Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1839. január-június (5. évfolyam, 1/1-52. szám)
1839-03-31 / 25. szám
A’ SEBEM.’ BALZSAMA. BORKÚT I-tó!. Vezérszó. Az 1837dik évi 24 és 25dik szám alatti Rajzolatokban adott Szabó Dávid egy elbeszélést a’ „Rengeteg’ Hollójáról“ mint emlékezhetnek rá e’ lapok’ hű olvasói. A’ kik pedig akkor talán nem olvasták e’ Rajzolatokat, sajnálhatják veszteségüket ’s méltó lenne, hogy — ha még hevernének Szerk. ur’ szekrénye alatt azon korból példányok — azon egész évbelit megvásárolják, hogy olvashassák; mert az bizony indulatos egy beszély. Aztán meg azok előtt e’ következük is érdekesbek lennének. OttSólyomkövi Andor, a’ haramia-nagy ki Rengeteg’ Hollója név alatt volt ismeretes, öngyilkosság által meghal. Én akkor olvasván azt, csak mesének tartám az egészet, még is sajnálkozám a’ beszély’ hősén, ki annyi lelki és testi erűvel megáldatva, olly szánandólag vész el a’ cselekedet mezejéről. Azonban azóta a’ történet közelebb hozott azon szerencsétlen férfiú viszonyaihoz, úgy hogy megkelle győződnöm, miszerint az egész dolog nem volt puszta költemény, ’s örömmel mondhatom: Nem halt meg a’ Rengeteg’ Hollója, vagy inkább a’ Rengeteg’ Hollója, mint az, meghalt, de Sólyomkövi Andor élni maradt. — És későbbi élete, úgy érzem, kötelességemül teszi e’ jelen czikkely’ közlését. Mivel ha felállitatott a’ rémitű példa, mint dúl az indulata’ kebelben ’s mint sülyeszti el az azt erűs karokkal nem kormányozót, álljon az ellenkezőt bizonyító példa is, mennyi erű lakhatik emberben, fölemelkedni a’ romlottság’ fertőjéből ’s hévkarokkal szorítni a’ tisztáit kebelre a’ sokképen megbántott emberiséget. Tartozom ezzel az erény’ valóban rögös útján vándorlóit, nekem igen szeretett barátom’ emlékének. A’ Mit Sólyomkövi’ életéből közlendek, nagy részint naplójának, melly kezem között van, kivonat lesz. Sólyomkövinek tehát, kit én tettem elömlő nemes charactereért, az ő neki örült vidékkel együtt, méltán a’ Sebek’ balzsamának nevezhetek, új élete a’ következükben némileg látható. I. Csongorné, P. faluban, melly a’ mátrahegység’ kies völgyében mintegy elrejtezni látszik, vén cseres bérczektől körülvétetve ’s egyfelé nyílva egy keskeny völgy, mellynek puha füvü kaszálóját kristály csermely locsolja, egy kis házikót látunk garadicsos tetővel, külön válva többi szegény, szalmás társaitól. A’ ház előtt két vén eperjfa terjeszti már vörösedni kezdő gyümölcscsel rakott galyjait. Tovább a’ kis udvar’ túlsó részében a’ virágzó fanzár-kerités mellett mindenféle vad lapok és füvek zöldellenek vagy virítnak, kisded, gondosan megkapált ágyaikban, vesszőkhöz kötözgettetve. A’ ház’ végénél elcsörgő patakcsa’ tűzárnyalta partjain is mindenféle árny és nedv kedveltő vad növények díszlenek. A’ széles szalma-eresz alatt pedig, az oda erősített deszkán, sorba teringetve száradnak virágok és füvek, mellyek a’ Mátra’ legmagányosb völgyeiben, vagy napégette szirt-repedékeiben, nem ismerve ’s haszonra nem fordítva tenyésznek. Közöttük egy rakáson kényére elnyujtózva fekszik egy a’ nap sugarán sütköző fekete kandúr. Az udvar’ hátuljában egy kisded fészer látszik kiegészítni a’ falusi udvar’ regényes külsejét, mellyben egy kétkerekű talyiga áll ’s abból egész komolysággal rágja a’ kóxot egy kóczos szamár. A’ házikó’ fala pedig mind ezek közt, kivül és belől fehér, a’ pitvar’ és szoba’ földje simára tapasztott ’s czifra karikákra vékonyan locsolt. Két kis ablaka egy egy kék kendővel van bevonva, hogy homályos hüvesség legyen a’ szobában. Ez Csongorné lakja, ki a’ Mátra hegyei közt és azokon kivül nevezetes gyógyító aszszony; úgy, hogy ritka nap nem hoznak hozzá majd megigézett gyermeket, majd köszvénytől összehúzott, vagy fekélyekkel borított tagú 194