Reform, 1870. május (2. évfolyam, 136-166. szám)
1870-05-08 / 143. szám
Előfizetési föltételek: Vidékre postám vagy helyben házhoz hordva egész évre . 18 frt — kr. Negyed évre . 4 frt 50 kr fél évre . . 9 « — » tóra . . 1 „ 50 „ Hirdetmények dija: 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. REFORM A nyilt-téri petitsor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr.. I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, fönt, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Kétsas-utca, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Pest, május 7. Sok kérdésben zsibbasztja némely politikusunk gondolkodását és elhatározását egy rémkép, egy valóságos babona, mely ellen ideje fölszólalnunk. S ez nem egyéb, mint az abszolutismus, a reakczió réme akár hazai, akár idegen köntösben. Nem merjük a vallásügyben azt mondani és tenni, a mi jelen viszonyaink s az alkotmányosság állandósága mellett legjobb lenne, mert attól tartunk, hogy majd bekövetkeznek a rész napok, midőn a világi önkény kobozza el minden önállóságunkat ezen téren; — sokan férnek az egyetemet a minisztérium alá rendelni, azaz az ország törvényhozó hatalmának ellenőrzése alá, nehogy egy bekövetkezendő önkényes uralom minden autonomikus fegyver nélkül, merőben védtelenül találja. És — hogy a sorozatot végetlenné ne nyújtsuk, — csak a fődolgot említjük: a megyerendezés tárgyában is hasonló töprekedéseket hallottunk és olvastunk már. Ezen aggodalmak annyival kártékonyabbak, mivel látszatra hasonlítanak a bölcs előrelátáshoz. — Gazdákból álló nemzetünk nyáron gondoskodik a télről, — hollott a politika nem oszlik évszakokra — sőt a nagyobb rész még kánikulában sem teszi le a bundát. — Akkor is fél az abszolutizmustól, a czentralizácziótól s másnemű fagyos szelektől, mikor teljes mozgási szabadságot enged neki az alkotmányosság s nagyon széles autonómia. De nem bölcseség az mindig, amit bölcs és tudós arczczal mondogatnak és cselekesznek az emberek. Mert először is a nevezett aggodalmak táplálása maga is veszélyt rejt magában. Az alkotmányosság egy leghatalmasabb bázisa maga a nép erős hite ezen alkotmányosságban, azon erős meggyőződés, hogy e mellett és ezzel élni halni kell. Ahol ez nincs meg, könnyű ott ráerőltetni a népet az ellenkezőre, sőt egy a nemzet vitális s különösen anyagi érdekeit előmozdító reakczió még népszerűvé is válhatik. Ha sokszor festitek a falra ezen rémet, bizony csak annál közelebb hozzátok. De gátol ez abban is, hogy a legjobb törvényeket hozzuk, amennyire eszünktől kitelik. Oly záradékokat iktatunk beléjök, melyekről nagy kérdés, váljon tiszteletben tartandja-e az önkény, de bizonyos benne az, hogy komplikálja, s néha paralizálhatja is a jelenben s mindaddig, mig az alkotmány áll, ennek szabályos és a viszonyokhoz mért működhetését. És a jövő iránti aggodalmak épen az alkotmányosság sikerét rontván meg, népszerűtlenné tesszük, hogy utat egyengessünk annak, amitől legjobban félünk. — Különösen világos ez a végrehajtó hatalmat illető féltékenységre nézve. Ha egy alkotmányos minisztériumnak nem adunk felelősségére elég szabad kezet, — ha az ország törvényhozása végzéseinek a végrehajtó hatalom nem képes a legerélyesebben érvényt szerezni, illuzóriussá lesz , és szabálytalan az felelősség, — rész lesz adminisztráczió, az országot kisebb veszélyek is összerongálhatják, úgyhogy elvégre kénytelen lesz egész alkotmányosságunk bankrótot mondani s a gyeplőt az abszolutizmus kezébe