Reform, 1870. április (2. évfolyam, 107-135. szám)
1870-04-25 / 130. szám
13^ Melléklet a „Reform“ 189 IV. A tisztviselők nyugdij illetményeiről. ______§. A nyugdíj évi összegben mondatik ki. tettleges szolgálatból nyugalomba lépő tiszt o JLrdija évi összegben állapittatik meg. •1. ‘évig nem szolgált tisztviselő nyugdija és annak feltételei. Oly tisztviselő, ki még teljes tíz évet az állam szolgálatban el nem töltött, szintén bír folytonos állami ellátásra (nyugdíjra) igénnyel, ha be van bizonyítva, hogy őrültség, szenvedett testi sérelem, folytonos betegség, vagy megvakulás miatt átalában minden kenyérkeresetre képtelen, és hogy a szerencsétlenség őt a szolgálatban és szolgálat teljesítése miatt érte. Csupán ezen feltételek alatt lehet az ilyen tisztviselőnek a 24. §-ban meghatározott, egyszer mindenkorra szóló végkielégítés helyett a beszámítandó javadalmak egy negyedrészét, mely azonban a legcsekélyebb összegű nyugdíjnál kevesebb nem lehet, nyugdíjképen engedélyezni. 30. §. A nyugdíj mennyisége 10 évi szolgálat után. Tíz beszámítható éven túl szolgáló államtisztviselők évi nyugdíja: 10 éven túl 15 évig terjedő szolgálat után ^j^ááva 15 20 25 30 35 20 25 30 35 n. 40 szabatik meg és beszámítható javadalmaknak, 40 éven túl tett szolgálat után pedig ezen javadalmak teljes összegével. 31. §. Legkisebb és legnagyobb nyugdíj. Tisztviselők legkisebb nyugdíja gyanánt, évi 102 frt, legmagasabb nyugdíj gyanánt pedig — a legalább tettleg élvezett évi fizetés összege határoztatik. 32. §. Kivétel. A 30. §. szabálya alól kivételnek: 1. A már előbb nyugalmazva volt katonaHáztartásnál szükséges gépek és eszközök Lotz H. és társánál Pesten. ügy saját, mint idegen gyártású eszközöket ajánljuk a tisztelt háziaszonyoknak újonnan nyitottak helyünkben Pesten, József tér, a nemzeti bank mellett, számhoz, tisztek, kik a polgári szolgálatban tiz évig, vagy azon túl töltött szolgálat után, kevesebb összeggel nem nyugalmaztathatnak, mint a melyet már katonai nyugdíj fejében húztak, mégpedig azon esetben sem, ha fegyelmi eljárás folytán büntetésképen kisebb fizetési hivatalra tétettek volna át. 2. Azon tisztviselők, kik önhibájuk nélkül magasabb fizetésű hivatalból kisebb fizetésű hivatalba tétettek át, és ezen áttételkor már magasb nyugdíjra bírtak igénnyel, mint amilyen nekik a kisebb fizetés után járna, az előbb nyert igény alapján nyugdíjazandók. 3. Akik már egyszer ideiglenesen vagy véglegesen nyugalmazva voltak, és újra tettleges szolgálatra alkalmaztattak, későbbi nyugalmaztatásuk alkalmával első ízben húzott nyugdíjuknál csekélyebbet nem nyerhetnek. 4. Kitűnő szolgálatot tett pénztári tisztviselők, kik testi erejök fogyása miatt lettek 35 évi szolgálat után — de 40 ik szolgálati évük betöltése előtt további szolgálatra képtelenek, és szolgálati idejük nagyobb részét pénztári szolgálatban töltötték, beszámítható javadalmaik teljes összegével nyugdíjaztathatnak. 5. A tanítói szakban alkalmazottak nyugdíja a következő fokozatok szerint szabatik ki: 10 éven túl 15 évig terjedő szolgálat után n 3 n n n r> % n 20 n n 25 „ „ „ „ Ve v 25 „ „ 30 „ „ „ „ "Vit a Harmincz évet meghaladó szolgálat után egész évi összegével a beszámítható javadalmaknak. V. Az özvegtek és árvák ellátási illetményeiről. 