Rakéta Regényújság, 1992. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-03 / 9. szám
beszélsz?-förmedt rá az ördög, és szájából lángnyelveket fújt. - Én vagyok az ördög, hé! Személyesen! Nézzétek csak, mit műveltetek! A legkedvesebb ördögfiókám játszadozott itt a közelben, és valaki cseresznyemaggal belelőtt a szemébe. De az is lehet, hogy teljesen kilőtte! - Hát ide figyelj! - szólt Hodzsa. - Először is, egy ilyen kölyök ne csavarogjon ott, ahol felnőttek vannak. Másodszor pedig nektek orvoshoz kellett volna menni, és nem idejönni! Harmadjára meg, honnan tudjuk mi, hogy te ördög vagy? Lehet, hogy csak annak mondod magad. - Hogy én nem vagyok ördög? - csikorgatta a fogát a nagyobbik. - Még ilyet hallani! Hát tudd meg, mi ikertestvérek vagyunk a fivéremmel. A fivéremet atyánk Jóságnak nevezte el, engemet meg Ördögnek. Ektől kezdve folyton veszekedtünk. Atyánk megunta a civakodásunkat, és felosztotta a Földet közöttünk. A fivérem kapta mindazt, ami a föld felett van, én meg azt, ami a föld alatt. Neki füvek, bokrok, hegyek, folyók, állatok, emberek jutottak. Nekem hasznos ásványok, vulkánok, rejtett kincsek... Ki járt rosszabbul? A fivérem, ha-haha... De elég volt a sok beszédből, nem gyűlésen vagyunk. Most büntetésül, amiért a fiókámat így megnyomorítottátok, mindhármótokat elvisztek a pokolba. Onnan aztán könyöröghettek az én ostoba fivéremhez... ha-ha-ha... Dzsurabaj és Ahmadali úgy reszkettek félelmükben, hogy a fákról, melyeket szorongattak, jégesőként hullottak a földre a cseresznyeszemek. Hodzsa azonban csak mosolygott, s ezekkel a szavakkal fordult az ördöghöz: - Engem te nem csapsz be. Az életrajzod egyáltalán nem érdekel. Fogadom, hogy nem vagy igazi ördög. Ördögökkel én általában az emberek között szoktam találkozni. Te legjobb esetben csak afféle korcs ördögfajzat vagy, akire semmi komoly munkát nem bíznak. - Ha nem hiszel nekem - sértődött meg az ördög -, tedd próbára a hatalmamat! Bármit kívánsz, én teljesítem! Hodzsa Ahmadalihoz fordult. - Ne reszkess már, inkább szedd össze az eszed! Kívánj valami nehezebbet, hadd süljön fel és pucoljon el innen a kölykével együtt... -Hate... ö... ördög vagy-szólalt meg remegő hangon Ahmadali -, ha te mindenre képes vagy... akkor... ö-ö-ö... akkor kényszerítsd ezt a patakot arra, hogy a vize visszafelé folyjon. És a medrében minden lépésnyi távolságra fakadjon fel egy szökőkút! - Ha-ha-ha! - kacagott az ördög, és a farka összekunkorodott. Még az apró ördögcsemete is mosolygott egyik szemével. Irhabőr zsebéből elővett egy kopott könyvecskét, fellapozta, kellően megbűvölte, és azt hadarta: -Zum-bajk vili-tili nadza, zum-bajk-vi, zum-bajk-va... Aztán beleugrott a patakba, és a víz folyása tüstént megállt! Állt egy darabig, majd visszafelé kezdett folyni. És a mederben egymástól lépésnyi távolságra szökőkutak törtek fel! - Te... csakugyan ő-ördög vagy - mondta leesett állal Ahmadali. - Nem tehetünk semmit a hatalmad ellen... vigyél hát magaddal... - Várj! - szólt az ördög, és farkával boldogan suhintott egyet. - Te már elhiszed, hogy ördög vagyok, de a barátaid még nem! Hadd tegyenek próbára ők is, s akkor majd egyszerre viszem el az egész kompániát! - Na, Dzsurabaj barátom - szólt jó-