Reform, 1872. szeptember (4. évfolyam, 239-267. szám)
1872-09-11 / 249. szám
249. szám. Előfizetési feltételek : Vidékre postán vagy helyben haashoas hordva Egési évre Fél évv . 20 frt—kr. 10 nm Hirdetmények dija: Negyed Óvre Egy hóra . 10 hasábos petítsor egygieri hirdetésnél A nyílttéri petitaor . . .... Bélyegdij ............................................ 5 frt—kr. 1 . 80, 8 kr. 26 , 30 „ Előfizetési felhívás a „REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. Szeptember—deczemberre .... 6 frt 80 kr. Szeptemberre.............................. . 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető aBoz Dickens „Barnaby Rudge” czimü 3 kötetes kitűnő regényre, melynek ára különben 5 frt, igényt tarthat. Az előfizetési összegek beküldésére legczélszerűbb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé begyűlt 5558 frt és 2 darab csász. és kir. arany. Szerda, szeptember 11.1872. REFORM m. évi folyam. Szerkesztési iroda : SAKAvOB, vtivoah&stte 8. ■ [UNK]. Z. udTav, X> «oMlIatMif K lap giellemi részét illet minden közlemény a gierkeaufiaéghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kerektől fogadtattak el. Kiadó-hivatal: Ráth Mór könyvkereskedésében, régi mnkáiuk S. n. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Pest, szeptember 10. A fúzió története. — A „Reform“ szerkesztőjéhez. — T. szerkesztő úr! A pártalakulások módosítása s pártviszonyainknak az úgynevezett fúzió által való gyökeres reformácziója, ma már mint egy meghiúsult kísérlet áll szemeink előtt. A hazánk jövőjébe és nemzetünk egészséges fejlődésébe vetett kiolthatatlan remény nem engedi, hogy lelkünkben fölülkerekedjék a gyáva rezignáczió, s ezért hisszük, hogy a jövendő meg fogja oldani azt a problémát, amelynek megoldása ellen a múltban csak vétettek, s amelyet a jelenben hasztalan kísérlettünk meg, t. i.: a nemzetnek egy átalánosan elismert és befogadott alkotmányban való tömörülését és a parliamenti pártoknak tiszta sogelvek és gyakorlati czélok körüli természetes csoportosulását. Hiszszük és reméljük, hogy a közjogi oppozíczió egykor meg fog szűnni, s ezen reményhez annyival bensőbben ragaszkodunk, mennyivel keserűbben érzi lelkünk, hogy ma, a fúziókísérlet megbukása után elkészülve lehetünk rá, miszerint nem egyhamar fog újra alkalom nyílni a pártállások megváltoztatására, sem egykönnyen nem fog találkozni ember vagy lap, állását és hírnevét ily kényes és csak kudarczczal biztató vállalatban koczkáztató. Ragaszkodunk pedig a jobb jövőbe vetett hitünkhöz főleg azért, mert fölismertük mindnyájan, és fölismerte maga azon párt is, mely minden bajoknak alapokozója: a balközép, hogy állapotaink sok tekintetben tarthatatlanok, és hogy minden irányban hatalmas és vállvetett munka szükséges arra, hogy országunk fönállását biztosítsuk és népünket fölvirágoztassuk. Most, egy szomorú perczben, nem láthatjuk a megölést, amelyet várunk, s el kell készülve lennünk rá, hogy ugyanazon benső akadályokkal kellene megküzdenünk, mint idáig és ugyanazon vagy hasonló kinövéseket és bajokat fogunk tűrni, tapasztalni, mint éveken keresztül s fokozatos elmérgesedéssel mindig, mióta a közjogi oppoziczió 1867-ben a nemzetet mély meghasonlásba hozta, mondhatni kettészakasztotta. Minden, amit azon időtől kezdve a törvényhozásban és a kormányzásban