33. §. Az özvegyek és árvák ellátása évi összegekben mondatik ki. Az államtisztviselők özvegyeinek nyugdíja, valamint az árvák nevelésére vagy ellátására engedélyezett illetmények évi összegben állapíttatnak meg, melyek szerkezeti egyszerűségüknél és munkaképességüknél fogva minden más ilynemű gyártmányt fölülmúlnak. Munkaképességre, valamint jégmegtakarításra nézve sokszorosan kipróbált gépek, különösen Czukrászok és kávésok valamint magányosok számára minden nagyságban kaphatók legjutányosb ázon Mayer Ferdinandnál, rézműves, Kecskeméti utcza, S. sz. , Pesten, 166 t 34. §. Tettleges szolgálatban vagy nyugalmi állapotban elhalt tisztviselők özvegyei és árvái egyenlőn részesülnek állami ellátásban. Akár tettleges szolgálatban, akár nyugalmi állapotban halt meg a tisztviselő férj vagy atya, az özvegyek és árvák a szabályos ellátásban egyenlően részesülnek, ha a házasság a tettleges szolgálati idő alatt vagy még az előtt köttetett, és a gyermekek ezen idő alatt nemzettek, vagy a férj a házasság megkötése után újra tettleges szolgálatra alkalmaztatott. 35. §: Az özvegyi ellátás feltételei. Az özvegy igénye ellátásra mindig azon alapul, hogy férje a)vagy a szolgálatban és annak teljesítése miatt önhibáján kívül vesztette el életét, mielőtt az államszolgálatban 10 évet tölthetett volna, vagy b) legalább 10 évet töltött beszámítható szolgálatban, vagy hogy végre c) a férj szolgálatban és annak teljesítése miatt önhibáján kívül szenvedett sérülés folytán már nyugdíjban részesült. Bár hányszor töltötte is be az elhalt férj ezen szolgálati tizedet, az az özvegynek magasabb ellátásra igényt nem ad. 36. §. A még tíz évig nem szolgált tisztviselők özvegyeinek ellátása. Tíz beszámítható szolgálati év betöltése előtt a 35-ik §. a) pontjában említett körülmények folytán tettleges szolgálatban elhalt, vagy ugyanazon §. c) pontja értelmében nyugalmazva volt tisztviselő özvegye, a férj beszámítható javadalmainak egy negyedrészét kapja ellátásképen, mely azonban 120 frtnál kevesebb, de magasabb sem lehet azon összegnél, mely az özvegynek azon esetben járna, ha férje 10 évig szolgált volna. 37. §. A 10 éven túl szolgált tisztviselők özvegyeinek ellátásai különbözők. Tíz beszámítható szolgálati év betöltése után elhalt tisztviselő özvegyének ellátása. a) vagy rendkívüli Sorvetőgépeít 9, 11, 13, 15 sorral, melyeknek jelessége az egész világon el van ismerve. 1 „TIGTORK biztosító-társaság pesti szigorló bizottmánya ezennel köztudomásra hozza, miszerint működését megkezdvén, három aláírással ellátott váltókat leszámítol. A leszámitolási módozatok iránt bővebb felvilágosítással a hivatalt társaság pesti vezérügynöksége (régi posta-utcza 2. sz.) szives készséggel szolgál. *30 2—1 .^xaelxé. zi * 20 gyógyítja levél utján 152 Dr. O. KILItlSCia: Berlinben, lanssenstrasse 45. — Százon felül gyógyított. b) vagy a férj tiszti minősége után, vagy végre c) a férj magasabb vagy alacsonyabb fizetése után szabatik ki. 38. §. Rendkívüli özvegyi ellátás. Az V-ik rangosztályon felül álló tisztviselők özvegyei rendkívüli ellátásban részesülnek, mely a IV- ik rangosztályú tisztviselők özvegyei számára legfölebb 800 frtban, még magasabb rangosztályu tisztviselők özvegyei számára pedig legfölebb 1000 frtban állapíttathatnak meg. Az összeget ezen határok között esetről esetre az illető szakminiszter