Reform, 1874. augusztus (6. évfolyam, 209-238. szám)
1874-08-08 / 216. szám
216. szám. 10 hasáboB petitsor egyszeri hirdetésnél.. ............................ 10 kr. A. nyílttéri petitsor .......................................................... 30 kr. Bélyegdíj külön . . . . .................................................... 30 kr.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre postám vagy helyben há>Bhor hordva : Egész érre háahol hordva . 24 M Pél évre.........................12 M Negyed évre . . • • • 6 frt Eger hóra.................................ä frt Hirdetmények dija: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utca 2. se. a. I. emelet. E lap sszellemi részét illető minden köeslemény a szerkesztőedghes intézendő. Bémentetlen levelek csak ismert képektől fogadtatnak el: Kiadóhivatal: BelvÁron, l*lp«t.ntosa »• 1* emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfízetési pénzek, kiadó körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetés „REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra................................2 frt. Három hóra................................6 frt. Hat hóra...............................12 frt. Az előfizetési pénzek beküldésére legczélszerűbb a postai utalványlapokat használni. A , REFORM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-utcza 2-iksz* as Is emelet# Budapest, augusztus 7. Furcsa kis enquéte az, mely tegnap és ma a közlekedési minisztériumban összegyűlt, hogy egy, hazánkra nézve igen fontos ügyben hamarosan véleményt adjon. Olyat mutat az egész, mint valami családi gyűlés, s tanácskozásai, mintha csak arra volnának számítva, hogy fügefabokor képen, mely mögé elbújhassék, szolgáljanak a közlekedési miniszternek az országgyűlésen, ha valamely dörgedelmes interpelláló azt kérdené tőle : „Ádám hol vágyói?“ Arról van szó, nem kevesebbről, mint, hogy az északi magyar államvasút kartelszerződést kössön-e az osztrák államvasúttal és a porosz vasútiakkal, a forgalom fölosztása, a refakcziókkal való visszaélés megszüntetése, és a differencziális tarifáknak egyenlő szabályozása iránt. Ez röviden annyit tesz, hogy a magyar államvasút megosztozván az osztrák államvasúttársasággal Magyarország forgalmán, jövőre többet jövedelmez ugyan mint eddig, de több jövedelmét a kereskedés rovására és pedig az osztrák államvasuttársasággal való minden versenynek föláldozásával vásárolja meg. A kérdés financziális jelentőségű az államra nézve: életbevágó fontossággal bír az ország és különösen Budapest kereskedelmére nézve; vasúti politikánkat, mely az Oderberg-Budapest és majdan zimonyi vonalban, továbbá az oderberg-szolnok-brassói vonalon lehetőleg emanczipálni akarná forgalmunkat délre és keletre és Észak-Németország felé az osztrák államvasúttól, e kartell-szerződés megtagadja és teljesen feladja, a verseny elvét elejti, szóval financziális előnyökért a nemzetgazdasági érdekeket és vasútpolitikánk jövőjét áruba bocsátja. Az osztrák államvasuttársulat örülhet : a kormány az államvasuti pénztár érdekében jónak látja vele önkényt oly szerződést kötni, melynek veleje az, hogy a magyar kormány vasutain ne űzhessen többé szabad forgalmi politikát, hanem tarifáit előleges jóváhagyás végett Engertb urnak mutassa be. Szóval fontos, igen fontos dolog az, ami végett Zichy József gróf tegnap egy kis privát enquête-ot hívott össze miniszteri tanácstermében. A kartell-szerződések mai napság ép oly átalánosak a nagy forgalmi vállalatok közt, mint a bankároknál az, hogy csoportokat képeznek a közönség biztosabb és könnyebb kiaknázására. A kartell-szerződések a társulatoknak nagy hatalmat, nagy monopóliumot adnak. Lehetnek jók vagy roszak, a szerint a mint nemzetgazdaságilag