adni. És különösen a municzipiumokat vélik sokan azon erős bástyáknak, melyek képesek lesznek dacolni az önkény inváziójával. Nem értjük ugyan, minő eszközökkel állana ellen a vármegye. De úgy vettük ki, mintha a megyei közgyűlések teljesen független önelhatározása — az országos törvény korlátain belül, egyik praezervativa lehetne, — másfelől pedig az, ha megbánván a mit tettünk, az igazságszolgáltatás visszaadatnék előbbi egész terjedelmében a megyei hatóságnak, mely aztán nem kinevezett, hanem választott birók által láttatna törvényt. A talán véve sokan, s kivált az ellenzékiek abban látják a megye egész erejét, s abszolutizmus elleni mentességét, ha minél több benne a választási elem. Nagy a tévedés ebben. Egy abszolutizmusnak azonkívül, hogy az erőszakos tilalom is elég sikeres fegyver lenne a megyei organizmus működésének van egy szelidebb eszköze is. fenakasztására. Egyszerűen csak a restaurácziókat nem engedi megtartatni, s ezzel vége van a megye választásból folyó erejének. Az alispán és a szolgabirák ideje letelvén s újabbak nem választatván, még annyi jogczimök sem maradna, mint a főispánoknak. De legnagyobb csodálkozással olvassuk, mintha a kinevezett birák újabb rendszere autonómiánk, ellenállási erőnk gyengítése volna. — Ha a birák választhatók lennének, ép úgy megszűnnének működni abszolutizmus esetében, mint a megyei adminisztráczió. Ellenben az élethosszig és elmozduthatlanul kinevezett birák tömeges elbocsátását aligha fogja megkisérteni a legtúlzóbb önkény is. Nemzetiségünk, sőt törvényeink is az uj törvénykezési rendszer által hathatósabb támaszt nyertek, mint a minővé az újkori abszolutizmus ellenében a mi 48-diki megyénk lehetne bármily szervezet mellett. A választás elve ily végletes esetekben, minők szüntelen homályosítják némelyek látását, még a bizottmányoknál is nem ereje, hanem gyöngesége a mi megyéinknek. El lehet mondani, hogy ha megyei gyűléseink már a XVI-ik század elején a választás elvén alakulnak, rég elenyésztek volna. Annyi viszontagság jött közbe, hogy a választások néha csak húsz évben egyszer lesznek vala lehetségesek,— nem is említve, hogy megyei szervezetünk legnagyobbszerű csodatettei lehetlenekké váltak volna. És ezek a csodatettek, mint mindenki tudja, abban állottak, hogy a török birodalomban kebelezett megyék saját területükön kivül is tudták konstituálni magokat s mind jogi mind tényleges hatalmat gyakorolni. Ez csak úgy lehetett meg, ha a megyei gyűlések tagjai nem függönek a nép választásától. Minden birtokos született tagja volt a megyei törvényhatóságnak. E rendszer ma elavult, és egészben nincs is rá szükségünk, hogy saját területén kívül is hatósággá alakulhasson a megye; mi ezúttal csak annyit akartunk kimutatni, hogy egyfelől önámítás azt hinni, mintha egy országgyűlés nélkül kormányozni akaró hatalom előtt bármi esetben a megyei adminisztraczionális szervezet védfalul szolgálhatna, s másfelől, hogy ha erősbitni akarjuk autonómiánkat, ne véljük azt a bírák választásában s még nem is bizottság választásában legbiztosabban föltalálni. Mindenek fölött pedig keressük az abszolutizmus elleni óvszert abban, hogy a municzipium a maga kebelbeli ügyeit önállóan és sikerrel végezhesse, hogy a tisztviselők pontosan és eréllyel hajtsák végre a törvényt, az országgyűlés szellemi és anyagi érdekeink előmozdítását, az állam organizálását, tartsa mindenekelőtt valónak, a végrehajtó hatalom pedig ezen körön belül legyen minél erősebb és