Rakéta Regényújság, 1990. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-24 / 17. szám
tagja, régóta elfeledte vegyészmérnöki ismereteit. Viszont „nagy dumás" volt. Témaként ezúttal azt választotta, hogyan lehet nyugati cégeket Bukarestbe csalni úgy, hogy a lehető legtöbb műszaki dokumentációt hozzák magukkal. Elmondta, hogyan utasította őt Ceaușescu, küszöbölje ki Románia első polisztirolüzemének nyugati importszükségletét, s helyette építse fel ezt az üzemet saját erőforrásokból, román kutatási és tervezési eredményekre alapozva. - Olyan volt ez, mintha újra kellett volna feltalálnunk a rádiót, miután Popov egyszer már feltalálta, ha szabad magam gs kifejeznem - panaszkodott Florescu, s öntudatosan pislogott Ceausescura. szovjettömbben rendszerint szovjet Feltalálókat állítanak a nyugati feltalálók helyére. Az itteni történelemkönyvekből törölték Marconi nevét, s e könyvek azt hirdetik, hogy a rádiót egy Popov nevű orosz találta föl. - Egy Romániában fölépítendő nagy aolisztirolüzemnek csak a megtervezése s legalább négy-öt évnyi intenzív és költséges erőfeszítést igényelne - állapította meg Florescu. - De az Elvtárs az ő nagy bölcsességével hihetetlen megoldást taált a számunkra. Utasított, írjak leveleket a legfontosabb nyugatnémet, angol, franca és olasz vegyipari cégeknek, azt állítván, hogy Románia nagy érdeklődést tanúsít egy automatizált polisztirolüzem, valamint annak termelési licence megvásárlása iránt. Florescu elmagyarázta, hogy hat nyugati cég jelent meg erre Bukarestben, hogy ajánlatot tegyen: a tárgyalások több mint egy éven át elhúzódók, s eközben valamennyi cég képviselőe több ízben is hazautazott, és a románárgyaló fél kérésére egyre több tervrajzzal és műszaki dokumentációval tért viszsza. Mindezt titkon nagy gondosan és aprólékosan lefényképezte a DIE, ám az eredményeket még így sem ítélték elegendőnek ahhoz, hogy az üzemet teljes egészében Romániában tervezzék meg. Addig húzták-halasztották a dolgot, amíg egy francia cég, hogy bebizonyítsa fölényét, végül Bukarestbe hozott egy egészolisztirolprojektumot, amelyet éppen a kor adott el egy másik nyugati országba. A franciák, akik érthetően óvatosak volük, azt kérték, hogy kulcsfontosságú doumentumaikat éjszakánként szálláshelükön, az Athene Palace Hotel páncélzekrényében zárják el. Ezek a dokumanációk bőségesen elegendők voltak egy román megoldás számára. - Anélkül, hogy bármiféle idegen projektumot, liencet vagy know-how-t vásároltunk volna - diadalmaskodott Florescu -, hazánk képes volt fölépíteni a hatalmas polisztiolüzemet a borzesti petrolkémiai komplet keretében. - S végül még egy végső ifrázást eresztett meg. - Nem fejezhem be hozzászólásomat anélkül, hogy ne ejezném ki végtelen hálámat népünk legagyogóbb fiának, Ceaușescu elvtársnak valamint legnagyobb tudósunknak és akadémikusunknak, Elena elvtársnőnek. Ők új, és mint mindig, eredeti utakat nyitnak számunkra, amelyeken haladva diadalra és a kommunizmusba vezethetjük az ő Romániájukat. - A hatvanas években - szólalt meg Ceaușescu a résztvevőkhöz intézve szavait - Bukarestben csak úgy nyözsögtek a nyugati üzletemberek, akik megállapodásokat írtak alá ipari felszerelések exportálására Romániába. Manapság a nyugati cégek még mindig eljönnek hozzánk ajánlatokat tenni, amelyeket jókora műszaki dokumentációkkal támasztanak alá, de egyre kevesebb megállapodást írunk alá. Florescu példáját mindenki a való életből vett modellként tekintse a jövő számára. - Kezd öregedni - szólalt meg nyájasan Elena, és szeretetteljesen pillantott Florescura, aki a legfőbb kedvencének számított. - Nem megmondtam magának, hogy mondja el itt azt a történetet, amit magától hallottam arról a nagy náci cégről, amely teljesen megfeledkezett arról, hogy államosították romániai gyárukat? - Az I. G. Farbenindustrie, Elena elvtársnő. Igaza van, öregszem - ismerte be szolgaian Florescu. Azután elmondta, hogy a színezőanyagokat gyártó Colorom-Codlea valaha az I. G. Farben leányvállalata volt: az I. G. Farben a második világháború után Hoechst néven működött tovább. - Néhány éve a Hoechstnél tett látogatásom