Reform, 1872. szeptember (4. évfolyam, 239-267. szám)
1872-09-15 / 253. szám
253. szám. Előfizetési föltételek * Vidékre póstíin vagy helybeli heisshuss hordva Kgós* érrr . . 20 frt—kr. Negyed ó?rti , 5 frt—ír. Fél évre ... 10 „ — „ Egy hóra . . 1 , 80 , Hirdetmények dija: Vasárnap, szeptember 15.18T2. lOhaaáboB petitsor egysiori hirdetésnél . . 8 kr. A nyílttéri petitaar.........................................25 „ Bélyegilij külön ....................................................30 n ilEFORM ■«F L évi folyam. Szerkesztési Iroda: ¥i*lT&roB, v&irosh&K-tA'r 3. ■■. I. «idva*, X, saaslataxii K lap »«ellemi zónáét illet minden közlemény a Merkesitöneghez vitátendő. Bérmuntütlen levelek paak iámért keiektől fogadtatnak el-Kiadó-hivatal: Bátti Mór kSajtkereskedéslében, régi munkáitér §• is. A lap anyagi rénzét illető közlemények (előfizetői pénz, kiadán körüli panoaiok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési felhivás a „RETOHM” politikai és közgazdasági napilapra. Szeptember—deczemberre . . . . 6 frt 80 kr. Szeptemberre...................................1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens j Barnaby Budge“ czímű 3 kötetes kitűnő regényre, melynek ára különben 5 frt, igényt tarthat. Az előfizetési összegek beküldésére legczélszerűbb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, hA.négyszög. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé begyült 5917 írt és 2 db. cs. és kir. arany. Pest, szeptember 14. „Politikai halottaink“ száma ismét eggyel szaporodott. Abba a kriptába, mely jelenleg Magyarország férfiainak színét sötét ölében tartja, politikai sírásóink egy uj koporsót czipelnek s a koporsóra írva van : „Ghyczy Kálmán, született 1866-ban meghalt 1872-ben.“ „Ha a múlt országgyűlés végén sejthettük volna, írja egy ellenzéki lap, minő szándékkal lépend Ghyczy az uj országgyűlésbe, nem fájlaltuk volna azon akkori elhatározását, mely szerint végkép vissza akart vonulni a politikától. Bár csak tette volna! Dics teljesen befejezte volna be a magáét Deák Ferencz ha azt 61-ki válaszföliratával fejezi be. De a végzet nem úgy akarta; Deáknak van egy húsvéti czikke, Ghyczynek egy szept. 7-iki nyilatkozata: „Az egyik is, a másik is, halotti lepel. Requiescat in pace! Legalább mi azt hisszük, egyelőre még békén alhatik Ghyczy Kálmán, mert hisz a halálos ítélet még csak „az egyik árnyalatról“ mondatott ki a fejére. Az idézett szavak t. i. a „Magyar Újságéi.“ Nem tartjuk bizonyosnak, de valószinütlennek sem, hogy nemsokára más oldalról, a „másik árnyalat“ ijjából is el fognak pattanni a halálos nyilvesszők; s ha ma még fölöslegesnek kell is ítélnünk, hogy a turiniak ellen mi védelmezzük Ghyczyt, de jöhet idő, hogy mellette lesz kötelességünk kardot rántani. Az emberek arányai nálunk gyorsan változnak. Aki ma nagy volt, az holnap mint törpe gúny tárgyává tétetik, s szuverenitásunk érzetével szemben senki sincs csalhatatlanságunk ellen biztosítva. „Nekünk“ itt Magyarországon mindig igazunk van, s aki más véleményt mer vallani, az rettegjen ha szánktól, mert esni fog mint a réten a fű. Nem is szükséges, hogy nézeteit czáfoljuk. Kimondjuk egyszerűen szuverén ítéletünket és vizsgálódásunk tárgyává nem tárgybeli, hanem személyes indokait tesszük. Mert ki is lehetne önzetlen s igaz hazafi, ha nincs „a mi“ véleményünkön? El vele, ha Deák, ha Ghyczy, el vele a kriptába, rá kell fordítani a csikorgó kulcsot! Egy jó azonban van a 48-asok egynekeljárásában : nem rejtik öldöklő szándékukat véka alá, s mindenki tudja, hányadán van velük. Őszinték a maguk