roszat tapasztaltunk, minden botrány, amely társadalmi életünket megmételyezte, ezen baljóslatú szakadásnak logikai következménye volt, s hogy a baj nem csökkent, nem enyhült, hanem évről évre fokozódott, hogy a parlamentből a közigazgatásba, a sajtóba, a népbe és végtére minden társadalmi viszonyainkba elharapódzott, az többé nem egyesek bűne, hanem a történelem logikai fejlésének kényszerűsége. Mindezt a közvélemény régen belátta, s pálczát tört a politikai pártalakulás fölött, de az alaphibát helyrehozni ekkoráig senkinek sem sikerült, s immár a harmadik kísérlet ezen irányban meghiúsult. A pártszellem erősebb még mint a bűnszeretet, az előítélet nagyobb mint a belátás, a személyes érdekek és hajlamok hatalmasabbak az önmegtagadásnál, a kölcsönös bizalmatlanság és gyűlölködés kitartóbb mint az előzékenység és a barátság. Az utolsó kísérlet pártállásainkon javítani, komolyabb volt mint mind a többi, s a mozgalom oly heves izgatottságba hozta politikai köreinket, oly átalános zavarba ejté a közönséget, hogy szükségesnek ítélem, az ügy keletkezését és lefolyását — a mennyire értesülve vagyok, s a mennyiben nem hiszek vele indiskrecziót elkövetni — földeríteni, hogy Így az országban azok, a kik e lapokat olvassák, fogalmat szerezhessenek maguknak a dolgok menetéről, mely iránt a hazai közönségnek joga van fölvilágosítást követelni. Mi természetesebb, mint hogy az eszme más alapokra fektetni a pártviszonyokat, mint amelyeken 67 óta az ország nagy kárára nyugodtak, a balközép köréből indult ki, mely párt mint kormányképtelen minoritás leginkább érzi a helyzet kényelmetlen voltát. Innét van, hogy már a múlt ülésszak vége felé a balközép soraiban nagy volt a vágyakodás letenni a közjogi oppozíczióról. Már előbb Jókai alkudozásokat kezdett Horvát Boldizsár miniszterrel, melyeket Csernátony az „Ellenőr“-ben agyonvert, azután Prónay és Podmanitzky megkísérlék a pártot kapaczitálni, de hiába, s ezen urak a párttal már csak mandátumaik leteltéig mentek együtt. Schvarcz Gyula és Károlyi Ede nyíltan elszakadtak és megkísérlették egy önálló reformpártot alakítani. Ez így folyt mindig, s a baloldal „bomlását“ föltartóztatni Csernátony terrorizmusa már csak alig volt képes. Ily előzmények után történt a parlamenti botrány alatt is mindvégig kitartó Ghyczy Kálmánnak visszalépése és tüntető visszavonulása a magánéletbe. A balközép érezte, hogy ezen elhatározás által megsemmisülésének megy elébe a választásoknál. Gbyczyt barátai unszolása még egyszer rábírták arra, hogy mandátumot vállaljon, de arra nem, hogy a korábbi általa károsnak felismert politikát újra kövesse. Ghyczy nem adott más programmot, mint amely a komáromiakhoz irt beszámoló jelentésében olvasható, noha ezen levél kritikája inkább a múltra szól, semmint a jövőre követendő eljárást taglalja, mert Ghyczy tudta jól, hogy ha ő azon politikai programmot, amely most előttünk fekszik, a választások előtt mondja el, a balpártnak nem tesz vele szolgálatot, hanem vereségét biztosítja, úgy látszik azonban, hogy ezen nagyszerű államférfiú már akkor el volt határozva az országgyűlés kezdetén megtenni azon lépést, amelyet most megten, sőt jól értesült körökben a jobboldalon már akkoriban beszélték — mennyi alapossággal nem mondhatom, — hogy Ghyczy Kálmán ezen elhatározását őt