Reform, 1872. szeptember (4. évfolyam, 239-267. szám)

1872-09-15 / 253. szám

253. szám. Előfizetési föltételek * Vidékre póstíin vagy helybeli heisshuss hordva Kgós* érrr . . 20 frt—kr.­­ Negyed ó?rti , 5 frt—ír. Fél évre ... 10 „ — „­­ Egy hóra . . 1 , 80 , Hirdetmények dija: Vasárnap, szeptember 15.18T2. lO­haaáboB petitsor egysiori hirdetésnél . . 8 kr. A nyílttéri petitaar.........................................25 „ Bélyegilij külön ....................................................30 n ilEFORM ■«F L évi folyam. Szerkesztési Iroda: ¥i*lT&roB, v&irosh&K-tA'r 3. ■■. I. «idva*, X, saaslataxii K lap »«ellemi zónáét illet minden közlemény a Merkesitöneghez vitátendő. Bérmuntütlen levelek paak iámért keiektől fogadtatnak el-Kiadó-hivatal: Bátti Mór kSajtkereskedéslében, régi m­unkáitér §• is. A lap anyagi rénzét illető közlemények (előfizető­i pénz, kiadán körüli panoaiok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési felhivás a „RETOHM” politikai és közgazdasági napilapra. Szeptember—deczemberre . . . . 6 frt 80 kr. Szeptemberre...................................1 frt 80 kr. M­­inden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens j Barnaby Budge“ czímű 3 kötetes kitűnő re­gényre, melynek ára különben 5 frt, igényt tarthat. Az előfizetési összegek beküldésére leg­­czélszerű­bb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth­ Mór könyvkereskedésében Pesten, hA­.négyszög. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé begyült 5917 írt és 2 db. cs. és kir. arany. Pest, szeptember 14. „Politikai halottaink“ száma ismét eg­­­gyel szaporodott. Ab­ba a kriptába, mely jelen­leg Magyarország férfiainak színét sötét ölé­ben tartja, politikai sírásóink egy uj koporsót czipelnek s a koporsóra írva van : „Ghyczy Kálmán, született 1866-ban meghalt 1872-ben.“ „Ha a múlt országgyűlés végén sejthet­­tük volna, írja egy ellenzéki lap, minő szán­dékkal lépend Ghyczy az uj országgyűlésbe, nem fájlaltuk volna azon akkori elhatározását, mely szerint végkép vissza akart vonulni a politikától. B­ár csak tette volna! Dics tel­jesen befejezte volna be a magáét Deák Ferencz ha azt 61-ki válaszföliratával fejezi be. De a végzet nem úgy akarta; Deáknak van egy hús­véti czikke, Ghyczynek egy szept. 7-iki nyi­latkozata: „Az egyik is, a másik is, ha­lotti lepel. Requiescat in pace! Legalább mi azt his­szük, egyelőre még békén alhatik Ghy­­czy Kálmán, mert hisz a halálos ítélet még csak „az egyik árnyalatról“ mondatott ki a fe­jére. Az idézett szavak t. i. a „Magyar Új­ságéi.“ Nem tartjuk bizonyosnak, de valószinüt­­lennek sem, hogy nemsokára más oldalról, a „másik árnyalat“ ijjáb­ól is el fognak pattanni a halálos nyilves­szők; s ha ma még fölösle­gesnek kell is ítélnünk, hogy a turiniak ellen mi védelmezzük Gh­yczyt, de jöhet idő, hogy mellette lesz kötelességünk kardot rántani. Az emberek arányai nálunk gyorsan változnak. A­ki ma nagy volt, az holnap mint törpe gúny tárgyává tétetik, s szuverenitásunk érzetével szemben senki sincs csalhatatlanságunk ellen biztosítva. „Nekünk“ itt Magyarországon min­dig igazunk van, s a­ki más véleményt mer vallani, az rettegjen ha szánktól, mert esni fog mint a réten a fű. Nem is szükséges, hogy nézeteit czáfoljuk. Kimondjuk egyszerűen szu­verén ítéletünket és vizsgálódásunk tárgyává nem tárgybeli, hanem személyes indokait tes­­­szük. Mert ki is lehetne önzetlen s igaz hazafi, ha nincs „a mi“ véleményünkön? El vele, ha Deák, ha Ghyczy, el vele a kriptába,­­ rá kell fordítani a csikorgó kulcsot! Egy jó azonban van a 48-asok e­gynek­­­eljárásában : nem rejtik öldöklő szándékukat véka alá, s mindenki