brutális módjában, s nem támadnak hátulról. A másik árnyalatról nem mondhatunk hasonlót, pedig vele, mint nem ignorálható tényezővel szemben nagyobb szükségünk van a világosságra. Meg kell egymást értenünk, különben megcsalódunk egymásban, ami annál nagyobb baj lenne, hogy nem a magunk érdekéről, nem saját ügy bajunkról van köztünk a szó, hanem egy harmadik, t. i. az országéiról. Ghyczy Kálmán föllépett a baloldali klubban, elmondott oly nézeteket, melyekről tudta, ki is jelentette, hogy a balközép párt eddigi nézeteitől lényegesen eltérnek. Nem mi ítéljük meg ez eltérést : ő maga mondta, s hozzá úgy vélekedett, hogy „heretikusnak“ fogják tartani. Attól félt, hogy nyilatkozata folytán pártja előtt „lejárta magát“, s nem is nyilatkozott volna, ha még lehetne reménye a régi Programm megvalósítására. S mit tett erre a párt ? Kijelentette, hogy neki van régi programmja, s ehhez ragaszkodik. Ghyczy Kálmán nézeteinek megvitatására csak akkor látná az időt elérkezettnek, ha a Deák-párt ez irányban tárgyalásokat indítana. Ghyczy K. nézeteinek helyeslése ebben impliczite sem foglaltatik, mert csakis megvitatásuk helyeztetett kilátásba, de a régi Programm is egyúttal föntartatott. Hogy ezen fölfogásunk a helyzetről helyes, bizonyítja két körülmény. Első a 48-asok fölfogása, kiknek távolról sem jut eszébe Ghyczy nézeteit az egész balközép pártnak tulajdonítani, különben nem csak a komáromvárosi képviselőnek, de az egész váczi-utczai klubnak sietett volna a fönt idézett sorokkal megadni a végtisztességet. — Hasonló fölfogással találkozunk — s ez második bizonyítékunk — egy volt 1867-ki képviselő czikkében, mely a „Hon“ mai számában jelent meg s első darabját képezi egy czikksornak. E 67-ki képviselő Ghyczy K. mellett készül kardot kötni, s czikkeivel járulni készül ahoz, hogy egyszer majd a vele hasonnézetűek is elmondhassák „nos numerus sumus.“ E szerint ma még „nem tesznek számot“, s való az, hog a baloldal és egyik vezére elvi ellentétes alapon állanak, való az, hogy Ghyczy nézetei nem egyszersmind a pártéi is. És ha ez így van, és egy baloldali is, aki nem merte klubjában Ghyczyt pártolni, s rászavazott Tisza jezuitisztikus indítványára, nem mondhatja, hogy nincs így, akkor a baloldali sajtó jelenleg igen kétes erkölcsű fegyvereket forgat a Deák-párt ellen. Jókai adta ki mindjárt első nap a jelszót, czikke élére írván a forradalomból fönmaradt gyűlöletes mondást: „rebellisekkel nem alkuszunk.“ A Deák-párt tekintélyes tagjainak tanácskozásában e tárgyban Deák Ferencz által provokált határozatának adta ezt az értelmezést Jókai. És a baloldali sajtó azonnal elfogadta ez álláspontot, úgy tesz mind egytől egyig, mintha Gh yczy Kálmán nézetei, melyeket csak megvitatni sem mertek, egyhangúlag elfogadtattak volna a balpárt által, s mintha ez a párt nem is a régi programmot proklamálta volna épen Ghyczy Kálmán nézetei ellenében. Ez álnok, és egy országos párt sajtójához nem méltó eljárás; ez elámítása a közönségnek és kárhozatos kétnyelvűség. Nagyon természetesnek tartjuk, ha egy párt, mely öt évig hirdette, hogy a delegácziókkal megfosztották a hazát önállóságától, s melynek öt éven át összes bölcsesége abból állt, hogy „nem kell delegáczió“, most átalja azokkal szemben, a kiket ész nélkül való programmjával fölbiztatott, egyszerre Ghyczyvel töredelmesen bevallani, hogy „most meg már meg is kell a delegáczió!