Reform, 1870. április (2. évfolyam, 107-135. szám)

1870-04-08 / 114. szám

114. szám. Előfizetési feltételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij külön 30 kr. egész évre fél évre . 18 frt — kr. 9 Negyed évre Egy hóra 1 4 frt 50 kr. . 50 » Péntek, április 8. ISHO. RM I. évi folyam. Szerkesztési iroda; Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-h­ivatal: Kétsas-ntera, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. LOFIZETÉSI fölhívás „REFORM“­Külön kedvezmény: Cat-a-i*lL·jalcai tatoonaolac. ,A szerzetes uralma^^ czimü két kötetes regénye. Előfizetési föltételek;m A lapra, Garibaldi regényével együtt 1870. ápr. 1-től háromnegyedévre 13 frt 50 kr.; — félévre 9 frt.; — negyedévre 4 frt 50 kr*. Garibaldi re­gényére külön 4 frt. (Bolti ára magasabb lesz.) Az előfizetési összeget bérmentve, úgy a hirdetése­ket a „REFORM“ kiadóhivatalába, Pest két­ sas utcza 14 sz. alá kérjük küldeni. — Helyben R­áth Mór könyvkereskedése is elfogad előfizetése­ket. A regény ápril hó folyamában fog az előfize­tőknek átadatni. Pest, április 7. Nem­régiben mint kiváló politi­kai kuriózumot reprodukáltunk lapunk új­donság­ rovatában egy levelet, melyet Mat­­kovich Gáspár, ismert fiumei hazafi, Deák Ferenczhez intézett, ellene egynémely váda­kat emelvén, s öt ezek következményeiért felelőssé tevén. A vád, mely Deák Ferencz ellen emel­tetett, nem volt kisebb, mint a szószegés vádja, melyet még qvalifi­kált volna az, hogy egy országos ügyben adott ígéretnek állítólagos meg nem tartására vonatko­zott. Mi a magunk részéről egy pillanatig sem kétkedtünk azon, hogy a kérdéses le­vél tartalma Magyarországon hitelre nem is számolhatott,s ez az oka annak,hogy nem éreztük magunkat feljogosítva addig az ügyhöz szólani, míg nem tudtuk, vajjon a megtámadott maga nem tartja-e feles­legesnek a vád ellenében nyilatkozni. Deák Ferencz nyilatkozott: his­szük, hogy inkább a nyilvánosság és annak or­gánumai iránti tiszteletéből, mint netán, mert szükségesnek tartotta magát Matko­­vich ellen Magyarország közvéleménye előtt igazolni. Nyilatkozata így szól : „E napokban több lap közlötte Matkovich Gáspár urnak Fiuméből f. é. márcz. 31-én hoz­zám írott levelét. Minthogy e levél reám vonatkozólag valót­lanságot tartalmaz, nehogy e valótlanságot hallga­tásommal elismerni-látszassam, szükségesnek tar­tottam ezennel felszólalni. Matkovich úr azt írja hozzám intézett levelé­ben , hogy én ő neki gr. A­n­d­r­á­s­s­y jelenlété­ben melegen szivére kötöttem, működjék oda , hogy Fiume két követet küldjön Zágrábba, kik ott protestáljanak, s onnan tüstént távozzanak; „egyszersmind neki azt ígértem, hogy én­ 24 óra alatt meg fogom buktatni a magyar minisztériumot, h­a az a fönnemlített protestáczió kijelentése után, azonnal be nem kebelezi Fiumét Magyaror­szágba. “ Meg vagyok győződve, hogy azok, kik is­mernek, rólam ily fonákságot, ily elbizakodást so­ha el nem hisznek, s kijelentem, hogy én Matko­­v­i­ch urnak ily nevetséges ígéretet soha nem tet­­tem. Mily forrásból merítette ezen valótlan állítást Matkovich úr, kivnél én mindig csak tolmács kö­z­­bejöttével szólhattam, mert egymás nyelvét ne­m értjük, s mi czélból hirdeti azt, én nem tudom. Le­velében azt írja, hogy a felelősséget reám hárítja. Igen­is, felelek Isten s világ előtt azért, a­mit tet­tem vagy mondottam; de a­mit ő tett, s a­mit