tudja, hányadán van ve­lük. Őszinték a maguk brutális módjában, s nem támadnak hátulról. A másik árnyalatról nem mondhatunk hasonlót, pedig vele, mint nem ignorálható tényezővel szemben nagyobb szükségünk van a világosságra. Meg kell egy­mást értenünk, különben megcsalódunk egy­másban, a­mi annál nagyobb baj lenne, hogy nem a magunk érdekéről, nem saját ügy ba­­junkról van köztünk a szó, hanem egy har­madik, t. i. az országéiról. Ghyczy Kálmán föllépett a baloldali klubban, elmondott oly nézeteket, melyekről tudta, ki is jelentette, hogy a balközép párt eddigi nézeteitől lényegesen eltérnek. Nem mi ítéljük meg ez eltérést : ő maga mondta, s hozzá úgy vélekedett, hogy „heretikusnak“ fogják tartani. Attól félt, hogy nyilatkozata folytán pártja előtt „lejárta magát“, s nem is nyilatkozott volna, ha még lehetne reménye a régi Programm megvalósítására. S mit tett erre a párt ? Kijelentette, hogy neki van régi pro­­grammja, s ehhez ragaszkodik. Ghyczy Kál­mán nézeteinek megvitatására csak akkor lát­ná az időt elérkezettnek, ha a Deák-párt ez irányban tárgyalásokat indítana. Ghyczy K. nézeteinek helyeslése ebben impliczite sem foglaltatik, mert csakis meg­vitatásuk helyeztetett kilátásba, de a régi Programm is egyúttal föntartatott. Hogy ezen fölfogásunk a helyzetről he­lyes, bizonyítja két körülmény. Első a 48-asok fölfogása, kiknek távolról sem jut eszébe Ghyczy nézeteit az egész bal­közép pártnak tulajdonítani, különben nem csak a komáromvárosi képviselőnek, de az egész váczi-utczai klubnak sietett volna a fönt idézett sorokkal megadni a végtisztességet. — Hasonló fölfogással találkozunk — s ez má­sodik bizonyítékunk — egy volt 1867-ki kép­viselő czikkében, mely a „Hon“ mai számában jelent meg s első darabját képezi egy czikk­­sornak. E 67-ki képviselő Ghyczy K. mellett készül kardot kötni, s czikkeivel járulni ké­szül ahoz, hogy egyszer majd a vele hasonné­­zetűek is elmondhassák „nos numerus sumus.“ E szerint ma még „nem tesznek számot“, s való az, hog­­­ a baloldal és egyik vezére elvi ellentétes alapon állanak, való az, hogy Ghy­czy nézetei nem egyszersmind a pártéi is. És ha ez így van, és egy baloldali is, a­ki nem merte klubjában Ghyczyt pártolni, s rá­szavazott Tisza jezuitisztikus indítványára, nem mondhatja, hogy nincs így, akkor a bal­oldali sajtó jelenleg igen kétes erkölcsű fegy­vereket forgat a Deák-párt ellen. Jókai adta ki mindjárt első nap a jelszót, czikke élére írván a forradalomból fönmaradt gyűlöletes mondást: „rebellisekkel nem alkuszunk.“ A Deák-párt tekintélyes tagjai­nak tanácskozásában e tárgyban Deák Ferencz által provokált határozatának adta ezt az ér­telmezést Jókai. És a baloldali sajtó azonnal elfogadta ez álláspontot, úgy tesz mind egytől egyig, m­in­th­a G­h­ y­czy Kálmán néze­tei, melyeket csak megvitatni sem mertek, egyhangúlag elfogadtattak volna a balpárt által, s mintha ez a párt nem is a régi programmot proklamálta volna épen Ghy­czy Kálmán nézetei ellenében. Ez álnok, és egy országos párt sajtójához nem méltó eljárás; ez elámítása a közönség­nek és kárhozatos kétnyelvűség. Nagyon természetesnek tartjuk, ha egy párt, mely öt évig hirdette, hogy a delegá­­cziókkal megfosztották a hazát önállóságától, s melynek öt éven át összes bölcsesége abból állt, hogy „nem kell delegáczió“, most átalja azokkal szemben, a kiket ész nélkül való pro­­grammjával fölbiztatott, egyszerre Ghyczy­vel töredelmesen bevallani, hogy „most meg már meg is kell a delegáczió!