igazolhatók, vagy pedig kártékonyak. Mindig a társulatok előnyét czélozzák ugyan és nem a közönségét, de mint a nagy forgalom szabályozói, üdvös hatással is lehetnek sok esetben. A kartellszerződésekkel szemben tehát nem elvi, hanem gyakorlati kritikát kell alkalmazni, azaz minden konkrét esetben a speciális forgalmi és helyi viszonyok szerint döntendő el: jó-e a kartellszerződés a közérdekre nézve, vagy sem ? Bizonyára a tárgy, melynek megvitatására a közlekedési miniszter az enquête-et összebízta, igen érdemes, hogy szakértők által megvitattassék és alaposan megbányassék, mielőtt az ország nevében a miniszter a szerződést aláírná? És mit tapasztalunk? A közlekedési miniszter összebív egy tanácskozást, melyet méltóztatik enquéte-nek elkeresztelnie, s erre saját hivatalnokain kivül mindenféleszerü bizalmas embereit meghívja, de senkit nem ereszt be, aki alkalmatlan lehetne, s Tiberius szenátusának előterjeszti a kérdést, hogy fölötte két nap alatt határozott véleményt adjon. Nem szólunk az enquéte igen érdemes tagjairól, kik egyúttal a közlekedési minisztérium hivatalnokai vagy az államvasút emberei. Igen természetes, hogy ezeknek igenis van helye a tanácskozásban. De mégis csodálkozásunkat el nem fojthatjuk, hogy oly jeles szakférfiakat és hivatalnokokat, mint Záborszky és Langer, a miniszter elfelejtett megbíui, ellenben Csörgheő urat nem nélkülözhette. Nevezetesebb azonban, hogy a kereskedelmi miniszter úr kiket delegált abba a vasúti enquête-be. Talán Matlekovicsot? Nem, hanem igenis őrgróf Pallavicini Edét, Beretvás urat és Kilényi urat, kiknek a forgalmi politika terén ezúttal nyilt először alkalmuk a miniszternek adott tanácsukkal érdemeket szerezni a haza körül. A kereskedők közül csak hárman hivattak meg : Rebly Adolf ur, ki az ú. n. bank embere, Strasser Alajos ur, ki noha az osztrák dunagőzhajózásnál elég függetlenül viselte magát és Häutler ur, ki elismert szakember. Ezeken kivül a félhivatalos dicséret biztositása végett bebocsáttattak Fenyvessy gyorsiró s a Pesti Napló munkatársa és Mandello ur, a Pester Lloyd írója, mint szakférfiak. A gyűlést néhai gróf Sedlnitzky, Metternich jobb keze sem rendezhette volna jobban. Kihagyattak az enquéteből: az összes vasúti igazgatók; mellőztetett a tiszai pálya, mert hiszen „előbb az osztrák államvasuttal kell egyezkedni“ és mellőztetett De Maistre, a kassa-oderbergi pálya igazgatója, pedig Buttkától Oderbergig ő is csak érdekelve van talán. A kereskedő-világból az olyan nagy szállító és független tekintély, mint pl. Kochmeister, nem szerencséltetett meghívóval. Az egész enquéte olyan, mintha egy clique ülne össze, melyhez pro forma oda soroznak néhány statistát és egy pár tapsonczot, hogy az előadás harmóniája eleve biztosittassék. Ez a legjobb találmánya enquéte Magyarországon. A dolog érdemére visszatérünk, midőn a tanácskozmány eredményei előttünk feküsznek a bírálat tárgyát képezhetik. Ma csak a közönség figyelmét kívántuk a nagyjelentőségű kérdésre irányozni. = A főrendiház jogügyi bizottsága ma d. e. tartott ülésében végleg elintézte a még függőben maradt szakaszokat. A 97 ik szakaszhoz, mely az etetés és itatás megbüntetéséről szól, a következő új bekezdés fogadtatott el: „Azon esetben, ha ily okból kifogásoltatik a választás érvénye, a jelöltnek jutott szavazatokból leszámítandók mindazon választók szavazatai, kik bebizonyíthatólag a választást megelőzőleg, vagy az alatt a 96. szakaszban említett czélból a jelölt tudtával és beleegyezésével a történt etetés és itatásban részt vettek, vagy az ugyanazon §-ban megtiltott cselekvényt elkövették“. Szombat, augusztus 8. 