Rakéta Regényújság, 1977. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-03 / 18. szám
Estefelé aztán hosszasan elmerengtek a villa verandájáról az alanti Pest felé, ahol mindketten odahagyták a dicsőséget a mindennél többet érő boldogságért cserébe. A Nemzeti Színházban bizonyosan ma este is játszanak, ah, de a tapsok, az éljenek másoknak szólnak. A családi lámpások enyhe fényében ma este is olvasnak az ifjak és öregek szép könyveket, de azokat a könyveket mások írták. Néha-néha összenéztek, és azon kapták magukat, hogy mindkettőjüknek könnyes a szeme. Harmadnap aztán egy vidám, megelégedett ember kapaszkodott fel a Svábhegy meredek útjain elbujdosott barátai látogatására. Senki más nem volt a kalapjával messziről integető jövevény, mint Szigligeti Ede. - Postát hoztam. Pénzt hoztam. A posta Esztergomból jött. Benne volt a diszpenzáció Jókai Mór esküvőjéhez Laborfalvi Rózával. A pénzt a Nemzeti Színház küldte, Róza fizetését szabadsága idejére. - No, most már van pénzetek is, engedélyetek is, megesküdhettek - mondá nagy jókedvűen az áldott Szigligeti. Nem is eresztették haza aznap a városba. Már csak azért se, hogy legyen hallgatóság, aki Jókai legújabban írott művének kellemesen helyeseljen. Vacsora után, mikor a hold ezüstruhába öltöztette a hegyet, a vendég rövid sétára kérte fel a háziasszonyt. Jókai szokása szerint leült dolgozni a leszedett asztal mellé. - Baj van - mondá Szigligeti úr, amikor jó messzire voltak a villától. - A Jókay család megérkezett Komáromból. Itt van az öregasszony, a lánya. Keresik Móricot mindenfelé. - No, itt hiába keresik - felelt nyugodt elszántsággal Laborfalvi Róza. - Ha itt keresnék Móricot, úgy elviszem előlük a hegyek közé, hogy bottal üthetik a nyomát. Ismerek én minden ösvényt a budai hegyek között. - Nos és hol tartanátok meg az esküvőt? - kérdezte a régi bizalmas barát. - Akárhol a budai hegyek között, ahol egy templomot és egy papot találunk. - Ideje lesz, mert az egész város arról beszél, hogy özvegy Jókayné hiába jött fel Komáromból, nem tudja a fiát megtalálni, te elbújtattad az abroncsos szoknyád alá. - Jókayné még áldva fogja emlegetni a nevemet, amiért idejében a fia mellé állottam. Valahol börtönben ülne, vagy nemzetőri kardot csörgetne, ha én nem vigyázok rá. De hát menjünk vissza Mórichoz. Nem akarom nyugtalanítani az elmaradásommal - így szólt Laborfalvi Róza, s a holdvilágos sétának ezzel vége lett. Bizony néhány nap múlva bekövetkezett az, amivel Jókayék fenyegetőztek. Petőfi vezetésével útra keltek, hogy ha kell, erőszakkal kiszabadítsák a fiukat ama „vén komédiásné körmei” közül. Szép vasárnap délelőtt volt. Innen-onnan a budai hegyek közül ájtatos harangszót hozott a visszhang. Jókai és Laborfalvi Róza hátul, a kertben ama emlékezetes nagy diófák alatt üldögéltek, így tehát nem vehették észre ama városi fiáker közeledését, amely nagy óvatossággal haladt felfelé a Svábhegy nyaktörő útjain. A fiákerben két nő ült, egy éltesebb, vidékies külsejű nő, valamint egy fiatalabb, akinek mélázó arca nagyon hasonlított a Jókai Móréhoz. Az idősebb hölgy volt özvegy ásvai Jókayné, a fiatalabb Vályné született Jókay Eszter. Az a szikár fiatalember, aki a kocsis mellett a bakon foglalt helyet, hogy az utat mutassa, nem volt más, mint Petőfi Sándor. Így kocogott nagy lassan a pesti fiáker a messzi hegyi villa felé, amíg egy helyen olyan meredek lett az út, hogy a bérkocsi gebéi megtagadták az engedelmességet. A társaság leszállott a kocsiról, meghagyván a kocsisnak, hogy ugyanazon a helyen várja be őket. Abban a pillanatban, amikor a társaság a villa közelében a földre szállott, kitekintett a verandán a gyanakvó Laborfalvi Róza. Petőfit nyomban felismerte, a két nőről is megsejthette, hogy kicsodák és mi járatban vannak. Éppen csak annyi ideje volt, hogy egy viklert kapjon magára, azután futott a kertbe a nyugodtan olvasgató Jókaihoz. - Móric, jön érted Petőfi és az anyád - mondá csendesen. Jókai talpra ugrott. Sóbálvánnyá meredt. - Ha találkozni akarsz velük, itt bevárhatod őket. Én nem akarok velük találkozni - folytatta a szót Laborfalvi Róza. - Róza! - kiáltott fel Jókai szívtépő hangon, és amint volt, hímzett házisapkában Rózája után sietett a szőlők között kanyargó ösvényen. ... A látogatók nem is találtak mást a keresett fiúból, mint annak a verandán hagyott kalapját és ezüstfogantyús sétapálcáját. A szökevények loholtak a budai hegyek között, és meg sem állottak Piliscsabáig, ahol találtak egy papot, aki törvényesítette frigyüket. 23