Rakéta Regényújság, 1977. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-04 / 1. szám
vakmesternek, és futottak azoknak a paripák, akik a hosszú, munkátlan telet egy angliai vidéki városban a rokonaiknál óhajtották eltölteni vagy egy bécsi Práter körúti kávéház biliárdasztala mellett. . . Bennek már a hatodik meetingen nem futottak a lovak, nem csodálható, hogy Ben éjjel-nappal magánál hordta a kötőféket. Ben néha egyetlen krajcár nélkül lépett ki abból a hotel garniból, ahol olykor hajnalig kellett beszélgetni a vörös bajuszú portással, amíg megürült az emeleten egy szoba, amelyet az este érkezett szerelmes pár egész éjszakára előre kifizetett. Samu, a portás ekkorára már eleget hallott Bentől a régi szép időről, az egykori gavallérokról, versenyparipákról, istállótulajdonosokról, fogadásokról és svindlikről. Bent tehát felvezette az imént megürült szobába, és ingyen szállással ellátta. A zsoké dideregve vetette magát az alig kihűlt ágyba, és igyekezett a legszebb dolgokról álmodni. Egyszer-másszor meggondolták magukat a szerelmesek, visszatértek a hajnali utcáról, mintha a szobában felejtettek volna valamit. Bennek ilyenkor jó darab ideig kellett az ajtó előtt várakoznia, amíg a szerelmesek megtalálták azt, amit kerestek. Ámbár ez ritkán fordult elő, a hotel garni éjjeli vendégei többnyire örültek, ha kívül voltak a kapun, a nők unottan, értelemtelenül igazították meg kalapjukat a szálloda előcsarnokának tükrében, a férfiak köpőládát kerestek, sietve mentek szét a párok, de Ben a hideg éjszakákon elalvás előtt nem mulasztott el felfohászkodni, bár hagynák nyugodtan aludni reggelig, ebéd előttig, délig, és nem jutna eszébe egyetlen pocakos, aranyszemüveges, pofaszakállas, lúdtalpú, izzadt tenyerű úriembernek sem a városban délelőtt kalandra menni a hotel garniba. Ám ezek a nagyon tisztességes, nagyon szolid, szigorú tekintetű férfiak nem mondtak le Ben kedvéért délelőtti szórakozásukról, és Ben már tíz órakor az utcán találta magát, mert egy budai profeszszor úr szabad délelőttjén Pestre tévedt, és engedett egy Nagymező utcai kisasszony kacsintásának. Ben egy krajcár nélkül kódorgott Pesten, és délelőttjeit rendesen a Stefánia úton és környékén töltötte, ahol szép időben a város dologtalanjai találkoznak. Tavasszal és kora ősszel, mikor a mellékutak padjain véres karikás szemű, éjszakázó, szégyenlős hontalanok tanyáznak, a napsugárban mosdatlan kezüket nézegetik azok az emberek, akik egész életükön át valamely különös okból csavarognak a Népligettől a Gellérthegyig keresztül-kasul a városon, szemügyre veszik a Kerepesi úti kirakatokat, hosszan álldogálnak a sérvkötős bolti ablak előtt, nézegetik a fogatokat a Stefánia úton és a zöldellő vagy ősztől pirosló fákat az Iparcsarnok környékén. Ben szemérmesen húzódott meg azon a mllékúton, amely a ligetből az Erzsébet királyné útjára nyílik. Itt volt egy rendes padja, ahol a délelőttöket gondolkozással töltötte. Mikor a fasorból idáig hangzott a déli harangszó, elindult, mintha valahol várnák. Elnyűhetetlen esőkabátjában, barna keménykalapjában és fűzős cipőjében, amely holmikra még abban az időben tett szert, amikor igyekezett úgy öltözködni, mint alovaregyleti