valótlanul rám fogott, arról nem én felelek. Deák Ferencz: “ Azt hisszük, hogy itt a közvélemény­nek arra, hogy ítélhessen, nem volt szük­sége az „altera pars“ meghallgatására is. ítélt az a nélkül is és kétségkívül he­lyesen. ítéletét fele­sleges lenne tolmá­csolnunk. Ha valamire kedvünk van, az lenne az, hogy azt az öreg embert, a­ki tán mindig jobb barátja, mint ügyvéde volt a magyar ügynek Fiuméban, gyerme­kes meggondolatlanságáért menteni igye­kezzünk. Vegyük, hogy félreértés, mely oly em­berek közt is mindennapi dolog, kik köz­vetlen érintkeznek és tanácskoznak, s mely annál valóbb szinü, ha tolmács közbenjárá­sára szorulunk. A­kit rendkívüli körülmények ,,nagy emberré” tesznek anélkül, hogy benne a nagyság anyaga is meglenne, az olyanra nézve elérkeznek a keserű csalódás napjai, mihelyest a körülmények erőszakos, kény­szerítő természetöket elveszítik s a dolgok rendes mederben folynak. A forradalmak özönével teremtik e nagy embereket, s bennük engesztelhetlen nagy ellenségeit a békének s a béke alkotó munkájának, mint a mely az ily nagyságoknak legkérlelhet­­lenebb ellensége. Matkovich Gáspár nagy­sága is (mint sok más kom­pheusé nálunk), egy közelmúlt izgalmas idő öröksége, me­lyet az 1860—61 — 66-as tüntetések retou­­cheiráztak némi uj festékkel. E napok izgalma eredménye volt a legheterogénebb érzelmek vegyülékének a kedélyekben. Az ország minden zugában zászlókon hordták a kiegyezést jelszónak s ha két ember a kiegyezésért lelkesülő tö­megből kivált s bizalmas beszélgetésbe eredt, nem tudta egymást meggyőzni arról, hogy az őszinte kiegyezés iránt táplált reménye alapos. Az előtérben csengett a sarkan­tyú, égett a fáklya, harsogott az éljen — s a fáklyafüst megett a háttérben folytak az alkudozások. Ki követelhette volna a fáklyás cso­portok vezetőitől, hogy magukat kevésbé fontos személyeknek tartsák a politikai küzdtéren azoknál, kiket fáklyáik füstjével takartak, s kik az alkudozást folytatták ? — Ki mondhatta volna az utczai nép szó­nokainak , hogy a kiegyezést — nem ők csinálják ? Ily értelemben csinálta Matkovich is a fiumei kérdést, és most ki veheti a heves vérü öreg embertől rész néven, hogy haragszik az időre , melynek ő reá nincsen többé szüksége! Nagyon valószínű, hogy Matkovich vádja Deák Ferencz ellen félreértésen ala­pul; psychologiánk természetesnek találja azt is, hogy Matkovich nagyságának önfen­­tartást szükség volt kapni a félreértésen, hogy saját szemeiben mentse meg magából a megmenthetőt ; de hogy e nagyság a ki­csinyes fegyver­, melyet önvédelmére kapott fel, azzal, hogy vádjával a nyilvánosság elé lépett, önön­magába döfte, az kétségtelen. Elhis­szük Matkovichnak, hogy tévedett a dologban, de azt nem mosta le magáról a fiumei patrióták ,,padre“-ja, hogy kapott a botrányon, melynek öreg létére szomorú áldozatául esett. Magunk is sokra vittük itthon : vádol­juk egymást borúra - derűre , de legalább van vádjainkban bizonyos nagyság. „Haza­áruláson“, ,,jogfeladáson“ s e féléken alul a vezérekkel szemben nem adjuk. Szósze­géssel, csalással s ily fajta krimináliákkal csak a subalternusokat szoktuk boszantani. Nem is his­szük, hogy azon párt­közlöny, mely Matkovich levelének megnyitotta ha­sábjait , ezen inczidens által elengedte magát eddigi útjáról terelni.