Reform, 1872. december (4. évfolyam, 330-359. szám)
1872-12-08 / 337. szám
337. szám. Előfizetési feltételek: Vidékre péntérn vagy helyben hiS^csho» hordva Égéstérre Pél órro Negyed évre Egy hóra . 20 frt—kr. 100 . Hirdetmények díja : 5 frt—kr 180 . Vasárnap, deczember 8,18T!^. 10-banábo8 Dottsor egyszeri hirdetőHnél , , 8 kr, A nyílttéri petitsor..........................................» Bélyegdij kOlön ......... .SO REFORM »&, W «1. Mm W MWMm [.évi folyam. Szerkesztési iroda: Bolffriroia, Kóroabá.B Mr 3. Bs. Z. «LolvaBg Z. an BlBitBni B lap szellemi részét illető minden közlemény a csurka Matós égban intézendő. Bórstsoüiotlon levelek csak ismert kezektől fogadtatank el. Kiadó hivatal: Mikró? könyvkelreskedésében, régi szluháttér I. la. A lap anyagi részét illető közlemények (előSietési pénz, kiadás körőli panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. A pesti népszínházra A „Reform” szerkesztőségében eddig elé begyűlt 10163 frt 52 kr. és 2 db. cs. kir. arany. Pest, deczember 7. Quid quid delicant reges prectuntur Activi. Az ország szomorú sorsát a vezérférfiak tévedései és viszálya okozzák. Ott van a baj kutforrása a kormányzókban és a parlament vezető személyiségeiben, mert ezek részpolitikát csinálnak, amazok pedig roszul kormányoznak, mindannyian személyes nagyravágyás vagy szenvedély által vezéreltetnek s a hivalkodásban és cselszövényekben gyönyörködnek. A nemzet pedig, a nép, állam és ország sinlik a törvényhozók és államférfiak hibáit és viszálkodását. A szabadságnak szent tüze lelohad, az alkotmányosság dicsfénye elvész, a jövő reménye kihal, a honszerelem hite kétségbe esik. Mivé leszünk, hova lesz Magyarország régi dicsősége, társadalmunk nyugalma és boldogsága, ha a pártoskodás és a személyes versenygés, nem ismerve hazafiságot, kötelességérzetet és lovagiasságot, túllép minden határokat s elkezdi gyalázni a becsületet, aláássa a bizalmat, fölborítja a barátságot, megszaggatja az összetartást és veszni engedi a közügyet? Szomorúan tapasztaljuk, hogy ez hová vezet. A törvényhozás tekintélye csorbát szenvedett, a kormány gyönge, a pártok lazák, az elvek és fogalmak zavartak, az államgépezet döczögve munkál, az ország is a hitele hanyatlik, az elégületlenség emelkedik. Immár odajutottunk, hogy a közönség unottan fordul el a politikától. Nincs benne morál. Így gondolkozik a nép, s a közszellemet gyanúsan tekinti, mintha a küzdelem a közügyek körül nem a hazafias tönérzés és a a kötelességet ismerő nemzeti buzgalom, hanem a nyerővágy és az aljas szenvedélyek játéka volna. A képviselőkről fölteszik, hogy csak hivatalt akarnak vagy pénzügyi intézetekhez kívánnak bejutni s e vállalatban részesülni ; a pártok vezérférfiairól fölteszik, hogy csak méltóságra és befolyásra törekszenek, nem pedig arra, hogy a hazát szolgálják; az államférfiaknál puszta cselszövényeket lát a közönség, a néptribunoknál pedig népámítást, állelkesedéssel takart szkepszist, s gyanúsítással leplezett irigységet. Ki mondhatná, hogy a közönség téved, midőn ily kegyetlenül itél a politika és a politikusok fölött ? A közönség csak túloz s néha igaztalan, de sajnos, nem mindig hibáz, ha elégületlen, és ha undorral fordul el a politikától. Mert ez sivár, meddő és erkölcstelen. Akik a képviselőházban és a politikai körökben még tisztakeblű hazafiak, azoknak is belátását elhomályosítá a pártszenvedély, erkölcsi bátorságát pedig és önföláldozó lelkesedését megtörte a cselszövény. Nem pártélet az, ami nálunk uralkodik, hanem koiteria-szellem és klikuralom. Ez rontja meg felülről pártéletünket. A külső helyzet kényszere pedig, a történelmi alakulásból kifejlett érdekellentét, az