“ Elismerjük, nekünk nincs jogunk a baloldali hazafiaktól az önmegtagadás ily fokát követelni, de egyet követelhetünk: ha nincs morális bátorságuk nyílt arczczal utána menni Ghyczy Kálmánnak, akkor ne is akarjanak jobbaknak látszani, mint amilyenek; ne tegyenek hiidapjaikban úgy, mintha Ghyczy álláspontján állanának, holott mind Tisza Kálmán vérszegény határozatára szavaztak. Ők, akik nem mertek Tisza ellen s Ghyczy Kálmán mellett szavazni, mernek korholni minket, hogy nem kezdünk alkudozást Ghyczynek általuk még csak meg sem vitatott s nem hogy el nem fogadott, de bölcs hallgatással s tisztelettel mellőzött nézetei alapján. Merjék mindenek fölött megvitatni pártjuk köztiszteletű vezérének nézeteit, hadd lássa az ország, hadd lássa a Deákpárt, mit várhat esetleg s mire számolhat azon párttól, mely fúziót kiáltoz és vonakodik hozzá szint vallani. A Deák-párttól könnyelműség volna egy jelenleg nem létező közjogi mozgalmat plántálni át soraiba, s a ki ezt s hasonlót kíván, az nyújtson neki több garancziát, mint minő — Ghyczy elejtett s Tisza egyhangúlag elfogadott indítványa. Ti nem akartok fúziót, nem akartok komoly munkát, s hogy rátok ne ismerjen a közönség „tüzet“ kiáltotok. ” Az országgyűlés mindkét házának bemutatása ő felségének legközelebbi Budán időzése alkalmával, egy még csak ezentúl meghatározandó napon, a királyi palota tróntermében fog megtartatni. A jelenlegi udvari gyász ez alkalomra nem függesztetik föl, e szerint a polgári egyének féldíszben (esetleg magyar nemzeti öltözetben vagy frakkban,) a katonai személyiségek teljes díszben, bal karjukon a szokásos gyászfátyollal fognak megjelenni, a rendjelek nagy szalagja pedig a kabáton belül fog ez alkalommal viseltetni. A „INFORM" TÁROZÁJA. Úti vázlatok. — Mi az utazni ? — Angol és magyar. — Az én utitársam. — Lipcse és a tudósok.—Látogatás Schillernél. — Madarász és Andrásy. — Szeptember 12. Vannak, kik művészek az utazásban. Ezek csak egyes tárgyaknál időznek, csak egyes pontokon lelhetők ; nem vizsgálnak meg minden sziklarepedést, nem üldözik „steckbrieffel“ sem a természetet, sem a műemlékeket; követik inspirácziójukat s rendesen gazdagabban térnek meg, mint az alapos utazó, ki számon kéri a Rajna minden romját, konstatálja, hogy tavaly óta kettővel többet lát Bacharach körül (az alagút kapui t. i. a vidék regényessége tekintetéből szintén rom-szerüen vannak építve s igy a szigorú világbillegetőnek igaza van) s megelégedéssel vonul meg Londonában vagy Manchesterében és dicséri az emberséges „Murrayt”, melynek nyersbeefsteak szinü táblái hathatós ajánláskép virítottak a vendéglős szeme közé, ki mély hajlongásokkal fogadja a brit nemzet követelő, de dúsan fizető fiát. Rájöttem, hogy porosz és angol takarékosságból utaznak. Annak sterlingjei, ennek tallérai nagy mértékben dicsekednek a közbizalommal, mely agip alakjában tapad hazai pénznemeikhez; ők nem költenek többet mint mi, ha két roastbeefet esznek, két Lauternet isznak, s két szobában laknak is, amit egyébként hűségesen megtesznek. A boldogságos pénzbeli pluson kívül, a jóságos végzet időben is busásan látta el őket. Nem mintha a napnak negyvennyolcz órája volna Angliában, mint nyáron a sarkvidéken , de több időt szánhatnak az utazásra s egyszerűen azon okból, mert akarják szánni s ez akaratuk előtt meghunyászkodik a kényszerűség, a függőség, felelőség s egyéb vaskapcsa a földi létnek, mely röghöz vagy az italhoz ragasztja a más ember fiát. S aztán a nyert tapasztalásokat hagyományként adja át egyik a másiknak s elődje hasznából okul az utód. Valamennyi azonban, a mit lelt és minek híján volt, azt megírja az öreg Murraynek s ez jeles könyvének újabb kiadásaiban mind értékesíti a vett adatokat. . . A magyar ember, ha egyszer Itáliába vágyakoz vagy pláne