“ Elismerjük, nekünk nincs jogunk a baloldali hazafiaktól az önmegtagadás ily fo­kát követelni, de egyet követelhetünk: ha nincs morális bátorságuk nyílt arczczal utána menni Ghyczy Kálmánnak, akkor ne is akar­janak jobbaknak látszani, mint a­milyenek; ne tegyenek h­iidapjaikban úgy, mintha Ghyczy álláspontján állanának, holott mind Tisza Kálmán vérszegény határozatára szavaztak. Ők, a­kik nem mertek Tisza ellen s Ghyczy Kálmán mellett szavazni, mernek korholni minket, hogy nem kezdünk alkudozást Ghy­czynek álta­lu­k még csak meg sem vi­tat­ott s nem hogy el nem fogadott, de bölcs hallgatással s tisztelettel mellőzött nézetei alapján. Merjék mindenek fölött meg­vitatni pártjuk köztiszteletű vezérének néze­teit, hadd lássa az ország, hadd lássa a Deák­párt, mit várhat esetleg s mire számolhat azon párttól, mely fúziót kiáltoz és vonakodik hozzá szint vallani. A Deák-párttól könnyelműség volna egy jelenleg nem létező közjogi moz­galmat plántálni át soraiba, s a ki ezt s ha­sonlót kíván, az nyújtson neki több garan­­cziát, mint minő — Ghyczy elejtett s Tisza egyhangúlag elfogadott indítványa. Ti nem akartok fúziót, nem akartok ko­moly munkát, s hogy rátok ne ismerjen a kö­zönség „tüzet“ kiáltotok. ” Az országgyűlés mindkét házának be­mutatása ő felségének legközelebbi Budán idő­­zése alkalmával, egy még csak ezentúl meghatáro­zandó napon, a királyi palota tróntermében fog meg­tartatni. A jelenlegi udvari gyász ez alkalomra nem függesztetik föl, e szerint a polgári egyének féldísz­­ben (esetleg magyar nemzeti öltözetben vagy frakk­ban,) a katonai személyiségek teljes díszben, bal kar­jukon a szokásos gyászfátyollal fognak megjelenni, a rendjelek nagy szalagja pedig a kabáton belül fog ez alkalommal viseltetni. A „INFORM" TÁROZÁJA. Úti vázlatok. —­ Mi az­­ utazni ? — Angol és magyar. — Az én uti­­társam. — Lipcse és a tudósok.—Látogatás Schillernél. — Madarász és Andrásy. — S­z­ep­t­e­mb­e­r 12. Vannak, kik művészek az utazásban. Ezek csak egyes tárgyaknál időznek, csak egyes pontokon lel­hetők ; nem vizsgálnak meg minden sziklarepedést, nem üldözik „steckbrieffel“ sem a természetet, sem a műemlékeket; követik inspirácziójukat s rendesen gazdagabban térnek meg, mint az alapos utazó, ki számon kéri a Rajna minden romját, konstatálja, hogy tavaly óta kettővel többet lát Bacharach körül (az alagút kapui t. i. a vidék regényessége tekinte­téből szintén rom-szerüen vannak építve s igy a szi­gorú világbillegetőnek igaza van) s megelégedéssel vonul meg Londonában vagy Manchesterében és di­cséri az emberséges „Murrayt”, melynek nyers­­beefsteak szinü táblái hathatós ajánláskép virítottak a vendéglős szeme közé, ki mély hajlongásokkal fo­­gadja a brit nemzet követelő, de dúsan fizető fiát. Rájöttem, hogy porosz és angol takarékosságból utaz­nak. Annak sterlingjei, ennek tallérai nagy mérték­ben dicsekednek a közbizalommal, mely agip alak­jában tapad hazai pénznemeikhez; ők nem költenek többet mint mi, ha két roastbeefet esznek, két Lau­­ternet isznak, s két szobában laknak is, amit egyéb­­ként hűségesen megtesznek. A boldogságos pénzbeli pluson kívül, a jóságos végzet időben is busásan látta el őket. Nem mintha a napnak negyvennyolcz órája volna Angliában, mint nyáron a sarkvidéken , de több időt szánhatnak az utazásra s egyszerűen azon okból, mert akarják szánni s ez akaratuk előtt meghunyászkodik a kényszerűség, a függőség, fe­lelőség s egyéb vaskapcsa a földi létnek, mely röghöz vagy az italhoz ragasztja a más ember fiát. S aztán a nyert tapasztalásokat­­ hagyományként adja át egyik a másiknak s elődje hasznából okul az utód. Valamennyi azonban, a mit lelt és minek híján volt, azt megírja az öreg Murraynek s ez jeles könyvének újabb kiadásaiban mind értékesíti a vett adatokat. . . A magyar emb­er, ha