Reform, 1874. augusztus (6. évfolyam, 209-238. szám)

1874-08-08 / 216. szám

216. szám. 10 hasáboB petitsor egyszeri hirdetésnél.. ............................ 10 kr. A. nyílttéri petitsor .......................................................... 30 kr. Bélyegdíj külön . . . . .................................................... 30 kr.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre postám vagy helyben há>Bhor hordva : Egész érre háahol hordva . 24 M Pél évre.........................12 M Negyed évre . . • • • 6 frt Eger hóra.................................ä frt Hirdetmények dija: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utc­a 2. se. a. I. emelet. E lap sszellemi részét illető minden köeslemény a szerkesztőedghes intézendő. Bém­entetlen levelek csak ismert képektől fogadtatnak el: Kiadóhivatal: BelvÁron, l*lp«t.ntosa »• 1* emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfízetési pénzek, kiadó körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetés „REFORM”­­ politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra................................2 frt. Három hóra................................6 frt. Hat hóra...............................12 frt. Az előfizetési pénzek beküldésére leg­czélszerűbb a postai utalványlapokat hasz­nálni. A , REFORM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-utcza 2-ik­sz* as Is emelet# Budapest, augusztus 7. Furcsa kis enquéte az, mely tegnap és ma a közlekedési minisztériumban összegyűlt, hogy egy, hazánkra nézve igen fontos ügyben hamarosan véleményt adjon. Olyat mutat az egész, mint valami családi gyűlés, s tanácsko­zásai, mintha csak arra volnának számítva, hogy fügefabokor képen, mely mögé elbújhas­­sék, szolgáljanak a közlekedési miniszternek az országgyűlésen, ha valamely dörgedelmes interpelláló azt kérdené tőle : „Ádám hol vágyói?“ Arról van szó, nem kevesebbről, mint, hogy az északi magyar államvasút kartelszerződést kössön-e az osz­trák államvasúttal és a porosz vasút­iakkal, a forgalom fölosztása, a refak­­cziókkal való visszaélés megszüntetése, és a differencziális tarifáknak egyenlő szabá­lyozása iránt. Ez röviden annyit tesz, hogy a magyar államvasút megosztozván az osztrák államvasúttársasággal Magyarország forgal­mán, jövőre többet jövedelmez ugyan mint eddig, de több jövedelmét a kereskedés rová­sára és pedig az osztrák államvasut­társasággal való minden verseny­nek fölál­dozá­s­áva­l vásárolja meg. A kérdés financziális jelentőségű az állam­ra nézve: életbevágó fontossággal bír az ország és különösen Budapest kereskedelmére nézve; vasúti politikánkat, mely az Oderberg-Buda­­pest és majdan zimonyi vonalban, továbbá az oderberg-szolnok-brassói vonalon lehetőleg emanczipálni akarná forgalmunkat délre és keletre és Észak-Németország felé az osztrák államvasúttól, e kartell-szerződés megtagadja és teljesen feladja, a verseny elvét elejti, szó­val financziális előnyökért a nemzetgazdasági érdekeket és vasútpolitikánk jövőjét áruba bocsátja. Az osztrák államvasuttársulat örül­het : a kormány az államvasuti pénztár érde­kében jónak látja vele önkényt oly szerződést kötni, melynek veleje az, hogy a magyar kor­mány vasutain ne űzhessen többé szabad for­galmi politikát, hanem tarifáit előleges jóvá­hagyás végett Engertb urnak mutassa be. Szóval fontos, igen fontos dolog az, a­mi vé­gett Zichy József gróf tegnap egy kis privát enquête-ot hívott össze miniszteri tanácster­mében. A kartell-szerződések mai napság ép oly átalánosak a nagy forgalmi vállalatok közt, mint a bankároknál az, hogy csoportokat ké­peznek a közönség biztosabb és könnyebb ki­aknázására. A kartell-szerződések a társula­toknak nagy hatalmat, nagy monopóliumot adnak. Lehetnek jók vagy roszak, a szerint a mint