tartja fönn ezen pártélet külső formáit. A kormányzásnak titka és elve pedig lesülyedt azon fokra, hol a bölcs kétségbeesése azzal vigasztalódik : mundus se expediet. Az ország hitele alászállt s mélyen kompromittálva van. Kölcsönt 8V2 száztékval köt az állam s a társulatok, melyek vasutait épitik, milliós pöröket akasztanak a kincstár nyakába. A kassa-oderbergi vasút nyolcz és fél milliót vagy ennél is többet, az északnyugati másfél millió kártérítést, az államvasut egy milliót, a franko-bank a fiumei vasútépítések közül stb. tíz millión fölül, a keleti vasút huszonkét és fél millió deficitjének nagy részét az államon követelik, azon államon, anely rendes kiadásait sem képes fedezni. A közhitel tehát megingott, s félős, hogy még inkább meg fog ingatni, mert ezen pörök, a bankkérdés, a budgetvita, a kormányválságok stb. mindmegannyi ok a bizalom megrendítésére; a magánhitel is tartós pénzválság nyomása alatt szenved s nem jöhet segítségére ezerféle csatornán a szorongatott államháztartásnak. Reformjaink befejezetlenek, politikánk nélkülözi a rendszert, parlamentünk munkakerülő, kormányunk szakavatlan. És mégis kétségbeesnünk nem szabad. „Nincs veszve bármi sors között, ki el nem csüggedett.“ A nemzet él és a nemzet ereje el nem fogyott, habár azok, kikre sorsát és szabadságát bízta, sem sorsán segíteni sem szabadságát fölhasználni nem tudják. Törvényhozói és „nagy“ politikusai meddő harczokban egymás ellen fölfogyasztják erejüket, melylyel a hazának tartoznak s mi több, viszályukba magokkal rántják a nemzetet s fölfogyasztják annak erőforrásait. És mégis csüggednünk nem szabad. Ne is hagyja el magát e magyar nép, hanem keresse az orvoslást önmagában. Alulról, — ott hová a politikai viszály nem hat, — a társadalmi téren kell restaurálni és regenerálni Magyarországot. A magyar nemzet életképes elemei fordítsanak hátat a nagy politikának, ne leljék többé kedvüket a rombolásban és veszekedésben, hanem a teremtésben és munkálkodásban. Ha lesz a kormány, resz az országgyűlés, resz a megye , legyen jó a község, a város, az egyleti élet, a társulati működés. Foglalkozzunk a gazdasági élettel, a közművelődéssel, a humanizmussal, a magyar nemzetiségi érdekekkel a művészet és irodalom terén. A fiatal szellemek itt keressék ambíciójuk kielégítését, a tisztességet, a polgárok becsülését, hazafiságuk érvényesítését. Az ifjú Magyarország ne a kortestanyák ocsmányságaiban, se ne a magas politika disputáiban, hanem a tanulmányban és a társadalmi működés terén lelje kedvét és keresse hivatását. Kiki hasson, a politika mellőzésével, ott ahol áll, a társadalom azon terén, ahol helyet foglalt, s tapasztalni fogja, hogy nemesebb, gyümölcsözőbb tevékenységet fejt ki, mintha pártoskodással veszti idejét és vagyonát. Polgártársaik elismerése nem fog kimaradni a bátor kezdőknek. Magyarország pedig, ha társadalmilag regeneráltatik, később politikájában is czivilizálható lesz. Csak ha alulról kezdünk építeni, lehet a nemzet palotája szilárd s Magyarországot, melyet a politika megrontott, a társadalmi működés megmentheti. bői 7.852,677 frt ismét a pénztári készletből, 359,125 frt. pedig az előirányzaton kívül beállott bevételi többlettel fedeztetett, a többi pedig 4.464,700 frtig kamatozó kincstári utalványokkal, míg 7.011,680 frt a sorsolási kölcsönből vétetett át, kamatozás mellett. 