egyszer Itáliába vágya­­koz vagy pláne az Északra szomjazott meg, nem ta­lálna az összes magyar irodalomban hazai nyelven irt Útmutatót. Az igaz, hogy nem is keres. — Elég magyarul ír neki Berlepsch vagy Baedecker; ezek szives kalauzolása mellett indul meg vágyai orszá­gába 8 jól megrakott ládával és dagadó málhacso­­m­agokkal robog idegen országokba s mire az angol­nak hat hó kell: ő ugyanannyi óra alatt gyalogol vé­gig hat képtárt, busz templomot, mert aratás előtt otthon kell lennie. Ami engem illet, nem hallgatok sem a két né­­met nagy B-re, sem az öreg Murrayre. Ha színházba megyek, soha sem váltok magamhoz színlapot. Ha a darab jó, megértem azt útmutató nélkül s ha az ország érdekes, megismerem azt szinlap nélkül. Bár­mely nagyobb városában fordultam meg Európának, nem törődtem helyrajzával. Nekiindultam a hol leg­sűrűbb volt , gyönyörrel tévedtem el tömkelegé­ben. — Egyik policeman kezéből a másikéba ván­dorolni, ki nyájasan ad át a harmadiknak , mig a tizedik vagy huszadik szeretetreméltón vezet la­kásod elé: ez oly kedves érzés, mely szinte meg­­kivántatja az emberrel, hogy akkor is útba igazittassa magát, mikor ismeri a várost. Mindamellett nem ve­tem meg a kalauz-irodalmat, mint a nem fagyos em­ber is szeret sütkérezni a kemenczénél, bár azért el lehet nélküle. De ami Skandináviára vonatkozik, az gyermekkorom óta vonzott mindig, ha még oly csekély irodalmi termék volt is. És így magyarázhatom meg magamnak, hogy B. Lilla svéd és norvég útinaplóját, melyben le van írva, milyen szikla divatos most Od­­nusban s hogy a nyírfa helyett az iharfa bírja a jelen saisonban az utasok tetszését s hogy a magaslatok felhő uszályaikat á la Maintenon hordják, — mondom, hogy még e sekély, tetszelgő, puderos útleírás is ér­dekelt. Égető,­vágyat éreztem mindig a zuhatagok és fjordok hazája, Odin, Tbw és Freya bor­ongó sziklái, mély titkú vadonai iránt. Ép oly mohón olvasom Teg­­nért mint Flygare-Carlént s ha svéd újság akadt néha kezembe, végig betűztem azt, persze anélkül, hogy értettem volna. Végre többszörös halogatás után e nyáron tel­jesedésbe ment vágyam s utitársammal Marienbadból indultunk észak felé. Még aznap éjjel érkeztünk Lip­csébe s a Haufi’e szállodájának rugalmas ágyaiban pi­hentük ki az első vers fáradalmait. = A vallás- és közoktatási magyar kir. minis­ter mint a hivatalos lapban olvassuk a gör. keleti egyházi czélokra 1872. évre országgyülésileg megszavazott államsegélyből az aradi gör. kel. consistorium fentartására 10,000 frtot, a nagyvá­radira 5000 frtot, a b­á­c­s­i g. k. egyházmegyebeli szegényebb sorsú lelkészek fölsegelésére 1000 frt, a szegény sorsú hitközségek részére 3000 frtot, a f­a­­lityi templom felépitésére 1000 frtot, a budai g. ker. egyházmegyebeli szegény sorsú papság fölsegé­­lésére 2000 frtot, a szegény sorsu hitközségek részére 4300 frtot, a k­a­r­a­n­s­e­b­e 8­i g. k. consistorium fen­tartására 10,000 frtot, a temesvári g. kel. egyház­megyebeli szegényebb sorsú lelkészek fölsegelésére 2000 frtot, a szegénysorsú Egyházközségek felsegelé­­sére pedig 4000 frtot, a verseczi g. kel. egyház­megyebeli szegényebb sorsú papság fölsegelésére ?­000 frtot, a szegényebb sorsú hitközségek fölsegelésére pedig 4000 frtot, és pedig valamennyi hitközségnek kizárólag egyházi czélokra engedélyezett.