az Északra szomjazott meg, nem találna az összes magyar irodalomban hazai nyelven irt Útmutatót. Az igaz, hogy nem is keres. — Elég magyarul ír neki Berlepsch vagy Baedecker; ezek szives kalauzolása mellett indul meg vágyai országába 8 jól megrakott ládával és dagadó málhacsomagokkal robog idegen országokba s mire az angolnak hat hó kell: ő ugyanannyi óra alatt gyalogol végig hat képtárt, busz templomot, mert aratás előtt otthon kell lennie. Ami engem illet, nem hallgatok sem a két német nagy B-re, sem az öreg Murrayre. Ha színházba megyek, soha sem váltok magamhoz színlapot. Ha a darab jó, megértem azt útmutató nélkül s ha az ország érdekes, megismerem azt szinlap nélkül. Bármely nagyobb városában fordultam meg Európának, nem törődtem helyrajzával. Nekiindultam a hol legsűrűbb volt , gyönyörrel tévedtem el tömkelegében. — Egyik policeman kezéből a másikéba vándorolni, ki nyájasan ad át a harmadiknak , mig a tizedik vagy huszadik szeretetreméltón vezet lakásod elé: ez oly kedves érzés, mely szinte megkivántatja az emberrel, hogy akkor is útba igazittassa magát, mikor ismeri a várost. Mindamellett nem vetem meg a kalauz-irodalmat, mint a nem fagyos ember is szeret sütkérezni a kemenczénél, bár azért el lehet nélküle. De ami Skandináviára vonatkozik, az gyermekkorom óta vonzott mindig, ha még oly csekély irodalmi termék volt is. És így magyarázhatom meg magamnak, hogy B. Lilla svéd és norvég útinaplóját, melyben le van írva, milyen szikla divatos most Odnusban s hogy a nyírfa helyett az iharfa bírja a jelen saisonban az utasok tetszését s hogy a magaslatok felhő uszályaikat á la Maintenon hordják, — mondom, hogy még e sekély, tetszelgő, puderos útleírás is érdekelt. Égető,vágyat éreztem mindig a zuhatagok és fjordok hazája, Odin, Tbw és Freya borongó sziklái, mély titkú vadonai iránt. Ép oly mohón olvasom Tegnért mint Flygare-Carlént s ha svéd újság akadt néha kezembe, végig betűztem azt, persze anélkül, hogy értettem volna. Végre többszörös halogatás után e nyáron teljesedésbe ment vágyam s utitársammal Marienbadból indultunk észak felé. Még aznap éjjel érkeztünk Lipcsébe s a Haufi’e szállodájának rugalmas ágyaiban pihentük ki az első vers fáradalmait. = A vallás- és közoktatási magyar kir. minister mint a hivatalos lapban olvassuk a gör. keleti egyházi czélokra 1872. évre országgyülésileg megszavazott államsegélyből az aradi gör. kel. consistorium fentartására 10,000 frtot, a nagyváradira 5000 frtot, a bácsi g. k. egyházmegyebeli szegényebb sorsú lelkészek fölsegelésére 1000 frt, a szegény sorsú hitközségek részére 3000 frtot, a falityi templom felépitésére 1000 frtot, a budai g. ker. egyházmegyebeli szegény sorsú papság fölsegélésére 2000 frtot, a szegény sorsu hitközségek részére 4300 frtot, a karansebe 8i g. k. consistorium fentartására 10,000 frtot, a temesvári g. kel. egyházmegyebeli szegényebb sorsú lelkészek fölsegelésére 2000 frtot, a szegénysorsú Egyházközségek felsegelésére pedig 4000 frtot, a verseczi g. kel. egyházmegyebeli szegényebb sorsú papság fölsegelésére ?000 frtot, a szegényebb sorsú hitközségek fölsegelésére pedig 4000 frtot, és pedig valamennyi hitközségnek kizárólag egyházi czélokra engedélyezett. A reform-klub mai értekezlete csekély módosítással elfogadta a reform-klub szervezett alapszabályainak előterjesztett javaslatát ; ezután az értekezlet b. Podmaniczky Frigyes indítványára Schwarcz Gyulát fölkérte, hogy a reformpárt válaszfelirati javaslatát minél előbb a párt értekezlete elé terjessze, hogy az a képviselőházban a többi pártok válaszfeliratú javaslataival