nemzetgazdaságilag igazolhatók, vagy pedig kártékonyak. Mindig a társulatok elő­nyét czélozzák ugyan és nem a közönségét, de mint a nagy forgalom szabályozói, üd­vös hatással is lehetnek sok esetben. A kartell­szerződésekkel szemben tehát nem elvi, hanem gyakorlati kritikát kell alkalmazni, azaz min­den konkrét esetben a spec­iális forgalmi és he­lyi viszonyok szerint döntendő el: jó-e a kartell­­szerződés a közérdekre nézve, vagy sem ? Bizo­nyára a tárgy, melynek megvitatására a köz­lekedési miniszter az enquête-et összebízta, igen érdemes, hogy szakértők által meg­­vitattassék és alaposan megbányassék, mi­előtt az ország nevében a miniszter a szerző­dést aláírná? És mit tapasztalunk? A közlekedési miniszter összebív egy tanácskozást, melyet méltóztatik enquéte-nek elkeresztelnie, s erre saját hivatalnokain kivül mindenféleszerü bizalmas embereit meghívja, de senkit nem ereszt be, a­ki alkalmatlan le­hetne, s Tiberius szenátusának előterjeszti a kérdést, hogy fölötte két nap alatt hatá­rozott véleményt adjon. Nem szólunk az enquéte igen érdemes tagjairól, kik egyúttal a közlekedési minisz­térium hivatalnokai vagy az államvasút embe­rei. Igen természetes, hogy ezeknek igenis van helye a tanácskozásban. De mégis csodálkozá­sunkat el nem fojthatjuk, hogy oly jeles szak­férfiakat és hivatalnokokat, mint Záborszky és Langer, a miniszter elfelejtett megbíui, ellenben Csörgheő urat nem nélkülözhette. Nevezetesebb azonban, hogy a kereskedelmi miniszter úr kiket delegált abba a vasúti enquête-be. Talán Matlekovicsot? Nem, ha­nem igenis őrgróf Pallavicini Edét, Beretvás urat és Kilényi urat, kiknek a forgalmi politika terén ezúttal nyilt először alkal­muk a miniszternek adott tanácsukkal ér­demeket szerezni a haza körül. A kereske­dők közül csak hárman hivattak meg : Rebly Adolf ur, ki az ú. n. bank embere, Strasser Alajos ur, ki noha az osztrák dunagőzhajózás­nál elég függetlenül viselte magát és Häutler ur, ki elismert szakember. Ezeken kivül a félhivatalos dicséret biztositása végett bebo­csáttattak Fenyvessy gyorsiró s a Pesti Napló munkatársa és Mandello ur, a Pester Lloyd írója, mint szakférfiak. A gyűlést néhai gróf Sedlnitzky, Metternich jobb keze sem rendez­hette volna jobban. Kihagyattak az enquéteből: az összes vasúti igazgatók; mellőztetett a tiszai pálya, mert hiszen „előbb az osztrák állam­vasuttal kell egyezkedni“ és mellőztetett De Maistre, a kassa-oderbergi pálya igaz­gatója, pedig Buttkától Oderbergig ő is csak érdekelve van talán. A kereskedő-világból az olyan nagy szállító és független tekintély, mint pl. Kochmeister, nem szerencsélte­tett meghívóval. Az egész enquéte olyan, mintha egy clique ülne össze, melyhez pro forma oda soroznak néhány statistát és egy pár tapsonczot, hogy az előadás harmóniája eleve biztosittassék. Ez a legjobb találmánya enquéte Magyarországon. A dolog érdemére visszatérünk, midőn a tanácskozmány eredményei előttünk feküsz­­nek a bírálat tárgyát képezhetik. Ma csak a közönség figyelmét kívántuk a nagyjelentő­ségű kérdésre irányozni. = A főrendiház jogügyi bizottsága ma d. e. tartott ülésében végleg elintézte a még függőben maradt szakaszokat. A 97 ik szakaszhoz, mely az etetés és itatás megbüntetéséről szól, a következő új bekezdés fogad­tatott el: „Azon esetben, ha ily okból kifogásoltatik a vá­lasztás érvénye, a jelöltnek jutott szavazatokból le­­számítandók mindazon választók szavazatai, kik be­­bizonyíthatólag a választást megelőzőleg, vagy az alatt a 96. szakaszban említett czélból a jelölt tudtával és beleegyezésével a történt etetés és itatásban részt vettek, vagy az ugyanazon §-ban megtiltott cselek­­vényt elkövették“. Szombat, augusztus 8. 