Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. január-június (4. évfolyam, 1/1-51. szám)
1838-04-08 / 28. szám
910 ..Nem mást, hanem nálam van csaholó szerszám.... Én ha majd a' hold borúba menend, a majorsághoz közeledem — mi most telve van mindenfele kazalokkal— ’« ezt azonnal láng boritja el. Nagysád be fog menni a' faluba, ott midőn már a' majorság pompásan lángol, tüzet kiáltaná; ’s igy az egész falut rémüléssel szalasztja ide. Természetes hogy a’ molnár' házához is eljut a’ lárma, zaj, ’s ön javak' védelmére bizonyosan sietnek. Mindnyájan oda hagyják az udvart, kivévén a' gyönge szép Ilkát. — A’ többit ha már nem mondanám is tudhatná. Ekkor, midőn már mindnyájan a’ tüzet oltják, mi ketten betörünk a’ házba, ’s lóra kapva futunk el kedves zsákmányunkkal.“ — Mig ezt beszélé a’ gonosz tanácsló urának — ismét sötétség takarta a’ hegyes vidéket. Vastag felhő fedé el szánakodólag a’ mindig szomorú holdat. ’S e’ vastag felhő szánni látszott őtet, mert olly arczot mutatott, mintha mindjárt könyeivel akarná elbontani a’ holdhoz hütelen földet. De ez még sem történt. Vagy három lépésnyire azon helytől — hol hőseink borzasztó tanácsokat tárták — volt néhány tövisbokor; közöttük feküvék a’ molnár’ ökrésze, ki, minekutánna ökreit távolabb a’ völgyben, jó mezőn hagyta legelni , kevéssel előbb, hogy ezek ide jöttek alulni, de még nem aludt; ’s ezek’ minden szavait jól értette, a’ nélkül, hogy ezektől észrevétetett volna. Tüstént mihelyest a’ rész szándékuak eltávoztak helyükről, felszökött a’ hívökrész fekvéséből ’s egy rövid, gyalog-úton villámsebességgel szaladt haza; a’ hallottakat gazdájával közlendő.— Egyenesen a’ molnár’ hálószobájának ablakához sietett, ’s oda érvén, azt lassaban megzörgeté: „Keljen föl uram! veszedelemben forgunk.“ „Ki vagy? mit akarsz illy késő éjszakán ?“ — kiálta fel álmából a’ bent nyugvó. „Uram ! veszedelemben vagyunk, mondom keljen föl ’s ereszszen be engem.“ , Most megismerd ökrészének szavát, és szaladt e’ rémitőszavak’ hallatára az ajtót nyitandó. Az ökrész is röviden, egy két szóval monda el a’ hallottakat ’s azonnal urával együtt — ki tüstint M* cseleire ’s boszuja’ szomjára emlékezett — minden udvari cselédet fölkeltének. — Ezek közül ki lóra ült, ki gyalog, vasvillát ragadva ügetett a’ kijelölt helyre. Mi e’ szerint ment végbe. Fele a’ fegyverzett cselédeknek a' faluban maradt, mert az ökrész’ szava szerint egyik a’ gyújtogatok közül ott fogott tüzet kioltani. Másik felével pedig a' molnár maga vágtatott a’ majorhoz, itt figyelmesen azon kazalnak siettek, mellynek vége kihajlott a’ garádra. A’ sötétség miatt ugyan semmit sem láthattak, ’s már csak az ökrész’ álmának tulajdonitak némellyek a’ történetet. De mégis elhitték azután, midőn nagy robajjal kezde a’ kazaltól vágtatni egy lovag, ki nem sejtvén semmit, épen egy, őt lesőnek irányzott. Ez, midőn mellette el akart suhanni — neki sújtott minden erejéből dorongjával; ’s a’ gyújtogató egyszerre a’ földre zuhant lováról----------lova pedig elhorkantva magát szaladt el a’ sötét éjbe. „Megvan“ kiába a’ győztes cseléd, ’s erre mind ott termett nagy dühhel, mintha le akarták volna nyelni; ’s egyébről most senkinek sem jutott eszébe gondolni, azonban mikor szét néztek, már láng borítá a’ kazalokat. Hasztalan volt minden védelem; szárazok voltak a’ kazalok és igen sűrűen rakvák, ’s igy egyikről a’ másikra két perez alatt átszaladt a’ láng. Tűzben állott az egész vidék. A’ leütöttet fölfogta két elkeseredett szolga ’s a’ legnagyobb tüzbe vetették félholtan. A’ molnár látván, hogy nincs utalom e’ nagy tűz ellen, elfojtott kebellel tért házához vissza; nőét ’s leányát vigasztalandó, ha tán valamikép fel találtak ébredni a’ zajra — mert nem akarta tudtokra adni a’ dolgot következett reggelig, gondolván hogy minden el leszen hárítva. — De mint ijedt meg, midőn leányát az erkélyen vérében halva, nőjét pedig tovább aléltan találta! ’S mind ezt M* tette, ki a’ falu" éjszaki részén egy sikátorba húzta el magát, bevárandó, mig tüzet kiálthatand....