1872 re 25.966,631 frtnyi hiány volt előirányozva, de ez közel 5 millióval növekedett az által, hogy a közös aktívákból várt millió még mindig nem folyt be, az országgyűlés pedig 1236,990 frtnyi póthiteleket engedélyezett. Az ezen hiány fedezésére törvény által kijelölt módozatok részint nem voltak foganatosíthatók, részint csak rövid időre nyújthattak fedezetet ; a pénzügyminiszter tehát a törvény által nyert felhatalmazás alapján az 1871-ki 30 milliós ezüst kölcsönnek egyelőre nélkülözhető pénzeiből, továbbá az állam ingó vagyona alapján létesített előlegezési hitelművelettel fedezte a hiányt. De a sorsolási kölcsönből 1871-ben s a 30 milliós ezüst kölcsönből ez évben átvett összegek visszafizetendők, az előlegezési üzletbe vont értékek visszaváltandók, végre most az 1873 ki hiány fedezéséről is gondoskodni, és pedig az 1873-ki összesen 34 milliónyi hiányból az államjövedelmek fokozása, aktív értékek és követelések értékesítése után 12 millió forint maradt fedezetlen. Mindezek fedezésére csupán egy mód van , ez : egy állandósított kölcsön fölvétele. — A föltételek és módozatok, melyek mellett a kormány e kölcsönt fölvenni szándékozik, csaknem ugyanazok , melyeket az 1871. évi 30 millió forintos kölcsön tekintetében az 1871. évi XLV. tcz. megállapittatott, t. i. 74 ®§a minimál kibocsátási ár, 5% kamatozás, teljes bélyeg- és adómentesség, és mostanától 32 év alatti törlesztés. A törlesztési terv azon elvekre fog alapíttatni, melyek a 30 millió forintos kölcsönnél tényleg alkalmaztattak, s ettől csak annyiban térend el, amennyiben az új kölcsön törlesztése csak két év múlva, vagyis 1875. évben veendi kezdetét, s attól 30 év alatt ér véget, mi által az államkincstárra nehezedő teher az első, úgyis szerfölött terhelt két évben csekélyebb leend. Az osztrák magyar kormány s a svájczi köztársaság között jelenleg több rendbeli államszerződések megkötése iránt folynak tárgyalások. Ezek között különösen a nemzetközi kölcsönös jogsegély tárgyában tartott tárgyalások bírnak érdekkel. Erre vonatkozólag a tárgyalások három fő kérdés körül forognak. Ezek a) a polgári perekben keletkezett bírói ítéletek kölcsönös végrehajtása, b) csődügyekben a hitelezők kielégítése iránti eljárás , c) a hagyatéki eljárás kölcsönös szabályozása az illető állam konzulátusainak közbenjötte mellett. Miután pedig egyúttal a bíróságok közötti közvetlen érintkezés is terveztetik a nyelv különbségéből származható nehézségek elhárítása czéljából az igazságügyminiszter részéről azon indítvány tétetett, hogy a mindkét részrőli felsőbb fokú bíróságoknál rendes fordítók alkalmaztassanak. = Hollán Ernő államtitkár hivatalából való fölmentés ma közöltetik a hivatalos lapban. Az illető királyi kézirat így szól: „Magyar honvédelmi minisztériumom vezetésével megbízott miniszterelnököm előterjesztése folytán, Hollán Ernő honvédelmi minisztériumi államtitkárnak ezen állomásáról való lemondását elfogadván, őt eddigi buzgó és sikerteljes működésének elismerése mellett, államtitkári teendőitől ezennel felmentem. Kelt Gödöllőn, 1872. évi deczember hó 3-án. Ferencz József, s. k.“ Dr. Lónyay Menyhért, s. k. = A képviselőház mai ülésében előterjesztetett a törvényjavaslat az 54.000,000 ezüst forint névértékű államkölcsön fölvételéről. A hozzá csatolt indokolásban a következő adatokat találjuk : Az 1870-ik évre előirányzott 22 329,518 frtnyi hiány ez évben tényleg csak 10.213,404 frtot tett; 1871-ben 20.560,362 frt. hiány volt előirányozva, de bár a közös aktívákból előirányzott 371 millió, továbbá az ingó államvagyon értékesítéséből 5.550,000 frt helyett csak 340,392 frt realizáltatott, a hiány tényleg ezen évben csak 19.688,183 frtra rúgott eb. A munkásosztály viszonyainak rendezése a társadalmi kérdések egyik legfontosabbja s épen ezért minden kormánynak kiváló gondot kell arra fordítania. Azon lendületnél fogva, melyet közgazdasági viszonyaink újabb időben nyertek, a munkáskérdés komoly jelentőségre emelkedett