1874. A választási körmenetekre nézve kimondatott, hogy azok az illető törvényhatósági tisztviselőnek mindig előzetesen bejelentendők. Az erdélyi viszo­nyokra vonatkozó 103 ik és 109-ik szakaszok pedig a tegnap Erdélyre nézve elfogadott intézkedésnek megfelelőleg kihagyattak. A bizottság legközelebbi ülését vasárnap fogja tartani; ez ülésben a jelentés hitelesíttetik.­­. A pozsonyi luth. esperesség gyűlést tartott Modorban, s itt fölolvastatott Geduly szu­perintendens körlevele a turócz-szent-mártoni gymná­­zium tárgyában. Mint az Ung. Lloydnak írják, Geduly jelenti, hogy a kultuszminiszter által felszólittatott vizsgálatot intézni a gymnázium ellen, de 5 azt fe­lelte, hogy e meghagyásnak eleget nem tehet, mert múltkori vizsgálatánál nem talált a gymnáziumban veszedelmes szellemet, és mert a mi­nisztérium nem adott neki precziz adatokat, a­melyek­hez tartsa magát. Geduly fölhívja az esperességet, mondjon véleményt eljárása fölött s adjon tanácsot a további teendőkre nézve. Heves vita után szótöbb­séggel a következő indítvány fogadtatott el: „A po­zsonyi esperesség elismeri a szuperintendens úr nehéz állását s helyesli eljárását, s óhajtja, hogy e gymná­­zium ügyében az idői­ kerületi gyűlés egy bizottságot küldjön ki kebléből a vizsgálat megejtése végett, mely bizottsághoz a kormány is nevezzen képviselőket, s mely bizottság vizsgálata eredményét jegyzőkönyvileg terjes­sze az országos konvent elé eldöntés végett.“­­ Hogy a rész hitel- és pénzviszonyok rendesen még más bajokkal is járnak, és különösen számtalan pernek forrásai, az a bírósági ügyviteli ki­mutatás legjobban bizonyítja. Az 1872. év folyamában ugyanis a törvényszékek ügyforgalma tett 1.522,013. De már az 1873. évben felszökött 2 037,817 számra, úgy hogy a többlet 515,804 tesz, a­mely át­lag 25%. Magától értetődik, hogy a felebbviteli bíró­ságoknál ezen aránynak megfelelőleg ott is a munka szaporodott. Aránylag legnagyobb szaporitást mutat ki a budapesti váltó- és kereskedelmi törvényszék, hol az ügyek száma 32 °/- ra növekedett. Bécsi levelezőnktől a következő sorokat ves­szük: BéCS, augusztus 7. Nem tudom, nem kerülte-e el figyelmét, mennyire erőlködik egy itteni „nagy“ lap az irányban, hogy a nagy német haza dicső lobogói amoda át, túl a Pyre­­uéeken lobogtassanak. Erőnek erejével rátukmálja a „nagy“ kanczellárra, hogy a karlisták ellen interve­niáljon, megboszulandó a nevezett lap egyik levele­zőjének halálát, melynek okozói ugyanis Don Carlos hadvezérei valának. Minthogy Moltke uramba helye­zett minden bizalma mellett mégis kissé kétesnek, vagyis inkább veszélyesnek tetszhetett a nevezett lap­nak az intervenczió sikere, ha csak amúgy a maguk szakállára látnának hozzá kedvelt hősei, elszánta ma­gát és a többi európai hatalmaknak, sőt még biro­dalmunknak is szívesen oda engedett volna az ara­tandó dicsőségből egy keveset és egy álló hétig egyébről sem álmodozott, csupán egy csinos európai intervenczióról. Tisztelt hazánkfiát, gróf Andrásyt, még terebesi nyaralóján is megbolygatá­s folyó hó kö­zepére ide czitálta volt, hogy a személyét illető intéz­kedéseit az intervenczió ügyében itt helyben meg­tegye. Közben, tudvalevőleg, elpárolgott a spiritusz; Európának sehogy sem kerekedik kedve interveniálni s Andrásy gróftól, legbiztosabb forrásból csak annyit mondhatok, hogy nagyon jól érzi magát a tokaji he­gyek környékén és esze ágában sincsen szeptember előtt, azaz az időpont előtt — mikoron ő felségét a csehországi hadgyakorlatokra lesz elkísérendő — ked­ves pihenő tanyáját odahagyni. Van elég olyan furfangos eszü ember itt is, Berlinben is — hisz annyira rósz a világ ! — a­ki egyátalában nem akar túladni azon a föltevésen, mi­szerint az az intervenczió lármája még sem keletke­zett minden ok nélkül és hogy Aegidi uram nem minden indikácziója nélkül robogtak volt elő