1874. A választási körmenetekre nézve kimondatott, hogy azok az illető törvényhatósági tisztviselőnek mindig előzetesen bejelentendők. Az erdélyi viszonyokra vonatkozó 103 ik és 109-ik szakaszok pedig a tegnap Erdélyre nézve elfogadott intézkedésnek megfelelőleg kihagyattak. A bizottság legközelebbi ülését vasárnap fogja tartani; ez ülésben a jelentés hitelesíttetik.. A pozsonyi luth. esperesség gyűlést tartott Modorban, s itt fölolvastatott Geduly szuperintendens körlevele a turócz-szent-mártoni gymnázium tárgyában. Mint az Ung. Lloydnak írják, Geduly jelenti, hogy a kultuszminiszter által felszólittatott vizsgálatot intézni a gymnázium ellen, de 5 azt felelte, hogy e meghagyásnak eleget nem tehet, mert múltkori vizsgálatánál nem talált a gymnáziumban veszedelmes szellemet, és mert a minisztérium nem adott neki precziz adatokat, amelyekhez tartsa magát. Geduly fölhívja az esperességet, mondjon véleményt eljárása fölött s adjon tanácsot a további teendőkre nézve. Heves vita után szótöbbséggel a következő indítvány fogadtatott el: „A pozsonyi esperesség elismeri a szuperintendens úr nehéz állását s helyesli eljárását, s óhajtja, hogy e gymnázium ügyében az idői kerületi gyűlés egy bizottságot küldjön ki kebléből a vizsgálat megejtése végett, mely bizottsághoz a kormány is nevezzen képviselőket, s mely bizottság vizsgálata eredményét jegyzőkönyvileg terjessze az országos konvent elé eldöntés végett.“ Hogy a rész hitel- és pénzviszonyok rendesen még más bajokkal is járnak, és különösen számtalan pernek forrásai, az a bírósági ügyviteli kimutatás legjobban bizonyítja. Az 1872. év folyamában ugyanis a törvényszékek ügyforgalma tett 1.522,013. De már az 1873. évben felszökött 2 037,817 számra, úgy hogy a többlet 515,804 tesz, amely átlag 25%. Magától értetődik, hogy a felebbviteli bíróságoknál ezen aránynak megfelelőleg ott is a munka szaporodott. Aránylag legnagyobb szaporitást mutat ki a budapesti váltó- és kereskedelmi törvényszék, hol az ügyek száma 32 °/- ra növekedett. Bécsi levelezőnktől a következő sorokat vesszük: BéCS, augusztus 7. Nem tudom, nem kerülte-e el figyelmét, mennyire erőlködik egy itteni „nagy“ lap az irányban, hogy a nagy német haza dicső lobogói amoda át, túl a Pyreuéeken lobogtassanak. Erőnek erejével rátukmálja a „nagy“ kanczellárra, hogy a karlisták ellen interveniáljon, megboszulandó a nevezett lap egyik levelezőjének halálát, melynek okozói ugyanis Don Carlos hadvezérei valának. Minthogy Moltke uramba helyezett minden bizalma mellett mégis kissé kétesnek, vagyis inkább veszélyesnek tetszhetett a nevezett lapnak az intervenczió sikere, ha csak amúgy a maguk szakállára látnának hozzá kedvelt hősei, elszánta magát és a többi európai hatalmaknak, sőt még birodalmunknak is szívesen oda engedett volna az aratandó dicsőségből egy keveset és egy álló hétig egyébről sem álmodozott, csupán egy csinos európai intervenczióról. Tisztelt hazánkfiát, gróf Andrásyt, még terebesi nyaralóján is megbolygatás folyó hó közepére ide czitálta volt, hogy a személyét illető intézkedéseit az intervenczió ügyében itt helyben megtegye. Közben, tudvalevőleg, elpárolgott a spiritusz; Európának sehogy sem kerekedik kedve interveniálni s Andrásy gróftól, legbiztosabb forrásból csak annyit mondhatok, hogy nagyon jól érzi magát a tokaji hegyek környékén és esze ágában sincsen szeptember előtt, azaz az időpont előtt — mikoron ő felségét a csehországi hadgyakorlatokra lesz elkísérendő — kedves pihenő tanyáját odahagyni. Van elég olyan furfangos eszü ember itt is, Berlinben is — hisz annyira rósz a világ ! — aki egyátalában nem akar túladni azon a föltevésen, miszerint az az intervenczió lármája még sem keletkezett minden ok nélkül és hogy Aegidi uram nem minden indikácziója nélkül robogtak volt elő itteni s berlini