Rakéta Regényújság, 1982. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-06 / 27. szám

már majdnem a peremvárosban kell lenniük. Pont akkor látta meg a CHICAGO és az ÜD­VÖZÖLJÜK CHICAGÓBAN táblát elsuhan­ni. Öcsi lefordult a főútról, egy ideig egy föld­úton hajtott, ami aztán egy régi, olajfoltos aszfaltútba torkollott. Elhagytak néhány gyá­rat, A1 meg közben arra gondolt, hogy ki kéne szállnia, de közben azt is fontolgatta, nem lenne-e kifizetődőbb, még egy kicsit velük ma­radnia. Hályog ásítozott. - Fiúk, nem biliárdozunk egyet? - kérdezte. Nahát ez az, gondolta Al. - ööö - mondta -, én is játszanék. Nem vagyok nagymenő, de szeretek játszani. - Pon­tosan háromszor játszott életében. Citrom megnyugtatta. - Mi sem játszunk túl jól, azaz inkább én nem. Játszhatnánk mi ketten. - Oké - mondta Al -, benne vagyok. Öcsi a Milwaukee Avenue-n hajtott. Balra fordult, nagyon óvatosan kanyarodott, bár egyetlen kocsi sem volt a közelben. - Az Öcsi úgy vezet, mint egy vénasszony - jegyezte meg Citrom. - Én rükvercben is gyorsabban megyek. Öcsi lehurrogta. - Te még a nagynénikéd talicskáját sem tudnád elvezetni. Csak én nem játszottam még el a jogaimat - mondta Álnak. - Azért, mert lazára veszem, ha vezetek. Al azt mondta, hogy ugyan nem sokat ért a vezetéshez, de hogy Öcsinek szerinte biztos igaza van. A kocsi egy sötét, szürke épület előtt állt meg, egy sor régi homokkő ház sarkán. Sötét utca volt, és­ arra, hogy emberek is laknak itt, csak a házak előtt itt-ott elhelyezett néhány kuka és a mindenfelé elszórt szemét utalt. A billiárdterem lent, egy pincében volt, egy szép­ségszalon és egy titkárnőképző alatt. A lépcsőn lefelé ceruzával írt feliratokat látott a falon, esélyek futó számítgatását, egy asszony tele­fonszámát és alatta egy megjegyzést, károm­kodásokat és egy pucér nő nagyon jól sike­rült rajtát. A lépcső egyenesen az asztalokhoz vezetett, öt volt, keskeny, hosszú sorban felállítva. A hely majdnem teljesen sötét volt, mivel csak az első asztalnál játszottak, és hátul nem­ égett a villany. Citrom odalépett a pulthoz, és el­kezdett a főnökkel beszélgetni. Nicknek szólí­totta, bizalmasan, de valahogy idegesítően. Nick tömzsi kis olasz volt, nagyon kövér és nagyon izzadságszagú. Ő és Citrom egyszerre pislantottak elra, Citrom rámutatott. - Nick, ez haver. Szeretném, ha rendes lennél hozzá, ha máskor is beugrik. Picipo­fám, mondd meg a dagadt Nicknek a nevedet. - Mondja csak azt, hogy picipofám - mond­ata Al. - Estét - mondta Nick. - Örülök, hogy talál­koztunk.­­ - Hol játszunk? - kérdezte Al. Észrevette, hogy Hályog és Öcsi még nem jöttek be. - Menjetek a négyesbe. - Picipofámmal a négyesbe - mondta Cit­rom. - Oké. Besétált, és néhány villanyt felgyújtott. Megállt a dákós állványnál, és találomra le­vett egyet. Al követte, figyelmesen kiválasztott egyet, végignézett rajta, hogy nincs-e megve­temedve, és bekrétázta. - Játsszunk egy be­­melegítőt? - kérdezte. - Lehet - mondta Citrom. - De tőlem rög­tön számolhatjuk is. Nem vagyok zsonglőr. - Én se. Fej vagy írás alapon Al kezdett. Ügyetlenül lökött, rossz golyót talált el, megvakarta a fe­jét. Citrom túl erőset lökött, az egész asztalon szétfutottak a golyók. Al kettőt zsebre lökött, kitett magáért, tudta, hogy Citrom rögtön észreveszi, ha egy kicsit is csalni próbál. Egyi­kük sem mutatott valami nagy formát, így aztán tizenöt percbe tellett, amíg üres lett az asztal. Al nyert, nyolc