itteni s berlini sajtóbeli kocsisai. Tényleg nagyon feltűnő a harmónia, mely a Nordd. Alig. Z'g nak e kérdésben tett első berzenkedései és egynémely idevaló közlöny fölszólalásai között észlelhető vala. Bár mint legyen is azonban s bár­hogyan keletkezett is, egyelőre ör­vendetes megnyugvására szolgálhat a békeszerető vi­lágnak, hogy Andrásy gróf Terebesen, Moltke pedig ploskowi jószágán megmarad, sok fagy járván tavas­­­szal a castiliai szőlőhegyek körül. A­mi Andrásy gróf Csehországba való kirándu­lását illeti ő felsége kiséretében, önkénytelen egy tanulságos visszapillantásra érzi magát késztetve az emlékezőtehetséggel bíró politikus. Ugyanis minden­felől állítják, hogy a katonai kíséreten kívül csakis a külügyér fog részesíttetni a megtiszteltetésben, hogy ő felségét a híres deklaránsok országába kisérhesse. Az alkotmányospárti közlönyök e hírt minden meg­jegyzés nélkül közlik. Lehetetlen, hogy mindaz, ki visszaemlékszik arra a vészteljes zivatarra, a­melyet hasonló körülmények alatt ezelőtt 5 évvel Beust uta­zása Prágába okozott vala, egy igen üdvös nézet- és időváltozást észre ne vegyen az illető lapok jelenlegi maguktartásában. Mindenesetre nagyon hízelgő jeles hazánkfiára nézve, hogy őt oly nyugodtan látja a világ a miniszterelnök nélkül készülni újra a fejedelemmel, míg annak idején teljes kormányválsá­got szült rala Auersperg itthon felejtezése. Magában véve azt hiszem, az alkotmányos párt nyugodt volt a legfényesebb tanúsága a szoros szolidaritásnak, a­mely a közös külügyér és a cziszlajzbániai kormány között tettleg van. Szerbek és románok. — Ivacskovicsiu megválasztása esetéből. *) — Budapest, augusztus 7. A karloviczi patriarkha-választás meglepte a román közönséget is, nem annyira azért, mivel patri­­arkhának egy román főpap választatott meg, hanem eképen azért, mivel Ivacskovicaiu a választást elfogadni hajlandó. A román és szerb egyház a múlt években törvényesen elválván egymástól, a román nagyszebeni metropolita-érsekség a karloviczi szerb metropolita-érsekséggel egy rangba helyezte­tett, s Ivacskovicsiu az által, hogy a válasz­tást elfogadja, azt igyekszik kimutatni, hogy a román érsekség a karloviczi szerb patriarkhátusnak van alávetve, vagy legalább is rangban ez után kö­vetkezik. A román egyházi körökben, úgyszintén a hír­lapokban is sokáig kétkedtek abban, hogy Ivacsko­vicsiu a választást elfogadja, nemcsak a fentebb emlí­tett okból, de ama körülmény folytán is, mivel Ivacskovicsiu származásra nézve román, s a Bánát­ban rokonai mindnyájan románok , s I­v­a­s­c­u név alatt ismeretesek, mely nevet gyermekkorában viseli a mostani metropolita is, mindaddig, mig a karloviczi szerb iskolát és theológiát nem látogatván, nevét a szerbek Ivascu­ ról Ivacskovicsra változtatták. A szerb egyház századokon át a románok fölött zsarnoki önkénynyel uralkodván, nemcsak a román nyelvet küszöbölte ki a román egyházakból, s helyette a szerb nyelvet hozta be, de a román vérből származott s tanulmányaikat Karloviczon végzett papoknak nevét is szerb végzettel látván el, ez által oda akart mű­ködni, hogy a román papság magára és eredetére sem ismervén, magát szerb eredetűnek nyilatkoztassa. A karloviczi szerb patriarkhátus, szövetkezve a konstanczinápolyi görög patriarkhátussal, annyi lelki gondoskodást tanúsítottak a román hívők iránt, mi­szerint Oláhországban s Moldvában, úgyszintén Er­délyben a görög nyelvet, a Bánátban pedig a szerb nyelvet hozták be egyházi nyelvül valamennyi román templomban; s a flórenczi egyetemes zsinat után, melyben a római és keleti egyházak egyesítése hiában kisértetett meg, a latin egyház elleni gyűlö­letből és orthodox fanatizmusból a román nyel­ven irt egyházi könyvek is mind megégettettek, így nyögött a román nép és egyház