Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1839. január-június (5. évfolyam, 1/1-52. szám)

1839-03-21 / 22. szám

KO­ ­ csak nyomorúságra adhatott biztató reményt, addig álmaim Szerencsét és dicsőséget tárgya­­zának. Egy ismeretlen világba helyheztetém ál­tal magamat, mellynek lételét nem tudtam, csak sejtettem, ’s érezve hogy ezen világ pol­gárává kell válnom, szülő­helyemen idegen­nek tekintettem magamat. Rabhoz hasonlón, ki a’ tömlöcz rejtekében epedve fáradoz egy kis­ded rést törni magának, mellyen szabadságát visszanyerve napfényre térhessen, futottam be a’ szűk kört, mellybe sorsom szorított, a’ nél­kül , hogy eszközt találtam volna a’ korlátok szét rombolására. Kétségbeesés lepett el, és sírtam, ’s ha kérdeztem: miért? még csak az a’ vigasztalásom sem volt, hogy szivem fáj­dalmát kiönthessem , mert a’ kérdezők engem meg nem értettek volna. Egy napon egy mély örvény szélén állottam ’s mosolyogtam ezen gondolatnál, hogy elha­gyására e’ világnak, melly éltemet csak unott, sőt gyűlölt teherré teszi, csak egy lépést kel­lene tennem, és midőn e’ gondolattal barátko­zott lelkem, egyszerre éreztem, hogy eszmé­letem összezavarodott, ’s eszem gondolataim tömkelegében eltévelyedett. Körülöttem minden egy körbe forgott, és a’ házakat, szirteket, fákat, virágokat nyilsebessen láttam szemeim előtt eltánczolni. E’ szédelgésem szúró fájda­lommal végződött, melly eszméletemtől töké­letesen megfoszta, és midőn három nap múlva magamhoz tértem a’ pisai érsek palotájában találtam magamat, hol megtudtam, hogy az örvénybe lebuktam , melly felett állok. Az ér­seknek köszönhetem életemet, és miután cse­lédsége szorgalma által egésségemet visszanyer­tem, neki bemutattak. Egy nagy terembe fo­gadott ő, mellynek falain néhány festvények fü­gtek. Míg én hála érzetimet rebegve nyilvá­nítanám, lehetlen volt elvonni pillanatimat re­­remekjeiről egy művészetnek, mellyrőől nekem eddig sejtésem sem volt. Elragadtatva szemléltem a­ képeket, és csak gondolni is alig mertem, hogy illy remek­műveket emberi kezek alkot­hassanak. Önkénytelenül borultam le egy kép előtt, melly a’ Boldogságos Szüzet ábrázoló, a’ vallásos érzelmű egyiránt ’s a’ művészeté volt hódolatom. Az elragadtatásig bámuló pásztor-fiút gyö­nyörködve szemlélte az érsek, és miután né­hány ezüst pénz-darabot nyomott markomba , elbocsátott. És még egyszer a’ képre tekintet­tem , melly jövendőm felett határozott. Több idő folyt le ezután, ’s a’ látott kép szüntelen szemeim előtt lebegett; és ez alatt csak egy óhajtásom, egy gondolatom volt; dicsősség utáni sóvárgásom csak azon egy czélt tárgya­­zá, hogy olly képet én is teremtsek. — Azon völgyben, hol nyájamat őrzém, egy márvány bánya létezett, itt állítottam fel dolgo­zó helyemet. Sok munka után egy jó nagysá­gú fehér márvány darabot simává dörzsöltem, ’s az őrzésem alá bízott nyáj szőreiből ecsetet készítettem. Tapasztaltam, hogy a’ növények festék anyagott foglalnak magokban, ezekbűl­­ nagy mennyiséget szedegettem össze; gyöke­reikből és virágaikból a’ nedvet kicsepegtettem, mellyeknek vegyizékéböl a’ legszebb színek származtak , és igy munkámhoz fogtam. Ki ír­ja le álmélkodásomat, midőn ecsetem vonásai emberi alakot a’ látott képhez hasonlót, szültek. A’ büszkeség’ egy érzete ébredt fel ben­nem. Ez eset egy volt azok közül, mellyeket a’ vak történet látszik szülni, de mind e’ mel­lett az isteni gondviselést tanúsítják, melly a’ legparányibb teremtmény sorsáról is rendelkezik. Egy napon , midőn állás helyemből kimoz­dultam, tompa kiáltozás, és léptek zörejjé mellyek a’ bánya felé közeledének, csapta meg füleimet. Alig maradt annyi időm, hogy a’ már­vány darab mellé rejthessem el magamat, melly­­re Boldogságos Szüzem volt festve, és láttam, mikint hurczol négy izmos férfiú egy őszt. Ru­hájuk, arczvonalaik, fenyegetődzéseik nem engedének kételkednem, hogy bűnös szándék végbevitelére választék ez elrejtett helyet. De milly nagy jön meglepetésem , midőn az ősz férfiúban a­ pisai érsekre ismertem. Azon pil­lanatban, midőn egy tőrt valának gyilkosi mel.

Next