­­ A cislíistháni situ­áczió igen rövid sza­vakba foglalható. Potoczki gróf folytatja a tárgya­lásokat Rechbauerrel, Brestllel, Stremayrrel, de még eddig pozitiv eredményeket nem mutathat fel. A baloldal és szélsőbal egy feliratban meg, melyet a reichsratb mai ülésében állapodtak készültek rövid uton tárgyalni, s természetesen elfogadni. Hirt róla valószinüleg az éji távirat fog hozni. A felirat eszmemenete a következő: „A ház élénken sajnálja, hogy tagjainak egy része kilépett. Ez eljárás motívumait nem kutatván közelebbről, egy ő­szinte nyilatkozattal kiván csak a trón elé já­rulni. A ház ragaszkodik a birodalom eszméjéhez és az alkotmányhoz. Részeknek újabb lefejtése az egészről, netán­­ államjogi alkatok creálása által a dualismussal szemben aggodalmas, mert Ausztria hatalmi állását kifelé veszélyeztetné s ellenkeznek a népek s a korona érdekével. A ház az alkot­mány alapeszméjében látja a nemzetiségek védel­mét s minden kormán­nyal, minden politikával határozottan szembe fog szállni, mely nem alkotmányos uton kisértene meg további politikai experimentumo­kat. A Habsburg-ház történelme a birodalmi egy­séggel benső kapcsolatban van; minden tágításnak a dynastia s a népek veszélyével kellene járnia.“ — A felső háznak 70 tagja szintén ily nyilatkoz­­ványra készül, de határozat alakjában, mely óvást tesz bármely ország külön­állása ellen. A reichsratt mai ülésében újabban bejelen­tették kilépésüket Zoczewszki, Landsberger és Pfeifer, nem különben Ljubissa dalmácziai követ. A helyzetről s a hangulatról a következő tudósí­tást ves­szük oly oldalról, mely rendesen jól szo­kott értesülve lenni: Bécs, april 6. A bécsi közönség és a napi sajtó a Hasner minisztériumnak előrelátott bukását nyugodtan veszi. — Az uj kabinet alakításában kitetszik a korona azon törekvése, hogy a krisist lehetőleg lokalisálja, mi Potoczki közbenjárásá­val úgy látszik teljesen sikerülni fog. Po­toczki szabadelvű független és ügyesnek ismert úri­embe­r ki az uralkodó bizalmát bírva Bechbauer valamint az autonomista párttal a válasz­tási reform iránt máris tisztába jött. Ezen refor­mot tekinti az új kormányelnök a helyzet első kö­vetelményének, minthogy általa a német szabad­elvűek megsértése nélkül a nemzetiségeket akarja megnyugtatni. A kormány cselekvésének alapelve a jelen alkotmánynak és az alkotmányosságnak meg­védése és fentartása, miért is a fenforgó differen­­cziák kiegyenlítését is alkotmányos tényezők által s az alkotmány keretében igyekeznek keresztül vinni. Ehhez ő felsége rendületlenül ragaszkodik és Beust gr. valamint a magyar kormány által támogattatik. — A­mi a kabinet többi tagjait illeti a pénzügyi tárcza iránt Brestllel folynak a tárgyalások, ki helyett ha őt semmikép nem lehetne meg­nyerni, Hopfen lovag van kiszemelve; igazságügy­érnek Unger tanár, ha egészsége lehetetlenné nem teszi. Kereskedelmi miniszternek Plenert, földmivelé­­sinek Bauhaust, közoktatásinak Stremayrt válto­zatlanul óhajtják megtartani. Lasserről és Kellerspergről nincs szó. A levelező még hozzá­teszi, hogy a „dele­­gáczió választást remélik a jelen reichsrathban ke­resztülvihetni,“ s hogy „az uj kabinet nem leend kénytelen a landtagokat feloszlatni.