egyidejűleg benyujtathassék. Végül Podmaniczky Frigyes bejelenti hogy legközelebb két törvényjavaslatot fog az értekezlet elé terjeszteni, a hirlapkauczió eltörléséről és a honvédtisztek fizetési levonásainak szabályozásáról, hogy a válaszbírák vita után a törvényjavaslatokat a reformpárt támogatásával azonnal a képviselőház elé vihesse. A baloldali kör ma esti 6 órakor tartott értekezletén a következők jelöltettek ki a holnapután választandó tanügyi bizottságba: Csengery Antal, Hoffmann Pál, Fabricius Károly, Kaucz Gyula, Kemény Gábor b., Molnár Aladár, Pulszky Ágost, Patrubány Gergely, Schwarcz Gyula, P. Szathmáry Károly, Szilády Áron, Tisza Kálmán, Torma Károly, Urváry Lajos és Várady Gábor. A magyar országgyűlés SZDSZ képviselői közül többen a napokban tisztelegtek Deák Ferencznél, és, írja a „Hon“: „a Deák-párthoz való csatlakozásuk kijelentése után reményöket fejezték ki, hogy kötelességeik a Deák-párt iránt megegyeztethetők lesznek a megyesi programmal.“ Deák Ferencz a „Hon“ szerint ez alkalommal egy rövid beszédet tartott, melyben „kifejtette, hogy a párt az 1867-iki kiegyezés föntartását fogadja el közös alapul, de tagjaitól nem kiván abszolút alárendeltséget, nem — különösen érdek-kérdésekben, mint ez a szászoknál fönforog.“ Beszéde további részében Deák állítólag visszatért a legközelebbi múltra s onnan a szászok bátorítására egyes példákat hozott föl annak megmutatására, hogy néha ő is szavaz saját pártja ellen stb. Mindez oda redukálandó, hogy több szász kerületi képviselő csakugyan tisztelgett Deáknál, de távolról sem oly szándékkal, hogy magának a deákpártiság és a megyesi programm összeférhetősége iránt megnyugtatást kérjen Deáktól, hanem egyszerű, közönséges tisztelgés végett. A megyesi programmról szó sem volt. Deák beszédet, se rövidet, se bosszút nem tartott, hanem a házigazda s vendégei ültek, szivaroztak és beszélgetés közben került szó (s ezt ma szászokkal szemben senki sem került ki a szász egyetemről s erre vonatkozólag konstatáltatott a lehetőség, hogy esetleg a szászok a párt ellen szavazhatnak benne. A képviselőház IV. bíráló-bizottsága a bírálata alá beterjesztett választási ügyek tárgyalásának következő sorrendjét állapította meg. Folyó hó 19-én, eslhetőleg 20-án tárgyaltatni fog Batta Andor; 20 —21-én báró Podmaniczky Frigyes; 23—24-én gr. Apponyi Albert; 25 —26-án Bittó Kálmán és Csillagh László; 26—27-én Vállyi János és Csajba Gyula; végül 28-án Majthényi Dezső választási ügye. A tárgyalások a bizottság országházi helyiségében tartatnak s mindig reggeli 8 órakor veendik kezdetöket. AH. biráló-bizottság pedig a következő sorrendet állapította meg: Szeptember 18-án tárgyalni fogja Nemes Péter, gr. Batthányi Zsigmond, Csernovics Péter; szeptember 19-én és 20-án Trauschenfels Emil és Toszt^ula, szeptember 21-én és 23-án Molnár Pál és Pólya József, szeptember 24-én báró Kemény István választási ügyét. A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság f. hó 15-én d. u. 1 órakor értekezletet fog tartani a múzeum nagy termében, miről a tisztelt bizottság tagjai értesíttetnek. A belgrádi ünnepélyek zajában is talált, mint a legbiztosabb kütforrásból értesülünk a szerb külügyi hivatal módot és időt arra, hogy a„Zasztava“ egyik küldöttének jelentékeny összeget kifizessen. A Magyarország elleni borsos koasztok tán az e fölötti jókedvre is vihetők vissza. ” Kossuth Lajos levele a hódmezővásárhelyiekhez, melyben megválasztását megköszöni, a képviselői állásról lemond, s e lemondását egyszersmind újra indokolja, mint nekünk jelentik, alkalmasint holnap fog a „Magyar Őrség“-ban megjelenni. A levél, mely mint a benne érintett tárgyak bőségénél fogva könnyen megfogható, igen terjedelmes, a közp. választmány elnökéhez van intézve, s feleletül szolgál a esetleg kitalál maga helyett. Az ajánlottak Ditrich volt kormányzóhoz intézett azon kérdésre is, Ignácz, Németh Albert és Henszlmann Imre. Kossuthhoz kérdés intéztetett, nincs-e kifogása a levél közlése ellen, s ennek esetleges megjelenését hátráltathatja írója válaszának késése. A Deák-kör vasárnap szept. 