­­ A reform-klub mai értekezlete csekély módosítással elfogadta a reform-klub szervezett alap­szabályainak előterjesztett javaslatát ; ezután az ér­tekezlet b. Podmaniczky Frigyes indítványára Schwarcz Gyulát fölkérte, hogy a reform­párt vá­­laszfelirati javaslatát minél előbb a párt értekezlete elé terjessze, hogy az a képviselőházban a többi pár­tok válaszfeliratú javaslataival egyidejűleg benyuj­­tathassék. Végül Podmaniczky Frigyes bejelenti hogy legközelebb két törvényjavaslatot fog az érte­kezlet elé terjeszteni, a hirlapkauczió eltörléséről és a h­onvédtisztek fizetési levonásainak szabályozásáról, hogy a válaszbírák vita után a törvényjavaslatokat a reform­párt támogatásával azonnal a képviselőház elé vih­esse.­­ A baloldali kör ma esti 6 ór­akor tartott értekezletén a következők jelöltettek ki a holnapután választandó tanügyi bizottságba: Csengery Antal, Hoffmann Pál, Fabricius Károly, Kaucz Gyula, Ke­mény Gábor b., Molnár Aladár, Pulszky Ágost, Patrubány Gergely, Schwarcz Gyula, P. Szathmáry Károly, Szilády Áron, Tisza Kálmán, Torma Károly, Urváry Lajos és Várady Gábor.­­­ A magyar országgyűlés SZDSZ képviselői közül többen a napokban tisztelegtek Deák Ferencz­­nél, és, írja a „Hon“: „a Deák-párthoz való csatlako­zásuk kijelentése után reményöket fejezték ki, hogy kötelessé­geik a Deák-párt iránt megegyeztethetők lesznek a megyesi programmal.“ Deák Ferencz a „Hon“ szerint ez alkalommal egy rövid beszédet tar­tott, melyben „kifejtette, hogy a párt az 1867-iki ki­egyezés föntartását fogadja el közös alapul, de tagjai­­tól nem kiván abszolút alárendeltséget, nem — külö­nösen érdek-kérdésekben, mint ez a szászoknál fön­­forog.“ Beszéde további részében Deák állítólag vis­­­szatért a legközelebbi múltra s onnan a szászok báto­rítására egyes példákat hozott föl annak megmutatá­sára, hogy néha ő is szavaz saját pártja ellen stb.­­ Mindez oda redukálandó, hogy több szász kerületi képviselő csakugyan tisztelgett Deáknál, de távolról sem oly szándékkal, hogy magának a deákpártiság és a megyesi programm összeférhetősége iránt megnyug­tatást kérjen Deáktól, hanem egyszerű, közönséges tisztelgés végett. A megyesi programmról szó sem volt. Deák beszédet, se rövidet, se bosszút nem tar­tott, hanem a házigazda s vendégei ültek, szivaroztak és beszélgetés közben került szó (s ezt ma szászokkal szemben senki sem került ki­ a szász egyetemről s erre vonatkozólag konstatáltatott a lehetőség, hogy esetleg a szászok a párt ellen szavazhatnak benne.­­­­ A képvisel­őház IV. bíráló-bizottsága a bírálata alá beterjesztett választási ügyek tárgyalá­sának következő sorrendjét állapította meg. Folyó hó 19-én, eslhetőleg 20-án tárgyaltatni fog Batta Andor; 20 —21-én báró Podmaniczky­­ Frigyes; 23—24-én gr. Apponyi Albert; 25 —26-án Bittó Kálmán és Csillagh László; 26—27-én Vállyi János és Csajba Gyula; végül 28-án Maj­­t­h­é­n­y­i Dezső választási ügye. A tárgyalások a bizottság országházi helyiségé­ben tartatnak s mindig reggeli 8 órakor veendik kez­detöket. AH. b­iráló-bi­zo­tt­ság pedig a következő sorrendet állapította meg: Szeptember 18-án tárgyalni fogja Nemes Péter, gr. Batthányi Zsigmond, Csernovics Péter; szeptember 19-én és 20-án Trauschen­fels Emil és T­oszt­­^ula, szeptem­ber 21-én és 23-án Molnár Pál és Pólya József, szeptember 24-én báró Kemény István választási ügyét.­­ A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság f. hó 15-én d. u. 1 órakor ér­tekezletet fog tartani a múzeum nagy termében, mi­ről a tisztelt bizottság tagjai értesíttetnek.