Rakéta Regényújság, 1989. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-29 / 35. szám
Ők, a megfigyelők, ismerték a különböző Rózsikat, a Kisfuvaros Rózsikat, a Rövidlátó Rózsikat, a Tehén Rózsikat és a többieket mind, akiket a kávéház publikuma apránként különböző nevekkel látott el. Megfelelő irodalmi vagy művészeti vita után a társaság felkerekedett, hogy más kávéházban is szemlét tartson.) Kedvenc helyük volt a Helvéciával szemközt lévő Frangois kávéház, ahol ugyancsak nem történt más, mint megfigyelése a kávéház hölgyeinek, kikérdezése a kávésnak és a pincérnek a legfrissebb eseményekről, néhány kapuciner elfogyasztása. Innen már sietni kellett az Andrássy út külső részében lévő Millennium kávéházba, ahová hajnalra megérkeztek a hírlapírók és más éjszakai emberek útján az összes posták az eseményekről, amelyek aznap éjszaka történtek. A Millennium kávéházból valóban illendő volt már hazamenni, csak éppen a legkonzekvensebbek mentek még vissza kiinduló helyükre, a New York kávéházba, hogy kiadják a rendelkezést: „Reggeli kávét kérek és az összes friss újságokat." Ünnepnaponként szokása volt a társaságnak az Orfeumba is benézegetni, de a kávéháznál tovább sohasem bátorkodtak. Miért hívták őket „cúgoscipősöknek"? Ma már nehéz megállapítani, hogy ki volt az a rossznyelvű ember, aki ezt a meghatározást kitalálta. Nyilván valaki olyan, akit ők mélységesen lenéztek, mint a részegeskedő frátert vagy a nők lovagját, vagy egyéb hibás embert. Molnár Géza volt a vezérük, akinek zenei és esztétikai képzettségét éppen akkor honorálta a budapesti tudományegyetem, magántanárnak minősítve őt. Úgy emlékszem, A Hétben jelentek meg cikkei, és igen sokat hallottak róla komoly körökben. Félszeg, szemüveges alakja, száraz modora, professzoros egykedvűsége, hajlott testtartása, filozófiai és esztétikai tudása valóban predesztinálták őt arra, hogy egy kis csoportnak a vezére legyen, de hát ebben a társaságban volt mindenféle jófajta ember, csak éppen professzor vagy profeszszoroskodó nem. Itt volt mindjárt Molnár Ferenc mint leghűségesebb éjjeli társa Molnár Gézának. Ezt a fiatalembert, aki akkor kezdte krokijaita jegy alatt írogatni Vészi József lapjába, a Budapesti Naplóba, valóban nem lehetett professzornak mondani. Éles, hangos, vidám fiú volt, akit mindenütt szerettek a társaságban; volt benne valamely gammn-kedély, amely sok barátot szerzett neki még az öregebb, a féltékenyebb zsurnaliszták között is. Újpesti szavakat talált ki, s amelyek mihamar népszerűek lettek a New York kávéháztól az Andrássy útig - csak éppen felfelé, a József körút felé nem terjedtek. A pesti tréfa, amely Ágai Adolf Borsszem Jankójában stagnálni látszott, elsorvadt a városligeti faszínházban, a Pósaasztal fiók-Sipuluszai és Konti Józsefjei mellett fislizett, nagyszerű Kolumbuszra lelt ebben a hosszú hajú fiatalemberben, akinek az volt a rossz szokása, hogy hosszú varrótűvel piszkálta a fogait. Molnár Ferenc zajos, lármás élcelődése és a kényeztetést, a sikert szinte provokáló magaviselete mellett a „cúgoscipősök" társaságának többi tagjai elhalványodni látszanak. (Hangosság dolgában csak egy ember veheti fel vele a versenyt, ez pedig nem más, mint Márkus Géza, a műépítész, de erről az úriemberről majd akkor beszélünk bővebben, ha hosszabb időre letelepszünk a New York