unszoló barátainak már akkoron előre jelezte, sőt legmeghittebb embereit politikai vezéreszméibe be is avatta. A választások idejéből emlékeztetjük még a közönséget gr. Keglevich Béla programmjára a dédesi kerület választóihoz azért, mert a nemes gróf már akkor tisztában volt magával az iránt, hogy a balközépnek új pártállást kell elfoglalnia; ő ez iránt tanakodott, sőt mondhatni az akcziót vezette. Nem fúziót óhajtott ugyan, amint tetszik, hanem csak a balközép programmjának határozott módosítását és a közjogi alap nyílt szívű elismerését; akart mindenesetre oly reformot a pártviszonyokban, mely az országot egy kormányképes ellenzékkel áldotta volna meg. Határozottabb alakot von a mozgalom a balpártnál a választási vereségek idejében. Jókai a terézvárosi bukás hírére, felkiáltott: „Mindig mondottam Tiszának, hogy hagyjon föl a közjogi oppozíczióval, mert a nemzet nem követ bennünket erre a térre!“ Mondotta keservében a „Hon“ szerkesztőségi helyisége előtt, s aligha fogja eltagadni, hogy ily momentumban bevallotta az igazságot. Ugyanazon idő tájban egy ösmeretes balpárti nagybirtokos a Tisza vidékéről Hevesben, ki a baloldal kulisszái mögött évtizedek óta nagy szerepet játszik, de képviselő lenni nem akar, hasonlóképen fölismervén a helyzetet, fönjárt Pesten és megtette saját pártja keretén belől az első lépéseket egy fúzió létesítésére a Deák-párttal. Ezen mozgalmak nem maradhattak sokáig észrevétlenül a Deák-pártnak akkor még Pesten időző néhány politikusa előtt, és pedig annál kevésbé, mert ugyanakkor Csernátony már kezdette barangusrozni a közönséget, akár hogy a balpárti fuzionisták az időben úgy gondolkoztak mint ő irt, akár hogy ő írása által más irányt adjon a mozgalomnak, olyant, amely azt utoljára is megbuktatta. Csernátony elkezdte hirdetni a becsületes emberek pártját és annak főczéljául kitűzte Lónyay gr. megbuktatását. Okos emberek ezt a baloldali bukások fölötti bosszú jelentéktelen kitöréseinek vélték, mások azt hiték, hogy tűzijáték, amelynek káprázatában könnyebben és észrevétlenül el lehet ejteni a közjogi oppozícziót, kevesen ismerték föl, hogy a szándék nem más, mint a gyülölség szitásával és a bizalmatlanság elhintésével visszaterelni a balpártot oda, ahol volt : a haza bukását is koczkáztató „elvhűség“ sánczai közé. Tisza Kálmán, követve Mefisztójának sugalmazását, utolsó debreczeni beszédében ezen balga politikát kitűzte pártprogrammnak. A jobboldalon hire terjedvén, hogy a balpárton hajlandóság mutatkozik a közjogi oppoziczió elejtésére és uj pártalakulásra, természetesen csakhamar fölmerült a fúziónak eszméje. Érezték, hogy most, a szerencsés választások után, midőn a nemzet oly fényesen demonstrált a kiegyezés mellett, ismét itt van az idő és alkalom megpróbálni, nem volna-e lehetséges az egész nemzetet a létező alkotmányos jogalapon egyesíteni s így a múlt országgyűlésen tapasztalt bajokat kikerülni. A szükség és hajlandóság annál nagyobb volt, mennél veszélyesebbnek és hazafiatlanabbnak bizonyult ismét be a szerbség és az oláhság. Minthogy azonban a kísérlet a pártok egyesítésére két ízben már megbukott, egyszer a koronázás után 1867-ben, másodszor, midőn Horvát Boldizsár vezette a dolgot, és miután gróf Lónyay csak a múlt év végén, midőn Bécsből lejövén s a pártok közt közeledést és