tekintélyesebb. A hatáskörök pontos megszabásában áll az organizáczió, a rend, mely főbiztosítéka és megkedveltetője a szabadságnak. Gyenge kormány, gyenge adminisztráczió, a törvények iránti tiszteletlenség mellett sem az országgyűlés, sem a municzipiumok hangos szónoklatai nem fogják lehetlenné tenni az abszolutizmust, melytől való féltünkben nem merjük azt tenni, a mi idő szerint legjobb s ami mindazon bajok ellenszere. A képviselőház hétfőn május 9-én d. e. 10 órakor ülést tart. Ezen ülés napirendje a következőkben állapíttatott meg: Bemutatása az időközben beérkezett kérvényeknek és előterjesztése a még el nem intézett interpelláczióknak, törvény- és határozati javaslatoknak. A közp. bizottságok jelentései. A vadászati törvény tárgyalása. Somssich Pál, a képviselőház elnöke a következő meghívót bocsátotta ki: „Ghyczy Ignácz elhunyt képviselőtársunknak temetése folyó hó 8-án d. u. 5 órakor lesz, mire a képviselő urakat tisztelettel meghívja — a képviselőház elnöke Somssich Pál, m. k. (Halottas ház kétsasutcza 8. szám.) A központi bizottság ma délelőtt 10 órakor tartott ülésében a királyi ügyészekről szóló törvényjavaslatot tárgyalta. Az ülésen az igazságügyminiszter is mindvégig jelen volt. A bizottságban a királyi ügyészekről szóló törvényjavaslatra nézve nem merültek föl éles elvi ellentétek, s így a javaslat kevésbé lényeges módosításokkal, melyekhez a miniszter is hozzájárult, elfogadtatott. AépviselőházzIII. IV. V. VI VII. és VIII. osztálya vasárnap I. M 8. d. e. 10 órakor ülést tart a királyi végrehajtókról és békebirákról szóló törvényjavaslatok tárgyában. Abékebiróságról. Pest, május 7. A folyó év elején közzétett egyik czikkünkben már úgy nyilatkoztunk, hogy az igazságügyminiszter újabb javaslatai közül tekintve azon korrektiv hatást, melyet az sülyedt társadalmunkra okvetlen gyakorolni fogna, a békebiróságra vonatkozó kétségtelenül a legczivilizatoriusabb. De ugyanakkor megtettük azon figyelmeztetést is, hogy az igazi békebirónak közhatalomjogai egyik depozitó ariusának, az önkormányzat egyik fő tényezőjének kell lennie; s egyúttal rámutattunk azon nagy téves3’’gésre is,melybe mindazok belekeverednek, kik akár a név etymologiája, akár a német-franczia gyarló másolatok után indulva, ezen intézményben főleg közigazságszolgáltatási orgánumot keresnek s ezzel az eszme kifejlődését eleve semmivé teszik. Most előttünk fekszik a kész „javaslat.“ Megelégedéssel hivatkozhatunk az ahoz csatolt miniszteri ,,indokolásra“, mely akkor kifejtett nézpontunkkal minden vonatkozásaiban megegyez, hivatkozunk pedig annál inkább, mert a javaslat azon részletei, melyeket mi nem helyeslünk, védvet a miniszteri indokolásban is hasztalan keresnének. Szerintünk a kérdés most is csak az, vájjon mit ültessünk át hazai intézményeink közé; az angol vagy a franczia békebíróságot-el Vagy, hogy czélszerű-e e két rendszer összeegyeztetését nálunk megkísérleni ? Mi az angol példányt fogadjuk el határozottan, s épen azért, a miniszter úr által javasolt eklekticzizmust sem helyeselhetjük. Aki a kérdéssel csak némileg is ismerős, az tudni fogja, hogy a franczia békebiróság gyakorlatban lassankint alsófoku egyesbirósággá alakult át. Csalatkoznék azonban ki azt hinné, hogy ez tervszerüleg történt és nem a viszonyok kényszere folytán. Az 1790-ki nemzetgyűlés „a béke apostolát,“ „atyját“ akarta megteremteni, nem pedig bagatel bíróságot. De midőn e tisztséget nem azon vállakra fektette, melyek arra hivatták, midőn