sajtóbeli kocsisai. Tényleg nagyon feltűnő a harmónia, mely a Nordd. Alig. Z'g nak e kérdésben tett első berzenkedései és egynémely idevaló közlöny fölszólalásai között észlelhető vala. Bár mint legyen is azonban s bárhogyan keletkezett is, egyelőre örvendetes megnyugvására szolgálhat a békeszerető világnak, hogy Andrásy gróf Terebesen, Moltke pedig ploskowi jószágán megmarad, sok fagy járván tavasszal a castiliai szőlőhegyek körül. Ami Andrásy gróf Csehországba való kirándulását illeti ő felsége kiséretében, önkénytelen egy tanulságos visszapillantásra érzi magát késztetve az emlékezőtehetséggel bíró politikus. Ugyanis mindenfelől állítják, hogy a katonai kíséreten kívül csakis a külügyér fog részesíttetni a megtiszteltetésben, hogy ő felségét a híres deklaránsok országába kisérhesse. Az alkotmányospárti közlönyök e hírt minden megjegyzés nélkül közlik. Lehetetlen, hogy mindaz, ki visszaemlékszik arra a vészteljes zivatarra, amelyet hasonló körülmények alatt ezelőtt 5 évvel Beust utazása Prágába okozott vala, egy igen üdvös nézet- és időváltozást észre ne vegyen az illető lapok jelenlegi maguktartásában. Mindenesetre nagyon hízelgő jeles hazánkfiára nézve, hogy őt oly nyugodtan látja a világ a miniszterelnök nélkül készülni újra a fejedelemmel, míg annak idején teljes kormányválságot szült rala Auersperg itthon felejtezése. Magában véve azt hiszem, az alkotmányos párt nyugodt volt a legfényesebb tanúsága a szoros szolidaritásnak, amely a közös külügyér és a cziszlajzbániai kormány között tettleg van. Szerbek és románok. — Ivacskovicsiu megválasztása esetéből. *) — Budapest, augusztus 7. A karloviczi patriarkha-választás meglepte a román közönséget is, nem annyira azért, mivel patriarkhának egy román főpap választatott meg, hanem eképen azért, mivel Ivacskovicaiu a választást elfogadni hajlandó. A román és szerb egyház a múlt években törvényesen elválván egymástól, a román nagyszebeni metropolita-érsekség a karloviczi szerb metropolita-érsekséggel egy rangba helyeztetett, s Ivacskovicsiu az által, hogy a választást elfogadja, azt igyekszik kimutatni, hogy a román érsekség a karloviczi szerb patriarkhátusnak van alávetve, vagy legalább is rangban ez után következik. A román egyházi körökben, úgyszintén a hírlapokban is sokáig kétkedtek abban, hogy Ivacskovicsiu a választást elfogadja, nemcsak a fentebb említett okból, de ama körülmény folytán is, mivel Ivacskovicsiu származásra nézve román, s a Bánátban rokonai mindnyájan románok , s Ivascu név alatt ismeretesek, mely nevet gyermekkorában viseli a mostani metropolita is, mindaddig, mig a karloviczi szerb iskolát és theológiát nem látogatván, nevét a szerbek Ivascu ról Ivacskovicsra változtatták. A szerb egyház századokon át a románok fölött zsarnoki önkénynyel uralkodván, nemcsak a román nyelvet küszöbölte ki a román egyházakból, s helyette a szerb nyelvet hozta be, de a román vérből származott s tanulmányaikat Karloviczon végzett papoknak nevét is szerb végzettel látván el, ez által oda akart működni, hogy a román papság magára és eredetére sem ismervén, magát szerb eredetűnek nyilatkoztassa. A karloviczi szerb patriarkhátus, szövetkezve a konstanczinápolyi görög patriarkhátussal, annyi lelki gondoskodást tanúsítottak a román hívők iránt, miszerint Oláhországban s Moldvában, úgyszintén Erdélyben a görög nyelvet, a Bánátban pedig a szerb nyelvet hozták be egyházi nyelvül valamennyi román templomban; s a flórenczi egyetemes zsinat után, melyben a római és keleti egyházak egyesítése hiában kisértetett meg, a latin egyház elleni gyűlöletből és orthodox fanatizmusból a román nyelven irt egyházi könyvek is mind megégettettek, így nyögött a román nép és egyház egyrészről a