16-én délután 6 órakor konferencziát tart. A tanügyi és válaszfelirati bizottságokba a kör által kijelölendő tagokra a szavazatjegyek d. u. 4—Vső óra között adandók be. A felsőház reformja. — A „Reform“ szerkesztőjéhez. —■ Pest, szeptember 14. A királyi trónbeszédben elmondott akczió-programm szándékosan hallgat majdnem minden megérintett pontnál a követendő irányról ; a kormány kétségkívül nem akarja cselekvési szabadságát az ügyeknek még gyenge érintése által sem megkötni. Csupán a felsőház reformja képez kivételt; ennél mélyen bókol a hagyományos fejlődés előtt, kétségkívül azon szándékkal, hogy a hagyományos fejlődés jövőre is figyelembe vétessék. Már a volt miniszterelnök idejében sokat és sokszor beszéltek egy uj „lordok házá“-ról, s azt állíták, — joggal-e vagy sem, nem tudjuk, — hogy ezen intézmény létesítése az akkori miniszterelnök kedvencz eszméi közé tartozik. A hagyományok hangsúlyozása a trónbeszédben azt gyaníthatja, hogy a mostani miniszterelnök sem idegenkedik azon gavalléros törekvésektől, melyeknek talán saját rangbeli emelkedését is köszönheti. Ez esetben nem csekély csalódásoknak s a „nemesek“ és „hívek“ közötti küzdelmeknek nézhetünk elébe. A hagyományok hívei nálunk voltaképen igen gyér számmal vannak, s akik vannak is, nem igen tartoznak a Deák-párt legbuzgóbb támaszai közé. A Deák-párt, az azt alkotó elemeknél és főirányánál fogva modern szellemű s mivel modern állapotokat kiván létesíteni, óvakodni fog azokat születési kiváltságokkal fölépíteni, s az alkotmányt újabb udvari és parlamenti statisztákkal gazdagítani. A trónbeszédben fölhozott tárgyak sorozatában a felsőház reformja első helyet foglal el; ez azonban valószínűleg csak az ülő rangsorra való tekintetből történt, mert maga a reform aligha jó ideig nem fog még váratni magára. És ezt őszintén tanácsolnám is a minisztériumnak, mert kevés kérdés létezik, mely annyira próbára tenné a pártfegyelmet, s mely, annyira veszedelmessé válhatnék úgy a kormányra, mint az országgyűlési többségre nézve. Midőn néhány év előtt az Andrásy-kormány kitalálta a virilis szavazatjogot, a pótfegyelem teljes szigorára, s ezenfelül a miniszterválsággal való gyöngéd fenyegetésre volt szükség, hogy a többség biztosittassék. Pedig akkor és most köztépen oly nagy a különbség, mint a virilis szavazat és a születési kiváltság között. Oly kiváltság, mely ezer meg ezer egyénre terjed, cseppet sem észszerűbb ugyan, mint az, mely csak néhány száznak adatik, de az előbbivel a közvélemény mégis könnyebben kibékül s a kiváltságoltak folytonos változása következtében ez nem veszélyezteti annyira az államorganizmust, mint a néhány családnak adott privilégium, melyből idők folytában könnyen oligarchia fejlődhetik ki. Kabinetkérdést sem oly könnyű most már ez ügyből faragni, mert a miniszterválság nagyrészt elvesztette rémületességét, mióta a közjogi vita mindinkább üres akadékoskodásnak bizonyul, s a tapasztalás kimutatta, hogy az ország, bár nagy tehetségeknek szűkében van, miniszterekben nem szenved szükséget. Azóta, hogy Andrásy