közreműködést kívánván létrehozni, a balközépnél nem talált visszhangra , mindezen okoknál fogva, a bizalom a kísérlet sikerébe nem akart gyökeret verni, s maga gr. Lónyay, valahányszor az ügy előtte szóba került, mindig a legnagyobb tartózkodással, és úgy nyilatkozott, hogy a balpárt személyi viszonyainál fogva nem tartja a dolgot lehetségesnek. Mindazonáltal soha sem tagadta a fúzió kívánatos voltát, s a közjogi oppozíczió megszűnésének szükségességét, minek folytán azok, kik vele e tárgyban érintkeztek, tudták, hogy a miniszterelnök nem hajlandó ugyan az inieziatívát e tárgyban megragadni, de szívesen fogja látni, és készséggel hozzá fog járulni, ha a pártmozgalom a fúziót megérleli. Deák Ferencz véleménye e tárgyban nem volt előttem ismeretlen. Az ma is ugyanaz, amely volt múlt ősszel, s ki van fejtve e „Pesti Napló“ múlt vasárnapi számában, hol el van mondva, hogy a poziczió és a negáczió közt nem képzelhető kiegyezés, s tehát a fúzió előfeltétele az, hogy a balközép őszintén magáévá tegye a közjogi alapot, s hogy a pártok közti megalkuvás a belügyi kérdésekre, melyek a magyar törvényhozás kizárólagos jogköréhez tartoznak, szorítkozzék. Azonfölül Deák is mindig a baloldal személyiségeiben látta jobb pártviszonyok alkotásának fő akadályát. A jelen pártalakulás roszasága, káros következményei, és egy helyes alapokon őszinte jó akarattal a pártok közt létesített kiegyezés kívánatos volta Deák által tagadásba nem vonatott. Lehetett tehát egy ilyen kiegyezést megkísérteni, mert ha módját ejtik, az illetők sem a kormánynál, sem Deák Ferencznél elvi akadályba nem ütköznek. Ezen bizonyosság, hozzávetve a baloldal köreiből kiszivárgott áramlatot, némi reményt nyújtott a sikerre. Az ön lapja, melynek szerencsés vagyok főmunkatársa lehetni, magára vette, hogy a közönség elé terjeszti ajánlólag az eszmét, mely szűkebb körökben már régebben vita tárgyát képezte. Rögtön a választások után a „Reform“ megszüntette a baloldallal való viaskodást s nem szívesen engedett tért a halmaz választási rekriminácziónak, melyek egy részét az igazság érdekében mégis közleni kellett. De a fúzió megpendítésével várt, míg Csernátony elutazott. Csernátony nélkül az „Ellenőr“ hallgatott, a „Hon“ pedig nem volt ellensége a fúziónak. Ezen időtől kezdve mostanáig sok buzgó deák-párti fejcsóválva olvasta a „Reform“-ot, mi azonban tudtuk, hogy a fúzió meg fog kísértetni, s ezen tudat bátorított, hogy a jó ügy mellett lándzsát törjünk. Annyival inkább tehettük ezt, mert gróf Andrásy is Terebesre leutazván egy képviselő barátunk előtt a fúzióról pártolólag nyilatkozott, utalván a békére, melyet biztosítania sikerült, és intvén a nemzetet, hogy ezen éveket saját belső fejlesztésére aknázza ki. — Wenckheim miniszter is épen nem titkolta, hogy a fúzióban látja bajaink gyökeres gyógyítását. Ugyanez időtájban egy balpárti mágnás lenn járt Geszten, és Tiszát kívánta megnyerni valamely új pártalakulásnak, s azon hírt hozta Pestre, hogy Tisza korántsem oly merev, a minőnek hitte. Ily kedvező auspicziumai voltak a dolognak, midőn Csernátony Turinból visszaérkezett. Ezen ember alighogy tájékozta magát a zavarban, rögtön kiadta a jelszót, amelylyel a fúziót megbuktathatni vélte és meg is buktatta, s kihirdette a balpártnak, hogy nem fúzió kell, hanem koaliczió. Tudta, hogy