görög fanarióták, másrészről a szerb papok járma alatt, mindaddig, míg Erdélyben a protestáns Hákóczy fejedelmek rendeletéből a román templomokban a román nyelv újból behozatott, azon czélból, hogy ez által sikerülni fog a románokat a protestantizmus részére megnyerni; mi azonban nem sikerülvén, a görög és szerb deszpotizmust továbbra is tűrni voltak kénytelenek. Leopold király uralkodása alatt a magyar- és erdélyországi románok nagy része, részint hogy az iegen hierarchiától megszabadulhasson, részint pedig egyéb politikai okokból, a római anyaegyház keblébe tért vissza, elfogadván a római egyház dogmáit, a katholiczizmust, de megtartván továbbra is egyházukban az anyanyelvet és keleti szertartásokat. A másik :) Nem épen fölösleges megjegyeznünk, hogy e kiválóan érdekes czikket román ember irta. rész, mely az uniót nem fogadta el, csak Siaguna érsek alatt szabadult föl a szerb hierarchia körmei közül, a midőn a két egyház egymástól véglegesen elvált. A két egyház elválása alkalmával maga Miletics és a mostani kongresszusi többség volt az, mely minden fondorlathoz folyamodott, csak hogy a románok külön nemzeti egyházat ne nyerhessenek. Velük szemben állott az elhunyt Siaguna érsek, Ivacskovicsiu és Popasu püspökök. A döntő szó,mely az elválást dekretálta , volt őfelsége a király és a magyar parlament elhatározása. Innen magyarázható meg a gyűlölet, melylyel nálunk a románok a szerbek iránt viseltetnek; s másrészről innen eredett Romániában Cuza fejedelemnek abbeli elhatározása, melynélfogva országából a görögszerzeteseket és papokat elűzvén, az ország zsírján szerzett nagyjövedelmü földbirtokaikat — melyek majdnem az ország harmadrészét képezték — az állam javára lefoglalta. Mindezek a tények s körülmények azonban Babesin urat — kinek román siármazása kétségbe vonatik, már csak azon oknál fogva is, mert az ő születéséről szóló anyakönyv a monarchia egyik román egyházánál sem található föl, másrészt pedig izraelita eredetét kétségtelenül leszik bizonyítani az, hogy gyermekkorában a nagyváradi zsidóközség részéről pénzadományokkal gyámolíttatott, miként ez a nagyváradi zsidóközség jegyzőkönyveiből ma is látható, — ezen urat, ki oláh prófétának akarja mai nap magát föltolni, semmi sem akadályozza abban, hogy a román nép érzelmeivel ellenkezőleg, Miletics rácz prófétával az egyházi és politikai téren kezet fogjon tiltott czélok elérésére. S Ivacskovicsiu érsek, úgy látszik, nem számol önmagával, meggyőződésével, a román egyház érdekével, midőn a patriarkhátust elfogadni hajlandó. Vagy talán azt kell róla föltenni, hogy mint szerb patriarkha, a román eredetű és érzelmű ember, a szerbeknek majdan a kölcsönt vissza fogja adni ? Az a pár ezer forintnyi dotáczió, mellyel többet nyer, meg az a patriarkbai semmitmondó czim valóban nem ér annyit, hogy e miatt egyházát megalázván hagyja el. Azonban Babesin és Miletics a dolgot már jó előre kicsinálták, s a czélt,s melyet elérni kívánnak, azt hiszem, nemsokára konkrét tényekből fogjuk fölismerni. Ivacskovicsiu maga nem olyan férfiú, ki jobb tudomása daczára is, Miletics befolyását a szerb egyházi ügyekre nézve megszüntetni avagy paralizálni tudná. Ivacskovicsin megválasztása majdnem egy jójelentőségű Brojkovics megválasztásával, s ez utóbbiéinál annyival mégis roszabb, mert a román egyházi ügyekre is káros hatással van : nem annyira a személyt, mint az elvet illetőleg. Az erdélyi czenzus kérdése. [A Reform szerkesztőjéhez.] Budapest, augusztus 7. Egyik sajátsága az alkotmányos önigazgatásnak, hogy abban az alkotmányos alkotmányos viszonyok nem bizonyos előre kitervezett rendszer szerint alakulnak, hanem napról-napra, folytonosan, lassan, de mindig módosulnak, fejlődnek egy látszólagos