“ — E kettő szoros összefüggésben van: ha az új kabinet a randtagokat feloszlatja , akkor a delegátusokat hiába választották meg, mert mandátumuk eo ipso megszűnnék. ” A szélsőbal s a nemzetiségi képviselők bizottságának a „nemzetiségekről“ szóló munká­lata már készen van. Tizenkét pontot tartalmaz az elaborátum, mint a korábbi szerb-román operatum. Legközelebb az utolsó revisión s a styláris redak­­czión megy még keresztül a bizottságban, s aztán egész terjedelmében át fog adatni a nyilvánosság­nak is. ORSZÁGGYŰLÉS, I’ e­s­t, április 6. A képviselőh­áz mai ülését kilencz óra­kor kezdvén, már 11 órakor befejezte, napirend kevés érdekkel bír, miután a fő­­­városi kölcsönre vonatkozó törvényjavaslat részleteiben is változatlanul elfogadtatott. Az ellenzék részéről csak néhány módosít­­vány adatott be, a­melyek közül Tisza a magáét, mint feleslegeset visszavonta. A többi is minden nagyobb vita nélkül mellőz­­tetett. Henszlmann módosítványa a közmun­kák tanácsát úgy akarta összeállítani, hogy abba 5 tagot a két város 4-et a kormány nevezzen ki és a 9 tag azután maga válas­­­sza saját kebeléből elnökét. A képviselő úr úgy látszik a kormányt akarta e tanácsban minoritásba­ hozni, pe­dig ez nagy tévedés, mert itt nem a kor­mány befolyásának emléséről, hanem arról van szó, hogy a nagy munkálatoknál, a­melyek nagyobbára az ország pénzén jön­nek létre, az országos érdekek képviselői legyenek némi túlsúlyban a pusztán helyi érdekek felett mi pedig csak úgy lehetsé­ges, ha az országgyűlésnek felelős közegek számára biztosíttatik a kellő be­folyás. E módosítványnak nemcsak a több­ség, de az ellenzék egy része is ellene szavazott. A napirendet megelőzőleg Eötvös mi­niszter úr nyújtotta be legújabb törvény­­javaslatait a vallás­szabadságról, a pesti és kolozsvári egyetemekről, a József műegye­temről, a kisdedóvodákról és végre a közép­tanodákról. Ezen utóbbi tanügyi javaslatainak előleges és alapos megbírálására a minisz­ter egy 15 tagú bizottmányt kért kikül­detni és erre vonatkozólag egy határozati javaslatot is nyújtott be. Végül a minisz­ter a háznak a budget tárgyalásánál nyil­vánított akaratához képest az egyetemen és műegyemen már most létesíthető javí­tásokra póthitelt kér és erre nézve is rész­letesen indokolt törvényjavaslatot terjeszt elő. A képviselő urak, a­mint látjuk, elég anyagot kapnak a szünidők alatt való ta­nulmányozásra. Zárt ülés is tartatott, melynek tár­gyát már tegnapi lapunkban jelentettük s most csak konstatálhatjuk, hogy úgy tör­tént, a­mint a deákpárt megállapítá. E szerint holnap s holnapután lesz még ülés, a jövő héten pedig még egy, főleg azon czélból, hogy a fővárosi kölcsönről szóló törvényjavaslat eventuálisan kihirdettessék. A képviselőh­áz ülése. (Napirend: A Duna folyamnak a főváros mellett sza­bályozásáról és a forgalom és közlekedés érdekében Buda­pesten létesítendő egyéb közmunkák költségeinek fedezésé­­ről és e közmunkák végrehajtási közegeiről szóló törvény­javaslat részletes tárgyalása.) Elnök : S­o­m­s­s­i­c­h Pál. Jegyzők: Mihályi Péter, Jámbor Pál, S­z­é­ll_ Kálmán. Ülés kezdete 9­^/2 órakor. Gyula A kormány részéről jelen vannak: A­n­d­r­á­s­y gr. Bedekovics Kálmán, Lónyay Menyhért, G­o­r­o­v­e István, Fesztetics Gy. Eötvös József b. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hi­telesíttetik. Határozati és törvényjavaslatok. Eötvös Józef b. közoktatásügyi miniszter a szünet előtt néhány törvényjavaslatot kíván a ház asztalára letenni. Az első a vallás szabad gyakor­latáról és a vallás­felekezetek egyenjogúságáról szól. Minthogy a felsőbb oktatás terén nem halad­hatni, míg a törvényhozás az ez iránt követendő alapelveket ki nem mondja, négy törvényjavas­latot terjeszt elő: a pesti magyar kir. egyetem újból szervezése, a kolozsvári országos egyetem fölállítása, a József műegyetem újból szervezése s végül a közép-tanodai oktatás és a közép-tanodák­hoz kapcsolható szakiskolák tárgyában, úgy­szin­tén leteszi a ház asztalára a kisdedóvodák felada­táról és felállításáról szóló törvényjavaslatot. Szükségesnek tartja továbbá, hogy a népok­tatási törvényjavaslat példájára a közép és a fel­sőbb oktatással foglalkozó törvények előleges tár­gyalására bizottság küldessék ki, mire nézve a kö­vetkező határozati javaslatot nyújtja be: Határozati javaslat: „Miután a közoktatási miniszter által a kis­dedóvodákra, a középtanodai oktatásra, a pesti és kolozsvári egyetemekre és a József-műegyetemre vonatkozólag előterjesztett törvényjavaslatok, bár egyenként, az oktatás különböző köreit tárgyazzák, de másfelől a közoktatás majd minden ágait, úgy­szólván egész rendszerét felölelik: ezen fontos tárgy alaposabb megvizsgálás érdekéből egy 15 tagból álló bizottság küldetik ki a végre, hogy a közoktatásügyi miniszter által beterjesztett tanügyi törvényjavaslatokat megvizsgálja, és róluk, az osz­tályokban való tárgyaltatásuk előtt, véleményes jelentést terjes­szen a ház elé. Egyszersmind utasíttatik ezen bizottság, hogy elsőben is a pesti és kolozsvári egyetemekre vo­natkozó törvényjavaslatokról tegyen jelentést.“ Végül a népnevelés és az egyetem és mű­egyetem körében eszközlendő javítások által szük­ségessé vált költségek pótlásáról szóló törvényja­vaslatot nyújtja be. Elnök: Mindezek ki fognak nyomatni. Kérvények és jelentések. Elnök bemutatja Temesvár városának kér­vényét a kolozsvár-dél-beszterczei és szathmár­­nagybányai vasútvonalak tárgyában; Szathmárme­­gye kérvényét az oderberg-kassa-szathmár és sza­­mosvölgyi vaspálya kiépítése iránt. A kérvényi bi­zottsághoz utasittatnak. A „REFORM“ TÁRCZÁJA­ B­é­c­s­b­ő­l. April. 5-én. (Die schone Lori. — A jótékonysági bazár.— A dorn­­bachi parkb­an 12 é­v előtt. — A bazár látogatói. — Bácsi újdonságok, bécsi calembjurg.) „Die Lori!“ . . . Ez a Lóri nem valami hires tánczosnő, sem nem divatárusnő, de még csak népénekesnő sem­, h­anem egyszerűen Schwarzenberg herczegné, ki egykor szép volt mint a rózsa, fiatal mint a haj­nal, s vidám mint a madár — s ma: a dombachi park rózsái közt keresi a szökevényeket, a hajnal meg házi kápolnájának színes ablaküvegein dereng át s a madár századmagával ott repked a nagy voliéreben s egyiknek sem jut eszébe, hogy az az őszülő asszony, kinek (még mindig fehér) vállaira szállnak, röpkeségben túltett rajtok egykor. „Hej Lóri néni, mikor nagyméltóságodat még Die schöne Lórinak nevezték.“ Azóta kegyes életű lett. Klinkovströmnek nagy kortese, gyűjt Péter filléreket, minden böjtben, ha extracoupénak rugalmas párnáin restel Rómába zarándokolni, táviratilag rendeli meg magának az absolucziót és meleg kényeket sirt pater Hyacinth apostasiáján. A kápolná­­ban van-e a bourdoirja, vagy megfordítva a boudok­ban a kápolnája ? . . . azt meghatározni nagyon nehéz, mert az ember méltán tűnődhetik rajta, várjon azt a vörös bár­­son­nyal bevont térdeplőt, melyen vezekelni szo­kott, miért ne lehetne zsöllyeszéknek használni, vagy azon az orgonán Chopin nocturneit eljátszani. S az alabastrom