egyrészről a görög fanarióták, másrészről a szerb papok járma alatt, mindaddig, míg Erdélyben a protestáns Hákóczy fejedelmek rendeletéből a román templo­mokban a román nyelv újból behozatott, azon czélból, hogy ez által sikerülni fog a románokat a protestan­tizmus részére megnyerni; mi azonban nem sikerül­vén, a görög és szerb deszpotizmust továbbra is tűrni voltak kénytelenek. Leopold király uralkodása alatt a magyar- és erdélyországi románok nagy része, részint hogy az iegen hierarchiától megszabadulhasson, részint pedig egyéb politikai okokból, a római anyaegyház keblébe tért vissza, elfogadván a római egyház dogmáit, a katholiczizmust, de megtartván továbbra is egyházuk­ban az anyanyelvet és keleti szertartásokat. A másik :) Nem épen fölösleges megjegyeznünk, hogy e ki­válóan érdekes czikket román ember irta. rész, mely az uniót nem fogadta el, csak Siaguna ér­sek alatt szabadult föl a szerb hierarchia körmei közül, a midőn a két egyház egymástól véglegesen elvált. A két egyház elválása alkalmával maga Miletics és a mostani kongresszusi többség volt az, mely min­den fondorlathoz folyamodott, csak hogy a románok külön nemzeti egyházat ne nyerhessenek. Velük szem­ben állott az elhunyt Siaguna érsek, Ivacskovicsiu és Popasu püspökök. A döntő szó,mely az elvá­­l­ást dekretálta , volt őfelsége a király és a magyar parlament elhatározása. Innen magyarázható meg a gyűlölet, melylyel nálunk a románok a szerbek iránt viseltetnek; s más­részről innen eredett Romániában Cuza fejedelemnek abbeli elhatározása, melynélfogva országából a görög­­­­szerzeteseket és papokat elűzvén, az ország zsírján szerzett nagyjöv­edelmü földbirtokaikat — melyek majdnem az ország harmadrészét képezték — az állam javára lefoglalta. Mindezek a tények s körülmények azonban Babesin urat — kinek román s­iármazása kétségbe vonatik, már csak azon oknál fogva is, mert az ő születéséről szóló anyakönyv a monarchia egyik román egyházánál sem található föl, másrészt pe­dig izraelita eredetét kétségtelenül leszik bizonyítani az, hogy gyermekkorában a nagy­váradi zsidóközség részéről pénzadományokkal gyá­­molíttatott, miként ez a nagyváradi zsidóközség jegyzőkönyveiből ma is látható, — ezen urat, ki oláh prófétának akarja mai nap magát föltolni, semmi sem akadályozza abban, hogy a román nép érzelmeivel ellenkezőleg, Miletics rácz prófétával az egyházi és politikai téren kezet fogjon tiltott czélok elérésére. S Ivacskovicsiu érsek, úgy látszik, nem számol önmagá­val, meggyőződésével, a román egyház érdekével, mi­dőn a patriarkhátust elfogadni hajlandó. Vagy talán azt kell róla föltenni, hogy mint szerb patriarkha, a román eredetű és érzelmű ember, a szerbeknek maj­dan a kölcsönt vissza fogja adni ? Az a pár ezer fo­rintnyi dotáczió, mel­lyel többet nyer, meg az a patriarkbai semmitmondó czim valóban nem ér annyit, hogy e miatt egyházát megalázván hagyja el. Azonban Babesin és Miletics a dolgot már jó előre kicsinálták, s a czélt,s melyet elérni kívánnak, azt hiszem, nemsokára konkrét tényekből fogjuk föl­ismerni. Ivacskovicsiu maga nem o­lyan férfiú, ki jobb tudomása daczára is, Miletics befolyását a szerb egy­házi ügyekre nézve megszüntetni avagy paralizálni tudná. Ivacskovicsin megválasztása majdnem egy jó­­jelentőségű Brojkovics megválasztásával, s ez utóbbiéi­nál annyival mégis roszabb, mert a román egyházi ügyekre is káros hatással van : nem annyira a sze­mélyt, mint az elvet illetőleg. Az erdélyi czenzus kérdése. [A Reform szerkesztőjéhez.] Budapest, augusztus 7. Egyik sajátsága az alkotmányos önigaz­gatásnak, hogy abban az alkotmány­os alkot­mányos viszonyok nem bizonyos előre kiter­vezett rendszer szerint alakulnak, hanem napról-napra, folytonosan, lassan, de mindig módosulnak, fejlődnek