lehetetlent kíván, de ez volt a czélja. S hogy még jobban elámitsa a balpártot, a koalicziót kivihetőnek hirdette és Lónyay megbuktatásával hozta kapcsolatba. Embereiről tudta, hogy fölülnek neki. Hiába bizonyítottuk a koalíczióban rejlő abszurdumot, hiába erősítettük és pedig legjobb tudomásunk szerint, hogy Lónyayt megbuktatni nem lehet, mert arra semmi politikai ok nincs, a gróf a király osztatlan bizalmát bírja. Deák Ferencz nem akar kormányválságot, s Lónyayval egyetért; Andrásy tartja, Kerkapoly támogatja; a pártban sokkal több, a ki benne bízik, mint a ki ellensége; hiába utaltunk arra az egyszerű igazságra, hogy nincs, aki Lónyayt pótolhatná ; nem használt semmit, a balpárttal Csernátony elhitette, hogy a fúzió csak egy Lónyay-féle fogás, egy cselszövény a saját bukásának elhalasztására, s a „Reform“ nem más mint a kormányelnök fizetett orgánuma. Ily alacsony fölfogással bajos megküzdeni, s mi csak azon csodálkozunk, hogy a baloldalon annyi ember elhitte ezt a dőreséget. Az országgyűlés megnyitását megelőzőleg néhány nappal arról folyt a vita, hogyan kellene a fúziót jelenetezni. Voltak a jobboldalon, akik pártbizottmányokat kívántak kiküldetni, de ezen eszme elejtetett, mert félni kellett, hogy a pártok majoritása nem lesz eléggé hajlékony és a kezdeményezés kezdése lesz igen nehéz. Felmerült azután, hogy egyes faiseurök bízassanak meg a dolgok előkészítésével, úgy is azok csinálták eddig. De ez sem találtatott jónak. Jókainak volt egy gyakorlati eszméje, amelyet egy véletlen találkozás alkalmával velem közölt, t. i. hogy a pártvezérek és a kormányelnök készítsék elő a dolgot, mert ezek állásuknál fogva leginkább hivatvák a kezdeményezésre és a nagy tiszteletnél és befolyásnál fogva, melyet gyakorolnak, legkevesebbet riszkíroznak és legjobban biztosíthatják a sikert. Alulir ott ezt elbeszéltem gr. Lónyaynak s felkértem őt némileg unszolva, hogy az első lépést tegye meg ezen irányban. A miniszterelnök, ki a fúzió kérdésében Deákkal már előbb érintkezésbe tette volt magát, megtagadta és pedig igen helyesen, hogy ő első sorban exponálja magát egy párttal szemben, minő a baloldal s a Deák-pártnak különös megbízása nélkül; ellenben megengedte, hogy csekélységem Jókaival s Ghyczy Kálmánnal tudassa, miszerint szívesen fogadja látogatását, vissza is adja, de leginkább szeretné, ha Deák Ferencznél találkoznának. Gbyczy válasza ismeretes ; ő azt csak azután írta, miután több balpárti emberrel eleve tanácskozott. Gbyczy nem akart semmit tenni Tisza nélkül, valamint Lónyay nem Deák nélkül. Lónyay gr. Gbyczyről, valamint Gbyczy Lónyayról csak elismeréssel beszéltek. Később úgy látszik a Csernátony-pártnak sikerült Gbyczyvel is elhitetni, hogy Lónyay gr. nem tiszta jó szándékból, hanem mit én tudom micsoda furfangból kívánja a fúziót, sőt hogy tulajdonképen nem is óhajtja, hanem meg akarja buktatni, mert fél tőle. Ennyi badarságot kikomponáltak és elhitettek egymással az emberek. Ghyczy — mint beszéde tanúsítja — belátta, hogy Lónyay nélkül nem vihető keresztül a fúzió, mégis pártjának engedve a jobboldalról jött legőszintébb és legegyszerűbb ajánlatot, amely egyedül vezethetett czélhoz, visszautasítás azt hivé, hogy jobbat cselekszik, ha kizárólag a saját pártja kebelén belül kezdi meg az olyan akcziót, amely, hogy