hazánkban is, s csak örömmel konstatálhatjuk, hogy egyes nagyobb vállalatok részéről komoly gond fordíttatik a munkásviszonyok rendezésére. Nagy kötelesség háromlik e tekintetben a kormányra is, miután nálunk még az állam számos vállalatot maga űz és így kötelessége is, érdeke is, gondoskodni a vállalatainál alkalmazott munkások viszonyairól. Nevezetesen a kincstári bányászatnál több mint 17,000 altiszt és munkás van foglalkoztatva. Egyrészt ezeknek viszonyai, másrészt az újabb és szükséges munkaerőnek biztosítása nagy figyelmet érdemel, úgy vagyunk értesülve, hogy a pénzügyminiszter úr mindkét irányban tevékenységet fejt ki. A munkások viszonyait rendezni hivatják a bánya társpénztári (Bruderlade) újabb szabályzatok, melyek a munkások béréből eddig lett levonásokat helyesebb alapokra fektetik és inkább biztosítják mindazon kedvezményeket is, melyek ama levonásoknak megfelelnek, nevezetesen az ingyen orvoslást, betegség idején pénzsegélyben részesülést, eltemetést, az özvegyek és árvák nyugbéreit stb. Ezzel kapcsolatos, de leginkább a munkaerőnek jövőre biztosítását czélozzák azon intézkedések, melyek a kincstári munkástelepekben az oktatás és nevelésre vonatkoznak. Sajnos, de tény, hogy ez igen el volt hanyagolva, s talán fölösleges is másra hivatkozni, mint azon körülményre, hogy a bányahelyeken körülbelől 500 árva gyermek található, kik hajlék, vagyon, menedék és nevelés nélkül kóborlásra utaltatnak s igy a kincstári vállalatok munkaereje folytonosan fogy. De eltekintve a kincstár érdekétől bizonyára emberbaráti kötelesség ezen 500 árvát megmenteni a tisztességes társadalom részére. Ezen eszmék vezérelték a pénzügyminisztert midőn, ő felségénél javaslatba hozta ezen elhagyott árvák részére menhelyek fölállítását, melyek utóbb bányaiskolákkal kapcsoltatván össze becsületes használható munkásokat fognak nevelni. Ezen árvaházak első költségei, mint tudjuk, a folyó évben rendezett államsorsjáték jövedelméből fogna fedeztetni. Nincs kétségünk, hogy méltányoltatni fog ezen nemes czél is, s hogy ezen jótékonyczélú sorsjáték is a közönségnek hasonló érdeklődését fogja föltüntetni, mint a minőt már két ízben, a közoktatási czélokra és a 48-iki honvédek segélyezésére rendezett sorsjáték alkalmával már tapasztalunk. ” A „Hon“ mai esti lapja egy nagyon mérges tárczaczikket közöl e czim alatt „Dalszínház egy év múlva.“ E czikkben el van beszélve, hogy a dalszínház, mint „Andrásy Gyula gr ő excziájának kedves szülöttje“ „Nottheaternek“ a Hermina térre a népszínház helyébe szándékoltatik építtetni. Oly formán történnék az, hogy a népszínház telke eladatnék 8 a népszínház olcsóbb pénzért alkalmas telekhez, a fölöslegben pénzhez is jutna. „A város — úgymond a „Hon“, ajándékoz egy telket s azzal most némelyek üzletet akarnak csinálni jó remény fejében. Oly ötlet, melyet ki kell verni, ha csakugyan fészkelődik, némelyek fejéből, nehogy tovább harapézzék.* Azután ajánlja a „Hon“ a deáktéri Vodianer-házat és a Károly kaszárnyát operaházi teleknek, és sürgeti egy enquete összehívását e kérdés megvitatására. A czikk emlékeztet egy német mesére A macskák egy háziurnisztermében éjjel nagy zajt csináltak. A gazda doronggal közibök ront, csapkod vakon a sötétben jobbra balra, a macskanép megugrik, de a tükrök, csillárok, képek s egyéb drága bútorok, szerencsétlen áldozatai a vak buzgalomnak, darabokban hevertek a teremben szerte. A terv, melyről a „Hon“ szól, csakugyan létezik, ha nem is a nemzeti színház igazgatója által fölterjesztett javaslatban, de létezik. Apja pedig nem Andrásy gróf, hanem egy más kitűnő állású és szintén átalánosan tisztelt személyiség. Ha Andrásy grófnak a terv