egy látszólagos rendet­lenségben. Némileg olyan ez az alakulás, mint a csiga házának képződése, mely az állat min­den hajlásának, látszólagos kinövésének meg­felel. De épen azért a valódi alkotmányos ön­igazgatás művei mindig bizonyos rendszerte­lenséggel bírnak, és a ki annak képződmé­nyeit saját eszményi képzelgése, netaláni lo­gikai erőlködései rendszere szerint bírálja, a­ki nem tudja magát beleélni a fejlődés tör­vényeibe, mindig félreérti képződményeit. — Innen van az, hogy Montesquieu óta annyian értették félre az angol alkotmányosság szel­lemét. A Pester Lloyd augusztus 6-ki számában egy vezérczikk van az erdélyi választási czenzusról, illetőleg a jelenleg a főrendek A REFORM TÁRCZÁJA. A szerb zsurnalisztika. [Belgrádi levelezőnktől.] Nagyon különös valami a szerb sajtó! Sem bi­zonyos elveken nem alapul, sem a pártok szerint nem oszlik fel, mivel pártok a szónak valódi, s minden alkotmányos országban szokásos értelmében Szerbiá­ban nincsenek is, s különben is ez országban nincse­nek zsurnaliszták. A szerb átalában, és az ifjú szerb külösen, ma­gát minden dologhoz hivatottnak, s minden képzelhető feladatok teljesitésére képesnek hiszi. Valóban nincs a fe­jedelemségben egy ember is, ki ne a legjobb vé­lemén­nyel lenne maga felől ; mindenki meg van győződve, hogy épen oly jól lehetne miniszter, mint Eistics, Garasanin vagy Marinovics. És a­mennyiben ez óriási túlbecsülés belső, természetesen elhibázott meggyőződésen alapul, némileg menthető is. Egy fiatal ember, kire valami ragadt a nyugati czivilizáczióból, s Ausztria-Magyarország, Németor­szág és Francziaország egyetemein körülnézett, és igen gyakran a magasabb tudományokat csak körvo­nalakban birja fejében, mihelyt Belgrád rész köveze­tét tapossa, azt hiszi, hogy népének reformátora lehet. Majd minden államhivatal kicsiny számára, s az ország legérdemteljes embereit is lenézi. Ha nem sikerül aztán az államszolgálatban valami magasabb állást megkaparitani, beáll a zsurnaliszták közé, s rendesen annál híresebb lesz, minél több zajt tud csi­nálni és kiabálni és minél kevesebb érdemest és lé­nyegest teremteni. Előfordul aztán az az eset is, hogy anyagilag hamar tönkre megy, és akkor ismét a hi­vatalra gondol, s ha egy szerény állást kap is, csen­desen meghúzza magát, és ott marad élete végéig, kivált ha az előhalad­ás gyors. A szerb zsurnalisztika tehát (értem a szerbor­szágit) oly fiatal emberektől tartatik fel, kik elhibáz­ták hivatásukat. Az embernek kedve akad feltenni, hogy Bismarcknak, midőn 1861-ben átalánosságban mondta ezt­ ki, az itteni birlapk­ék lebeghettek szemei előtt. Ezek nem azért zsurnalisták, mivel hajlamuk és tehetségük van iránta, hanem mivel nincs mihez máshoz fogniok és e foglalkozás sem tudományt, sem tehetséget, sem munkaszorgalmat nem kíván. Mind­egyik politikai lap egynek kivételével hetenként két­szer, vagy legfeljebb háromszor jelenik meg, és pedig kis fólia alakban, körülbelül az Ung. Lloydhoz ha­sonlóan. Egy ily lapocskát, nem is említve a hirde­téseket és a semmitmondó belügyi levelezéseket, könnyen és gyorsan össze lehet állítani s a tisztelt zsurnalisztáknak elég idejük marad a keleti édes semmittevést ápolni, vagy nyilvános helyeken a nagy hangot vinni. Jellemző vonás, mely a sajtón vörös vonalként áthúzódik, hogy nincs konzervatív iránya, noha a szerb nemzet a maga alapjában erősen konzervatív. A zsurnalisztika itt olyan, mint a közélet, gyakran uralkodnak mindkettőnél, a kitörések, a heves szenve­délyek, noha a nemzet nyugodt és mérsékelt maga­tartással bír, és semmit sem kíván jobban, mint a viszonyoknak csak fokozatos fejlődését. A nemzetnek 7io része parasztokból áll, s az embereknek az osz­tálya itt, mint mindenütt, már természeténél fogva konzervatív. És mégis