a tevékenység körét illetékességi szabályok közé szokta, midőn békebiráit túlterhelte , ugyanakkor az intézmény tönkretételét már önmaga kezdeményezte. A franczia békebiróságot ily módon megrontó funkcziók egyike: a polgári pereknél előrebocsátott kötelességszerű békéltetés; a másik a magán jogügyekre való illetékesség. Az első attribútum nem egyéb mint egy tömérdek időt elpazarló arkadiai ötlet, melyet a gyakorlat ríg kinevezett, a jogtudomány pedig elkárhoztatott. A „contencziózus jurisdikezio“ pedig, mely a pontosságot a formákban, szabatos iratvezetést, mindenek fölött pedig sok fáradságot igényel, épen azokat riasztja vissza, kik ezen institucziónak legtermészetesebb tényezői lennének ; a vállalkozót pedig mihamarább népszerűtlenné teszi — mert az enyém s tied felett bíráskodó „magánembert“, a ,,bizalmi férfiút“ soha nem fedezi az államhatalom azon prestigéje, melyre a közbiró mindig bizton számíthat. Ezek azon mozzanatok, melyek a franczia békebiróságot következetesen átalakiták el annyira, hogy az jelenleg nem egyéb roszul díjazott, épen ezért roszul betöltött, kiválólag apróbb polgári és rendészeti ügyekkel vesződő egyesbiróságoknál, melyek a famozus békéltetési eljárással most már csak inkább pro forma foglalkoznak. Ily közegre nekünk semmi szükségünk sincs. Egyes bíróságaink a fenebb érintett ügyeket jobban sikeresebben elvégezendik. A békéltetést perrendtartás szerint megkísérlendő amúgy is minden bíróság, leginkább eszközrendiség, mely az ügyek pedig majd a közjegyzőfeletti okmányoknak hiteles és helyes szerkezetét is inkább garantirázza, mint a jogi kérdésekben dilettánskodó békebíró. Miért kellene hát nekünk és gyakorlatilag épen ezen teendőkkel megnehezíteni békebiráink állását; miért csírájában kérdésessé tenni a fejlődésnek épen azon irányát, melyet a „miniszteri indokolás“ oly szellemdúsan mutatott fel, mint főczé 1t ezen intézmény meghonosításánál ? Nekünk oly békebíróságra van szükségünk , mely társadalmunk feldúlt rétegei között a természetes súlyegyént helyreállítsa, tekintélyével, jótékony működésével az osztályok közti kibékítést eszközölje. Közvetlenségével a jog uralmát minden egyes ház küszöbéig kiterjessze, a közbéke érdekét az élet minden viszonyai közt mindenki számára s ellenében biztosítsa s sírván ezzel a jogérzetet általános közigazságszolgáltatás utait egyengesse s az államhatalom s az önkormányzat közt természetes érintkezési s átmeneti pontul szolgáljon. Mindezen kivánalmaknak és kellékeknek megfelel az angol békebíróság; de megfelelne azon hatáskör is, melyet az igazságügyminiszter úr javaslata illik fejezet 30. §-nak 6. pontjában, úgy a IV. és VI. fejezetben a magyar békebíróság számára kijelölt. Ha ehez még hozzá adatnék a gazdák és cselédek, napszámosok közt — a munka teljesítés, bér- és napszám iránti panaszuk feletti bíráskodhatás, — úgy ki volna a szélső határokig terjesztve azon békebirósági hatáskör, melyen túl a czélveszélyeztetése nélkül Magyarországban egy lépést sem szabad tenni. A békebiró átalában soha ne avatkozzék más, mint csakis oly ügyekbe melyek által közvetve bár a közérdek, a közérzület is érintetik. Ez az angol birák hatásának bámulatos tekintélyének egyetlen kulcsa. Ezen elv meg lesz óva a miniszteri javaslatban is, ha annak II. fejezete egészen kihagyatik, a III. pedig részben megváltoztatik. val Gentrynk független, gazdasági dolgaieléggé elfoglalt vagyonos része az eredeti javaslatban körülirt sokoldalú, lekötő munka s a polgári ügyekben való bíráskodásának ideiglenes érvényessége miatt, könnyen visszariasztathatnék a vállalkozók sorai közül, s ezzel az egész eszme gyökerében semmisülne meg. Tessék vagy ne tessék a demokráczia hamis apostolainak, mi arra fektetjük a súlyt hogy az önkormányzati tisztségek és igy a békebiróság is, kizárólag csak gentlemenek kezeiben legyenek. Nincs szándékunkban az nevében kortes kombináczióknak, egyenlőség élelmes vállalkozóknak, zugprókátoroknak szabad .