rendetlenségben. Némileg olyan ez az alakulás, mint a csiga házának képződése, mely az állat minden hajlásának, látszólagos kinövésének megfelel. De épen azért a valódi alkotmányos önigazgatás művei mindig bizonyos rendszertelenséggel bírnak, és a ki annak képződményeit saját eszményi képzelgése, netaláni logikai erőlködései rendszere szerint bírálja, aki nem tudja magát beleélni a fejlődés törvényeibe, mindig félreérti képződményeit. — Innen van az, hogy Montesquieu óta annyian értették félre az angol alkotmányosság szellemét. A Pester Lloyd augusztus 6-ki számában egy vezérczikk van az erdélyi választási czenzusról, illetőleg a jelenleg a főrendek A REFORM TÁRCZÁJA. A szerb zsurnalisztika. [Belgrádi levelezőnktől.] Nagyon különös valami a szerb sajtó! Sem bizonyos elveken nem alapul, sem a pártok szerint nem oszlik fel, mivel pártok a szónak valódi, s minden alkotmányos országban szokásos értelmében Szerbiában nincsenek is, s különben is ez országban nincsenek zsurnaliszták. A szerb átalában, és az ifjú szerb külösen, magát minden dologhoz hivatottnak, s minden képzelhető feladatok teljesitésére képesnek hiszi. Valóban nincs a fejedelemségben egy ember is, ki ne a legjobb véleménnyel lenne maga felől ; mindenki meg van győződve, hogy épen oly jól lehetne miniszter, mint Eistics, Garasanin vagy Marinovics. És amennyiben ez óriási túlbecsülés belső, természetesen elhibázott meggyőződésen alapul, némileg menthető is. Egy fiatal ember, kire valami ragadt a nyugati czivilizáczióból, s Ausztria-Magyarország, Németország és Francziaország egyetemein körülnézett, és igen gyakran a magasabb tudományokat csak körvonalakban birja fejében, mihelyt Belgrád rész kövezetét tapossa, azt hiszi, hogy népének reformátora lehet. Majd minden államhivatal kicsiny számára, s az ország legérdemteljes embereit is lenézi. Ha nem sikerül aztán az államszolgálatban valami magasabb állást megkaparitani, beáll a zsurnaliszták közé, s rendesen annál híresebb lesz, minél több zajt tud csinálni és kiabálni és minél kevesebb érdemest és lényegest teremteni. Előfordul aztán az az eset is, hogy anyagilag hamar tönkre megy, és akkor ismét a hivatalra gondol, s ha egy szerény állást kap is, csendesen meghúzza magát, és ott marad élete végéig, kivált ha az előhaladás gyors. A szerb zsurnalisztika tehát (értem a szerbországit) oly fiatal emberektől tartatik fel, kik elhibázták hivatásukat. Az embernek kedve akad feltenni, hogy Bismarcknak, midőn 1861-ben átalánosságban mondta ezt ki, az itteni birlapkék lebeghettek szemei előtt. Ezek nem azért zsurnalisták, mivel hajlamuk és tehetségük van iránta, hanem mivel nincs mihez máshoz fogniok és e foglalkozás sem tudományt, sem tehetséget, sem munkaszorgalmat nem kíván. Mindegyik politikai lap egynek kivételével hetenként kétszer, vagy legfeljebb háromszor jelenik meg, és pedig kis fólia alakban, körülbelül az Ung. Lloydhoz hasonlóan. Egy ily lapocskát, nem is említve a hirdetéseket és a semmitmondó belügyi levelezéseket, könnyen és gyorsan össze lehet állítani s a tisztelt zsurnalisztáknak elég idejük marad a keleti édes semmittevést ápolni, vagy nyilvános helyeken a nagy hangot vinni. Jellemző vonás, mely a sajtón vörös vonalként áthúzódik, hogy nincs konzervatív iránya, noha a szerb nemzet a maga alapjában erősen konzervatív. A zsurnalisztika itt olyan, mint a közélet, gyakran uralkodnak mindkettőnél, a kitörések, a heves szenvedélyek, noha a nemzet nyugodt és mérsékelt magatartással bír, és semmit sem kíván jobban, mint a viszonyoknak csak fokozatos fejlődését. A nemzetnek 7io része parasztokból áll, s az embereknek az osztálya itt, mint mindenütt, már természeténél fogva konzervatív. És mégis Szerbia 