sikerüljön, két párt beleegyezését teszi szükségessé. Deákot és Lónyayt mellőzték, de négy vagy öt malkontentus deák-pártit üzelmeikbe beavattak, ezektől várták, hogy a fúziót vagy helyesebben koalícziót megcsinálják és Lónyayt megbuktatni segítsék. Ámították ezeket és önmagukat, a Deák-pártban pedig szándékaik tisztasága iránt átalános bizalmatlanságot keltettek. Pedig gróf Lónyay, hogy az ellene a balpárton uralkodó előítiéletet enyhítse és hogy Tisza Kálmánnak is megmutassa, mennyire nem tekinti személyes kérdésnek a közügyét, látogatást is ten a beteg Tiszánál, természetesen anélkül, hogy vele politizálna, mert ezt csak Deáknál kívánta tenni. És kisebb-e az ellenszenv a jobbpárton Tisza ellen, mint a balpárton Lónyay ellen? Képzelhet a balközép egy olyan, a jobbpárt által fölajánlott fúziót, mely azon kezdte, hogy Ghyczy mellőztessék, Tisza pedig megsemmisittessék ? Aki ily úton-módon akar fuzionálni, az nem akar fuzionálni. És úgy jön. A balpárti értekezlet elejte Ghyczyt, aki komolyan a fúziót akarta és pártolta Tiszát, aki a koalícziót indítványozta, s csak a Deák-párt „egy részével“ akart egyezkedni. Egyet elért vele : nem foglalt el a Deákpártban egy másodrendű szerepet keserű emlékektől és bizalmatlanságtól kísérve, hanem lett egyeduralkodóvá a Tisza-part fölött. Csernátony is elérte azt, hogy ő és lapja nem váltak fölöslegesekké, hanem megtarthatják nemes hivatásukat. Egy pyrrhusi győzelem érzése dagasztja kebelét addig, míg majd Phillippinél találkozunk. És most, t. szerkesztő úr engedje, hogy bevégezzem hosszúra nyúlt levelemet. Nem akarom vitatni, de tagadom, hogy a Deák-párt helyesen járt el, midőn a balpárt ily nyilvánvalóképen botor magatartásával szemben, mely mégis egy becses bevallást foglal magában, t. i. a közjogi ellenzékről való lemondásra hajlandóságot — oly merev állást foglalt el, mely talán igen sokára megszakítja a pártok közti békítés fonalát. Egyet konstatálok, hogy a fúzió meghiúsulása után a Deák-párt táborában van Magyarország. Ezen párton nyugszik az ország egész terhe. Övé a kormány és a törvényhozás, övé tehát a felelősség nagyobb része. Az ellenzéki pártok és a nemzetiségek csupa akadályok útjában. A nemzet egyik fele, a Deák-párt köteles végezni az egész nemzet munkáját, a nemzet másik fele nélkül sőt annak ellenére. Ezért kell, hogy a Deák-párt összetartson. Kell, hogy átérezze és átgondolja hivatása nagyszerűségét és nehézségeit. Kell, hogy a sebbel testén dolgozni tudjon. Kell, hogy megteremtse a jövőt és boldogítsa a népet. A nemzet bizalmát megtartani és még inkább megnyerni kötelessége, hogy a közjogi ellenzék elveszítse három év alatt lábai alól a talajt. Ezen czélra engedje meg, hogy azon napon, midőn, mély lelki fájdalommal konstatálom egyik legkedvesebb politikai eszmém isméti meghiúsulását, egyszersmind fölkérjem t. szerkesztő urat, hogy csekély személyemnek, kinek más téren szolgálni a közügyet még nem adatott, becses lapja hasábjait továbbra is nyitva tartsa. Kitűnő tisztelettel stb. B. Kaas Ivor: a monarchiai hatalom gyarapítása lesz a törekvés a sajtón gyakorlandó szigorú felügyelet, a demokrácziai és szoczialisztikus izgatás korlátok közé szorítása és egy ezen bűntényben (!) gyanús ebének kölcsönös kiadására kötendő egyezmény által. 