hétre. - Szoros menet volt - mondta Citrom. - Mi lenne, ha egy-két dolcsiban játszanánk a következőt? Hályogot és Öcsit figyelte, akik éppen ak­kor jöttek be és kezdtek el játszani. Az érezte, hogy a derekán és a combján iz­zadni kezd. Még kiszállhatok, gondolta. Leg­alább megmarad az az egy dolcsim. De az öt dollár gondolata mégis erősebbnek bizo­nyult. Megpróbálta elképzelni, hogy mi lesz, ha nem tud elmenni vele, de továbbra is azon járt az esze, hogy milyen az, ha pénzt érez a markában. Hallotta a saját hangját, úgy érez­te, hogy nem is ő, hanem valaki közvetlenül mögötte vagy fölötte beszél. - Legyen egy dolcsi - mondta. Citrom kezdett, megint túl erőset lökött. Al figyelte, ahogy szétüti a golyókat az asztalon, mintha most egy kicsit rá is játszott volna. Befejezték a játszmát, Al hármat ütött be a végén, tíz ötre nyert. Citrom odaadta neki a dollárt, és egy másikat tett az asztal szélére. Al rátette, amit nyert. Na, mikor kezd el nyerni, tűnődött Al. Ha pont akkor ki tudnék szállni. Még kettőt játszottak egydolláros ala­pon, mindkétszer Al nyert. Összegyűlt és le­futott a hátán az első csepp izzadság. Látta, hogy Hályog figyeli, ahogy játszanak, és két golyóval a kezében bűvészkedik. Három dol­lárban játszottak, Al nyert, hátrányból, öt kettőre. Felegyenesedett, és titokban igyekezett ki­lazítani. - Összvissz hat dolcsi - mondta. - Oké - mondta Citrom. - És most legyen öt. Vissza akarom nyerni a lóvét. Most Citrom nyert. Al odaadta neki az öt dollárt, ügyetlenkedve válogatta szét a dollá­rosokat, és fájdalommal adta át. - Még egyet ötért - mondta Citrom. Al kétségbeesetten nézett körül, hogyan tudna kijutni. - Ötért - mormolta. Hályog még mindig bűvészkedett a golyókkal. Élete leghosszabb játszmája volt. Minden lökés után leállt, hogy megtörölje a tenyerét. A közepén vette észre, hogy ezt a játszmát neki adták. De mégsem tudott megkönnyeb­bülni, tudta, hogy csak későbbre halasztódott a leckéztetés, valamelyik másik játszmára. Nyert, mint ahogy tudta előre, hogy fog, de a szorongás rögtön elővette. Még egyet ját­szottak ötös alapon: nyert. Mikor befejezték, mintha már állni sem tudna tovább, a dákós állványnak támaszkodott, próbált meggyőződ­ni, hogy a zsebében van-e még a pénz. El­képzelte, hogy megússza, és hogy azt kezd vele, amit csak akar, amíg csak azt nem látta, hogy Citrom és Hályog összenéznek. Hályog feldobott egy golyót, korán akarta elkapni, és elhibázta. Hangos, fülbe hasító csattanással esett le, még Nick is felkapta a fejét. Ez a jel, gondolta Al. Már csak ők voltak ott. Citrom végigsimította a dákót, vigyorgott. - Túl nagy mákod volt, picipofám. Asszem, most én jövök. Húsz dolcsim maradt. Ennyit teszek rá. - Nem - mondta Al. - Nem akarom. - Ide hallgass. Egy csomót vesztettem. Játszol. Mind fenyegetően néztek rá. - Kiszállok - mondta Al. - Én nem akarnék annyira - mondta öcsi. Al körülnézett, körülfogták­ két őrült gon­dolat kavargott a fejében, az, hogy megve­rekszik velük, és hogy elmenekül. Hályog felé lépett, egy dákót tartott a kezé­ben. - Oké - mondta Al -, játszom. Citrom kezdett, csodálatos „biztonságival”, Alt teljesen lehetetlenné tette. A bot fölé ha­jolt. A golyók imbolyogtak előtte, a dákó hegyét látta, fel-le remeg. Megtörölte az ar­cát, és körbepillantott, hogy izmait kilazítsa. Hasztalanul próbálta újra. Letette a dákót az asztalra, és hátraindult. - Hová mész? - kérdezte Citrom. 5

Next