1815 óta három nagyobb forrongást és több kisebb forradalmat élt át. Csak Belgrád dönt az ország sorsa fölött, és csak Belgrádban vannak a nyughatatlan fiatal elemek, kik az első hegedűn játszanak. Zsurnalisztikánk mindenekelőtt szabadelvű, azután radikális, azután kommunista, azután forradalmi, noha a népnek nagy része épen az ellenkező nézeteknek hódol. De a nép nem is jön tekintetbe, s oly közvélemény, melynek orgánuma volna a sajtó, még eddig nincs Szerbiában. Ugyan a lapokat 15,00- en is olvassák, s vitatkoznak is mellette ez vagy amaz felett, de azért az olvasók egyenlő kedvvel járathatják vagy olvashatják bármely irányú lapot is. A hírlapolvasóknak legnagyobb része nincsen egyik irány iránt is elfogulva, egyik elv sem lelkesíti őt, olvassa azt, mi a kezébe jön, s azután a lehető legnagyobb közönyösséggel dobja el a lapot. Csak néhány hivatalnoknak, a tanulóknak, tanároknak, gyakornokoknak és néhány fiatal kereskedőnek vannak kedvence lapjaik, olyanok tudniillik, melyek minél kevesebb oppozícziót csapnak. Ez emberek szeretik a látványt bengáli tűzfénnyel — és nekik mindegy, hogy kicsoda rendezi és miként az egészet. Az elvek itt is egészen fölösleges dolgok, s igen könnyen nélkülözőtök. Épen mivel itt egy elv sem ismeretes, és a szó tulajdonképeni értelmében vett pártok nincsenek, véghetetlenül nehéz a kormányzás Rendesen minden minisztériumnak megvan a maga támogató csoportja, de ezt nem a rokon elvek hozzák össze. Régi ismeretség, családi viszonyok és a szolgálatban való kollegialitás azon indokok, melyek miatt egyes személyek támogatják emez vagy amaz minisztert. Ha előmozdítja az embereket, akkor a ragaszkodás egy fokkal nagyobb, de ha igazságos s érdem szerint eszközli az előléptetéseket, akkor lassankint megritkulnak a támogatók sorai és a miniszter nemsokára izolálva találja magát. Ezért egy kevésbé igazságos kormánynak meg is van a pártja, míg egy pártatlanul kormányzó minisztérium nagyon egyedül áll és heves támadásoknak van kitéve. A zsurnalisztika irányát az egyes zsurnalisták érdekei határozzák meg. Ha a szerkesztő (és gyakran csak ez képezi a szerkesztőséget, barátja a kormánynak, vagy azzá lenni magára nézve előnyt lát, akkor a legjobb lábon igyekszik vele állani, de ha a szerkesztő nem személyes vagy érdekbarátja a kabinetnek, akkor szakadatlanul bombázza. Blaznevacz- Bistics alatt meg volt kötözve a sajtó keze, és mivel nem mindent mondhatott el, amit akart, a külföldre veté magát, s valóságos rohamot kezdett Magyarország és kormánya ellen. Ha a lapok élén nem állott volna „Belgrád“, azt is lehetett volna hinni, hogy Újvidéken jelennek meg. Igen gyakran a lapoknak mind a négy oldala csupa magyar dolgokkal volt megtömve. Most a sajtó valóban szabad és most saját kormányát bántja. A két politikai lap közül az oppozíczió táborában állanak: „Orient“, „Uj idő”, „Levelező“, „A közvélemény hangja“, „Jövő“. Egyedül a hivatalos lap hű, és a „Vidor-Dan“ csak alkalmilag ellenzékeskedik, hanem ilyenkor aztán meglehetősen kevésre becsüli a minisztérium politikáját, különösen a külügyeket illetőleg. Valamely lapnál az alaphangot a segély adja meg, melyet a bukott miniszterektől kap. Ez emberek nagyon szeretnének megint miniszterek lenni és az országot kedvük szerint boldogítani, és azért a lapok utján valóságos hajtóvadászatot rendeznek a Marinovics-kabinet ellen. Az elégedetlenek mindenütt változások után jajgatnak, s ezek végett valóságos pokoli zajt csapnak. Ily sajtó mellett természetesen nehéz a kormányzás, sőt gyakran visszaijesztő is. A nép emberei a lapok hasábjain természetesen a nép nevében beszélnek, szájuk pedig mindig tömve van ily szép szavakkal: szabadság, előhaladás, műveltség, de e szép szavak