( A „REFORM TARCZAJA „A vastuskóhoz.“ A pesti és vidéki ember, s különösen az utóbbi, hiába keresi a váczi utcza egyik sarkán a „vastuskó“ régi jelvényét, mely ama háznak nevet adott; a házat lebontják s a vastuskó csak az uj, nagyobb épülettel együtt fog feltámadni. De eltűnik a vastuskóval együtt egy név is, mely tizenhárom év óta hozzá volt kapcsolva, mely a magyar irodalmi termékek ezer meg ezer példányain forog a hazai közönség kezén s melyet a vidéki ember mindig először szokott fölkeresni, mikor falusi életének fényűzési czikkeit a váczi utcrában összevásárolni indult. Jót vagy roszat, sokat vagy keveset, de könyvet mindig szokott venni a vidéki honoratior, mikor a drága fővárosban erszényét már megnyitja. „Ráth Mór könyvkereskedése“ e napokban eltűn a váczi utcza ismert sarkáról s bár a tizenhárom éven át megtartott jelvény iránti pietásból „az uj vastuskó“ czim alatt máris feltámadt a háznégyszög bárminczad utczai oldalának nagyobb és fényesebb helyiségeiben, s igy sem nekrológját, sem bevégzett biográfiáját meg nem írhatjuk, mégis a régi helységnek megvannak érdekes „memoire“-jai, melyeket ez alkalommal legjobban foglalhatunk össze egy kis vázlatba. Tehát tizenhárom évvel ezelőtt nyílt meg az első magyar könyvkereskedés azon utczában, hol addig derék németország vállalkozók uralkodtak a honi könyvpiaczon. A fiatal ember, aki megindította, nem volt sem vagyonos, sem ismert s nem hozott magával egyebet, mint a külföldön szerzett tapasztalást és az erős reményt, hogy Magyarországon kitartás és nyegleség nélkül törekvés mellett lehet megalapítani oly könyvkereskedést is, hol a magyar irodalom terjesztése képezi a vállalat súlypontját. És a szűk helyiség valóban rövid idő alatt jelentékeny tényezője lett a magyar irodalomnak; s a firma, melyet Gyulai Pál kitüzetése első napjaiban baráti tréfával fölfordított — Ráth Mór helyett szabadon ezt olvasva le róla „Rom-tár“ — ma tára majd minden nevezetesebb műnek, mellyel a lefolyt 13 év alatt a magyar irodalom gazdagodott. De nemcsak a művek találkoztak itt, hanem az írók is és ez volt az, ami az alacsony, szűk boltot érdekessé tette. Szalay László, Cseligeri, Eötvös és igen gyakran Deák Ferencz töltöttek ott egy-egy pihenő órát, és az ő „angol királynő “-beli szobáját kivéve, alig van magánhelyiség, hol annyi nevezetességünk foglalt volna helyet, mint a Ráth-kereskedés veres támlás székein. Deák Ferencz különösen kedvelője volt e helynek és természetesen kedveltje is — de főleg azok részéről, kik — nem ismerték, mert vannak ilyenek sokan, tapasztalás lévén, hogy épen a hires emberek azok, kikről a legkevésbé megbízható arczképek vannak elterjedve. A nyájas „öreg ur“ arcza mindig megvesztegette a vidéki vevőket s akárhányszor kértek tőle tanácsot nemcsak a vásárlandó könyvekre, hanem mindazon czikkekre nézve, melyeket egyátalán a fővárosban megszerezni szándékoztak. Tudnivaló pedig, hogy Deák, aki bárminemű tudományát csak akkor szokta elárulni, mikor