Rakéta Regényújság, 1982. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-01 / 22. szám

ILLÉS ENDRE Szalon és délibáb Justh Zsigmond PÁRIZS, BUDAPEST, SZENTTORNYA 1 A múlt század végén egy magyar fiatalember utazik Párizsba. Megérkezése estéjén rögtön egy hercegnő fogadja szalonjában. Másnap, s azontúl öt hónapig, minden nap újabb szalonokban található, fogadótermekben, budoárokban, műtermekben, hí­res színésznők kolibritollal bélelt fészkeiben. Megnyílnak előt­te a gőgös arisztokratanegyed, a Faubourg St. Germain zárkó­zott, öntelt palotái, befogadják a Faubourg St. Honoré hival­kodó bankár­házat, részt vesz a téli évad legragyogóbb esté­lyein, ott forgolódik a nagy színházi bemutatókon. Mindent lát és mindent tud a legfelső ezer, a szennyes-fehér tajték kö­zegében. Fülébe súgják és ő továbbmondja a legbizalmasabb titkokat. Munkabírása szinte félelmetes: naponta tíz-tizenöt helyen is megfordul, cseveg, szellemeskedik, filozofál, zongo­rázik, s végül magyar cigánybandát hozat Párizsba, s búcsú­ Illés Endrének születésnapja van. Egy anyakönyvi bejegyzés arra vall, hogy a nyolcvanadik. Alig hihető. Csak annyi biztos, hogy születésnapja van. Szeretettel köszöntjük a magyar széppróza alkotóereje teljében levő nagymesterét, estjén valódi cigánymuzsikával kápráztatja el arisztokrata, bankár s művész ismerőseit. Pesten - ugyanezekben az években - majdnem hasonló­képpen él egy ugyanolyan korú fiatalember. Ismeri a magyar mágnásvilágot s Múzeum-negyedi palotáikat. Különösen jól ismeri a felvidéki nagybirtokosokat, tetszelgő, nevetséges ud­vartartásukat. A sivatag lehet olyan egyhangú, fárasztó és tik­kasztó, ahogyan fiatalemberünk vándorol ezek között az em­berek, szalonok és estélyek között. Öreg grófnőket látogat, akik évtizedek óta nem mozdulnak ki palotáikból, mert nem szeretik az utcát, a leköpdösött járdákat, ezt az egész, század­végi, megbolydult magyar életet. Ettől a két fiatalembertől eléggé különbözik a harmadik: Békés megyei birtokos, parasztjai között szeret élni, naphosz­­szat a határban kocsizik, jól ismeri minden béresét, figyeli életüket, szereti őket, tőlük vár valamilyen megújhodást. Kas­télyának hatalmas parkjában színházat építtet: ez a színház a parasztjaié, s csak az övék, Moliére, Shakespeare, Plautus színdarabjaival ismerteti meg őket, nem lőrével, csak igazi, hamisítatlan irodalommal, elmagyarázza nekik a darabokat, s legnagyobbrészt ő rendezi az előadásokat, kitűnő színészte­hetségeket fedez fel közöttük. A maguk örömére (s néhány meghívott vendéget nem számítva) maguknak játszanak. Ez a fiatalember ír is. Egyik könyvének címe: A puszta könyve. Magyarul egyetlen kiadást én meg, a franciákat azonban job­ban érdekli, ott háromszor újranyomják. Hősünk ekkor hu­szonnyolc éves. És most elárulom az átlátszó titkot: a három fiatalember­­ egyetlen személy. Neve Justh Zsigmond. A századforduló táján ismert és híres Justh családból származik. A fiatal Justh Zsigmond alakja, élete, sokféle érdeklődése s álma kétségte­lenül érdekesebb, mint rövid, de nem jelentéktelen irodalmi munkássága. Pedig alig élt, mindössze harmincegy évet. Hiába keresett gyógyulást gyakori külföldi útjain, a tisztább, erősebb

Next