Szerbia 1815 óta három na­gyobb forrongást és több kisebb forradalmat élt át. Csak Belgrád dönt az ország sorsa fölött, és csak Belgrádban vannak a nyughatatlan fiatal elemek, kik az első hegedűn játszanak. Zsurnalisztikánk minde­nekelőtt szabadelvű, azután radikális, azután kom­munista, azután forradalmi, noha a népnek nagy része épen az ellenkező nézeteknek hódol. De a nép nem is jön tekintetbe, s oly közvélemény, melynek orgá­numa volna a sajtó, még eddig nincs Szerbiában. Ugyan a lapokat 15,00- en is olvassák, s vitatkoznak is mellette ez vagy amaz felett, de azért az olvasók egyenlő kedv­vel járathatják vagy olvashatják bármely irányú lapot is. A hírlapolvasóknak legnagyobb része nincsen egyik irány iránt is elfogulva, egyik elv sem lelkesíti őt, olvassa azt, mi a kezébe jön, s azután a lehető legnagyobb közönyösséggel dobja el a lapot. Csak néhány hivatalnoknak, a tanulóknak, tanároknak, gya­kornokoknak és néhány fiatal kereskedőnek vannak kedvence lapjaik, olyanok tudniillik, melyek minél kevesebb oppozícziót csapnak. Ez emberek szeretik a látványt bengáli tűzfén­nyel — és nekik mindegy, hogy kicsoda rendezi és miként az egészet. Az elvek itt is egészen fölösleges dolgok, s igen könnyen nél­külözőtök. Épen mivel itt egy elv sem ismeretes, és a szó tulajdonképeni értelmében vett pártok nincsenek, véghetetlenül nehéz a kormányzás Rendesen minden minisztériumnak megvan a maga támogató csoportja, de ezt nem a rokon elvek hozzák össze. Régi isme­retség, családi viszonyok és a szolgálatban való kol­legialitás azon indokok, melyek miatt egyes személyek támogatják emez vagy amaz minisztert. Ha előmoz­dítja az embereket, akkor a ragaszkodás egy fokkal nagyobb, de ha igazságos s érdem szerint eszközli az előléptetéseket, akkor lassankint megritkulnak a tá­mogatók sorai és a miniszter nemsokára izolálva ta­lálja magát. Ezért egy kevésbé igazságos kormány­nak meg is van a pártja, míg egy pártatlanul kor­mányzó minisztérium nagyon egyedül áll és heves támadásoknak van kitéve. A zsurnalisztika irányát az egyes zsurnalisták érdekei határozzák meg. Ha a szerkesztő (és gyak­ran csak ez képezi a szerkesztőséget,­ barátja a kor­mánynak, vagy azzá lenni magára nézve előnyt lát, akkor a legjobb lábon igyekszik vele állani, de ha a szerkesztő nem személyes vagy érdekbarátja a kabi­netnek, akkor szakadatlanul bombázza. Blaznevacz- Bistics alatt meg volt kötözve a sajtó keze, és mivel nem mindent mondhatott el, a­mit akart, a külföldre veté magát, s valóságos rohamot kezdett Magyaror­szág és kormánya ellen. Ha a lapok élén nem állott volna „Belgrád“, azt is lehetett volna hinni, hogy Újvidéken jelennek meg. Igen gyakran a lapoknak mind a négy oldala csupa magyar dolgokkal volt megtömve. Most a sajtó valóban szabad és most saját kormányát bántja. A két politikai lap közül az oppo­­zíczió táborában állanak: „Orient“, „Uj idő”, „Le­velező“, „A közvélemény hangja“, „Jövő“. Egyedül a hivatalos lap hű, és a „Vidor-Dan“ csak alkalmilag ellenzékeskedik, hanem ilyenkor aztán meglehetősen kevésre becsüli a minisztérium politikáját, különösen a külügyeket illetőleg. Valamely lapnál az alaphangot a segély adja meg, melyet a bukott miniszterektől kap. Ez emberek nagyon szeretnének megint minisz­terek lenni és az országot kedvük szerint boldogítani, és azért a lapok utján valóságos hajtóvadászatot ren­deznek a Marinovics-kabinet ellen. Az elégedetlenek mindenütt változások után jajgatnak, s ezek végett valóságos pokoli zajt csapnak. Ily sajtó mellett ter­mészetesen nehéz a kormányzás, sőt gyakran vissza­­ijesztő is. A nép emberei a lapok hasábjain természetesen a nép nevében beszélnek, szájuk pedig mindig tömve van ily szép szavakkal: szabadság, előhaladás, mű­veltség, de e szép szavak