5) A három fejedelem megállapodik abban, hogy lengyel alattvalóinak csak oly intézményeket ad, melyek nem szolgálhatnak alkalmat fokozott izgatásra a szomszéd államokban. Nincs módunkban megmondani, nem terjesztetett-e valamely oldalról a diplomaták elé ily okmány; de teljes bizonyossággal véljük állíthatni, hogy Andrásy gróf sem ha eszét, sem ha érzületét követi, ez informált okiratot alá nem írhatja. Az e pontok alatt érintett ügyek mind olyanok, melyek nem tartoznak a külügyminisztérium köréhez. Selejtes fogalma van az alkotmányosságról annak, aki ez okmányt fogalmazta. GorcsakoíFnak módjában van aláírni, Bismarcknak is, mert hisz a porosz és német alkotmányosság ő, de a 4-ik pontot a magyar parlament elé igen bajos volna hozni. Ezt Andrásy gróf is jól tudja. Azonfelül ő érezni is másképen érez. Egyik volt minisztertársa beszélte el neki nem régen, egyik kiválóan diplomatikus hírben álló főpapunk egy sajátságos mondatát, melyre az utolsó választás nem egy aneszthetikus jelenete ragadta. „Nekünk való igazán az alkotmányosság — igy szólt körülbelül a főpap; hiszen valahányszor a nép u. n. legszentebb jogát gyakorolja, majd mindig részegen teszi.“ — Andrásy gróf erre azt jegyezte meg, hogy a nép, midőn ittasan gyakorolja is alkotmányos jogát, nem tehet annyi kárt, mint a diplomata, aki nem tud magán uralkodni s hivatva van másokat kormányozni.“ Ezek nem a szent szövetség elvei, nem mutatnak arra, mintha Andrásy gróf azért menne Berlinbe, hogy Bismiarckkal és Gorcsakoffal a nép, az országgyűlés intencziói, az alkotmány ellen konspiráljon. Mai számunkhoz a Dushegyi-Lányi-féle tannevelőintézet értesítvénye van mellékelve. = A Deák-párt ma szerdán esti 6 órakor értekezletet tart. = Egy bécsi feudális lapnak volt föntartva, hogy a berlini találkozás politikai oldalát földerítse. E lap (a „Vaterland“) egy szerződés javaslatát mutatja be olvasóinak, mely a Berlinben tanácskozott diplomaták állítólagos megállapodásának pontjait tartalmazza. Föntartással közöljük e pontokat, a felelősséget teljesen a nem minden gyanún kívül álló forrásra hárítván vissza. Az állítólagos javaslat a következő : 1) A három fejedelem kölcsönösen biztosítja egymásnak jelenlegi területét s kötelezi magát a status quo föntartására, 2) Az osztrák császárnak fölajánltatik, hogy egy, részletesen kidolgozott vámegyesületi szerződés elfogadása által, valamint egy a postai, távirói és vasúti kezelésre vonatkozó egyezmény által a németosztrák közlekedési érdekeknek kedvezzen. 3) Azonképen az orosz czár meg fog szüntetni egynémely a Németországgal és Ausztriával való közlekedést hátráltató rendszabályt, miért viszont , a pontusi orosz tengeri hatalom kifejtése elé semminemű akadály nem fog gördüttetni. . 4) A szövetséges hatalmak belpolitikájára nézve Ghyczy Kálmán nyilatkozata a baloldali kör szeptember 7-iki értekezletén. Ghyczy Kálmán beszéde, mely a baloldal szombati értekezletén tartatott, itt fekszik egész terjedelmében. Ma nincs tervünk, hogy a rendkívül érdekes és nagyfontosságú hitvallás bonczolásába bocsátkozzunk. Ily hirtelen nem is tudnánk számot adni az erős és különféle benyomásokról, melyeket ez okirat olvasása közben nyertünk. Egy öt évig elfojtott meggyőződés tört keresztül a lánczokon, melyeknek itt nem lett volna szabad oly erőseknek lenniök. A gyónás benyomását