tetszik, annál jobb a tervre, annál jobb a színügyre, annál jobb a népszínház ügyére nézve. Azt tudjuk, hogy a közmunkatanácsban , a népszínház nagy bizottságában számos és igen tekintélyes barátai vannak, akik már hetekkel ezelőtt ki is szemelték — hogy esetleg rámutathassanak — a népszínház számára a megveendő telket, mely kevésbé luxuriozus, mint a herminatéri, olcsóbb építési módot enged, és fekvésre semmivel sem roszabb a herminatérinél. Az operaház a Herminatéren sem lenne ideiglenes, hanem végleges. Ami pedig akár a Vodianer-házat, akár a Károly kaszárnyát illeti : mindkettőnek a megváltása teljesen kimerítené az operaház építésére meglevő tőkét. Ellenben a másik terv szerint egy év — két év múlva lenne operaház és népszínház. Mit ért a „Hon“ czikke az „üzletcsinálás alatt“, nem tudjuk ; a kifejezés oktalan sértés azokra nézve, akik az ügy körül önzetlenül buzgólkodnak. Az enquetekozást fölöslegesnek tartjuk. A beszédből elég volt. Tenni kell, mentül előbb, annál jobb. = Az V. osztály tegnap a nyilvános ülés után tárgyalás alá vette a kiszolgált altisztek alkalmazásáról a magyar korona országaira eső hadjutaléknak a határőrvidék egy részének polgárosítása folytán megállapitásáról, illetőleg az 1872. III. t. czikk módosításáról, s a magyar állam területén kiegészítendő lovas ezredek fölemelt békeállományának fedezéséről szóló törvényjavaslatokat és a 15 ös honvédelmi bizottság erre vonatkozó jelentéseit. Az osztály a kiszolgált altisztek alkalmazásáról szóló törvényjavaslatban következő módosításokat tett. A 3. §. szövegébe, hol az állomások betöltéséről van szó, közbe szuratott „hasonló minősitvény mellett“ egyéb kérelmezők fölött elsőbbségi jog biztosittatik. A 4. § ba, hol azon államhivatalok soroltatnak föl, melyeknél az altisztek alkalmazandók, fölvetettek még a járásbiróságok. A 4. és 5. §, különben egygyé olvasztatott. Végre mint uj. 20. §-nak következő szöveg vétetett föl a törvényjavaslatba: „Az alkalmazott altisztek jogi szolgálati tekintetben az illető hivatalok, társulatok stb. más hasonló állami alkalmazottjaival egyenlő bánásmódban részesitendők.“ A hadjutalékról szóló törvényjavaslat czíme akként módosíttatott, hogy a „magyar korona országaira“ szavak helyett tétetett „a magyar állam területére eső stb.; a tjavaslat többi része a bizottság jelentése szerint fogadtatott el. A magyar állam területén kiegészítendő lovasezredek fölemelt békeállományának fedezéséről szólójavaslat elfogadtatott. A 3. §-nál, mely ekként szól: „Az önként nem jelenkezett tartalékosok tényleges szolgálatban beleegyezések nélkül egy évnél tovább nem tarthatók“, — az osztály előadója a központi bizottságban azon kérdés intézésére, utasíttatott, hogy a 3. §-ban jelzett kedvezmény szándékoltatik-e az eddig ily szolgálatban tettleg alkalmazotttakra is kiterjesztetni. Előadó Molnár Antal. =. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság ma a nyilvános ülés után rögtön összeült, hogy a képviselőház által függőben hagyott és uj szövegezés végett hozzá utasított fővárosok rendezéséről szóló törvényjavaslat 103-dik át tárgyalás alá vegye. — A bizottság elvileg a következő szövegben állapodott meg : A mennyiben az 1870. 10. t. czikkben részint országos kölcsön, részint az úgynevezett fővárosi alap terhére határozottan megjelölt vállalatok és beruházásokon kívül még más közlekedési eszközök és beruházások szükségesek, ezek költségeit a főváros saját házi pénztárából fedezheti, vagy pedig ezekre nézve a főváros lakosait kéz- és szekeres munkára is kötelezheti.