veilleuse, melyben illatos olaj ég, mért ne lehetne földi képe az örök világosságnak, mely az istenfélő herczegnőnek kétségtelenül fé­­nyeskedni fog egykor — óhajtjuk mentői későb­ben, noha ugy látszik, a herczegnő csak állomás­nak tekinti e siralomvölgyet, a melynek ölében lévő kastélyaiból s palotáiból a legpompásabb lelki toiletteben fogja magát a család védszente és hír­neves ősei által a menyei felségnek és ragyogó udvarának bemutattatni. De mig köztünk jár, Lóri herczegnő élvezi földi rangját és kincseit s mert lángoló szivekre mindig szüksége van, hálára gyulasztja azokat legalább és a födél nélkül való szegények menházára „jótékony“ bazárt rendez s élére lép az emberbarát­ sarczolásnak, mozgásba hozza a születés és szépség hatalmas tényezőit s a­mi ép úgy lehet philantrópia, mint sport s ép úgy nagylelkűség mint kaczérság — ragyogó lépveszszőnek bizonyul, mely még ragyogób­bá lesz a sok hozzátapadó aranytól. A származási fa, ad hoc, idekölcsönző ágait , hogy aranyalmá­kat teremve, azokat a nélkülözés ölébe hullassa. Szegény szegénység! Ott ül a küszöbön, fá­zik s éhes, vagy eltikkad és sorvad — s az irga­­lom,ha épen sétál,még meg sem állapodik, mert hos­­­szadalmas proczedura neki az erszényből kikaparni a vörös krajczárt. De im­a szépség vagy előkelőség, böjtben is folytatva a domino-játékot: álarczul használja a sápadt szűkölködést vagy coquett legyezőjátékot űz vele s kinyújtva fehér, rózsakörmnü ujjait: kol­dul büszkén, bájolan — s a gazdagok hódolattal szórják adományaikat a piczi markokba. Nem tudom, mi nevetségesebb : a megfakult czimer, mely plebeji aranynyal szereti magát föl­­frissíteni; vagy a Wertheim-szekrény, mely értékét gondolja növelni az által, ha czimert forrasztat vasajtajára. Azaz: nevetséges csak is az utóbbi. A kék vér ugyancsak élelmesen kezd pezsegni s nyilván már is több a financier az aristokracziá­­ban, mint az aristokrata a milliomosok közt. A bécsi milliomosok erősen dolgoznak, hogy e diffusiója a rangnak és vagyonnak mentős előbb jöhessen létre s Todesco, Schey, Königswarter s a többiek, miután királyi vagyonra, herczegi pa­lotára s grófi vendégekre tettek szert, legalább a báróságot akarják saját személyüknek megnyerni, hogy ne piruljanak el saját palotájuk, pénzük és vendégeik előtt s hogy legj­enek egyszer igazán emberré azon physiologia értelmében, melyet Win­­dischgrätz hirdetett. Hogy tolonganak bejáratánál a kertészeti társulat palotájának, melyben a jótékonyság ütött vásári sátort. A régi osztrák, magyar és cseh nem­zetségek nőhajtásai kapkodják el ott egymás a vevőket s szerencsével utánozzák a házalók elöl és apró boltosok stylusát, közbe-közbe legyintvén egy franczia szót vagy angol „drukkert.“ Akár a pamutszövet rajzát látnád bársony kiadásban, vagy a babos ruhát selyemre alkalmaz­va. Az élénkségbe elmésség vegyül, a vásári nyeg­leségbe ízlés. Soha hitványabb tárgyak nagyobb áron nem keltek el, s a „tíz krajczáros“ bódék tarka árui valóságos értékek azon mihaszna zsi­­bekhez képest, miket itt „vesztegetnek“ aranyért, ezüstért. Mandclblüb, a hires coutremineur, le nem tudja venni szemét a szép Erdödy leányról, ki há­rom virágszálból kötözött csokrokkal s kölni vizek­kel kereskedik. — Arrivez done, mou beau monsieur! Fleu­­rissez vous! . . . s a bájos arisztokratanő a boldog Mandelblüh gomblyukába már odabigyeszté a pi­czi