehetett volna az máskép? Imádottam 16 éves, ’s egy igen szép gazdag kalmár’ jegyese vala. Ő ugyan nem gyűlöle engem, minthogy én sem valék szörnyeteg; — ’s költészeti próbatételeimet, melylyekben kék szemek, szőke hajfürtök, mindenek felett pedig e’ név Mari dicsőitetének tetszéssel olvasá. Mert neve Mari volt, szemei kékek, ’s hajfürtjei szőkék valának. — Egyszer a’zálogosdiban csókot is adott, melly engem boldoggá tehetett volna. De, aha rám nézve veszve láttam Marit elenállhatlanúl, ’s röviden, olly búskomor valék, a’ milly csak egy 17 éves fiatal ember lehet, ki először szeret, ’s azt képzeli, hogy úgy mint ő, még soha sem szeretett egy férfi sem. Azért tehát úgy szomorgék, mint Romeo, midőn még Rosalindába volt szerelmes. Mercúrium, fájdalom! nem volt, ki elménetségével búskomorságomat határok közt tartsa, mert az elmés ifjak, az én honomban fejér hollók. És az az — izé, mindig komolyabbá tenni fenyegetőzött, ’s tán rettenetes véget ért volna, — akkor megszána nagybátyám: Mi a’ hóhér bajod van, öcsém? mondá egy nap midőn ismét nagyon sápadtan, elbúsúlva és összebontott hajjal, —mint Shakspeare a’szerelmest leírja, meglátogatám. Adóságod van, vagy félsz a’ legközelebbi examentol in príma? szólj fiacskám. Nagyon megsértettnek érzém magam’, nagybátyám ezen prosai gyanúja által, ’s hogy útba igazítsam, nem állhatom meg hogy előtte szívem’ egészen föl ne fedezzem. Lerajzolám nagyon poétás kifejezésekkel lelkem álapotját, miként t. i. én egy leányt — nem, egy tüké (31)