­­ A belgrádi ünnepélyek zajában is talált, mint a legbiztosabb kütforrásból értesülünk a szerb külügyi hivatal módot és időt arra, hogy a„Zasztava“ egyik küldöttének jelentékeny összeget kifizessen. A Magyarország elleni borsos koasztok tán az e fölötti jókedvre is vihetők vissza. ” Kossuth Lajos levele a hódmezővásárhe­lyiekhez, melyben megválasztását megköszöni, a kép­viselői állásról lemond, s e lemondását egyszersmind újra indokolja, mint nekünk jelentik, alkalmasint hol­nap fog a „Magyar Őrség“-ban megjelenni. A levél, mely mint a benne érintett tárgyak bőségénél fogva könnyen megfogható, igen terjedelmes, a közp. vá­lasztmány elnökéhez van intézve, s feleletül szolgál a esetleg kit­alál maga helyett. Az ajánlottak Ditrich volt kormányzóhoz intézett azon kérdésre is, Ignácz, Németh Albert és Henszlmann Imre. Kos­­suthhoz kérdés intéztetett, nincs-e kifogása a levél közlése ellen, s ennek esetleges megjelenését hátrál­tathatja írója válaszának késése. A Deák-kör vasárnap szept. 16-én délután 6 órakor konferencziát tart. A tanügyi és vá­­laszfelirati bizottságokba a kör által kijelölendő tagokra a szavazatjegyek d. u. 4—Vső óra között adandók be. A felsőház reformja. — A „Reform“ szerkesztőjéhez. —■ Pest, szeptember 14. A királyi trónbeszédben elmondott ak­­czió-programm szándékosan hallgat majdnem minden megérintett pontnál a követendő irány­ról ; a kormány kétségkívül nem akarja cse­lekvési szabadságát az ügyeknek még gyenge érintése által sem megkötni. Csupán a felső­­h­áz reformja képez kivételt; ennél mélyen bó­­kol a hagyományos fejlődés előtt, kétségkívül azon szándékkal, hogy a hagyományos fejlő­dés jövőre is figyelembe vétessék. Már a volt miniszterelnök idejében sokat és sokszor be­széltek egy uj „lordok házá“-ról, s azt állí­­ták, — joggal-e vagy sem, nem tudjuk, — hogy ezen intézmény létesítése az akkori mi­niszterelnök kedvencz eszméi közé tartozik. A hagyományok hangsúlyozása a trónbeszédben azt gyaníthatja, hogy a mostani miniszterelnök sem idegenkedik azon gavalléros törekvések­től, melyeknek talán saját rangbeli emelkedé­sét is köszönheti. Ez esetben nem csekély csa­lódásoknak s a „nemesek“ és „hívek“ közötti küzdelmeknek nézhetünk elébe. A hagyományok hívei nálunk voltaképen igen gyér számmal vannak, s a­kik vannak is, nem igen tartoznak a Deák-párt legbuzgóbb támaszai közé. A Deák-párt, az azt alkotó ele­meknél és főirányánál fogva modern szellemű s mivel modern állapotokat kiván létesíteni, óvakodni fog azokat születési kiváltságokkal fölépíteni, s az alkotmányt újabb udvari és parlamenti statisztákkal gazdagítani. A trónbeszédben fölhozott tárgyak soro­zatában a felsőház reformja első helyet foglal el; ez azonban valószínűleg csak az ülő rang­sorra való tekintetből történt, mert maga a re­form aligha jó ideig nem fog még váratni ma­gára. És ezt őszintén tanácsolnám is a minisz­tériumnak, mert kevés kérdés létezik, mely annyira próbára tenné a pártfegyelmet, s mely, annyira veszedelmessé válhatnék úgy a kor­mányra, mint az országgyűlési többségre nézve. Midőn néhány év előtt az Andrásy-kormány kitalálta a virilis szavazatjogot, a pótfegyelem teljes szigorára, s ezenfelül a miniszterválság­gal való gyöngéd fenyegetésre volt szükség, hogy a többség biztosittassék. Pedig akkor és most közt­épen oly nagy a különbség, mint a virilis szavazat és a születési kiváltság között. Oly kiváltság, mely ezer meg ezer egyén­re terjed, cseppet sem észszerűbb ugyan, mint az, mely csak néhány száznak adatik, de az előbbivel a közvélemény mégis könnyebben kibékül s a kiváltságoltak folytonos változása következtében ez nem veszélyezteti annyira az államorganizmust, mint a néhány családnak adott privilégium, melyből idők folytában könnyen oligarchia fejlődhetik ki. Kabinet­kérdést sem oly könnyű most már ez ügyből faragni, mert a miniszterválság nagyrészt el­vesztette rémületességét, mióta a közjogi vita mindinkább üres akadékoskodásnak bizonyul, s a tapasztalás kimutatta, hogy az ország, bár nagy tehetségeknek szűkében van, miniszte­rekben nem szenved