tárczáját kötötte a virilis szavazatjoghoz, sok miniszter ment és jött anélkül, hogy jelentékenyebb rázkódásokat éreztünk volna. Az eddig használt eszközökkel tehát aligha sikerül jövőben lenyűgözni az alsóház demokratikus szellemét, s a leendő lordok szellemi atyja könnyen saját életét veszélyeztetné szörnyszülötte védelmében. Mindenekelőtt szükséges, hogy tisztában legyünk azon szereppel, melyet az államszervezetben a felsőház elfoglalni hivatva van. Ha csak az a czélja, hogy az osztálykülönbségötbétől tudom hogy: „Leipzig ist ein Klein-Paris Und bildet seine Leute.“ Azaz nem egyenest Göthétől, hanem annak olvasott közvetítője s nekem vándortársam juttatá eszembe e sort; a mint egyátalán nem volt mozzanat egész utunk alatt, melyre az idézet fényét rá ne lövelte volna görög, római, franczia, magyar, német, héber és egyéb idézetekkel. Hanslik, a bécsi zenei részek e szellemdús kivétele, kivel Marienbadban voltunk együtt, el is nevezte „Citatenhengst“-nek, mert valóban nem volt alkalom, melyre idéző horkanattal rá ne ugrott volna. Hogy a lépcsőn felszuszogtunk, álmos pinczér bóbiskolva támaszkodott a falhoz. Legott ráolvasta mámoros fejére: „Hová veszett el szép szemed világa ?“ Először jártam ezúttal Lipcsében, a német könyvkereskedés metropolisában, hol minden második ember író, minden harmadik tanár s minden nő kivétel nélkül tudós. A tanulók ugyanaznap a sz. Pálról nevezett burschensehafti dalárda száz éves fenállásának tiszteletére Plautustól adtak elő vígjátékot és Sophoclestől „tragoidiát,“ természetesen azon nyelven, melyen e darabok születtek. Jóllehet nyár derekán és délben volt, a lipcseiek tódultak a fölséges homlokzatú színház szellős oszlopsorai közé. A nagy emlékünnepre a „bemooste haupt“-ok, a hajdani burschok is megjelentek, kik ma mind hires férfiak és magas tisztviselők. A lövölde termei és rendkívül kitarkázott kertje, melyben néhány ölnyi téren egymást érte a havas, barlang, fellegvár, remetekunyhó, filagória, csolnakos tó, pálmaerdő, szobor stb. vol színhelye az ünnepi mulatságnak. A falkon iszalag fut tol, a földön ezer tulipán és rózsa fakad — valamennyi üvegből és bádogból, melyek méhéből esténként 26,000 gázláng csap ki, tündérfénynyel öntve el a lipcseiek e kedvencz mulatóhelyét. S bármily nagy tömegben jelenjenek is meg, alig hallani szavukat. Némán isznak, hallgatva esznek s barátok ér a tüsszenés, zsebkendőbe fojtják, a köhögést meg a nyakravalóba. A gyermekek okosan és szótlanul ülnek szüleik mellett, kik közt a legnagyobb, vagy tíz éves legényke, szemüvegen át nézi a mulatságot, melynek szünetei közt Xenophon Anabasisát olvassa — pour la bonne bouche. Nem kevéssé furcsa az is, hogy fehér hajú, öreg tudósoknak fizeted vacsorád árát és szemüges doktoroknak adsz borravalót. Csak később tudod meg, hogy a professzor ur a főpinczér s a fiatal búvárok ételhordók. Tudománnyal van saturálva a levegő. Por helyett logarythmus repked a levegőben, a sétányon kis babák a két háromszög kongruencziáját rajzolják a fövénybe, míg a dada a hadfival Ovidius könyvét olvassák „a szerelemről.“ A mulatság fő érdeke a zene és a kardal, a „liedertafel“, melyet sokat viczeltek meg a világon mindenütt, de amely végre is beváltotta jelszavát: „Lied wird That, Früh oder spat!