bokrétát, s a bársony mellényről vastag csep­­pekben harmatozik alá a szagos viz. Maudelblüh egy százassal fizet s „szellemdúsan“ kérdi: vájjon, ha megveszi a grófnő egész lágerját, lehet-e re­ménye, hogy a tervezett asylumban neki is szorí­tanak majd egy kis helyet ? Lóri herczegné —■ s ezzel nem árulok el tit­kot — a bazár jövedelmeit kizárólag katholikus czéloknak szánta. Megadóztatni valláskülönbség nél­kül a bécsieket az egyedül üdvözítő vallásért, s a „csalhatatlan“ Izraelt a „csalhatatlan pápáért — ez volt a szent terv. A vigilis „Judenpresse“ azonban meghiúsí­totta a szent tervet, s Lóri herczegnő elég okos volt engedni. S miért nem tette volna azt önkényt, a mivel úgy is kénytelen lett volna ? Sajnálnám, ha valaki kárörömre magyarázná e megjegyzésemet, mert én hálával tartozom a her­­czegnőnek, ki társaimat s engem vagy tizenkét év­vel ezelőtt igen vendégszeretőn fogadott. Botanizálni voltunk a dornbachi parkban. E park igen nagy és vadon részletekkel is bir, me­lyekhez nem nyúl a kertész keze, mert nem is sza­bad. Ez úgy tartozik a kert romanticus szépségé­hez, mint a rom. A kert Schwarzenberg herczeg tulajdona, ki azt olykép örökölte, hogy fentartá­­sáról neki kell gondoskodni. Ellenben tartozik a kertet a közönség előtt nyitva tartani. Igazán drága ajándék, ha bele tudjuk is a feudális nyaralót, mert a park semmit sem jö­vedelmez, s azt a kevés szénát, melyet terem, meg­eszik a vizhordó szamarak, — a vadalmát, vad­körtét s az árokparti szedret meg a dornbachi s neuwaldeggi parasztgyerekek. Tehát közsétány, melyhez a herczegnek csak annyiban van joga, a mennyiben köteles azt jó karban tartani. Ha nem danausi is, de van olyan kényelmetlen ajándék, mint a fehér elefánt, melylyel a siámi király szokta megnyomorítani híveit, mert tudvale­vőleg az ilyen fehér elefánt szent s a kitüntetett siáminak kell azt őrizni, mint szeme fényét. Szerencsére Schwarzenberg herczeg elég gaz­dag és elég szeretetreméltó arra nézve, hogy az örökhagyó emberbaráti intenczióit mindenben tel­jesítse. Botanizálni voltunk tehát, de csak a vadon­nak terebélyei alatt. Legelőször is közönséges gra­­mm­ákat gyűjtöttünk a fejünk alá s a bogas quer­­ens árnyával takaróztunk. Aztán alkaloid növényre kerítvén sort, előszedtük a nicotiana tabacrm leve­leiből készült sodorítmányt, rágyújtottunk szivarra, s tréfás szóra s a fa tövében tenyésző nagy gom­báknál még bolondabbakat beszéltünk. A dohány­füst és kaczagás vígan csapkodott fölöttünk, a tá­volban sétáló csoportok napernyői és fehér ruhái csillámlottak felénk, elmosódott nevetés és énekszó, átszűrődve a levegőn, a verőfényben repkedő rova­rok álomhozó zsongásába vegyült és megne­hezedett kézzel szedtük a mák tarka virágait, a­mivel szerényen azt akarom kifejezni, hogy édesde­­den elaludtunk. Jó verset alhattunk, mert mire felébredünk, a nap már alant járt, a park mind népesebb lett, s a közel nyári vendéglőkben megzendültek a „garten­­fest“ keringői. S a­hol azok zendülnek, ott sülnek a csirkék is, mialatt kemény tojást tojnak a zöld salátára, s virul a retek, foly a vinifera nedve s az árpa leve, hűsi töleg és habzón — és a mi füvész-szelenczénkben nem volt csak öt hatos, azt is magnak tartogattuk. Urak, kezdé az egyik, megtaplósodott törzsre felállva, szónoki hangon. Urak, az nincs helyén, hogy mások egyenek, s mi nem! (Igaz!) Hogy