szükséget. Azóta, hogy Andrásy tárczáját kötötte a virilis szavazatjog­hoz, sok miniszter ment és jött a­nélkül, hogy jelentékenyebb rázkódásokat éreztünk volna. Az eddig használt eszközökkel tehát aligha sikerül jövőben lenyűgözni az alsóház demo­kratikus szellemét, s a leendő lordok szelle­mi atyja könnyen saját életét veszélyeztetné szörnyszülötte védelmében. Mindenekelőtt szükséges, hogy tisztában legyünk azon szereppel, melyet az államszer­vezetben a felsőház elfoglalni hivatva van. Ha csak az a czélja, hogy az osztálykülönbsé­götbétől tudom hogy: „Leipzig ist ein Klein-Paris Und bildet seine Leute.“ Azaz nem egyenest Göthétől, hanem annak ol­vasott közvetítője s nekem vándortársam juttatá eszembe e sort; a mint egyátalán nem volt mozzanat egész utunk alatt, melyre az idézet fényét rá ne lö­­velte volna görög, római, franczia, magyar, német, héber és egyéb idézetekkel. Hanslik, a bécsi zenei ré­­szek e szellemdús kivétele, kivel Marienbadban vol­tunk együtt, el is nevezte „Citatenhengst“-nek, mert valóban nem volt alkalom, melyre idéző horkanattal rá ne ugrott volna. Hogy a lépcsőn felszuszogtunk, álmos pinczér bóbiskolva támaszkodott a falhoz. Le­gott ráolvasta mámoros fejére: „Hová veszett el szép szemed világa ?“ Először jártam ezúttal Lipcsében, a német könyvkereskedés metropolisában, hol minden második ember író, minden harmadik tanár s minden nő kivé­tel nélkül tudós. A tanulók ugyanaz­nap a sz. Pál­ról nevezett burschensehafti dalárda száz éves fen­­állásának tiszteletére Plautustól adtak elő vígjátékot és Sophoclestől „tragoidiát,“ természetesen azon nyel­ven, melyen e darabok születtek. Jóllehet nyár dere­kán és délben volt, a lipcseiek tódultak a fölséges homlokzatú színház szellős oszlopsorai közé. A nagy emlékünnepre a „bemooste haupt“-ok, a hajdani bur­­schok is megjelentek, kik ma mind hires férfiak és magas tisztviselők. A lövölde termei és rendkívül ki­­tarkázott kertje, melyben néhány ölnyi téren egymást érte a havas, barlang, fellegvár, remetekunyhó, fila­­gória, csolnakos tó, pálmaerdő, szobor stb. vol szín­helye az ünnepi mulatságnak. A falkon iszalag fut tol, a földön ezer tulipán és rózsa fakad — vala­mennyi üvegből és bádogból, melyek méhéből estén­ként 26,000 gázláng csap ki, tündér­­fénynyel öntve el a lipcseiek e kedvencz mulatóhelyét. S bármily nagy tömegben jelenjenek is meg, alig hallani szavu­kat. Némán isznak, hallgatva esznek s ba­rátok ér a tüsszenés, zsebkendőbe fojtják, a köhögést meg a nyakravalóba. A gyermekek okosan és szótlanul ül­nek szüleik mellett, kik közt a legnagyobb, vagy tíz éves legényke, szemüvegen át nézi a mulatságot, mely­nek szünetei közt Xenophon Anabasisát olvassa — pour la bonne bouche. Nem kevéssé furcsa az is, hogy fehér hajú, öreg tudósoknak fizeted vacsorád árát és szemüges doktoroknak adsz borravalót. Csak később tudod meg, hogy a professzor ur a főpinczér s a fiatal búvárok ételhordók. Tudomán­nyal van saturálva a levegő. Por helyett logarythmus repked a levegőben, a sétányon kis babák a két háromszög kongruencziáját rajzolják a fövénybe, míg a dada a hadfival Ovidius könyvét olvassák „a szerelemről.“ A mulatság fő érdeke a zene és a kardal, a „liederta­­fel“, melyet sokat viczeltek meg a világon mindenütt, de a­mely végre is beváltotta jelszavát: „Lied wird That, Früh oder spat!