mögött igen meglátszik az önérdek. Mihály fejedelem kormánya alatt az úgyne­vezett ifjúság folytonosan dühöngött a kormány des­­potizmusa ellen, sőt annyira ment, hogy gyilkos gon­dolatokat is forralt agyában. Egy fiatal forradalmár pedig odáig haladt gyűlöletében, hogy egy versben a fejedelemnek megjósolta, hogy saját vérében fog für­deni, és e vers a szerencsétlen Mihály fejedelem ke­zeibe is került. A topsideri katasztrófa után e szabad­­ságszerető ifjúság Bistics körül csoportosult. És mi történt ? Megadattak a várva várt és forróan óhajtott szabadságok ? Isten mentsen! A zsandár és rendőri államrendszer ekkor virágzott a legjobban, megmér­gezett minden állapotot és demoralizálta a népet. De a szájasok zsíros állást kaptak jó fizetéssel : az egyik (Mattts) miniszter, a másik (Boskovics) államtitkár, a harmadik (Kujuntsich) miniszteri titkár lett. Az ön­érdek volt mindezek előtt az egyedüli mérvadó. Ezért történt, hogy az ellenzékiek, a­mint a kormányra ju­tottak, és úgy gazdálkodtak, mint azok, kik ellen oppozícziót csináltak. Hisz maga Bisztics a legelke­­seredettebb ellensége volt Mihály miniszterének, Ni­kola Kriszticsnek, és midőn a kormány gyeplője az ő kezében volt, nemcsak hogy jobban nem gazdálkodott, hanem roszabbul, és mindenesetre nagyobb zsarnok­sággal. Innen van az, hogy a lapok tulajdonképen egyik vagy másik embernek kormányrajutása mellett har­­czolnak — a zsurnalisztika ez országban többnyire oly csatatér, hol tárczákért viaskodnak, de szerencsére vér nem foly. A legsajnálatraméltóbb az egészben az, hogy nem kipróbált erők és érett emberek veszik kezükbe az egyes lapok vezetését. Pedig egy jó lap körül talán jobb, nyugodtabb és becsületesebb elemek cso­portosulnának, és így egyúttal egy párt is teremtet­hetnék. E tervet azonban nem igen lehet megvalósí­tani. Először nagyon kevés ember van itt, ki ily kvalifikác­iókkal bírna. A függetlenek, tehát a keres­kedők és ügyvédek körében abszolúte nincs ily értelmi erő. Az összes intelligenczia a hivatalnok-testületbe van konc­entrálva. Egy hivatalnok természetesen le­hetne szerkesztő, de csak a kormány beleegyezésével, és kérdés, várjon a következő kormány nem venné-e el a hivatalnoktól az előtte való kormány engedélyét? Bizonyára elvenné. Nálunk a miniszter, mely kormá­nyoz, rendesen személyes ellensége vagy ellenfele a miniszternek, mely kormányzott. De többet mondok, az illető szerkesztő határtalan üldöztetésnek volna ki­téve ; a déli népek túlzók úgy gyűlöletükben, mint szeretetükben. Ki tenné ki magát ily veszélyeknek ? Másodszor a birlapírói munka átkozott részul jutalmaz. Az előfizetők átlagos száma, kik egyik vagy másik lap körül csoportosulnak, 5—600-ra rúg. Az előfize­tésből bejövő összeg, évenkint 10 írtjával számítva, 5—6000 írtra tehető. Ebből nyomdára és papírra le kell számítani évenként 4000 irtot, szolgáknak, kiadó­hivatalnak és az irodának költségeire 600 irtot, a tu­lajdonosnak, ki szerkesztő, munkatárs és javitnak, marad a legjobb esetben is 1400 irt!! És mi történik, ha 50—60 előfizető nem fizeti meg a lap árát? Pedig ez gyakran fordul elő, mert sokan kapják a lapokat, s csak év közben fizetik meg az előfizetési árt. Ha csak a beérkezett előfizetési pénz után kellene indulni, sok szerkesztő januárban és februárban csak 50—100 példányban nyomathatná ki lapját. Előfordul még az eset is, hogy a jó emberek a készpénz helyett egy kis malaczot küldenek a szerkesztőnek. Ezért egy tehet­séges, de földi javakkal meg nem áldott ember nem adhatja magát a zsurnalisztikára, s nem is alapíthat meg egy jó lapot. Most néhány hazafi abban fárado­zik, hogy egy lapot részvények útján adjanak ki — isten áldását és szerencséjét kívánjuk működésükre! Íme ilyen a szerb zsurnalisztika. 0—0.

Next