Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-01-15 / 5. szám
második Jelenes. Az előbljí, Anta’. Antal. A’ grófné kérdezteti nagyságodat, ha a’ theát — Gróf. (félre.) Theát! midőn leány volt, nem szagolhatta a’ theát. — Én theát nem iszom. Hol a’ grófné? Antal. A’ kertiházban Luiza kisasszonynyal és a’ lord úrral. Gróf Mondd, hogy kávémat itt akarom inni. Antal De a’ nagyságos grófné azt gondolja, hogy az idő olly igen kellemes. — Gróf Tehát a’ grófné a’ kertiházban mulathat. Menj! Antal, (el.) Gróf. (egyedül) Minden szelídségemet segítségül kell hívnom, hogy énembereim előtt ki ne mutassam méltó boszúmat. — Ez a’ Luiza, kivel feleségem olly lelki barátné , a’ legveszedelmesebb asszony, házamat átháznak tekinti , mellyen minden gyülevész népet keresztül vezet, ’s azon kevés jót is, mi feleségemben, mint asszonyban, találtathatik, gyökerestül ki irtani törekszik. — Azonban útját fogom állani ezen garázdaságoknak, ’s megmutatni, hogy hol a’ férj akar ott nincs ellenvetése feleségének. Harmadik felenés. Az előbbi, a grófné, lord Jaackson és Lili,a Grófné. Valahára reá akadtunk. Bon soir, férjecském ismét magánosan, mint egy szerencsétlen költő— Luiza. És daczosan mint az embergyűlölő a’ havasi rémkirályban, Grófné. Nem gondolhatja-e, ki mindig illy elkülönözve lát bennünket, mint két ellenkező földsarkot, hogy nyolcz hét helyett ugyan annyi esztendős házasok vagyunk már? Luiza. Pedig a’ mézesheteket esztendőkre kellene átvinni illy szeretetre méltó feleségnél. Jaackson. A’ végjelenet, mellynél gróf úr hirtelen elhagyta a’ lugast, igen érdekes volt. Luiza. ’S igen tanuságos. A’ férj felesége’ lábaihoz borúl és megvallja. — Gróf. Hogy bűnös volt, mert világosan látva kételkedett, nem de volt! ezt a’ mai romániok igen helyesen tudják eléadni. Az asszony soha sem hibázik, megtestesült angyal — a’ papiroson. Hahaha, Luiza. (a* gróf lábaihoz dobja keztyűjét.) Erényes nemem nevében harcz és háborút ezen vakmerőnek. Gróf. (fölemelve a' ketyűt oda nyújtja Luizának.) Tollal CB asszonynyal harczolni dicstelen dolog. Luiza. Ha kontár tollal ’s gyenge asszonynyal harczolunk. Grófné. Férjemnek igaza van, Luiza az illy csaták, bármi nevűek, soha sem dicséretesek. Jaackson. ’S még is olly közönségesek. Grófné. Szabad-e okát tudnom, mert nem akart grófocskám vélünk a’ kertiházban theát inni? Gróf Engedelmet kérek; igen erős főfájásomnak az esti hüvös levegő — Grófné. Mit, főfájás ? ’s ezt csak most mondja nekem? (fejét megilleti.) Valóban, igen forró; mindjárt rendelést teendek, hogy az orvos után — Gróf. Szükségtelen lesz, egészen szükségtelen. Reményem, hogy kis sétalovaglás helyre fogja ismét állítani. Luiza. Úgy! és épen ezelőtt az esti hűvös levegőt okozá, hogy társaságunkban nem mulathat. Oh férfiak, férfiak! méltán kérdezhetném Ebolival: ,Tudja-e a’ szív, mi bántja a’ fejet Gróf. (félre) Kiállhatlan teremtés! Grófné. ’S én sem hallom további mentségét. Férjem megfogja engedni, hogy őt mint valódi lovagomat, szolgálatomra kényszerítsem. Luiza: Meg fogja engedni? ezen kifejezés milly iszonyú vétek önméltóságunk ellen. Nem mi vagyunke született úrnéi a’ férfiaknak és kér-e az úrné hol parancsolhat? Jaackson. Főkép’ ha parancsa olly édes és szelíd mint maga az úrne. (Luiza kezét megcsókolja.) Gróf (félre.) Ördögfiu, most ennek is udvarol már. Angolhon bizonyosan műutazást tön Siciliába, hogy lakosai egyszerre olly melegvérűek lettek. (A’ grófhéhoz.) A’ lovagidők, édesem! nálunk csak a’ vőlegényi idők és a’ magyar férjnek nincs úrnéja, ha rabnő gyanánt nem is vezeti a’ vásárra. Jaackson. Gróf úr, ez ezélzás nemzetemre! Gróf. Ha lord úr elérti, nem kell bizonyítanom. Jaackson. De a’ czélzás finomtalan — Gróf. Szavaimat nem tudom udvarias bókolatra szoktatni. Luiza. Csitt, urak! tisztes dámák’ jelenlétükben #■ 34