szükség van reá és haszna is lehet, többek közt a leguniverzálisabb és legjáratosb útmutató minden pesti áruczikkre és kereskedésre nézve. Ő tudja ajánlani a legjobb szakácskönyvet szintúgy, mint a legkitűnőbb prémes mentét , ád Útmutatást arra nézve, hogy hol kapható a legjobb virágmag, valamint a legmegbízhatóbb falióra. S mert e felvilágosításokkal igen szívesen szolgált, a könyvkereskedés vidéki látogatói egész bőséggel használták a szívességet, kérdeztek mindent, amit lehetett, nem ritkán azt is, hogy vajjon hol lehetne legjobban látni — Deák Ferenczet. Ugyanitt tartogatta Pákh Albert is életének utolsó beteges éveiben mindennapi pihenőjét, mely nélkül már sétát sem bírt végezni. Ide jöttek legelőször is a visszatért emigránsok, mihelyt a fővárosba érkeztek, hogy a közélet nélküli időben tájékozzák magukat az iránt, ami „újság“. Gorové, Teleki László, Horváth Mihály, valamint külföldi jó barátaink Smolka, Czartoriszky sat. De biztos révet találtak itt az üldözés elöl olyanok is, kiket a hatalom nyíltan bejönni nem engedett: a „vastuskó“ volt csatornája a rendőrileg tiltott könyveknek. A szükség és a k. k. Hofrath-Polizeidirectorok finom szaglása nem egy furfangra tanították a kiadót, hogy a nyomtatott jó barátoknak a bejövetelt és itthen a járást-kelést biztosítsa. A „vastuskó“ háziasszonya nem egyszer helyezte el a becsempészett könyveket a lisztes ládában, hol az ártatlan színü lisztrétegek alatt nem igen sejtette a poliézin a veszélyes gyúanyagot. Ekkor Széchényi lángeszű-szüleményének is a konyhával kellett érintkezésbe lépnie, hogy hozzánk eljusson ; a „Blick auf den Rückblick“ sok száz példányban mint „Neuestes Leipziger Kochbuch“ jött az országba, s ezen boríték alatt terjesztetett tovább. Ily ártatlan külszínt kellett teremteni, hogy e nyugalom külszínét megóvó redőrség figyelme elringattassék. E szempontból Horvát Mihály „függetlenségi harcz története“ számára bizonyára nem lehetett czélszerűbb borítékot találni, mint mely alatt Ráth Mór behozatta azt A policzia vizsgálói hihetőleg egészen elandalodtak, mikor az érkezett ládát felbontván, száz meg száz példányban látták maguk előtt Alzoy „Katholische Moral-Theologie“ czimű épületes könyvét. Rá is mondta elégedetten : „Passirt!“ és a „Függetlenségi harcz története“ tovább mehetett a „vastuskó“-ba és innen az ország minden vidékére. De a „vastuskónak“ vándorolnia kell: igy akarta a szépülő és nagymkodó Pest romboló szelleme. A „Schneiderfiereck“ nagy és fényes helyiségei tágabb tért nyújtanak a könyvkereskedésnek, mely nagságra egyike a legnagyobbaknak a kontinensen, s megalapítója magával viszi az országos bizalmat, melyet rész irányú művek olcsó sikerére sohasem használt, de a régi ezéghez, a nehéz kezdet és az elért siker emléke tapadt, melyet csak a régi jelvény megújulása : „Az uj vastuskó“ czime képviselhet. A „régi vastuskó“ memoire-jainak megírása pedig annyival kedvesebb hivatása a „Reform“nak, mert az neki is bölcsője volt s mert létrejöttének eszméje ott fogamzott s ha olvasóink némi figyelemreméltót látnak ebben, hogy a „Reform“ létezik, tán nem fogják csekélyleni a tárgyat sem melynek e sorok szentelve voltak. A kölcsön-elmésség. (IV. közlemény.) A mily érdekes a valódi nagy urak családfáját kutatni, s néha egy-egy kopott külsejű egyén származását egy sokágú koronához visszavinni, oly mulatságos az is, ha egy felkapott szerencselovagra rábizonyul közönséges eredete. Az idézetek nagy soczietásában, mint