javaslatára ő felsége határozza meg. 39. §. A férj tiszti minősége után járó özvegyi ellátás. A férj tiszti minősége után járó özvegyi ellátás, melyre azonban puszta czim igényt nem ad, három osztályú, melyek elseje 650 frtban, másodika évi 550 frtban, harmadika évi 450 frtban állapittatik meg. 40. §. Az ellátási osztályok mily özvegyeket illetnek meg? A 650 frtból álló első osztályú ellátás az V- ik rangosztályú, az 550 frtból álló második osztályú ellátás a VI-ik rangosztályú, a 450 frtból álló harmadik osztályú ellátás a VII. rangosztályú tisztviselők özvegyeit illeti meg. 41. §. A férj fizetése után járó özvegyi ellátás. A férj fizetése után járó özvegyi ellátás, a férj beszámítható javadalmainak egyharmad részéből áll és a bezárólag VIII. rangosztályig sorozott tisztviselők özvegyeit illeti meg. 42. §. Kivételek. A 36. és 41. §. rendeletei alól következő esetek vétetnek ki: a) ha oly, már nyugalmazva volt, de később polgári államszolgálatban állott katonatiszt özvegyének ellátásáról van szó, ki férjének polgári szolgálatba léptekor a katonai nyugdíjazási ■ általa Magyarországba először "Béhozott "Samuelson és társai önlerakó gabnaarató és kaszálógépeit amelyek az 1869-ki ercsényi arató-versenynél a közp. i magyar gazdasági egylet által »Rgy arany éremmel és 1500 frt első államdijjal jutalmaztattak. KOHM PHH IPPE dicséretesen ismert Dorottya-utcza 2-ik szám, ajánlja legkitűnőbb jó és olcsó órákkal gazdagon ellátott raktárát 3 évi írásbeli jótállás mellett. forintig füst henger órák 4 rubinra.....................................................10—12 „ „ arany foglalv. rugóra . . . .......................12—16 „ „ kettős födéllel „ ...... . . 15—16 I, „ kristálüveggel „ ........................ 15, 16 — 17 „ horgonyórák 15 rubinra „ ............................... 15, 16 —17 „ „ 15 „ kettős födéllel ... 19, 20—20 „ angol horgonyórák kristálüveggel .... 19, 20-22—20 „ ugyanazok kettős födéllel 24—42 „ val remontok kengyelnél felh. ...............................28-50 „ ugyanaz kettős födéllel............................... 35, 38, 40—51 Arany órák 3 sz. horgony 15 rub. . . . . . 36, 40, 45—84 „ ugyanaz kettős födéllel . ................................ 55, 58, 60—50 ,, valódi remontok kengyelnél felhúz. . . 70, 80, 90—100 „ valódi remontoir kettős födéllel 100, 110, 120, 130—200 Arany hölgyórák (3. sz.) „ henger 4—8 rubinra . . ........................... 25, 28—35 „ „ 8 rub. kett. födél.......................................38, 42—42 , horgonyórák 15 rub. kfiíbős födéllel ." . . . . 50, 55—60 „ val. remontoir kett föd. -' . v v >..................... 70, 80 - 100 „ h. órák rom. gyém .* . . . . . . . .60, 70, 80—100 ingaórák, hetenkinti felhúzásra ..................... 16, 20, 22—24 » órai és félórái ütéssel . . . . . . . . . . . . 30—32 » óra és negyedóránkinti ütéssel ...... 48, 50—55 Havi regulátorok . . .......................... ........................... 30 — 32 Ébresztő óra.................................................................................... • 6 Ezüst lánczok 4 frt 50 kr., 5, 6, 6 frt 50 kr. 7 fiatig ; legfinomabb franczia alakúak 8, 8 frt 50 kr., 9, 10 frtig. Hosszú nyaklánczok 7, 8 frt 50 kr., 9, 10, 15 frtig. Vidéki megrendelések a pénzösszeg előleges beküldése vagy utánvét mellett, gyorsan és pontosan teljesittetnek. Egy ingaóra-pakolásért 1 frt 50 kr. Diák cserében is elfogadtatnak. Kern tetsző áru kicseréltetik, Javilások legpontosabban és jutányos árért teljesittetnek. 