“ — Ezen szöveg a 103. §. I-ac bekezdése helyébe jönne, a többi része a §-nak pedig némely stiláris módosításokkal maradna a jelenlegi szöveg szerint. — Különben a végleges és szabatos szövegezéssel a fentebbi elvek alapján a bizottság előadója Szapáry Gyula gr. bízatott meg. A képviselőház VI-ik osztálya holnap decz. 8-án d. e. 11 órakor ülést tart. Tárgyai: a hadjutalék megállapítására s egyéb a véderőre vonatkozó törvényjavaslatok. A II-ik osztály is ugyanazon e tárgyban ugyanakkor ülést tart. A VIII. osztály holnap d. e. 10 órakor ülést tart. A képviselőház VIII. bíráló bizottsága a vágd-ujhelyi képviselő választás ellen beadott kérvényt folyó hó 12-én — csütörtökön —d. u. 4 órakor fogja az I. osztály helyiségében tárgyalni. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, deczember 7. Magyarország fővárosának magyarsága törvénybe iktattatott. Senki sem szólt mellette, senki sem beszélt ellene, de mindenki lelkesedett a nemzeti szellem diadalán. Ily egyetértésben, ily méltóságban és nagyságban szeretnék mi látni mindenkoron a magyar országgyűlést. A nemzet osztatlan bizalma kisérné, ha minden igaz értékű nemzeti ügy a ház osztatlan jóindulatával találkoznék, s a szótalanul elfogadott hazafias törvény nagyobb lelkesedést keltene hazaszerte, mint akárhány fényes beszéd, mely eltemeti a nemzeti érdeket. A törvényhozás iránti bizalom és az alkotmány iránti ragaszkodás mély gyökeret verne a nemzet minden rétegében, ha a magyar nép azt tapasztalná, hogy parlamentje a nemzetienérzésnek, érdeknek és tekintélynek mindig hit őre, szolgája és gyámolítója. Mi, kik Budapest magyarságáért is kötelességünket teljesíteni iparkodtunk, ezúttal indíttatva érezzük magunkat elismerést és köszönetet szavazni Steiger Gyula képviselő úrnak, hogy annyi gáncs és megfélemlítés daczára a magyarság ügyét pártolni meg nem szűnt, miglen vele az ország termében és színe előtt fényes diadalt aratott. A „REFORM“ TÁRCZÁJA. Julius Caesar: __Shakespeare tragoediája. A nemzeti színházban újra adatott 1872. deczember 6-dikán. — Ezen csodálatos mű, mely — ha hőse Caesar, csonka; ha hőse Brutus és társai, epopoea drámai alakban; de mely mindenfélekép az emberi szellem legtökéletesebb alkotásai közül való, tegnap Vörösmarty emlékének napjáról elmaradván — egy más alkalmatosságnak jött kapóra. Mert ez a mű nem csak megható szép a maga fönséges erejében, de igen tanulságos is. Brutus és társai megölik Caesart, és ők magukban pusztulnak el lények azon diszharmonikus voltánál fogva, mely őket a gyilkosságra is sarkalta. Hogy emelkedtek föl, mint egy közös varázserő által hajtva az izmos karok, mindenikben megvillant a kurta római kard, a klasszikus redőkben lebbenő tógára ráfeccsent a sok sebből kiszökellő vér : „Et tu mi fili Brate“, mondá a királyi vad és lezuhant a Capitolium márvány koczkáira, arczát előbb a phoenicziai csiga, most a saját vérével festett bíbor palástba takarván. Itt vadásztak el, Nemes vad ; itt esél,y itt állanak Vadászaid zsákmánynyal ékesítve, Várednek bíborában. Oh világ. Te voltál e szarvasnak erdeje, S ö szived volt világ. Oh mily hasonlón Fekszel te itt a vadhoz, mely halálra Királyok által űzetett! . . Mi Caesar bűne ? Mi Brutus erénye ? Caesar nagy, de Brutusnál kisebb abban, hogy becsvágya nagyobb; emez pedig abban az elsőnél, hogy őt erőszakost állítja meg fényes pályafutásán. Caesarnak esnie kellett, mert kiveszőben voltak Rómában a republikánus erények; ijesztő módon rothadt a társadalom, terjedt a korrupció, mint nádépületek között a tűz. A társadalom már nem volt maga magának elég; egy fényes központ kellett neki, mely bírjon mindazon nagysággal, mely a római névhez kötve volt, és bírjon mindazon fényességgel, melynek előföltételei a bun társadalomban megvoltak. És jöttek a „becsületes emberek“, és megfenték gyilkukat, hogy meggyógyítsák a beteg társadalmat. És megölték azt, akiben a réginek minden jelessége meg volt a becsvággyal és föltételekkel együtt, hogy az újnak legjelesebbje legyen. A fát virágában akarták elpusztítani, nem gyökerében, mert törzse és sudara nyesetlen vad volt. Marcus Brutus, a római kálvinista, a hegeli filozófiának első homályosan sejtő hive: ő volt az összeesküdtek feje. De mi őt illeti „Személyes ok — úgymond — nem indít ellene, csupán a közjó.