már eddig is láttuk sok van ilyen parvenü. Nem csekélyebb atyának tulajdonitották e kétségkívül elmés sort: „Eifersucht ist eine Leidenschaft, die mit Eifer sucht, was Leiden schafft." mint Jean Paulnak, holott az ő munkáiban ennek nyoma sincs, és most a berliniek Schleiermacherre, a bécsiek pedig — s mellettük szól a nagyobb valószínűség — Castellirre vagy Saphiria viszik vissza. Reszkess, Byzancz! Nem-e olyan formája van e két szónak,mintha egy hősköltemény mennykre és villámgazdag légköréből származnék, pedig nem másunnan ered, mint egy ártatlan operaszövegből, melynek még zenéje is meglehetősen kiment a divatból: Donizetti Belizárjából. Elég ünnepélyes képet mutat b e két sor: In diesen heiligen HaUen Kennt man die Rache nicht. Nincs is több ily sora a lapos stylü Schikanedernek, kinek Mozart varázs-sipjához irt szövegéből vettük az idézetet. A franchzia chauvinismusról ki nem olvasott s hányan nem gondolják, hogy a franczia hatalomban, dicsőségben és szellemi felsőbbségben elbizakodott emberek e jellemzése nem alapulhat máson,mint valami Chauvin nevű historikus személyen. Pedig ha létezik is a Chauvin, nem létezik a históriában, de még históriai adomában sem, hanem egyszerűen Seribe ily czímű vígjátékában: „Le soldat laboureux.“ Az Utópia, a műszó szerint annyi,mint Sehol-ország,elég tisztességes eredetű, csakhogy nem oly régi családfája mint első tekintetre látszanék. Igaz, hogy görög, de görög író soha sem használta: nem más az, mint azon 1516-ban megjelent könyv czime, melyben Morus Tamás angol kanczellár egy képzelt, ideális, de a valóságban lehetetlen mintaország képét vázolta. A szójáték franczia nevéről : Calembourg nagyon eltérnek a vélemények : annyi áll, hogy legkevesebb benső vonatkozása nincs azon tárgyra, melyet jelezni akar. A francziák azelőtt minden további indokolás nélkül egy párisi patikátus nevétől származtatták, később egy vestfáliai eredetű Calenberg nevű gróftól, ki XIV. Lajos alatt hibás beszéde által nevetség tárgya volt. Legújabban Chastes Philoréte franczia író eltalálta a szeg fejét, egy középkori német népolvasmányra vezetvén vissza a szó eredetét, melynek czíme : „A calenbergi pap tréfái.“ Stuart Mária mindig nagy hatásra számíthat, midőn a legszüziebb királyné gúny szavaira azt mondja : Ich hin besser, als mein Ruf! De a sor nem Schilleré, nem is volt az oly pathetikus használatra szánva, hanem Beaumarchaisnak főleg Mozart és Rossini zenéje által terjesztett Figarójából való, hol a vig borbély Almaviva gróf szemrehányására, hogy mily utálatos hírben (reputation) áll, azt feleli : Et si je vaux mieux, qu'elle ? Hátha jobb vagyok híremnél ? Szint oly ismert, mint mulatságos kép a Buridan szamara, melynek segítségével egy XIV. századbeli franczia philosophus be akarta volna bizonyítani, hogy elhatározó akarat nélkül tett nem jöhet létre. Mert, úgymond, ha csakis az ösztön működnék, akkor egy szamárnak melyet kellő középre állítunk két teljesen egyenlő köteg széna közé, mert a tökéletesen egyenlő két vonzó erő közül egyikre sem bírja magát elhatározni, okvetlenül éhen kellene vesznie. Már most azt hinné az ember, hogy ha valami szónak, úgy ennek világosan tudhatni eredetét, mert hisz a szerző ott van az idézetben — természetesen Buridant értve és nem a szamarat. De a dolog nem oly kétségtelen, mert Buridan műveiben eddig az illető helyet hiába keresték. Nyomára akadtak azonban másutt, Buridan egy kortársánál , Dante „Paradicsomá“-ban, hol