mögött igen meglátszik az önérdek. Mihály fejedelem kormánya alatt az úgynevezett ifjúság folytonosan dühöngött a kormány despotizmusa ellen, sőt annyira ment, hogy gyilkos gondolatokat is forralt agyában. Egy fiatal forradalmár pedig odáig haladt gyűlöletében, hogy egy versben a fejedelemnek megjósolta, hogy saját vérében fog fürdeni, és e vers a szerencsétlen Mihály fejedelem kezeibe is került. A topsideri katasztrófa után e szabadságszerető ifjúság Bistics körül csoportosult. És mi történt ? Megadattak a várva várt és forróan óhajtott szabadságok ? Isten mentsen! A zsandár és rendőri államrendszer ekkor virágzott a legjobban, megmérgezett minden állapotot és demoralizálta a népet. De a szájasok zsíros állást kaptak jó fizetéssel : az egyik (Mattts) miniszter, a másik (Boskovics) államtitkár, a harmadik (Kujuntsich) miniszteri titkár lett. Az önérdek volt mindezek előtt az egyedüli mérvadó. Ezért történt, hogy az ellenzékiek, amint a kormányra jutottak, és úgy gazdálkodtak, mint azok, kik ellen oppozícziót csináltak. Hisz maga Bisztics a legelkeseredettebb ellensége volt Mihály miniszterének, Nikola Kriszticsnek, és midőn a kormány gyeplője az ő kezében volt, nemcsak hogy jobban nem gazdálkodott, hanem roszabbul, és mindenesetre nagyobb zsarnoksággal. Innen van az, hogy a lapok tulajdonképen egyik vagy másik embernek kormányrajutása mellett harczolnak — a zsurnalisztika ez országban többnyire oly csatatér, hol tárczákért viaskodnak, de szerencsére vér nem foly. A legsajnálatraméltóbb az egészben az, hogy nem kipróbált erők és érett emberek veszik kezükbe az egyes lapok vezetését. Pedig egy jó lap körül talán jobb, nyugodtabb és becsületesebb elemek csoportosulnának, és így egyúttal egy párt is teremtethetnék. E tervet azonban nem igen lehet megvalósítani. Először nagyon kevés ember van itt, ki ily kvalifikációkkal bírna. A függetlenek, tehát a kereskedők és ügyvédek körében abszolúte nincs ily értelmi erő. Az összes intelligenczia a hivatalnok-testületbe van koncentrálva. Egy hivatalnok természetesen lehetne szerkesztő, de csak a kormány beleegyezésével, és kérdés, várjon a következő kormány nem venné-e el a hivatalnoktól az előtte való kormány engedélyét? Bizonyára elvenné. Nálunk a miniszter, mely kormányoz, rendesen személyes ellensége vagy ellenfele a miniszternek, mely kormányzott. De többet mondok, az illető szerkesztő határtalan üldöztetésnek volna kitéve ; a déli népek túlzók úgy gyűlöletükben, mint szeretetükben. Ki tenné ki magát ily veszélyeknek ? Másodszor a birlapírói munka átkozott részul jutalmaz. Az előfizetők átlagos száma, kik egyik vagy másik lap körül csoportosulnak, 5—600-ra rúg. Az előfizetésből bejövő összeg, évenkint 10 írtjával számítva, 5—6000 írtra tehető. Ebből nyomdára és papírra le kell számítani évenként 4000 irtot, szolgáknak, kiadóhivatalnak és az irodának költségeire 600 irtot, a tulajdonosnak, ki szerkesztő, munkatárs és javitnak, marad a legjobb esetben is 1400 irt!! És mi történik, ha 50—60 előfizető nem fizeti meg a lap árát? Pedig ez gyakran fordul elő, mert sokan kapják a lapokat, s csak év közben fizetik meg az előfizetési árt. Ha csak a beérkezett előfizetési pénz után kellene indulni, sok szerkesztő januárban és februárban csak 50—100 példányban nyomathatná ki lapját. Előfordul még az eset is, hogy a jó emberek a készpénz helyett egy kis malaczot küldenek a szerkesztőnek. Ezért egy tehetséges, de földi javakkal meg nem áldott ember nem adhatja magát a zsurnalisztikára, s nem is alapíthat meg egy jó lapot. Most néhány hazafi abban fáradozik, hogy egy lapot részvények útján adjanak ki — isten áldását és szerencséjét kívánjuk működésükre! Íme ilyen a szerb zsurnalisztika. 0—0.