“ A modern — már mint a Caesar-korabeli fináncztudomány letért az egyszeregy egyenes útjáról s a puritán becsületesség hőstette undok gyilkolás. Mi roszat tett Caesar, arra megfelel Brutus: .............................ha valót ítélve Caesarról, nem vettem észre Hogy szenvedély uralkodnék eszén . De köztapasztalás szerint alázat Az ifjú nagyravágyás lépcsője, A melyhez arczczal áll a felmenő. De hátat fordít végfokára jutva A lajtorjának, fellegekbe néz. Megvetve mélyen feljutott, az aljas Lépcsőt. Igy Caesar is tehet. Nehogy g Tehessen, előzzük őt.“ A brutális becsületesség tehát gyilkol, nehogy Caesar nagyobb legyen, mint mennyivel megküzdeni magában erőt érez. E hely magyarázatával az összeesküdtek másik főembere szolgál, midőn mondja : „A vizözöntöl fogva mult-e kor, Csupán egy s nem több férfival jeles Y Ha mondhaták Rómáról mostanig, Ha tág terén egy ember fér csak el ? Valóban Róma tágas puszta rom, Ha benne nincsen több egy férfinál!“ Ezt Cassius mondja. Cassius, a sovány — mint Caesar és vörösbaju, mint Caesar korának egy alapos búvára mondja. Ezért bukott el Caesar! Mert nincs nagyobb bűn, mint külömbnek lenni másoknál. Egy szédelgős fejű urat könnyebben tűrnek az emberek, mint akinek hatalma nem az ő erejük, hanem a maga embersége. Gazdag volt, vitéz volt, elmében, szerencsében egyaránt kitűnő. Ezért bukott el Caesar. De a gyilkosok, akik az idő, a kor mentségébe takarták tettük vétkességét, nem ölték meg Caesart, csak azt, ami emberi és múlandó volt benne. „. . . Tartsd eszedben, Hogy Brutus inkább lenne pór, falun, Mint Róma gyermekeinek egyike ilyen kemény feltételekkel, minőket Az idő ránk vetni készül.“ De hát, elbárittattak-e ezen feltételek ? Meggyilkolták-e júliusban az időt? Megölték-e benne a Caesart? Még az napon kimondta az összeesküdtek közül egyik : „ifi nap hadd legyen Caesar napja.“ És a gyűlésen elsiratta őt Antonius! „Oh megbocsáss te vérző földdarab, Hogy bentesidhez ily nyájas vagyok. A legnemesbik férfi romja vagy te, Ki valaha az idők hullámában élt.“ És a közhangulat megfordult az összeesküdtek ellen, s kik egyek voltak a cselekedetben, meghasonlottak a magok védelmében, mert az időt meg nem ölték, mert ők nem azon időbe valók voltak, s a ki azon idővel birt volna, azt megölték és Caesar szelleme közöttük kisért és Filippinél újra találkoztak vele, de későn. Brutus és Cassius önmagokat ölték meg, midőn Caesart úgy vélték elpusztíthatni, úgy és azért „Pia, rabbá tevélek Parthiában S meghagyva éltedet, fölesketelek Hogy bármit megtenned parancsolok, Véghez vended Jöjj most s teljesítsd Az esküt Légy szabad s a karddal itt, Mely Caesart döfte, nyisd meg e kebelt, Ne válaszolj. Itt, tartsad markolatját, S ha arczom fedve lesz, mint most vagyon, Intézd felém. — Caesar torolva vagy, S azon karddal, mely tégedet megölt.“ így hal meg Cassius. „Caesarnak lelke megjelent előttem két ízben éjjel. Sardisnál előbb, S múlt éjjel itt Pilippi síkjain. Órám eljött, tudom .... Tartsd kardomat, míg én belé esem. .... Caesar, most légy nyugodt : Nem öltelek meg fél ilyen örömest.