is tette reánk ez a beszéd. Sokan védelmezték szenvedélyesebben a baloldali politikát, mint a veterán komáromi képviselő; de senki sem okszerűbben, senki sem hathatósabban mint ő, aki nem tudott benne hinni. — Legközelebbi feladatunk lesz kimutatni, hogy Ghyczy programmja, s a 67-diki kiegyezés között elvi eltérés nincsen. — Mi neveztettünk hazaárulóknak, nekünk mondatott, hogy eladtuk az ország jogait, hogy osztrák provincziává süllyesztettük Magyarországot. Mondatott Ghyczy párthívei által. Ebben bőven meg van magyarázva, ha Ghyczy Kálmán jelen hitvallását azzal végzi, hogy „tudja, lejárta magát“, ha szavai visszhangra nem találnak. Tisza pártja kétségkívül nem fogja megköszönni e beszédet, de lehetlen, hogy az az országban általános és mély benyomást ne tegyen. A közjogi oppozicziónak meg van adva a halálos döfés, és Ghyczy Kálmán adta meg neki. Ezentúl Don Quixotte harcza következik, megrögzöttség, roszul felfogott elvhűség,mint Gbyczy mondja, személyes érdek és hiúság, a gőg, a hóbort és a tudatlanság stb. sorakozhatik a régi baloldali programmok körül, melyek a párt bölcse által elszántan, a „magátlejárás“ veszélyére is megtagadtalak. Gbyczy beszéde a következő: Tisztelt értekezlet! Mindenek előtt engedelmet kérek arra, hogy hosszabb ideig vehessem igénybe becses figyelmüket, mert ez szükséges a végett, hogy nézeteimet kellően kifejthessem. Kérem azt is, hogy legyenek szívesek végig meghallgatni beszédemet, a csak azután törjenek, ha jónak látják, pálctát felettem, mert előre látom, hogy mondani fogok némely oly eszméket, melyeket sokan t. barátaim közül nem helyeselendenek, részint elvi meggyőződésből, részint kizárólagos pártszempontból, részint a változott körülmények között mindig fen nem tartható politikai következetesség túlbecsüléséből. Őszintén bevallom azt is, hogy a mai nap hosszú nyilvános pályám legnehezebb napjainak egyike; nem azért, mert mondani fogok népszerűtlen dolgokat is, amit mindig nehéz tenni annak, ki úgy, mint én is, a jogosultságot felszólalni a haza közügyeiben csupán polgártársai rokonszenvének, népszerűségének köszönheti, hanem fájdalmas nekem e pillanat főképen azért, mert eltérő nézeteket kell némelyekben kijelentenem azon t. barátaim véleményétől, kikkel évekig együtt küzdöttem, kiket szivem mélyéből szeretek, s tisztelek,s a kik bölcs belátásának sokszor, s azon tárgyban is, a melyről szólandók,alárendeltem nézeteimet, alárendeltem mindaddig, mig eljárásunkhoz a siker reményét köthettem; most e reményem meghiúsult; s azért ugyanazon okból, amelyből eddig hallgattam, most nyilatkoznom kell. Ezeknek előrebocsátása után egyenesen bemegyek a médiás rés, s még csak azt jegyzem meg, habár ez által le is szállítom mondandóimnak értékét, hogy azokat, amiket mondani fogok, nekem senki nem sugalmazta, azok nem eredményes köztem és a kormány vagy kormánypárt férfiai között, e tárgyban soha nem is folytatott értekezéseknek, hanem csupán saját, lehet téves, de igaz meggyőződésemnek kifolyásai. Ha nem is átalános, mégis igen elterjedett saját pártunk köreiben is azon vélemény, hogy a mostani országgyűlési pártállás sok tekintetben káros a haza közügyeinek elintézésére nézve. Ha ez így van, kötelességünk vizsgálni, hogy • helyes-e ezen vélemény? s ha helyes, gondolkodni a bajnak orvoslásáról,