során találkoztam egy romániai születésű némettel, aki „Herr Genosseként", vagyis „Elvtárs úrként" üdvözölt. Roppantul érdekelte a Colorom, ahol egészen a kivándorlásáig dolgozott.. . - Vigyázzon, miket beszél, Florescu - vetette közbe Ceaușescu. - Több szót nem ejtek erről az emberről. Elég annyi, hogy most már jó néhány éve havonta kapjuk az adatokat arról, mi folyik a Hoechstnél a színezőanyagokat illetően. A napokban megpróbáltam viccelődni erről Elena elvtársnővel. Azt mondtam, úgy tűnik, mintha a Hoechst még nem is hallott volna róla, hogy a Coloromot államosítottuk: még mindig megküldik a Coloromnak valamennyi újonnan kifejlesztett képletüket, mintha az még mindig az egyik leányvállalatuk lenne. Lina Ciobanu könnyűipari miniszter volt a legközelebbi hozzászóló. Elena személyesen választotta ki Ciobanut egy pártaktivista-csoportból, hogy ne ő legyen az egyetlen nő a Politikai Végrehajtó Bizottságban. Kiválasztásában nemcsak arra ügyelt, hogy a „másik nő" semmiképpen se legyen a versenytársa, de kiváltképpen arra, hogy kedvező összehasonlítási alapul szolgáljon az ő számára. Ciobanu úgy festett, mint egy hajdani szovjet politikai aktivista: haját feszesen kontyba húzta, hatalmas, előremeredő keble majd lefeszítette katonai szabású, magasan záródó, nyakig gombolt kabátja gombjait, egyenes szoknyája a lábikrája közepéig ért, lábán vaskos bakancs ormótlankodott. Továbbá a beszédeit is úgy olvasta, mint a régvolt idők komisszárjai. - A hetvenes évek elején - kezdte Ciobanu - egy amerikai állampolgár, aki egy kaliforniai amerikai vállalat elnöke és a DIE ügynöke volt, azt jelentette, hogy a Ford üveggyár főmérnöke hajlandó lenne eladni egy új Pittsburgh-típusú síküvegeljárás teljes műszaki dokumentációját 200 ezer dollárért.. . - Hagyjuk az efféle részleteket, Ciobanu - utasította rendre Ceausescu a szónokot. - Nevek és beosztások több kárral járnak, mint haszonnal, ha itt emlegetjük őket - intette nyugodtan. A nőkkel mindig udvariasan beszélt. Ciobanu azonban tovább kerepelt, akár egy gépfegyver, mert az egyik tanácsadója által jó előre, az ülés számára írt beszédét olvasta föl. - A hagyományos üvegtermelő és -exportáló Romániát nagyon érdekelte a dolog. Találkozót beszéltünk meg egy amerikai szállodában, hogy átadjuk a 200 ezer dollárt a projektumért, de mielőtt lebonyolíthattuk volna az üzletet, valamennyi résztvevőt letartóztatták, és ... - Ciobanu elvtársnő, bennünket nem érdekelnek amerikai propagandamesék Azért vagyunk itt, hogy eldöntsük, mit tegyünk a jövőben. Világos? - Igen, Ceausescu elvtárs. A mérnököt kirúgták az állásából. Két évvel később egy amerikai érkezett Bukarestbe, találkozót kért tőlem, s azt javasolta, hogy megtervez egy Pittsburgh-típusú üveggyárat Romániában 300 ezer dollárért. Ugyanaz a mérnök volt, csak az árat srófolta fel! Nyomban jelentettem az ügyet a DIE-nek, s a mérnökkel a volt irányítója vette föl a kapcsolatot, éppen az, akit az amerikaiak persona non gratának nyilvánítottak ... - Pszt! Most pedig azonnal dobja a földre azokat az idióta papírjait! A földre! A földre! - sikította hisztérikusan Elena, amíg Ciobanu végül letette a földre beszédének írott szövegét. - Most pedig, drágám, a saját szavaival mondja el a történetet. Csak képes ennyire? Ciobanu idegesen váltogatta a lábát, de azután újra elindult a kelep. - John Akfirat volt az, Elena elvtársnő, az a török, aki amerikai állampolgár volt, meg a Ford üveggyár főmérnöke volt, és maga is ismeri, hiszen annyiszor beszámoltam róla . .. - Talán mégis okosabb, ha fölolvassa az írott beszédet, Ciobanu elvtársnő. Ezt tegye! - vágott közbe Ceaușescu Ciobanu legnagyobb elégedettségére, aki nyomban fölmarkolta a papírlapokat, és megkísérelte megtalálni azt, hogy hol tartott, amikor Elena félbeszakította. Nagy csoportmérnök, fordító és műszaki rajzoló költözött be a DIE több konspirációs házába, és az amerikai mérnök irányításával megtervezett egy hatalmas Pittsburg-típusú üveggyárat. Néhány napja kezdte meg kísérleti üzemelését a Scaeni üveggyár keretében. Az amerikai mérnök megkapta az adómentes 300 ezer ■■ ■■■■'' fBAKgTA 191