“ így hal meg Brutus. Tógában ölték meg Caesart, sagumban megölték önönmagukat, s Caesar szelleme Rómában trónra ült. ténete. Furcsa egy krízis volt ez, és tanulságos a törs.— Medvevadászat a sarkvidéken. Wilczek János gróf, ki tudvalevőleg a jeles északi sarkexpedícziónak is egyik leghathatósabb előmozdítója volt, egy német vadászati lapban a következő érdekes epizódot közli legutóbbi sarkvidéki utazásából : Nyolcz nehéz napot éltünk át. „TegethofF“ osztrák expedícziós hajó társaságában egy délnyugati vihart elkerülve, a Barencz szigetek közelében, mértföldekre a tengerbe benyúló keskeny jéggel borított földnyelven kivetettük a horgonyunkat, és egy kis életök által védve lévén a jégindulás ellen, gyönyörködhettünk e nagyszerű tüneményben, mely majd sebesebben, majd lassabban szemünk előtt lejátszódott. Az úszó jégdarabok végtelen területűeknek látszottak, sokszor megakadtak, körülvettek bennünket és összezúzással fenyegették kis darab földünket, mint 8 nappal ezelőtt „Sebönoalborg“ schoonerral és a Tromsöból jött „Ysland“-dal yachttal tette. De mi szerencsésebbek voltunk. Augusztus 21-én midőn rövid szélcsend után újra megkezdődött s nagyobb erővel az északi szél, a „Tegethoff“-on levő barátainktól szívélyes „viszontlátás“-sal elbúcsúzván, dél felé vitorláztunk. Egyes jéghegyek, melyek különösen magasra nyúltak, kiemelkedtek az immár megállott jégből. Az északi szél már a legkevésbé sűrü helyeket majdnem mind megindította ismét, s a jégdarabokat rohamos sebességgel délnek hajtotta, mi által járható csatornák keletkeztek. Ezek egyikébe mi is bemenni merészkedtünk, és a jó szerencsébe bízva, hátunk mögött a bömbölő viharral, előttünk a mindinkább megoszolni kezdő jégkéreggel, s körülöttünk majdnem áldatlan sűrűségű köddel. Szerencsénkre csak néhányszor kerültünk egy-egy zsákutczába, melyből azután nagy nehezen kitaláltuk az utat. Este felé azonban kiderült az idő, és egy jegesmedvét pillantottunk meg, mely egy hegyes jégfokon állva, bizonyos rettenthetlenséggel nézett elénk. Azonban meglehetős távol volt tőlünk, s úgy látszik, kevés érdekkel viseltetett irántunk. Mert a körültekintés nem nekünk szólt, hanem tengeri ebek után nézegetett, melyeket bizonyosan jobban szeretett volna, minthogy a vihar miatt alighanem régebb idő óta böjtölt volt már. Nemsokára azonban egy másik medvét láttunk, már közelebb hajónkhoz. Lassan közeledett a jégdarabok éle felé. Most nem volt veszteni való időnk. Gyorsan bocsátottam vízbe ladikunkat és három matrózzal beugrottam. Magas jégtorlaszok által födve lévén, óvatosan evezgettünk az állat iránya felé, remélvén, hogy a vízből megtámadhatjuk majd. A medve azonban megmaradt a jégkéreg szélén, és most már gyorsabban közeledtünk feléje. Mikor már 40 lépésnyire megközelítettük, mélyen lehorgasztotta fejét és fenyegető állást von. Lőttem. Az első golyó fölrázta, a másodikra már összerogyni látszott, azonban nagyon meg lehetett sérülve, mert lassan menekülve, a magas jégtorlaszok közt néha-néha megállt erőt venni, s ez utat is csak vagy 150 lépésnyire folytathatta. A ladikot azon a helyen, hol az első golyó találta a medvét, kikötöttük. — Én követtem a meglőtt állat nyomát, amennyire ez a sok jégtorlaszon keresztül csak lehetséges volt, egész tíz lépésnyire, azonban nem lőttem, minthogy a medve meg nem láttott, hanem hangosan kiabáltam. Erre fölemelkedett a két láb magas állat, és hatalmas talpával dühösen felém sietett. Én e döntő pillanatban ismét kétszer lőttem reá, és a medve összerogyott, oly erővel, hogy a jég vastag kérge is visszhangzott zuhanásától. Nagy volt matrózaim öröme. Mind a három igazi norvég ember volt, mindnyájan szenvedélyes vadász, s a vadászkészülékekben, teendőkben nagyobb