138 .1—5 szabályok értelmében magasabb összegű ellátásra nyert igényt, mint a melylyel most férje polgári szolgálata után birna — az ilyen özvegy előbb nyert magasabb igénye alapján látandó el; b) oly özvegyek, kiknek férjeiknek beszámítható javadalmai 360 frtot nem ütöttek is meg, legalább évi 120 frttal látandók el; ezen összeg állapíttatván meg legkisebb özvegyi ellátásként; c) azon özvegyek, kik már magasabb fizetésű tisztviselők özvegyei voltak, és már egyszer magasabb ellátást húztak, vagy arra igényt nyertek, mint amely nekik utolsó férjük után járna, ha uj házasságra léptük alkalmával a 75. §. ér-ltelmében egyszer mindenkorra szóló végkielégítésben nem részesíttettek, az előbbi magasb ellátás élvezetébe lépnek vissza, végre d) ha az özvegyi ellátás alapjául vett férfi javadalmak egy harmada háromszázötven (350) forintot meghaladna, az özvegy csak ezen összeggel látható el; ezen összeg állapíttatván meg,s mint a férj fizetése után járó legnagyobb özvegyi ellátás. Felelős szerkesztő: Rákosi Jenő. Bútor-csarnok. Csinos bútorok a legolcsóbb árakon kaphatók a Butor-csarnokban kis hid utcza 4 szám, átellenbe a „Vadászklub” szállodával. Dr. GROSSMANN szem- és fülorvos PESTEN, József-tér, 11-ik sz. a., Grosz-féle házban. Rendes hétköznapon d. e. 11 — 1 és d. n. 3—4 óráig. Halljuk:: Halljuk III. JffAPOXÉOKí császár. JUttaon JFt urnák Dnblinbau ! Pierre öcsém és Rochefort úr újólag nagy benyomást tettek őszülő fejemre. Ennélfogva felkérem önt, hogy a lelaton orvosom által ajánlt és öntől készített hajfestőszerből még 6 kartont küldjön meg ottani consulatusomnak. Páris, Tuileriák palotája, 1870. évi februárban. III. IV.POILEOIsr. E kitűnő, Mason P. által Dublinban készített hajfestőszer, mely, mint látható, az Istenhez legközelebb állóktól is sikerrel alkalmaztatik, és Irhonban, Angliában és Francziaországban minden más ilynemű szert háttérbe szorít, ezentúl a magyar-osztrák monarchiában is kapható Müller M. első bécsi központi raktárában Bécs, Babenbergerstrasse 1. sz. a. vételáron, 2 frtért utánvét vagy az összeg előleges beküldése mellett. Kapható ezenkívül: A világhírű keleti fogpamut, mely a legkinzőbb fogfájást azonnal csitítja 1 darab utasítással együtt 40 kr. Keleti fogcsepp, a fogak épentartása és szépítése, valamint a száj rész szagának megszüntetése czéljából. 1 üveg 40 kr. Dr. Wiegandt (Kopenhágából) újonnan feltalált sílajszépitési, fejtisztitási és fejkorpa elleni vize. 1 üveg utasítással 1 frt 50 kr. Dr. Wiegandt erő-kenőcse, szép és sűrű baj nem vesztésére . 1 nagy tégely 80 kr. A világhirü Arcanum maraculosum az arezbőr tisztítására és finomítására és fehér, friss és egészséges szin nyerésére. Bővebben az utasítás: 1 üveg 1 frt 80 kr. Dr. Bergmann szakállnövesztő kenőcse, kezességgel, rövid idő alatt szakáll növeszt. 1 üveg utasítással 1 frt 50 kr. Kátrány- vagy csodaszappan, darabja 35 kr. Minden itt elősorolt tárgy, melynek kitűnőségéről kereskedünk, direkte kaphatók a fenn nevezett első bécsi központi raktárból, Babenbergerstrasse 1. sz. 1732—6 Első bécsi központi raktár, Belváros, Batoenbergerstrasse 1. sz. rini Garrett R. és fiainak mezőgazdasági gépgyára Xieistonlban, NSiifielk-Angliában. F’oligynoktik KOTZÓ FÁJLI gépészmérnök ajánlja e gyár gépeit, melyek 1000 font sterlingnél több pénzösszeg, s tötotossESálSE! »raixy © s esBÜsl; © I7l3a.