mások igyanak s mi nem! (Igaz !) Étvágyunk ki­terjesztvén szárnyait, bármily éles szemmel pillant is körül, nem lel egyebet vadalmánál, s nehány megszedett málnabokornál. Büszkén visszautasítjuk! (Vissza!) Ha vannak még tündérek, kik pártfogói a fiatalságnak, álljanak elé! Szivünk tele van ra­jongással s tárczánk üres! A tőke, melyen állok, nem hajt semmit. (Éljen!) Éljen a kommunismus! (Éljen !) Hajrá a vagyonra ! Hittünk neki, de nem volt bátorságunk e tannak nyomatékot szerezni. A második felállt és hirdeté a mértékletességet. Lehurogattuk. A har­madik a kézizálog nemzetgazdasági értékét emle­gette, különös tekintettel a mellényem zsebében ketyegő órára. Érvelése ellenállhatlan volt s doc­­trinájának csakis gyakorlati kivitelére nézve akar­tuk még megállapítani a szükséges pontozatokat, midőn egy galam­b­ozott lakás jelent meg kathed­­ránk mögött és tudtunkra adá, hogy a kastély úrnő­jének különös örömet szereznénk azáltal, ha szíve­sek volnánk nála megozsonnálni. Összenéztünk, nevettünk és — öt perczczel később a kastély bus verandákján voltunk, melynek közepén pompás terítékü asztal állt, megterhelve párolgó rántott csibével, tojásos salátával, borral, sörrel, ízes gyümölcscsel, érett málnával, szamó­­czával, tejföllel és virággal. Tán álmunk folytatása volt. Hol a bájis tün­dér, ki meglesé az éhes diákok szive titkát? A függönyös ajtó mögül megszólalt egy csen­gő aszlang, biztatva bennünket, hogy csak fogjunk hozzá, néhány percz múlva maga a hang tulajdono­sa is közénk lépni ígérkezvén. _ S egy kis­vártatva a függönyök szétváltak, s megjelent egy, noha már nem fiatal, de még in­gerlő nő, finom toilette de campagneban, mosolygó szemmel, mosolygó ajakkal, karján nagy karimáju szalmakalappal, mellette gyönyörű levrette (ameri­kai agár) és egy kis fehér szőrű, nagyon tiszta — süldő mangalicza, mely éktelen visítással iramodott­­ le a verandah­a^án­ lévő vizmedenczéhez. — Meine jungen Herren, csak sans fapon. Én Lori Schwarzenberg vagyok, a Studentenball ladypatronessje tavalyról. Nem ismernek rám , ugye? Meglestem önök beszédeit a tölgyesben s élni óhajtattam az alkalommal, hogy megpróbálkoz­zam a tündérség mesterségével. A tündér már vé­­necske de —l^'^y patronessen a tanulóknak. Junge Herren, greifen Sie zu ! Szivünk csodálattal, szánk tejföllel volt csor­dultig, hálánk sörbe fűlt; szégyenkeztünk is, ettünk is s oly élhetetlenek voltunk, hogy a „véneczke tündér“-re nem jutott eszünkbe valami ékes kompli­­ment, mit ilyen alkalommal a „díszes társalkodó“ ajánlani szokott. Midőn hazaértünk, mind a hárman leírtuk be­nyomásainkat. Egyik levélben szüleihez, a másik költeményben, a harmadik tárczaczikkben, melyet elküldött a „Donau“-ba, hol az meg is jelent. A vers még ma is egyik díszét képezi Vilmos bará­tunk kiadatlan bár, de rész verseinek. Ha tizenkét év után ismét megemlékezem e kedves élményemről, onnan van, hogy a herczeg­­asszony jótékonyságának híre újból elhatott hoz­zám. Vissza fog-e emlékezni ő is ? Bátran eléje áll­tam a bazárban, cantinejában egy pohár sert csön­desen ittam egészségére, megfizettem két akó árut és egy nagy tett fölötti megelégedés csöndes jutal­mával szivemben távoztam. A kis koronáiig lépett ugyanekkor a bazárba s kis tárczájából egymás­után szedegeté ki fölséges atyjának arany arczké­­peit is és vett rajtok parfümöt. Midőn kifogyott

Next