Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1839. január-június (5. évfolyam, 1/1-52. szám)
1839-03-21 / 22. szám
KO csak nyomorúságra adhatott biztató reményt, addig álmaim Szerencsét és dicsőséget tárgyazának. Egy ismeretlen világba helyheztetém által magamat, mellynek lételét nem tudtam, csak sejtettem, ’s érezve hogy ezen világ polgárává kell válnom, szülőhelyemen idegennek tekintettem magamat. Rabhoz hasonlón, ki a’ tömlöcz rejtekében epedve fáradoz egy kisded rést törni magának, mellyen szabadságát visszanyerve napfényre térhessen, futottam be a’ szűk kört, mellybe sorsom szorított, a’ nélkül , hogy eszközt találtam volna a’ korlátok szét rombolására. Kétségbeesés lepett el, és sírtam, ’s ha kérdeztem: miért? még csak az a’ vigasztalásom sem volt, hogy szivem fájdalmát kiönthessem , mert a’ kérdezők engem meg nem értettek volna. Egy napon egy mély örvény szélén állottam ’s mosolyogtam ezen gondolatnál, hogy elhagyására e’ világnak, melly éltemet csak unott, sőt gyűlölt teherré teszi, csak egy lépést kellene tennem, és midőn e’ gondolattal barátkozott lelkem, egyszerre éreztem, hogy eszméletem összezavarodott, ’s eszem gondolataim tömkelegében eltévelyedett. Körülöttem minden egy körbe forgott, és a’ házakat, szirteket, fákat, virágokat nyilsebessen láttam szemeim előtt eltánczolni. E’ szédelgésem szúró fájdalommal végződött, melly eszméletemtől tökéletesen megfoszta, és midőn három nap múlva magamhoz tértem a’ pisai érsek palotájában találtam magamat, hol megtudtam, hogy az örvénybe lebuktam , melly felett állok. Az érseknek köszönhetem életemet, és miután cselédsége szorgalma által egésségemet visszanyertem, neki bemutattak. Egy nagy terembe fogadott ő, mellynek falain néhány festvények fügtek. Míg én hála érzetimet rebegve nyilvánítanám, lehetlen volt elvonni pillanatimat reremekjeiről egy művészetnek, mellyrőől nekem eddig sejtésem sem volt. Elragadtatva szemléltem a képeket, és csak gondolni is alig mertem, hogy illy remekműveket emberi kezek alkothassanak. Önkénytelenül borultam le egy kép előtt, melly a’ Boldogságos Szüzet ábrázoló, a’ vallásos érzelmű egyiránt ’s a’ művészeté volt hódolatom. Az elragadtatásig bámuló pásztor-fiút gyönyörködve szemlélte az érsek, és miután néhány ezüst pénz-darabot nyomott markomba , elbocsátott. És még egyszer a’ képre tekintettem , melly jövendőm felett határozott. Több idő folyt le ezután, ’s a’ látott kép szüntelen szemeim előtt lebegett; és ez alatt csak egy óhajtásom, egy gondolatom volt; dicsősség utáni sóvárgásom csak azon egy czélt tárgyazá, hogy olly képet én is teremtsek. — Azon völgyben, hol nyájamat őrzém, egy márvány bánya létezett, itt állítottam fel dolgozó helyemet. Sok munka után egy jó nagyságú fehér márvány darabot simává dörzsöltem, ’s az őrzésem alá bízott nyáj szőreiből ecsetet készítettem. Tapasztaltam, hogy a’ növények festék anyagott foglalnak magokban, ezekbűl nagy mennyiséget szedegettem össze; gyökereikből és virágaikból a’ nedvet kicsepegtettem, mellyeknek vegyizékéböl a’ legszebb színek származtak , és igy munkámhoz fogtam. Ki írja le álmélkodásomat, midőn ecsetem vonásai emberi alakot a’ látott képhez hasonlót, szültek. A’ büszkeség’ egy érzete ébredt fel bennem. Ez eset egy volt azok közül, mellyeket a’ vak történet látszik szülni, de mind e’ mellett az isteni gondviselést tanúsítják, melly a’ legparányibb teremtmény sorsáról is rendelkezik. Egy napon , midőn állás helyemből kimozdultam, tompa kiáltozás, és léptek zörejjé mellyek a’ bánya felé közeledének, csapta meg füleimet. Alig maradt annyi időm, hogy a’ márvány darab mellé rejthessem el magamat, mellyre Boldogságos Szüzem volt festve, és láttam, mikint hurczol négy izmos férfiú egy őszt. Ruhájuk, arczvonalaik, fenyegetődzéseik nem engedének kételkednem, hogy bűnös szándék végbevitelére választék ez elrejtett helyet. De milly nagy jön meglepetésem , midőn az ősz férfiúban a pisai érsekre ismertem. Azon pillanatban, midőn egy tőrt valának gyilkosi mel.