-t nyertek, különösen Hogy alulírott a megrendeléseknek pontosan és kellő időben megfelelhessen, kéri a t. ez. gazdaközönséget, becses megrendeléseiket minél előbb Ít. a X ■ gépészmérnökhöz intézni. Váczi ut 39. szára. Igen olcsó kazánok és egy 7-járatu műgőzmalom eladandók, mikről a fentirott tudósit. M'; • ■ ■ ■' -S.*“/ 1 i .. /I 1 J J IJ Az általunk nyolcz év óta gyártott és növekvő keretnek örvendő Patent-Elastic-ruhamányolok Bécsben részint mint bécsi gyártmány, részint mint utánozott, tehát hamisított, kerülne a forgalomba. Szabadságot veszünk tehát magunknak, ezeni körülményt azon okból is közzétenni, hogy a rész készítményű mángorlók saját jó hírű cégünk hitelének kárt tegyenek, de azért is, hogy a t. ez. közönséget arról meggyőzhessük, miszerint jeles ruhamángorlóinkkal egyetlen bárhol készült hasonnevű eszköz sem állhatja ki a versenyt, és hogy a mi PateMi-BlaslG-ruhamángorláink vas- és fa-szerkezettel, továbbá kifacsaró-gépeink (Bradford módszere után), kizárólag VÁN ® SI KAILTÁBUMIillAW Jo^sefter, a nemzeti tank mellett, eredeti gyári árakon megszerezhetők. A France - magyar bank bemutatóra szóló pénztári jegyeket 100, 500 s 5000 forintos darabokban bocsát ki és e betéteseket ápril hó 30-ától további elhatározásig 1 napi felmondás mellett ........ 3^ ® »» ?? j? ..........................................A« lA „ ,, „ ..............................................Sí »> « j? .................................... n .................................... kamatositja. * A Franco-magyar bank pénztári jegyei Bécsben a Franco-osztrák banknál, Brünnben a szab. morva ipar- és kereskedelmi banknál 7176 ezeretel engedménnyel beváltatnak. * 36—6 Fagylalt-Gép,a PÁLYÁZAT. fele 6729. A Samio Miastro-Bandikalaptványnál egy ösztöndíjállomás évi 40 frttal o.é. üresedésbe lővén, ennek betöltése végett pályázat hirdettetik azzal, miszerint ezen ösztöndijt kizárólag csak breznóbányai születésű, akár az ottani akár más elemi főtanodába, vagy valamely gymnasiumba járó tanulók nyerhetvén el, felhivatnak az illetők, hogy iskolai, születési és szegénységi bizonyítványokkal felszerelt kérvényeiket a beszterczebányai káptalani helynök hivatalhoz mint pártfogóhoz czimezve, az illető tanintézetek igazgatóságai útján folyó évi május 15-ig a breznóbányai plébániai hivatalnál nyújtsák be. Budán 1870. évi áprilió 1-én. A vallás és közoktatási magy., kir. ministeriumtól. * 272—3. ROeK ISTVÁN PESTEN ajánlja gépgyárából (Soroksári utcza 20. sz.) tisztogató és zsákolóval ellátott HORDOZHATÓ € SE P1160ÉPE1T új szervezésű, könnyebb járatú 2 lóerejű cséplőgépeit (Géppel) végze MfenMsmmm-féle^ € 9§n^§*iMiui cséplőgépeit 1, 2, 3, 4 lőerővel; mindenféle nagyságú szecskavágógépeit, kéz- és lóerőre; különféle nagyságú répa vágóit, kukoriczaraprzsolóit, ekéit, boronáit, borsajtóit, sódaráit, valamint ló- és gőzerőre alkalmazott őrlőmalmait, tisztítással és a nélkül minden nagyságú fekvőgőzgépeit mozdonyait és vízszivattyúit. Gyármányainak jósága, s tartósságáért kereskedik. BÖCK ISTVÁN 164 gyártulajdonos, emellett