kávéházban. Márkus Géza nem járt éjszaka az Andrássy út környékén,) így alig lehetett észrevenni Laczkót, aki meglehetősen csendes fiatalember volt, amolyan kis jelentéktelenkének, csatlakozónak látszott a virrasztó társaságban. Ugyancsak nem tűnik fel még Feiks Jenő, aki jó száraz humorával és rajzolóművészetével azóta sokra vitte a pesti társaságokban is. Kálmán Imre és Jacobi Viktor készülődnek itt jövendőbeli operettjeikre ... !! - így van az, amikor a gazdag pesti zsidógyerekek belekóstolnak a lumpolásba. Mind író akar lenni, mondta egyszer a maga kellemetességével a vörös Grajna, holott ennek a társaságnak voltak olyan tagjai is, akik nem származtak vagyonos házból, így például nagyon szerette itt szívogatni a szivarját igen nagy komolysággal.’felmerültséggel Csergő Hugó, akinek tulajdonképpen először volt lármás színpadi sikere a társaságban ama vígszínházi darabjával, amelyet azért írt, hogy egy úrhölgyet megszöktessen. Ady szügybe vágott fejjel haladt el a „cúgoscipősök" társasága mellett - ő oda beljebb igyekezett, ahol a muzsika pengett. (Legfeljebb e sorok írója állongott meg néha a kávéházi részben is, mert itt barátokra talált, akikkel mulattató volt néhány barátságos szót váltani. Itt biliárdozott előadás után az Orfeum két komikusa, Baumann Károly és Gyárfás Dezső urak. Nagy kibicpublikum vette őket körül, mert még az is mulatságos volt, amilyen megjegyeznivalója e két népszerű színésznek volt a golyók tologatása közben. Baumann mindig félrehívott és eldicsekedett vele, hogy milyen bizonyítványokat hoztak haza a kislányai az iskolából. Szegény, melegszívű zsidó volt. Gyárfás a homlokát bekrétázta biliárddákójával, amint azon törte a fejét, hogyan lehetne a kövérség ellen védekezni. De akadtak itt más mulatságos emberek is: például a süket Fritz, a Helvécia kávéja, aki minden éjszaka bejárta a környékbeli mulatóhelyeket, hogy ellenőrizze, hová járnak még a hírlapíró urak az ő kávéházán kívül. Egy sarokban ült „Diogenesz Blau", és éber szemmel ellenőrizte a Télikert mulatóit, sőt a pincért is kikérdezte arról, hogy kik mulatnak a szeparéban.) De már odabent állott a gyöngyöm-élet! A Télikert minden éjszaka új pompában ragyogott, ha a nők új ruháikban megjelentek. Hogy is folytak le ezek a mulatságok Adyval? A Három Holló-beli ürmös borok és még ürmösebb beszélgetések darab időre elbágyasztották a költőt. Fáradtan foglal helyet a plüsskanapén, mintha nagyon hosszú útról jött volna. A régi, szilaj Ady odakünn maradt a Nagymező utcában, hogy majd bizonyos idő múltával ő is helyet kérjen az asztalnál. Az arca megnyúlik, a szeme fáradt, és ha nem is készítené maga elé az orvosságosüvegét, akkor is el lehetne hinni betegségét, amelyről nagyon szeretett beszélni itt, ahol az élet olcsó örömei kergetőztek. Az este óta fogyasztott borok már megkeserűsödtek gyomrában, a versíró kedvek, a láthatatlan messziségből, a távol magyar mezőkről jött lidérclángok elhamvadnak, és megszenesedtek azok a parazsak is, amelyeket azoknak a hollóknak a maradékai ejtettek le Ady poharába körmeik közül, amely hollók nyilván ama Három Holló származottjai voltak. És most ott laktak valahol az Operaház padlásán. Az alkoholok tűzrakásait lelocsolták az éjszaka nedvei. A vergődő akarások, erőfeszítések, amelyek eddig is úgy csapongtak a kocsmalám- 10 VNfÜtCh