“ Természetes, hogy Czitárovics barátomnak ju­tott eszébe e motto. A város egyik népszerű orvosával esett örven­detes találkozásunk. Szünóráiban az uj német par­­nassus egyik nevesebb tagja, ki sokat bajlódik az ibolya bánatával, mely a lepkébe szerelmes s a lepke bujával, mely a rózsába bolondult, de ez meg a büszke tölgyet imádván, nem törődik a kis pillangó gyötrel­meivel, stb. Sajnálta, hogy nem télen szerencséltetjük Lipcsét, midőn a társasélet hajtja kedves virágait. Ilyenkor atyja, a híres orientalista házánál találkozik az ottani tudósok színe. L. a csillagász érdekfeszítően adja elő legújabb számításainak eredményét. B. a kiváló anthropológus, vonzó hasonlatokat von a suri­­nami és a tombuktui ásatag-koponyák közt; R. a szeretetreméltó ékirat-fejtegető, a piramisok odúiból vájt regényekkel mulattat és M. a páratlan anatómus, gyönyörű praeparatumaival kölcsönöz szokatlan fű­szert az estélyeknek, melyeken nővére, az uj­ arab költészet meghonosítója Németországban, kellemmel végzi a háziasszony tisztjét. „Ehret die Frauen, eie Flechten und weben Himmlische Rosen ins irdische Leben.“ szónokoló utitársam s kifejező közös veszteségünket a fölött, részt nem vehetni ez élvezetes soiréekon. Maga Lipcse, főleg újabb városrészeiben, igen csinos. Mig a belváros kormos falaival, duezos tetői­vel beszél a hajdanról, a külváros tetszetős nyaralói­val (mikben télen is laknak), az utczára szolgáló vi­rágos kertecskéivel, takaros vaskerítéseivel, szellős oszlopaival és szobrocskáival, vendéghivó, barátsá­gos hatással vannak az emberre. München, Stutt­­gard, Berlin, Boroszló szintén igy építenek most s úgy hallom, hogy a mi boulevardunkat is hasonló stylusú épületek fogják beszegni. Társam lelkesedve a kedves utczaszeren, elhatározta magában, hogy a sugárúton ő is épít magának ilyenforma házat, a­mi neki módjában is van, mert bár elmés, tanult ember, mégis bír az ily aeszthetikus kedvelésekre elég va­gyont. Természetes, hogy nem mulaszthatom el a Brockhaus nagy nyomdáját meglátogatni. Ez is né­hány nappal ezelőtt ülte meg századik évfordulóját (itt minden százéves) és az ünnepély látható jele, az alapító érczből öntött mellszobra díszelgett a máso­dik nagy udvarban virágos ültetvény közepében. A „Convers. Lexicon“ egyik szedője volt vezérünk a termek, alagutak, gépek és raktárak e nagy tömke­legében. A mi magyar nyomdához szokott szem és fül előtt először is felötlik: az a tisztaság, a rend és csend. Persze, temperamentum is kell hozzá, egész nap suttogva társalogni szomszédjával, nem sörözni nem­­ dohányozni. Láttam török, arabs, persa és zsidó szedőket. Nem a nemzetiségre, hanem a betűre vonatkoznak ez elnevezések. Egy kis fiú hangjegye­ket kapart ki fiókjából; ez oly tudomány, melyre ná­lunk alig akad egy két nyomdász, ezek is Lipcsében tanultak. A keleti nyelveken megjelent munkákat jobbára az egyetem rendeli meg hallgatói számára, kik 2400-an vannak ez évfolyamban, 250-nel többen mint a német birodalom fővárosában, Berlinben, mely csak 2150 hallgatóval dicsekedhetik, a­mire Lipcse nem kevéssé büszke. De méltán. Maga a város tö­méntelent áldoz a tudományoknak. Egyes nyavalyák számára emel díszes kórházakat a búvárkodás czél­­jából, külön technikai műtermeket alkot, észleldéket épít, alapítványokat tesz — szóval, bő kezekkel gon­doskodik a tanulók lelki és testi szükségeiről. Lipcse ez idő szerint nagy Németország első egyetemi városa. Az egyik gép előtt pápaszemes öreg ur ragasz­tott egymás hátára papírszeleteket. Ez az „illust. Zeitung“ gépmestere, a finom rajzok alkalmazója, ki nagy tisztét csöndesen és szerényen végzi. A berakó lányok ezen idő alatt szüneteltek és ettek nyers uborkát sóval és halovány, sótalan kenyeret; a he­gyébe aludttejet ittak. Hogy a kolerát emlegetem az egyik előtt, nevetve nyugtatott meg, hogy ők ez ételt megszokták, sőt dicsérte is. De azért nem kí­nált meg vele. Leánypajtása azalatt­­,Herrman és

Next