“ Természetes, hogy Czitárovics barátomnak jutott eszébe e motto. A város egyik népszerű orvosával esett örvendetes találkozásunk. Szünóráiban az uj német parnassus egyik nevesebb tagja, ki sokat bajlódik az ibolya bánatával, mely a lepkébe szerelmes s a lepke bujával, mely a rózsába bolondult, de ez meg a büszke tölgyet imádván, nem törődik a kis pillangó gyötrelmeivel, stb. Sajnálta, hogy nem télen szerencséltetjük Lipcsét, midőn a társasélet hajtja kedves virágait. Ilyenkor atyja, a híres orientalista házánál találkozik az ottani tudósok színe. L. a csillagász érdekfeszítően adja elő legújabb számításainak eredményét. B. a kiváló anthropológus, vonzó hasonlatokat von a surinami és a tombuktui ásatag-koponyák közt; R. a szeretetreméltó ékirat-fejtegető, a piramisok odúiból vájt regényekkel mulattat és M. a páratlan anatómus, gyönyörű praeparatumaival kölcsönöz szokatlan fűszert az estélyeknek, melyeken nővére, az uj arab költészet meghonosítója Németországban, kellemmel végzi a háziasszony tisztjét. „Ehret die Frauen, eie Flechten und weben Himmlische Rosen ins irdische Leben.“ szónokoló utitársam s kifejező közös veszteségünket a fölött, részt nem vehetni ez élvezetes soiréekon. Maga Lipcse, főleg újabb városrészeiben, igen csinos. Mig a belváros kormos falaival, duezos tetőivel beszél a hajdanról, a külváros tetszetős nyaralóival (mikben télen is laknak), az utczára szolgáló virágos kertecskéivel, takaros vaskerítéseivel, szellős oszlopaival és szobrocskáival, vendéghivó, barátságos hatással vannak az emberre. München, Stuttgard, Berlin, Boroszló szintén igy építenek most s úgy hallom, hogy a mi boulevardunkat is hasonló stylusú épületek fogják beszegni. Társam lelkesedve a kedves utczaszeren, elhatározta magában, hogy a sugárúton ő is épít magának ilyenforma házat, ami neki módjában is van, mert bár elmés, tanult ember, mégis bír az ily aeszthetikus kedvelésekre elég vagyont. Természetes, hogy nem mulaszthatom el a Brockhaus nagy nyomdáját meglátogatni. Ez is néhány nappal ezelőtt ülte meg századik évfordulóját (itt minden százéves) és az ünnepély látható jele, az alapító érczből öntött mellszobra díszelgett a második nagy udvarban virágos ültetvény közepében. A „Convers. Lexicon“ egyik szedője volt vezérünk a termek, alagutak, gépek és raktárak e nagy tömkelegében. A mi magyar nyomdához szokott szem és fül előtt először is felötlik: az a tisztaság, a rend és csend. Persze, temperamentum is kell hozzá, egész nap suttogva társalogni szomszédjával, nem sörözni nem dohányozni. Láttam török, arabs, persa és zsidó szedőket. Nem a nemzetiségre, hanem a betűre vonatkoznak ez elnevezések. Egy kis fiú hangjegyeket kapart ki fiókjából; ez oly tudomány, melyre nálunk alig akad egy két nyomdász, ezek is Lipcsében tanultak. A keleti nyelveken megjelent munkákat jobbára az egyetem rendeli meg hallgatói számára, kik 2400-an vannak ez évfolyamban, 250-nel többen mint a német birodalom fővárosában, Berlinben, mely csak 2150 hallgatóval dicsekedhetik, amire Lipcse nem kevéssé büszke. De méltán. Maga a város töméntelent áldoz a tudományoknak. Egyes nyavalyák számára emel díszes kórházakat a búvárkodás czéljából, külön technikai műtermeket alkot, észleldéket épít, alapítványokat tesz — szóval, bő kezekkel gondoskodik a tanulók lelki és testi szükségeiről. Lipcse ez idő szerint nagy Németország első egyetemi városa. Az egyik gép előtt pápaszemes öreg ur ragasztott egymás hátára papírszeleteket. Ez az „illust. Zeitung“ gépmestere, a finom rajzok alkalmazója, ki nagy tisztét csöndesen és szerényen végzi. A berakó lányok ezen idő alatt szüneteltek és ettek nyers uborkát sóval és halovány, sótalan kenyeret; a hegyébe aludttejet ittak. Hogy a kolerát emlegetem az egyik előtt, nevetve nyugtatott meg, hogy ők ez ételt megszokták, sőt dicsérte is. De azért nem kínált meg vele. Leánypajtása azalatt,Herrman és